Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 27-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

XXVII. évfolyam Zalaegerszeg, 1908 október 4 40. szám. Előfizetési dlj: tigési évre 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f Negyed évre . 2 K 50 f Egyes szóm ára 20 fillér Hirdetések : Megállapodás szerint. Nyilttér soronként 1 K. Kéziratokat nein küldünk viasza ZALA VARMEGYEI HÍRLAP Politikai és társadalmi hetilap, — Megjelenik minden vasárnap. Pusztuló falvak. Az élet érdekharca, a mindennapi kenyérért való küzdelem annyira leköti az emberek legnagyobb részét, hogy alig érünk rá általános érdekű problémákkal foglalkozni. Közönyösen haladunk el a legnagyobb kérdések mellett, vagy iróniával ostorozzuk a kor bűneit, amelyeknek ellenszerét csak néhány idealista keresi. De ha ezek rá is mutatnak a baj forrásaira, ha meg is jelölik az eszközöket, amelyekkel segíteni lehetne : munkájuk csak elmélet marad, mert a társadalom eró'i elernyedtek a nagy tülekedésben, az államokat pedig kimeríti a nagy fegyverkezés s a korszerű haladás által felcsigázott terhek. Hiányzik az anyagi és erkölcsi tőke ahoz, hogy a kornak és tömegeknek bűnei ellen harcba szálljunk. A szóáradat ós rakéták pedig nem sokat érnek a mi korunkban, amikor az embereket csak az önzésük révén lehet a közcélok szolgálatába állítani. Mindenki tudja például, hogy rettenetesen divik nálunk az ugynevezet egygyermekrendszer, amely egész vidékeken kipusztította a gyermekeket. Ennek az aljas bűnnek a kiirtására azonban ezideig csak szóval és Írással törekedtünk. Az állami gyermekvédelem intézménye hatalmas dolog ugyan, de nem ellenszere ennek a nyavalyának, miután ez nem azokban a családokban divik, amelyeknek gyermekei állami védelemre szorulnának. Minél vagyonosabb valamely vidék, annál könnyebb becsempészni ezt a bűnt, mert az emberek önzők 1 és szűk látkörüek. És napról-napra terjed az erkölcsi epidémia, amely akkora mérveket tud ölteni, hogy a nemzeteket a lassú sorvadás útjára vezeti. Példa rá Francziaország, amelynek egyes vidékein a népesség száma visszaesett. Mindezeket megírtuk már egyéb alkalommal is. Községeket soroltunk fel, amelyekben kétségtelenül felismerhető a baj. Csak az iskolák statisztikáját kell egy kis figyelemre méltatni. De megmondhatja ezt a jegyző, a pap, a tauíió statisztika nélkül is. Nem kell hozzá népszámlálás sem. Könnyű volna még az útját is kimutatni ennek az erkölcsi mételynek, amelyet a nép a kultúrától kapott ajándékba. De hát ki törődik nálunk azzal, hogy van-e a parasztnak gyereke, vagy nincs? Néhány siránkozó szobatudós, vagy legfeljebb a gazdák, akik hovatovább nem tudnak napszámost vagy bérest kapni. Vajon törődik-e a munkátlan, gondtalan életet hajhászó sokaság azzal, hogy az aljas erkölcstelenség elterjedt már a felsőbb, sőt legfelsőbb körökig és az ártatlanságot maguk az anyák mételyezik meg azokkal a tanításokkal, amelyeket a menyasszonyoknak hpzományul adnak. Mert a selyemszoknya, a társadalmi szereplés, a munkátlanság még az ocsmányságok árán is jól esik. Szomorú jele az időnek, hogy ezeket a dolgokat immár a nyilvánosság elé kell hurcolni s tele kell kiabálni a világot, hogy a nemzetek a védekezés módjait keressék, mert a bűn a kultura sírját ássa és mit ér akkor az évezredek munkája, ha a megásott sírgödör mellett vánnyadt, dekadens nyomorékok tartják fenn az emberi fajt, vagy ha ifjú és fizikailag erős népek elsöprik a bűnben elernyedt, megvénült nemzeteket. Néha akad egy-egy férfiú, akinek szava megdöbbenti a közönyös társadalmat. Néhány év előtt egy somogymegyei főúr beszélt az egykéről egy könyvön keresztül. Nem rég pedig a szomszéd vármegye közönsége elhatározta, hogy sok gyermekes anyák jutalmazására alapot létesít. Mert az emberek önzésére való [hatás a legerősebb eszköz a mai világban. Első lépésnek mindenesetre szép ez az elhatározás. De egy vármegye ereje kevés ahoz, hogy a kigyó fogait kitördelje. Az A bálvány. — Sándor, zokogta az asszony, most vége az én életemnek. — Emma, mondta a férfi megindultan, édes Emma, legyen erősebb. Maga szép, fiatal, az élet örömöket kinál . . . — Nem, nem, tiltakozott görosösen az asszony, nem kell nekem már semmi, senki. Maga volt minden : az élet, a szerelem. Ami ezután van, az búcsúzás az élettől. Haldoklás. — Azután lehet, hogy nemsokára visszajövök. Áthelyeznek újra. Az asszony bánatosan intett. — Nem. Maga is tudja, hogy nem. Most bekerül a vezérkarba, soha se jön vissza ide. Legfeljebb találkozunk egyszer, kétszer, beszélgetünk hidegen, udvariasan. De soha nem élünk többé igy, mint most, ilyen közelségben, ilyen szeretetben. Maga mái nőket talál . . . A férfi átkarolta, megosókolta, simogatta a haját. Az asszony megrezzent. — Csengetést hallottam. Hallgatózott. — Az uram, mondta aztán súgva ós leült egy székre. A férfi elhúzódott tőle. Bejött az asszony férje. — Szervusz, mondta a katonának. Meddig maradsz még nálunk ? — Holnap utazom. — Baj, baj. Szomorú az ilyen katonaélet. Jön a parancs és menni kell. De te legalább fölfelé mégy. — Az ilyen gyors áthelyezés mégis szomorú. — Az ám. Nem jösz velem ? Magamhoz veszek egy iratot és megyek a kaszinó felé. — Megyek. A férfi kiment a szobából. Egy lázas, remegő, eszeveszett ós vakmerő csók még. Lépések zaja. Az asszony bágyadtan dől vissza a karosszókébe, a férfi elfojtva súgja: — Gyuri elhozza majd a leveleimet. Megjelenik a férj. A katona összeüti a sarkantyúit, kezet csókol, elindulnak, az asszony egyedül marad ós fuldokolva sir. . . . Négy nap múlva megjelent az első levéllel a sápadt, nyurga, szomorú férfi, a katona unokaöccse, Gyuri. — Nagyságos asszonyom, mondta zavarodottan, eljöttem . . . Nem tudott egyebet mondani. Az asszony elsápadt és kipirosodott, nehezen lélegzett ós könnyek törtek a szemébe. Kinozta föltépett fájdalma és gyötörte a bün tudata: a szégyenkezése az idegen férfi előtt, aki részese lett a titkának. A férfi azután átnyújtotta a levelet, az asszony fölbontotta, elolvasta és lassan peregtek le az arcán a könyek. A férfi fölkelt és halkan, finoman, gyöngéden, szótlanul távozott. Másodszor már jobban ment a dolog. Az asszony hálás volt a múltkori távozásért, a férfi szótlan alázatossága elfeledtette vele a szégyenkezését, a férfi pedig biztosabban állott meg a hallgatag, a hűséges barát szerepében. Harmadszor már beszélgettek. Nehezen ment eleinte, de azután rátaláltak az igazi útra. — Sándort nemsokára megint előléptetik, mondta a férfi. — Mogórdemli. Jó katona. — Sándor, mondta mély meggyőződéssel a férfi, a legkülömb katona a hadseregben. Azután hozzátette : — És a legkiválóbb férfi, akit ón ismerek. — Ugy-e, kérdezte mohón az asszony, ugy-e ? Szégyenkezve hőkölt hátra, de a férfi komolyan erősítette meg: — A legkülömb férfi. Szinte tökéletes ember. Nemes, okos, erős, szép, jó, bátor. Született hóditó. És lángész. Genie. Az asszony osillogó szemmel nézett rá. A maga igazolását hallotta a férfi ajkáról és megmelegítette a szivét, hogy ez a férfi is olyan rajongója a másiknak, mint ő. Mai számunk IO oldala