Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-19 / 16. szám

K X VII. ví oíyam. Zalaegerszeg, 1908 április 19. 16, szám, Előfizetési dij: Fsrínz évre Fi'l ívre . . Nepyed évre . 10 K - f. 5 K — f 2 K 50 f ^gyen szám ára 20 fillér Hirdetések : - Megállapodás szerint. Nyilttér Koronként 1 K Kéziratokat nem ktildünk visazs 2a A L A EGYEI HIRLA Politikai és társadalmi hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. Húsvét. A keresztre feszített igazságnak hódol ezen az ünnepen az emberiség, annak az igazságnak, amely azt hirdette, hogy a szeretet törvényeinek kell a világ sorsát intézni, mert szeretet nélkül nem az Isten képére alkotott lény az ember. Keresztre feszitették akkor Jézust; összefogtak ellene a pogány cinizmus és a fajrokonok felekezeti elfogultsága, a gyűlölet, melyet önző papok, hamis Írástudók szítottak a tömegben. Éppen ugy történt vele akkor, mint a hogy történt az igazság bátor hirdetőivel későbben és ahogyan történik most is. Ami tragikumot az ember fantáziája el tud képzelni, ami tragikum emberrel megeshetett, mindaz megtörtént JézusKrisztussal a Golgotán. Nincs ember, akire ne lenne hatással ez a tragédia; még aki távol áll is a keresztény világfelfogástól, az sem vonhatja ki magát annak nagy hatása alól. Mert a tanulság, amely levonható abból a szörnyű tragikumból, nemcsak a kereszténységnek, hanem az egész emberiségnek szolgál. Ma, amikor a hitéletnek nincsen meg az az intenzivitása, amely meg volt annakelőtte, amikor a tudomány, a reális ismeretek szabnak határt és irányt gondolatunk és érzésünk világának, napról-napra tapasztaljuk, hogy megfeszíttetik az igazság. Gyarló emberek között, ugy látszik, ez a sorsa az úttörő igazságnak, akármennyire haladott is az emberiség a műveltségben. De a golgotai tragédiában nemcsak a keresztre feszítés a megragadó; ami ennél is jobban magával ragadja a lelket, az a feltámadás. Feszítsétek keresztre az igazságot, temessétek mélyen a föld alá, hengergessetek sziklákat reá, harmadnapra kitör az a napvilágra és eget kér. A nemzetek életében is gyakran feszíttetik keresztre az igazság, de ahol a nemzet nem lett hűtelen önmagához, ott mindig kitört sírjából, feltámadott és fel fog támadni akárhányszor pusztitják is el, mert a nemzeteknek igazságát nincs az az erő, amely mindörökre el tudná temetni. Hazánk történetéből nem egy Golgota magaslik ki, és nem egy dicsőségteljes feltámadásról tud a mi krónikánk. Vérzivataros századok folyamán nem egyszer gázolta le a sors ezt a népet, amely messze Ázsiából jött, hogy hivatást teljesítsen Európa keletén, de a maga őserejébe j vetett hit, melyet ez a faj a szarmát síkságokról hozott magával, mindig meghozza neki a feltámadást. Ezért necsak mint hitbéli feltámadást váró keresztények, hanem mint a nemzeti feltámadást váró magyarok is igy üljük meg húsvét szent ünnepét, amikor is harangok zúgása hirdeti a világnak, hogy nincsen teljes enyészet ezen a világon, de örökös élet van a siron tul és nem szabad felhagyni minden reménnyel a temetők kapujában. Örökös élet int felénk a nagy, megmérhetetlen, felfoghatatlan mindenségből és ebben az örökös életben bizakodva küzd, fárad, dolgozik az ember, ebben bizakodva hisz és remél a magyar nemzet. A feltámadás nyomán fakadó örök élet biztat bennünket húsvét szent ünnepén és eltelve hittel és bizalommal ünnepeljünk. A közigazgatási bizottság ülése. Zalavármegye közigazgatási bizottsága április 14-én tartotta rendes havi ülését gróf Batthyány Pál főispán elnöklete alatt. Az alispán jelentette a bizottságnak, hogy március hó folyamán a csendőrség a vármegye területén letartóztatott a biróságok hatáskörébe tartozó bűntett és vétség miatt 57 egyént. Testi sértés miatt 71 egyén vonatott felelősségre. Kihágás miatt a kir. járásbíróságokhoz 15, a Almok. A kórház tanácstermében nagy a sürgés-forgás. Magas termetű, komoly képű urak összeráncolt homlokkal tanakodnak. A karbollal átszűrt levegő fojtón nehezedik az ember mellére. Nyilik az ajtó. Az ápoló jelenti, hogy a beteg magához jött, Némelyik arcon felcsillan a remény sugara, de csak rövid időre. Két orvos előkeresi műszereit és bemegy a beteg szobájába. Nemsokára visszajönnek. Az öregebbik kijelenti, hogy itt megszűnt az emberi tudomány, itt csak Isten segíthet. A beteg álmodik. Szép álmai lehetnek, mert mosolyog. A tavasz legszebb pompájában mutatja magát. A nap aranyszálakat sző sugaraiból és összefűzi vele a virágzásnak induló bokrokat, majd eltéved a kökénycserje szúrós galyaira és behatol tmnak rejtekébe, ahol az ibolya húzza meg magát szerényen. A tavaszi szellő ellopja e szép összhangzásnak egy kis részét és elviszi a liget tündérének. Itt járkál a költő. Alkotna, de a természet nagyszerű szépsége 1< hetetlenné teszi. Gyönyörködik, de lelke még se tud betelni az Isten remekművével. A madarak versenyt dalolnak s ebben a fönséges hangversenyben nincs egy bántó hrmg sem. Képzelete messze szárnyal, elképzelhetetlen tájakra . . . ő maga sem tudja hol, merre, csak azt látja, csak azt érzi, hogy mily fönséges, miiy megragadó körülötte minden. Kiér a ligetből és a kertek alján hazafelé igyekszik. A langy szellő végig simitja arcát ... és egy dalt hoz fülébe : »Mért is szeretlek oly nagyon ?« Honnan jöhet ? Avagy pajzán tündérek incselkednek vele? Szép virágos kert alá ér. A virágok illata belevegyül a balzsamos levegő susogásába. Megáll és a kert utain a liget tündére . andalogva közeledik a kis padhoz, mely a rózsabokor tövében van és . . . ajkairól lebben a dal: »Mért is szeretlek oly nagyon ?c ... A költő megtalálta Múzsáját. Érzel mei, gondolatai napvilágot látnak, a fényes tehetséget felfedezik. — — — — A beteget erős köhögés riasztja fel álmából. * Mintha csak tündérkertben járnának. Szép sűrű erdő, némely helyét ember se járta. A természet nagyszerű temploma. A mezei virágok szinözöne és elbódító szaga egybeolvad a csalogány énekével. Távolból lehet látni a sok sürgő forgó alakot. Gyűjtik az életet. A nap forrón tűz rájuk, de azért lankadatlanul megy a munka. Amint eldől a kasza pengéje alatt a buza, rögtön kévékbe szedik és keresztekbe rakják . . . Ok ketten ott az erdő bensejében lépegetnek egymás mellett. A szellő meglegyinti őket, tova suhan, valami sejtelem támad szivükben, egy édes, egy boldogitó. A lányka virágokat szed, pajzánul dobja oda neki, ő meg fonja, fonja . . . S haladnak tovább. Minél több virágot szed a lányka, annál hosszabb a fonás, már egész a földig ér . . . egy előttük ismeretlen érzés hatalmába keriti mindkettőjüket. Már nem is néznek egymásra, nem mernek . . . A szellő újra meglegyinti őket. A leányka elveszi a férfitól a maga fonta koszorút, de visszateszi az »Ő« fejére s a költő íöldöntuli boldogsággal rebegi múzsájának : szeretlek . . . Az érzelmek és gondolatok oly szépen jutnak dalaiban kifejezésre, hogy mikor megjelennek, kapva kapnak rajta és mindenütt az »édes szavú* költőről beszélnek. — — — — Az ápoló rémülten szalad az orvoshoz és jelenti, hogy a beteg, ki még az előbb nyugodtan aludt, elkezdett köhögni és köhögése kinos fuldoklásba ment át. • A nap nem süt már oly erősen. A virág is kelletlenül nyitja ki szirmait. Minek is? Hisz a mit most lát, jobb ha nem is látja. Haldoklik a természet. W&i sscámursk 14 oldali