Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

6 * Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1908 november 1. delt tépett tengeriszár takarmányértékének találó jellemzése. Gruner barátom ez év január havában szószerint ezeket irta: „A tépeH tengeriszár minden várakozásomon felül jól sikerült. Romlás — dacára a helytelen rakásnak — jóformán semmi; körül egy kis penész képződött ugyan, de azt is ép olvan mohón megeszi az ökör, mint a legjavát. Jóságban és etetési eredményben felér a csalamádéval, már 2 hónapja 64 ökröm esak ezt eszi és mondhatom, hogy jó igásökör állapotban vannak. Nem csak hibát, de vétket követ el — különösen — az alföldi gazda, ki tengeriszárát nem tépeti. Fő az, hogy még a természotes nedvesség felhasználása által gyűljön bo a kazal, tehát a tengeritörés után azonnal kell a szárat tépetni. Kimondhatlan kinos lesz az alföldi gazda kezében, ha tépeti a kukorica szárat, jószága toleltetése gyerekjáték lesz, szebb és fejlettebb jószágot fog felnevelni. Probatum est, csak utánozni kell. A mennyiségveszteség is minimális, mert érett állapotban lesz az anyag feldolgozva." Ezek után a szártépetés gazdaságos voltáról is noeg fogok emlékezni, amiről tulajdonképpen az alábi összehasonlító számítás nyújt áttekintést. E számitásnál azon feltevésből indulok ki, hogy 100 rész leveles tengeriszárból mint takarmányt értékesít az állati 35 részt s mint izék kihasználatlanul visszamarad 65 rész. Hogy e feltevésem helyes alapokon nyugszik, erre nézve megemlítem, hogy pontos mérések szerint a különböző tengeriváltozatoknál zöld állapotban a levél 22—26 részt, a szár pedig 78—74 részt tesz. átlagosan tehát a nálunk legelterjedtebb közepes érésű magyar és lófogu tengeriváltozatoknál 25 részt számithatunk s ezenkivül a vékonyabb szárrészekre, melyeket az állatok jól lerágnak, 10 részt. A mai takarmányárakhoz viszonyítva e leveles résznek métermázsánkénti árát minimum 3 koronára tehetjük s igy kat. holdankint kapunk : 15 q kórótermés után 5 q leveles részt 15 K értben, 20 q kórótermés után 7 q leveles részt 21 K értben, 25 q kórólermés után 9 q leveles részt 27 K értben, 30 q kórótermés után 11 q leveles részt 33 K értben. Ezzel szemben a tépett és bevermelt tengeriszárnál romlási és erjedési veszteségre maximálisan 30°/

0-ot számítva, s az erjedt takarmány árát métermázsánkint 4 koronára téve, nyerünk kat. holdankint : 15 q kórótermés után 11 qtaksrm. 44 Kértékben, 20 q kórótermés után 14qtakarm. 56 K értékben, 25 q kórótermés után 17 q takarm. 68 K értéiben, 30 q kórótermés után 21 q takarm. 84 K értékben. Mutatkozik ezek szerint a tépetés javára többlet: 15 qkórótermésnél 6 q takarmány 24 K értékbon, 20 q kórótermésnél 7 q takarmány 28 K értékben, 25 q kórótermésnél 8 q takarmány 32 K értékben, 30 q kórótermésnél 10 q takarmány 40 K értékben. Ezzel szemben a tépetés és vermclés összes költsége a legszigorúbb számítással sem tehető métermázsánként 30—35 fillérnél többre, a tépett és bevermelt tengeriszár tehát nemcsak jó, de olcsó takarmány is s mindenesetre óhajtandó, hogy a szártépőgépek alkalmazása minél széleEebb körben fel karol (assék. E következtetéssel kapcsolatban azután ki kell terjeszkednem arra a nézetre — melyet eiég gyakran lehet hallani — hogy a tengeriszártépő gépeknek nagy hibája, hogy drágák, ezért osak nagyobb gazdaságok szerezhetik meg, ellenben a közép- és kisbirtokosok nincsenek abban a helyzetben, hogy ily drága gépet, vásároljanak. E kifogás alapján rá kell mutatnom a szövetkezeti társulás alapjá n történő gépbeszerzés gazdasági nagy jelentőségére, mert nem csupán ez az egy gép sz, mely épp oly jó szolgálatot tesz a kisgazdáknak mint a nagyobb birtokosoknak, azonban egy emberünk beszerezni nagyon terhes; a szövetkezeti társulás alapján ellenben szükséghez mérten egy-két ilynemű gép beszerzése minden nehézség nélkül a tagoknak számba sem vehető csekély megterhelése utján megtörténhetik. Ha figyelembe vesszük azt, hogy Magyarországon évente mintegy 3'8 millió k«t. hold földön termesztenek tengerit s ha átlagosan csak 15 mm. szárhozemot számííunk, évente 2-3 millió inm. oiy takarmánytöbbletet lehetne biztosítani a tengeriszártépőgépek alkalmazásával, amely eddig teljesen elveszett Ily tekintélyes összegért érdemes lenne az! a kis áldozatot, meghozni, amellyel az ilyen gépszeríő szövetkezetek létesítése jár. E tényleges anyagi előnyökön kivül nem szabad megfeledkeznünk a tengeriszártépés ama közvetett hasznáról sem, mely a tengerimoly irtásában s a tengeriüszög terjedésének apasztásában rejlik. Ezen kártevők — de különösen a moly — kártételének mérséklésére leghathatósabb és legolcsóbb eszköz a szár kellő időben való megtépetése. Már ezen okbói is, az egyoldalú tengeritermesztő vidékeken kötelezővé kellene tenni a községi elöljáróságoknál a megfelelő számú szártépőgépek beszerzését. Arra nézve, hogy melyik rendszerű tengeriszártépőgépet szerezze be a gazda, utalunk a „Mezőgazdák" 15-ik számában az „Ásványi-féie tengeriszártépő" cimü közleményben elmondottakra, kiegészítve az ott irtukat ifj Sporzon Pál t. barátomnak, a magyaróvári gépkisérleti áilomás vezetőjének ama szavaival, hogy:,, . . . mihelyt nagyobb mennyiségű tengeriszár feltépetéséről van szó, ott bármelyik amerikai shredder ugy munkaminőség, de különösen munkamennyiség tekintetébon messze elmarad az „Ásványi" mögött. * * • V

Tan egy régi magyar mondás, mely szerint : minden rossznak van valami a jó oldala; a mostani takarmányszük világban a rossznak a jó oldala a tengeriszártépetés meghonosodásában rejlenék, ezért mindent elkövessünk ennek valósulása étdekében, mert ez ugy a tengeritermesztés jövedelmezőségének fokozása, valamint az állatok jobb téli takarmányozása érdekéből felette szükséges volna. Rázsó Imre. A tej mennyisége és minőségére befolyó körülmények. Hazai tehenészeteinkben elért fejési eredméryek lehetnek ugyan egyes esetekben kielégítők, de általában véve uem azok. Nem azok pedig őzért, mert naponta és darabonként 6 liter istálló átlagnál többet nem igen tudnak kimutatni, sőt ezen mennyiségben rendesen bent foglaltatik a borjú által alszoptatott tej mennyisége is. Ha viszonyítjuk ezen eredményhez azt, amelyet egyes tehenészetek itt a belföldön is — méginkább azonban a külföldön, 3000-4000 literes tejátlagaikkal felmutatnak, akkor arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy mi még nem tottünk meg mindent, amit teheneink tejelőképességének fokozása céljából megtennünk kell s megtennünk lehet. Lássuk tehát minő eljárást kell követnünk, hogy tehenészetünk tejelőképességét állandóan fokozzuk. Nem akarok ez alkalommal a tehenek takarmányozásával foglalkozni, osak rá akarok mutatni azon tenyésztési hibákra, melyeket a gazdák legtöbbször elkövetnek. Igen nagy hiba elsősorban is az üszők késői befedeztetése. Legtöbb helyt a tarka üsző is 2'/s—3 éves korában bocsáttatik bika alá, pedig az ilyen későn befedezett üszőből jól tejelő tehén már nem lesz. A tejelőképesség kifejlesztésére ugyanis okvetlenül szükséges, hogy a tejelválasztó szervek az állat fiatal korában vétessenek igénybe. Ha ez meg nem történik, származott legyen akármilyen kitűnően tejelő tehéntől az üsző, soha sem lesz belőle jól tejelő tehén. Okvetlenül szükséges, hogy az üsző 18—22 hónapos korában bika alá kerüljön, erre az ielőre tehát ki kell, hogy fejlődve legyen, ami természetes csak megfelelő táplálás, ápolás mellett lehetséges. Ha ebben a korban kerül bika alá az üsző, a mikor a test ninos még minden irányban kifejlődve, a magzatképző és tejtermelő szervek fejlődése előtérbe lép: a folytonos működés, a fokozott véráram hatalmas fejlődésre készteti azokat. Ha ellenben az üsző testének fejlődése már be van fejezve, ha pld. 2'/

a—3 éves korában bocsáttatik bika alá, a midőn a test egyes szerveinek fejlődő ereijo már ősökként, a szervezet el nem mirigyesedhetik, az állat uem lehet jó tejelő. A második tényező, mely a tejelőképességre nagy befolyással van, az átörökítő képesség s mégis azt lehet tapaszalui, hogy ez nem méltányoltatik eléggé. Kétséget sem szenved, hogy a jobbau te'jnlő telién utódja is jobb tejelő lesz, mint a rosszul tejelőé. De sőt számos kísérlet azt is kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy a tehén nagy tejelőképessége a bika utódokon keresztül is átörökíttetik az üsző unokára, vagyis az a bika, amelyik jó tejelő tehéntől származik, jobban tejelő üsző utódokat nemz, mint az, amely rosszul tejelő tehéntől származik. Ez igen fontos dolog, mert egy bika képes egy egész tehenészet tejelőképességót megjavítani, vagy lerontani a szerint, a mint az jól vagy rosszul tejelő tehéntől származott, mert testformáit és tulajdonsa'gait sokszorosan örökíti át. A tenyészbika beszerzésénél tehát ne egyedül annak testi formája legyen mérvadó, de figyelembe veendő az is, hogy annak anyja, nagyanyja minő tejclőképességgel bírt, amit persze csak az esetben tuelhatunk meg, ha az illető tehenészet törzskönyvezve van, amiből önként következik, hogy lehetőleg csak olyan tehenészetből vásároljunk tenyészanyagot, amely rendszeres törzskönyvet vezet. Nagy befolyással van azután a tej mennyiségére, illetőleg az istálló átlagra, hogy a tehenek túlnyomó része mely évszakban borjúzik. Ebből a célból nem lehet helyeselni azt a túlnyomóan elterjedt szokást, hogy a teheneket legnagyobb számban kora tavasszal borjuztatjuk, mert épen ezen borjaztatási időszak mellett nyerünk nyáron — amikor olcsó a tej — legtöbb s télen, amikor drága a tej, legkevesebb tejet, mert a zöldtakarmányozás kezdetével amúgy is szaporodik a tej, ellenben ősszel, a szárazt ikarmányozás kezdetével, a miKor amúgy is apad a tej, rendesen végleg elapaszt a kora tavasszal borjúzó tehén. Ellenben ha augusztus — november hónapokra esik a -borjuzás, a tejelés első időszakában, tehát a téli hónapokban, a száraztakarmányozás dacára is legtöbb tejet ad a tehén s tavasszal a zöldtakarmányozás, illetőleg a legeltetés megkezdésével, a tejmennyiség ismét e melkedni fog. Az őszi borjazái tehát nemcsak azért hasznosabb, mert a íőtejelési időszak a téli hónapokra esik s igy iiyenkor, mikor a toj legértékesebb, nyerünk legtö 'b tejet, hanem azért is, mert ezen borjaztatási időszak mellett jóval több tejet nyerünk istálló-átlag gyanánt is, mint a tavaszi borjaztatás mellett, amit számos kísérlet immár megdönthetetlenül bizonyít. A borjú fejlődésére sem káros az őszi ellés, sőt ellenkezőleg. Ha az istálló elegendő meleg, a borjuk a tél folyamán kellőleg ápoltatnak és takarmányoztatnak, az őszi ellés a borjuk fejlődésére csuk előnyös leend, mert a gazda gondos szeme előtt kizárólag csak száraz takarmányon tartatnak azok s csak 6—7 hónapos korukban kerülnek legelőre vagy zöldtakarmányozásra, éppen azon korban, a mikor a rendkívül vizdus zöldtakarmány már ninos hátrányára a borjú zsenge szervezetének. Az egészen fiatal állatoknak ugyanis ninos hasznára a nagyon vizdus zöldtakaraaány. Ez volna azon három legfontosabb momentum, melyek állandó szem előtt tartásával tehenészetünk tejelőképességót lassan bár, de folyton fokozhatjuk. FeShivás. Az egyesületi alapszabályok 7-ik szakasza értelmében van szerencsénk az alább felsorolt egyesületi tag urakat tisztelettel felhívni, hogy amennyiben egyesületi tagságuk az 1908 év végével lejárt, az egyesületből való kilépési szándékukat az egyesület titkári hivatalánál f. évi december hó l-ig jelentsék be, mert ellenkező esetben az alapszabályok fent hivatkozott szakasza értelmébén ujabb 6 évre az egyesület tagjaiul fognak tekintetni. Tag;sági kötelezettségük lejár: Árvay Lajos, Bán János, B;ik Községi Urbéresség, Bezerédy István, Bogyay Elemér, Bjrbély János, Csinyát János, Danosecs János, Dervaries Imre, Elek Géza, Fahruer Márton, Faragó Bála, Farkas Sándor, Farkasovszky Endre, Franz Lajos és fiai, Gaüubich L'ijos, Gazdisági Takarékpénztár, Grünhut Füiöp és fiai, báró Guttminn Vilmos, Hajik István, Hoffuiann János, Horváth Vinoe, ifj. Jerffy Adolf, Kámán Ferenc, Kazár Manó, Kóoza János, Korpavár Palin, mádi Kovács János, Likher József, Lázár Sjma, Mayer István, Dr Obersohn Mór, Polnisch Árpád, Rozsos István, Siern Mór és fi i, Szabó Döme, Szád-or.ky Géza, Szentmihályi Dezső, Sziiy D z-<ő, Szommer Ignác, S'.ondy Líss/.ló, SatlkovHzky Viktor haroeg, Taiabér Líszló, Virtus Víucj, Vizsi Bold

:zsár, Zilaszentiván, ZarLa Károly.