Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-05-31 / 22. szám

6 •Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1908. junius 21. nyereségünk, a mi fölött Ausztria busul. A tömörülés Ausztriának nincs inyére, tehát nekünk feltétlenül javunkra van. Annak az átmeneti korszaknak, amely a nemzeti küzdelmet követte, az események kijelölték legfontosabb feladatait. A viszonyok kényszere alatt, az ország belső békéjének s a kormányzás zavartalanságának biztosítása céljából vállalnia kellett, hogy bizonyos kérdéseket érintetlenül hagy, de nem kötelezte magát arra, hogy a bekövetkezendő küzdelem eszközeit meg nem teremti, a fegyvereket elő nem készíti s amikor az átmeneti időnek vége lesz, a kialakult nemzeti akarat, tisztultabb és határozott politikai irány léphessen az apportunus politika helyére. Az átmeneti időnek leghatalmasabb alkotása a jövendő fejlődés alapjainak lerakása, az utak kiépítése, a nemzetnek egy táborban való egyesítése. Ha ennek a célnak óriási horderejét megértjük, ha törekvéseink őszinteségét és önzetlenségét nem engedjük egyéni érzékenykedéssel, pártszempontokkal meghamisítani, akkor az átmenet után külső és belső ellenségeink a magyar vezető osztályok zárkózott sorait fogják magukkal szemben találni. A vezérek pedig ércnél maradandóbb emléket állítanak maguknak s Magyarország történetébe uj lapot irnak, amely megerősödésünk és függetlenségünk felé való haladásról fog szólni az utódoknak. Az egyesüléshez azonban áldozatkészség, önzetlenség és mindenekelőtt bizalom kell. Bizalom azokban, akik az utat mutatják s előttünk járnak. Ha minden közkatona a vezérek cselekedeteit birálja s mozdulatait gyanúval kiséri: a harc elveszett. Ha makacson megállunk egy helyen s a negáció merev álláspontjáról mozdulni nem akarunk: nem fogunk találkozni soha. Ausztria pedig könnyen beleveri az ékeket nemzetünk testébe s amikor újra egymásra törünk, érvényesülni fog a mi gyarlóságunkból kisarjadt igazásg: divide et impera. Azért kell a vezéreknek a bizalom, hogy az átmeneti kor ne csak ideiglenes béke, hanem a nemzeti szellem megerősödésének ideje legyen s azok, akiknek kezébe a nemzet bizalommal és megnyugvással tette sorsának intézését, n9 legyenek majdan kénytelenek elülről kezdeni a már már diadallal biztató küzdelmet. Kossuth Ferenc a pártjából kilépő' képviselőkhöz intézett levelében bizalomra kéri hiveit, mert — úgymond — soha nem volt arra nagyobb szüksége a vezéreknek mint most, amikor hosszú és kényes munkát kell végezniök, a melynek részletei felől addig, amig e rnunka folyik, nem lehet nyilvánosan sem tanácskozni, sem vitatkozni ; de a mely munkának célja az, hogy a közgazdasági téren nagy áldozattal biztosított szabad rendelkezési jog a kormány folytonosság által (a mi nem jelenti sziikségszeriileg az egyéni azonosságot) tényleg érvényesülhessen az ország akarata szerint, — továbbá az, hogy a katonai kérdésekben kielégítő megegyezés jöhessen létre, ugy, hogy a nemzeti élet terének egy jelentékeny részén érvényesülhessen az 1848, ami zászlónkra van irva. Bizalom kell most, bizalom a vezérekben és a vezérek bizalma a katonákban. I)e jól tudom, hogy a bizalom olyan, mint a hit: azt senkibe beleokoskodni nem lehet. Megvallom azonban, hogy nekem, ki bajtársaimmal egy sziv és egy lélek voltam mindig, fáj, hogy éppen akkor hullanak el néhányan jó és kedves katonáim közül, a mikor C3akis a föltétlen bizalomra hivatkozhatik a vezér. den mellékgondolat, megfontolás nélkül nyújtottam felé a tenyeremet. Az ezer ráncu cigány asszony belenézett s megdöbbentem amikor a következőket mondotta : — Sipsiges síp kisassony, mágá még boldog, mert nem seretett senkit. A silei férjhez ákárják adni, de mágá még nem találta meg a sive választottját. Addig ne is válásson, amig a tanácsom meg nem hallgatta. Ma éjjel megálmodja azst a helyet, ahol találkozsni fog sive ímádottjával. Keresse meg azst a helyet, amelyet megálmodik és nagyon boldog, meg nagyon gazsdag less. Egész nap a cigány asszony jóslata járt az eszemben. Jvs az éjszaka folyamán valószínűleg azért, mert egész nap a jövendölés foglalkoztatott, igen élénk álmom volt. Egy csodás fekvésű, festői szép vidéken jártam. Hatalmas, szinte égig nyúló fenyvesek vettek körül, pompás növényzetű hegyek által határolt völgyben. A lépésről lépésre változó panoráma valósággal elkápráztatott, amikor egyszerre egy várrom mellett taláitam magam. Ugy éreztem, mintha a világban teljesen egyedül ál;ó lény volnék. Sehol ember nem mutatkozott. Éppen a romok közé értem, amikor távolból felém közeledni láttam egy nyúlánk, szép termetű íérfit. Mosolyogva intett és én megfeledkezve társadalmi etikettről, illendőségről, hozzá rohantam. Ebben a pillanatban, amikor oda értem, mintha ködfátyolkép lett volna, eltűnt. Csak messzi távolból hangzott egy szózatszerü kiáltás: „Ez a Trenck vára." Felriadtam, még akkor is előttem lebegett álombeli ismerősöm férfias szép arca és éu szerelmes lettem a tüneménybe. Szülőim észrevették rajtam a változást. Faggattak, vallattak, mig végre megvallottam, hogy szerelmes vagyok és elmeséltem a ve.om történt különös esetet, kijelentve, hogy most már nem nyugszom, amig meg nem lalálom azt a várromot, amelyről álmodtam. Két esztendeig utaztunk ö&sze-vissza Magyarországban, s már azt hiltem, hogy DOUI is létezik a megálmodott szép vidék. A második év nyarán történt, hogy szülőimmel a Délvidéken utaztam. Egyszerre, amint kitekintek a vonat ablakán, ujjongva kiáltottam fel ; — Itt van ! Ez az ! A vonat éppen akkor robogott át Magyarország és Slavonia határán. Felismertem az álombeli hegyeket. Pakrácon voltunk, ahol éjjelre megpihentünk. Másnap neki indultam az útnak s oly sajátságos biztonsággal, mintha n ár jól ismertem volna a vidéket, törtem előre. Negyedóra múlva ott állottunk a várrom előtt. Egyszerre egy fiatal ember bukkant elő a romok közül s amiut rátekintettem, elsikoltottam magam és majdnem elájultam és a fiatal ember, ki a szép Midőn az elvi negáció teréről az alkotás terére kellett lépnünk és egy meglévő térről kezdeni a hidat, átépíteni az uj térre ; midőn a tetszetős jelszavak helyett, a melyeket hangoztatni kötelességünk volt más körülmények közt, most már a megvalósíthatások és ezek módjai közt kell válogatnunk, nehéz visszonyok, továbbá külső és belső ellenségek céltudatos cselvetése közepett: az ország tudja, minden józan és becsületes magyar ember érti és érzi, hogy nehéz a párt helyzete és olyan, mely mérsékletet, tapintatot, bölcseséget igényel, de egyszersmind törhetetlen akaratot, lankadatlan munkásságot és a honfierények egyik legszebbikét, az önfeláldozást. De férfiak vagyunk, célunk magasztos, lelkiismeretünk tiszta. Gróf Batthyány Pál főispán MtiraMen. Batthyány Pál gróf főispán hivatalok vizsgálása és iskolák látogatása céljából, május hó 26-án a reggeli vonattal Csáktornyára érkezett. Kíséretében volt Odor Géza kir. tanácsos, pénzügy igazgató, Dr Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő s Horváth István jegyzőkönyvvezető, helyettes titkár. Fzeu útjára elkísérte férjét Batthyány Pálné grófné, született Inkey Valéria is, ki ezúttal először járván Muraközben, annak összes társadalmi, kulturális s földrajzi viszonyai iránt rendkívül érdeklődött. A csáktornyai főszolgabiróí hivatalnak teljes megelégedéssel végződött vizsgálata után, Zrínyi régi várát, Szent Ilonát, a zalaujvári kastélyt és parkot tekinté meg a társaság, Kayser Lajos grófi titkár SZÍVÍS és tanulságos kalauzolása mellett. A hivatalvizsgálat ideje alatt az állami polgári leányiskolát és kisdedovodát látogatta meg a grófnő. Délután Filipioh Lajos országgyűlési képviselőnek voltak vendégei Drávavásárhelyen. A képviselő ur Budapestről jött meg, hogy a főispánt s nejét üdvözölhesse s kíséretükben maradt az utolsó percig. Este felé az egész társaság az állami tanítóképző intézetbe vonult, melynek szép p irkjában Zrinyí Károly igazgató a tanári testülettel együtt lelkes beszéddel üdvözölte az illustris vendégeket álombeli ideálom volt, fogott fel karjaiba. Első kérdés, mely ösztönszerűleg kitört belőlem, ez volt : — Milyen vár ez ? — Ez a Trenck várra — volt a válasz. A fiatal ember karját nyújtotta és hallottam, amikor mondotta : — A kisasszony nagyon lázas. Átmegyünk a közelben levő L'pikre, s ott hamarosan összeszedi magát. Ezt a nyarat azután Lipikeu töltöttük és mire nyaralásunk véget ért, már Radvánvi Sáudor menyasszonya voltam. Azóta minden esztendőben eljárunk Lipikre és a ciudás véletlent áldjuk, valahányszor végig sétálunk a pálmák és fenyvesek között. Amikor a hatalmas s fenséges gyönyörűségében talán az egész kontinensen egyedül álló park utjain végig sétál vi, az enyhe illatos levegőt szivjuk magunkba, véghetetlen boldogság árad szivünkbe. Ez érzés az, mely az élet lüktető ereje és a visszaemlékezés boldogsága, melyet Lipiknek köszönhetünk. A társaság a kis háziasszony elbeszélésének a hatása alatt oszlott széjjel és azóta a házasságról álmodozó leányra vonatkozólag szállóige lett: Azt hiszi, hogy ő is megálmodja a jövendőbelijét.