Zalamegye, 1909 (28.évfolyam, 1-26. szám)

1909-04-11 / 15. szám

vZalamegye, Zala vármegyei Hírlap* 1SC9 április 11. bennünket, hogy a haza répe a közel jövőben ismét nagy nemzeti ujjásziiletés ünnepét fogja ülni. Mintha közelednék már az uj hajnal hasadása: mintha a multak romjai közül friss légáramlat csapna elő, hogy uj eszméket hozzon, amelyek megtisztítják a világot, megszégyenítik az önzést s megnemesítik a sziveket. A posvány fölé uj, szilárd talajt kezdtünk rakni, amelyen felépül az eszményibb, önzetlenebb kor. A közélet mezején uj virágok fakadnak. A gyomot lassan-lassan kiirtják a jog, törvény és igazság nevében harcra indulók és reméljük, hogy tiszta, üde lég önti el a szenvedelmektől telitett légkört. A társadalmon is uj légáramlat süvít át. A balzsamos, tavaszi levegőben szinte érezzük az egészségesebb szellem szárnysuhanását. Még kétkedünk benne; ugy vagyunk vele, mint hosszú tél után a virágfakadással, nem merjük remélni, de már megcsap a kipattanó rügyek nyers illata. És mindenekfölött ez a nemzet, mely annyi háborgás után is szilárdan íill ősei örökében, ez a nemzet élni fog hitében, hazafiságában s ha a vigasztalan, kétségbeejtő napokban meg is dermed: k néha tagjai, ereibe újból és újból friss vér szökell és föltámad a tetszhalálból. Magyarország templomainak tornyaiban a feltámadást hirdetve zugnak a harangok ... A szent csarnokokban fülcseng a Halleluja, messze szétkiáltva, hogy az eszme örökké él! Es erősödjenek meg a népek az ő hitükben : az örökkévaló Igazságnak élnie kell, mint ahogy a pokol kapui se vehettek erőt a megváltón, aki feltámadott. Ebben a hitben méltó lesz a szív ünnepe az eszme föltámadása napján. A modern házasfelek, régi boldogság. Valami agy évtized óta nagyon sokan — férfiak és nők, tudósok és gyakorlati emberek — foglalkozuak azzal a kérdéssel, miképpeu lehetne a boldogság és a házasság fogalmát a legtökéletesebben egyesíteni. Mert sajnos — az életben nagyon sokszor ennek ' az ellenkezőjét látjuk. Kutatják a férfiak házasságviszonyának okát, valamint a sok boldogtalan házasságét. Végeredményben arra a meggyőződésre jutottak, hogy a házasságot roformálni kell, javítani a feleség erkölcsi és anyagi helyzetét. Amilyen kívánatos a nők gazdasági önállóságra való nevelése és amilyen szükséges, hogy a férfiak elismerjék a nők jogiinak egyenraaguíá^át, ezt a kérdést ily módon megoldani nem lehet. A feleség jogi helyzete javulhat ennek révén s a férfiak hozományvadászata talán korlátozva lesz. Da a házasság boldogságát, egyetlen alapját nem az érdekközösség adja meg, hanem a testi és lelki közösség, amelyet meg nem adhat semmi törvény. Ennek zálogát oly közös érzol mek, áldozatok és egyezmények kép?zik, melyek kizárólag a szivből és lélekből fakadnak. Ezek az alapfeltételei minden családi boldogságnak. E tulajdonságok és érzelmek létezését csak a házasélet folyamán alapithatjuk meg. Az ebből eredő csalódások és a velük járó keserűség teremtették meg a „házasság csődjének" szálló igéjét,. — Voltak irók, akik a legkomolyabban ajánlották, hogy minden házasságot csak öt évre volna szabad megkötni (egyesek csak egy évet engedélyezetek) é.s ennek eltelte után a gyermekeket törvényesen biztosítani kívánták. Természetesen kinevették. Egy másik a nő részéről követelt, határtalan türelmet, szeretetet, gyöngédséget, nyíltságot és odaadást, amelynek alapján egyedül építendő fel a házasélet boldogsága. Akadlak, akik nem tartották elég erősnek a lírikus köteléket és több súlyt helyeztek a prózai tulajdonságokra, életfeltételekre. A házasélet boldogsága a legnehezebb művészet. Nem érhetjük el csupán a testi és érdekközösség árán, hanem csatlakozik (hhez a mélységes kölcsönös megértés, a szellemi öazhaug és a korlátlan bizalom. Oly súlyos tényezők ezek, melyeket csak nagyon ritkán találunk két emberben tökéletesen kifejlődve. Vannak, akik a legnagyobb balgaságnak jelölik ama házasságokat, melyek a harmincadik év előtt köttetnek — szerelemből. Állítólag a fiatalabb embert elkábítják holmi külsőségek; házasságot köt anélkül, hogy meggyőződne, meg vannak-e választottjában a nélkülözhetetlen lelki tulajdonságok is. Az ilyen házasságból eredő csalódások, a belőle következő küzdelem a megélhetésért képezik amaz önmagával való meghasonlás alapját, melyet ar nyiszor idéznek a házasság ellen. A házasság boldogságának érdükében követelik a szabad elválást, ha a házastársak nem illenek egymáshoz, ha „nincs tehetségük a házassághoz" illetve, ha nem bírják a szükséges lelki tulajdonságokat, a jellemet, a kedélyt, szeretetet, jó akaratot, a szelídsége' és erélylyel párosult gyöngédséget. Az okos ; eszony például nem fogja soha szellemi fölényét éreztetni az urával szemben, Ez a tapintat hiányát árulná el. A nyugtalan, ideges hangulat okvetlen a házi boldogság rovására meey, mely egyanes-n lehetetlenné válik, ha ezen idegesség fokozódik. Esetleg feltűnési vágy, szeszélycs3ág, álhatátlansáir és önzés fejlődik belőle. Viszont a boldog házasságot nfímcsak az érzelmek bő és finom volta, de főleg mélysége alkotja meg. Oly érzelmek, melyek nem fajulnak el a túlzásig, rajongásig és szentimentálizmusig, hanem bizonyos értelemben fegyelmezettek. Különös fontossággal bírnak a házaséletre nézve az önzés és altruizmus felé hajló érzelmek. Az altruista módon szerető férfi fáradhatatlanul dolgozik, hogy megszerezze családjának a jólétet, biztosítsa jövőjét és boldogságát. Ennek pedig gyakran az az eredménye, hogy a nők a nekik hozott áldozatokat természetesnek találják és férjük önzetlenségét vajmi kevésre becsülik. A nőnek annyíbau van fontos szerepe a családi boldogság terén, amennyiben egész erejével az otthon jólétének szentelheti magát, mig a férfit hivatása kiszólítja az életbe. Ahol a nőnek is keresnie kell, ott helyzete annyiból hátrányára változih", mert a házi teendőkhöz még a hivatásos munka is járul. A viszonyoknak teljes összhangra emelése tehát hasonlithatlanul több tevékenységet és magasabb jellembeli fejlettséget követel meg. A háztartási budiét szoros libertása, a házirend és pontosság síkkal többel j.írul hozzá a házasság boldogságához, mint azt sokan feltenni ha'jandók. A nők nem mind j"gyzik fel kiadásaikat, azért nem tudják, mire költik a pínzt. A ház körül esett károkkal uem törődnek, a mig a javításnak már helye nincs és uj beszerzésekkel természetesen uj kiadások is keletkeznek, amelyeket eset'-tleg kevés gonddal el lehetett volna kerülni. Rendszerint a „meg nem értett" asszonyok követik el eme mulasztásokat, akik alárendelt dolognak tekintik a háztartást és a fősúlyt társadalmi állátuik emelésében találják. Nagyon téves az a felfogás, hogy a jó háziasszonynak egyszersmind egyoldalúnak is kell lennie." — Mindkét rés.-nek uem szabad megfeledkezni arról, mit jí-Ieiit a „feleség" szó. Az asszony legyen felese az ura minden érzelmének és viszont. Minél finomabb a házastársak szellemi élete, annál erősebben fejlődhetik a vonzalom Mult az idő, az uram teljesen magamra hagyott. Gyakran hetek multak, hogy nem találkoztunk. Ó ment szórakozásai után, én is megjelentem ismét a társaságban. Újra a régi, vidám asszony lettem s nem tagadom, szívesen láttam az udvarlókat is. Csak egy szokásom maradt meg a múltból, a különös merev nézésem. Kacérkodtam, mulattam és azt hiszem, egyik másik udvarlómat néha-néha kicsit fel is bátorítottam, de jaj volt annak, aki merésszebb szándékkal közeledett hozzám. Ott találta magát szemben az én különös, merev, fagyasztó nézésemmel, melytől lehűlt minden csepp vére. Utáltam a férfiakat egytől-egyig és meg voltam győződve, hogy boldogság éa szerelem nélkül fogok élni. Ekkor találkoztam újra Zsolnayval. Nagyobb örökséghez jutott, lemondott rangjáról, visszavásárolta ősi birtokukat, mely a mienkkel volt határos és elkezdett gazdálkodni. Bár engem feltűnően került és az első látogatást kivéve, soha sem fordult meg házunknál, mégis gyakran kellett vele találkoznom. Ami igen meglepett, 6oha egy szóval sem emlékezett meg a múltról, egy gyengéd szava, egy pillantása nem volt számomra. Engem bosszantani kezdett a dolog. Kacérkodni kezdtem vele, kerestem a társaságát. Mind hiába, egy üres bökot nem bírtam kicsikarni tőle. Tükröm elé álltam. Szebb voltam mint valaha, különös gonddal kezdtem öltözködni, meg se látta. Nem csoda, ha gyanú villant meg agyamban. Érdeklőd ni kezdtem múltja iránt és megtudtam miudent. Hogy régóta, még hadnagy korából, egy asszonnyal van viszonya, egy mindennapi teremtéssel, aki sehogy sem volt méltó hozzá. Megtudtam, hogy ő miatta mondott le rangjáról is. Mintha szíven szúrtak volna. Ekkor ébredtem tudatára, hogy még mindig szeretem és a féltékenység ezer ördöge marcangolta szivemet. Egyszer egy kirándulás alkalmával, a társaságtól elmaradva, véletlenül pár percre magunkra maradtunk. Éa megfeledkezve mindenről, keserű szavakkal tettem szemrehányást neki. Vádoltam a múltért, a mult és jövő mindc-n szenvedéséért és a végén arra eszméltem, hogy ott sírok a karjaiban és túlvilági boldogsággal hallgatom szavait. Elmondta, hogy azért került, mert szeretett és tudta, érezte, hogy nem méltó az én szerelmemre. Megvallotta, hogy nem a kaució, han<m az az asszony volt aí oka, hogy egymásié nem lehetünk. Akkor félt a botránytól, de most már — örökre szakított vele. Megmentő angyalának nevezett, aki kirántottam a pocsolyából. — Azokról a napokról, amelyek ezután következtek, n-.Mn beszélek neked, te azt ugy sa értenéd . . . hittem és boldog voltam. — Oh IIa, én nagyon tudtam szeretni! Az asszony elhallgatott. Apróbatiszt keudó'csk éjé vei megtörülte homlokát és a leánynak qgv tetszett, hogy verejték nyomok maradtak azon, — Megcsalt a nyomorult — kiáltott fel azután szenvedélyesen, és hangja megremegtette a leány szivét. — Érted Ila, megcsalt 1 Megtudtam, hogy soha egy pillanatra se szakított régi szerelmével. Az én karjaimból az övébe sietett, az én csók' jaimtól nidves ajkait az övére tapasztotta, a | tőlem tanult szerelmes szavakat az ő fülébe suttogta tovább. És én még mindig tudtam szeretni. Letérdeltem eléje a porba, ugy kértem, hogy szakítson a másikkal, vigyen el magával messze, szegénységbe, nyomorba, követni fogom, én szakítok érte az egész világgal. Az anyjával hozakodott elő, egy ósdi gondolkodású öreg asszonnyal, aki belehalna, ha fia elvált asszonnyal élne. — Halj meg hát velem, könyörögtem neki, egyesüljünk a halálban, ha nem lehetünk egymásé. Még mosí is látom cinikus mosolygó arcát, mellyel szavaimra válaszolt: — Miért halnánk meg, mikor élhetünk boldogan? Légy okos és szeressük egymást tovább is.