Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-11-01 / 44. szám

1908 november 1. »Za!amegye. Zalav6riru>gye; Hírlap* 3 hogy fl nemzetköziek, akik politikai párttá tömörülnek, forradalmi kísérletet tegyenek. Hisszük, hogy a magyar kormánynak lesz annyi ereje, hogy a forradalmi kísérletezést még a csirájában el fogja fojtani. Ha a szociáiisták pártvezetősege lázílja az őt vakon követő tömeget, akkor először is a vezérekkel kell leszámolni. Mert ezek az idegen stréberek azt hiszik, hogy a magyar nemzet és a magyar kormány pipogya, hogy tenni nem mer velük szemben semmit. Ha|keil, fojtsa vérbe a nemzet az idegenek haeaellenes aspirációt. A vérebeket p dig kergesse ki a kormány az országból. Meri csak ugy érhetnénk cl a nyugalmas gazdasági fejlődést, ha ezek a nemzetközi ámítók, csalók és sikkasztók a határon kívül volnának. (A tudomány vértanúi.) Bármit mondjon korunkról a sötéten látó pesszimizmus, egyben mégis jelentős napokat élünk; a tudomány halad, az emberi elme fensőbbsége egyre szélesebb területen válik úrrá. És korholjanak akárhogy a rideg erkölcsbírák, egyben mégis gyönyörű és fenséges lény az ember: van benne elszántság, halálmegvetés, makacs kitartád a tudomány uj javainak megvívásában. Századunk minden előzőjénél dúsabb ily nevekben és hosszú a soruk azoknak, akik ugyanerre a dicsőségre törekszenek. A problémák változnak, némelyiket megoldja az emberi lángelme, a másikról kiderül, hogy már kiinduló pontja képtelen volt: azt a komoly tudomány félreveti az útjából és a furcsaságok tárába rakja el. A kör négyszögesítése, az örökké mozgó gép, az aranycsinálás többé nem izgatják a képzeletet; a tudós hipotézisből babona lett. Az elavultak és a megoldottak helyébe uj problémák egész raja tódult: a fény és villamosság elmélete, az elemek átváltoztatása, a szerves élet mesterséges előállítása, de a legizgalmasabb, legnagyobb, legmesszebb ható a levegő meghódítása. Mondák ködébe vesző ősidők óta az emberben élt a vágy, hogy a lég szabad madara utáu ő is szárnyra keljen. Dédalusz, a meohanika és építés első mestere, merész ivben szállta az eget Kréta szigetétől az itáliai partokig. De a mester trag kusan meglakolt vakmerőségéért: a saját vére, Ikarusz megbomlott szárnyakkal zuhant alá a tengerbe, mivelhogy avatatlanul élt vissza a nagy lángelmét követelő találmánnyal. És azóta nem szűnt meg az emberiség szivébeu a misztikus vágyakozás a levegőn való uralom utáu. A vágyból, az álomból, a sejtelemből épen napjainkban készül a valóság kibontakozni. A kemény, nyakas és veszedelmes tusakodás az ember ós a levegő közt döntő fordulathoz jutott, még vergődik a leigázott levegő, még megkísérli, hogy büntetéssel sújtsa Dédalusz ivadékait rendületlen bátorságukért, de a diadal már a miénk ! Az egész művelt emberiség bizakodva tekint azokra a zseniális férfiakra, akik külünböző terv szerint, egy cé'ra törnek. És lelkében a legfenségeaebb tragikum keltette szánalmat és megilletődést érzi, ha hírét veszi a nagyok, az úttörők egy-ogv kudarcának. — Z ppelin gróf balvégzete a nemzeti összetartás, áldozatkészség, kölcsönös megértés és szerétéi csaknem vih iros indulatjait keltette föl. És mindnyájunkat meghatott Orville Wright súlyos katasztrófája is, mely neki gépébe és épségébe, de kísérőjének életébe került. A tudomány e mártírjainak koszorú ós virág a sírjukra ! D; a róluk való megemlékezésben nyouia se legyen a megbánásnak vagy puhalelkű megriadásnak azon, hogy a haladás annyi vértanút követel. Valóban: a haladás minden egyes lépését embervér jelzi és pedig a legnemesebb, a legbecsesebb fajtából; a» haladásnak minden palotájába embert kell befalazni, mint a néphiedelem tartja. De ez nem jelenthet többet, mint azt, hogy az elesetteket örök hűséggel őrzi hálás emlékezetünk, azután pedig az ő példájukon lelkesülve, nyomukba lépve megyünk — előre. A tudomány vértanúi ép ugy növelik a rajongók táborát, mint azok, akiket innen-onnan kétezer esztendeje a cirkuszok bestiái elé dobtak, élőfáklyákul meggyújtottak, meggyalázásul keresztre feszitettek. A hitvallók halálos énekéből keletkezett a kereszténység himnusza. A tudomány vértanúinak történetével kezdődik az emberiség haladásának, fejlődésének, virágzásának uj tündöklő korszaka. A koszorúkról. Ma, vasárnap, november 1-én ünnepli a kath. egyház Mindenszentek ünnepét. Ez a nap, mint elnevezése is mutatja, minden szentek emlékének van szentelve. Ezt nz ünnepet IV. Bonifaoius pipa 610 év körül honosította meg, de akkor május 12-én tartották ; csak IV. Gergely pápa helyezte át november hó 1. napjára s ő nyilvánította ezt általános ünneppé. Ezen a napon megélénkülnek a temetők; mindenki siet, hogy elhunyt kedveseinek sírját megkoszorúzza, földíszítse s este kivilágítsa. Olyan nagy embertömeg hullámzik ezen a napon a temetőbe, hogy nagyobb városokban a rendőrhatóságnak különös intézkedéseket kell életbeléptetni. Nálunk napokkal előbb százával árulják a különféle művirágokból készült sirkoszorukat a piaoon. Ezeket a koszorúkat a lakosságnak egy része háziipar gyanánt készíti és már nyár dereka óta foglakozik vele. A piaoon állványokra aggatva, vagy nagy vesszőkosarakba rakva adják, veszik őket. Az alkudozásnak tág tere nyílik és minél inkább közeledik Mindenszentek napja, anuál olosóbbak. A koszorúk elég ügyesen készülnek, csakhogy legnagyobb részük rikitó, egymáshoz alig iiiő színük miatt nem Ízlésesek és rosz benyomást keltenek. Oíyau, a melynek virágai harmóniában állnának, kevés található; pedig száz m^g száz koszorú közt válogathat a szemlélő. É-< különös, hogy a nép a rikitó szintieket vásárolja előszeretettel, nem bírálgatva az izlést. A koszorú már ősrégi idők óta arra szolgál, hogy bizonyos érzéseket s gondolatokat jelképek alakjában kifejezésre juttasson. A háborúból dicsőséggel hazatérő hős homlokát fűből font koszorú díszítette s az volt a legnagyobb dicsőség, ha az ellenséges nép megalázkodása jilóül koszorút nyújtott át a győzelmes hadvezérnek. A cserkoszorú a polgári erényeket jutalmazta s akinek homlokát ilyen koszorú díszítette, általános tiszteletnek örvendett ugy, hogy ha például színházba ment, mindenki, még a szenátorok is felállással hódoltak. Az ó korban az áldozati állatok fejére tettek koszorúkat. A áldozatokat ugyanis mindig valamely istenségnek hozták ós a koszorúk feláldozásával is az istenségnek akartak az emberek kedveskedni, hogy ilyen módon jóakaratukat megszerezzék és maguknak biztosítsák. Az áldozati lakomák alkalmával a résztvevők is koszorúkkal övezték homlokukat. Ez a szokás ma is fönmaradt a menyasszonyoknak szánt mirtuszkoszoru alakjában. A mirtusz a déli népek virága volt. Venusznsk, a szerelem istenasszonyának volt a virága. A vőlegény mindig ilyen virágokból font koszorút adott menyasszonyának. Azóta lakodalmak alkalmával minden menyasszony myrtuszkoszorut hord, csupán Olasz és Franciaországban divatos a naranosvirág koszorú. Ez onnan van, mert a narancsfán egyidejűleg van bimbó, virág és gyümölcs; és kiválóan alkalmas a családi élet szimbolizálására. A régi germánoknál a gyászt a rozmaringvirág jelképezte. Fro istennek és Holda istennőnek volt a virága. Holdáé, a ki az elhunytak szellemét a túlvilágra szállította és Fro-é, a napistené, aki a dermesztő téli álom után mindig uj életre támasztotta a természetet. Az ő kiengesztelésükre rendezett áldozati lakomákon a rozmaringszál volt az uralkodó virág és ez időtől fogva vált szokássá, hogy a »zöld reménysége virágát ravatalra és koporsóra helyezik. Nálunk a föld népe hordta a rozmaringot előszeretettel bokréta gyanánt. Ma már rozmaring mellett a gyászkoszorukat örökzöld-repkény és babérlevelekből, meg fenyőgalyakból is készítik. A középkorban fejedelmi diadém gyanánt hordták a koszorúkat. Valószínű, hogy a koszorú használatából keletkezett utóbb a korona. — Legyen házias, mert jaj annak a férfinak, akinek a vendéglői koszt után kozmás csirkebecsináltat kell enni é» a oselédet kell figyelmeztetnie, hogy az ablaksarokban pók szövi hálóját. — Legyen vidám. Az élet úgyis elég szomorú, ha hozzá az asszony is komoly; akkor inkább éljünk osak egyedül. — A szó nemes értelmében vallásos legyen a nő. Azt tartotta ugyanis, hogy „a műveletlen ember veszedelmes, ha vallástalan; a művelt pedig sokszor boldogtalan, ha nincs hite, de a vallástalan nő a maga ós mások számára a legtöbbször a boldogtalanság forrása." Legutoljára hagyta Kázmér legfőbb kívánságát, amelyért sokan megmosolyogták, de még többen (a férfiak) igazat adtak neki. S ez azon elve volt, hogy a nő ne legyen túlságos okos, legalább annyira ne, mint a férje. Az asszony sok galibát csinál amúgy is, hátha még eszes, ravasz. Az ostoba asszonynak is vannak óhajai, kívánságai, hát még az okos asszonynak. Ki is tudná azokat mind teljesíteni ? No meg aztán csak az kellene, hogy az asszony mindent jobban tudjon a férj-uramnál. Az asszonynak sokszor kell hallgatni, az okos asszony erre sohase képes. Azt hiszi, mindég okosat mond, azért folyton pereg a nyelve. És milyen gyönyörűséges élet volna, ha az asszony venné kezébe a kormányrudak Ha ő dirigálna. Ha neki kellene a papucsot viselni, vagy — óh uram Isten bocsáss meg ! — neki kellene még a bölcsőt is ringatni. Összeborzadt Kázmér még csak ezeknek a gondolatára is. Oh mi más egy buta asszony! Milyen engedelmes. Milyen csendes. Milyen elégedett. A férjében felsőbb lényt, valósággal Istent lát, akinek miüden tette helyes, minden szava szent. Ha a fekete kendőt fehérnek mondja, arra mégis esküdne. Ha azt mondja neki véletlenül : »édes kis szamaram* — elérzékenyedve köszöni meg a nem várt bókot. A buta asszony hűtlen sem lehet. Vakon engedelmes és bután beosületes. Ilyen nőké a jövő ! Ezek a nők lesznek nemsokára beosesek ; hisz ma már oly túlságos sok az okos közöttük. A hozomány ? Amikor ez a kérdés eszébe jutott, Kázmér balfüle osengeni kezdett. Ez pedig köztudomás szerint rosszat jelent. Kázmér azonban ugy vélte, hogy ez nem más, mint a pénznek a csengése és már le is rajzolódtak képzeletében az eddig sohse látott ezres bankók; a sok-sok arany csak ugy kápráztatta szemét, csak ugy hizott a gyönyörtől, hogy egyszerre mily gazdag ember lesz belőle — minden fáradtság nélkül. Rögtön ki is szemelt magának két gyönyörű fekete osikót, hadd pukkadozzanak a barátok, amikor a fő-tcán végig hajt az inassal, no meg az asszonnyal. Az aranyak folytonos osengése annyira lekötötte figyelmét, hogy képtelen volt tovább gondolkodni. Amikor végre Kázmér elvei felett szemlét tartott, roppant büszkeség dagasztotta kebelét. Nem is gondolta, hogy ilyen okos, praktikus ember lett belőle. De a következő percben már komor tekintettel nézett maga elé. Hogyan fogja szándékát megvalósítani ? Kövér izzadság cseppek potyogtak le homlokáról. Erei egészen megdagadtak a megfeszített gondolkodástól. Nagyokat fújva, nagy lépésekkel járta be szobáját; nem nem, az nem lehet, hogy lánynézőbe menjen. Erre a borzasztó szerepre ő nem képes. Inkább tizszer menne el nászútra, mint egyszer lánynézőbe. Nem nem, Ő inkább csak agglegény marad. De e pillanatban szemei előtt gyönyörű vadonat uj ezresbankók jelentek meg, fülében vert arany bűvös csengése kezdte el régi nótáját — győzd le önmagadat; és elindult Kázmér a nagy, hosszú útra. * * * Épen husz házat vizitelt már végig Kázmér, rövid három hét alatt. Mindennap másutt ütötte fel tanyáját és mindennap busán állapította meg a teljes eredménytelenséget. Egyik leányzó nagyon