Zalamegye, 1908 (27.évfolyam, 1-26. szám)

1908-04-05 / 14. szám

lbCS április 5. »ZaL;,mogye Zalayármegyei Hirlap« 3 adni nagyon bajos és merész vállalkozás is volna. Aki jóslatokba boosátkozik, nagy felöl ősséget vesz magára már akkor is, ha csak néhány embert félre vezet. A jövendő gazdasági konjunktúráit Liszámitaui alig lehet. A viszonyok lielyenkint nagyon eltérők s ami az egyik helyen hasznos, a másik helyen rombol. így vagyunk a parcellázással is, amelyért az optimisták lelkesülnek, a pessimisták azonban félnek tőle. Általánosságban egyiknek siucs igaza, de mindegyiknek lehet valami igazsága, amit azután a helyi viszonyok mérlegelésével kell kiválogatni. Mindenesetre jó az óvatosság, mert a parcellázások köriil annyi ember vau érdekelve, hogy a sok közgazda magas tudományába könnyen belezavarodik az ember. Dicséret, biztatás zug a fülekbe minden oldalról s a föld után vágyó paraszt könnyen túlbecsüli erejét és beugrik. Ne várjon tőlem az-olvasó szakszerű fejtegetést, csak néhány megjegyzést kívánok t -ii'u a most folyó parcellázásokra vonatkozólag. Egyéni nézetről van szó; nem kivánom, hogy hitelt adjanak a szavaimnak ; meglehet az is, hogy sötéten látok, de a nép érdekében nagyon szeretném felkelteni a figyelmet arra, hogy a földosztás nem járhat miudig közgazdasági haszonnal, mert a nép könnyelműen vásárol és rengeteg drágán fizeti meg azt, hogy gazdaságának határait kitolhatja. Ott, ahol a parcellázást a kormány viszi keresztül s ahol nem nyerészkedés vezeti a földosztást, megnyugodhatunk abban, hogy a nép legalább méltányos árért jut földhöz. Az a veszedelem azonban, hogy a vevők túlságos terheket vállalnak magukra s később nem lesznek képesek adósságaikat fizetni, itt is fenforog. Igaz, hogy a vételár bizonyos hányadának készpénzben való lefizetését kikötik, de a mi népünk között nagyon ritka az, aki ezt a hányadot is nem adósságcsinálással fedezné. Hol van most már a garancia arra nézve, hogy a viszonyok kedvezőtlen alakulásával egész községek nem jutnak a tönk szélére? Ezt a garanciát csak a gazdálkodás intenzivitásának emelkedésében lehet keresni. Az utólsó évtizedek ez irányban örvendetes haladást mutatnak s ha a parasztgazdálkodás ugyanezen arányban fejlődik tovább, nem lesz ok az aggodalomra. De kérdés, hogy a parcellázás intenzivebbé teszi e a parasztgazdálkodást? Hitelét nem meriti e ki teljesen s képes lesz e megfelelő tőkével és munkaerővel művelni ujabb szerzeményét ? Bár igy lenne! De tapasztalatból tudom, hogy sok helyen nem igy van. Ahol a parcellázás csak egyszerű vállalkozás, ott bizony nem fontolja meg az eladó, hogy használ e a népnek, vagy nem. A vevőket, a kisgazdákat megkörnyékezik, telebeszélik a fejüket, szereznek nekik olcsó kölcsönt s amikor a vételárt a parcllázók felvették, mi gondjuk tovább a parasztra? A magyar földművest nem is nagyon kell biztatni, hogy földet vásároljon. A mi parasztunk nemcsak hagyományainál, hanem hajlamánál fogva is fölmüvelő. Nálunk a jólétnek 8 a tekintélynek egyetlen alapja a földbirtok. Első sorban maga a kisgazda mutat hajlandóságot arra, hogy a fold árát felverje, értékét túlbecsülje. Nem keresi, hogy az általános gazdasági viszonyok mennyiben indokolják az ingatlanok árának rohamos emelkedéséi; nem foglalkozik a földjáradék ós tőkekamat elméletével. Ili hitelbe kínálják, megveszi a földet bármi áron. A vevő által fizetett árban azután benne van nem esak a föld túlhajtott értéke, hanem legalább három négy kéznek a nyeresége. Mert hogyan indul meg nálunk a parcellázás ? A tulajdonos, aki birtokától szabadulni akar, parcellánként rendszerint nem tudja eladni a földjét. Hiányzik belőle az üzleti rutin, amely a parcellázásnál époly nélkülözhetetlen, mint a rőfös boltban. A földbirtokosok nem tudják a dörgést a bankokban, ahol a pénz őfelsége lakik; nem ismerik az illeték megtakarítások, kölcsönszerzések és egyéb aprólékos dolgok csínját binjnt s a paraszt emberrel sem tudnak ugy bánni, hogy vásárlási kedvét felcsigázzák. A parcellázáshoz tehát feltétlenül kell egy közvetítő, aki azután hoz egy ügyvédet, akinek pénze van, vagy befolyással bír valamely pénzintézetre. Azután kell egy megbízott, aki a vevőkkel érintkezik s a dolgok technikai részét intézi. Azután kell egy pénzintézet, amely a kölcsönöket adja. Három négy kézen keresztül igy eljut a fold az eladótól a vevőhöz. Akik a kettő között vannak, legjobban járnak, mert rendszerint busásan jövödelmez nekik a földosztás. Igy azután nagyon könnyen megeshetik, hogy a kisbirtokos rajta veszt az üzleten. Mert az csak természetes, hogy intcyen nem kockáztat és nem dolgozik senki, aki pedig vállalkozik, az minél drágábban akar eladni. Azt mondják, hogy a parasztnak nincs drága föld, mert a mai viszonyok hözött mindent ki tud gazdálkodni, ha szorgalmas és takarékos. Hát tegyük fel, hogy igy van. De ez még nem indokolja azt, hogy a paraszt a polgári hasznon s a munka díjazásán tul is adózzon a parcellázó vállalkozóknak. Annyi Magyarországon a biztos, a felügyelő, a kormánybiztos, hogy egy juthatna közülök a parcellázások ellenőrzésére is. A közigazgatási hatóságokat kötelezni lehetne, hogy jelentsenek be minden parcellázást s a kormány ellenőriztetné az üzletet, folvilágosíttatná a népet, vagy — amint az ollári urodalom parcellázásánál — közvetítené is a földosztást. Igy körülbelül biztosítani lehetne, hogy a parcellázás a tulhajtásig ne fejlődjék s a föld népén ne gazdagodjanak a vállalkozók és sokszor uzsorabankok. En nem lelkesülök annyira a parcellázásokért, hogy azt olyan feltétlenül áldásosnak tartanám, mint az elméleteken nyargaló nemzetgazdák. Tessék megnézni, hogy mekkora a tódulás köl csönök után a földosztó vidékeken s hogyan esik hanyutthomlok az ingatlanok értéke, mihelyt a konjunktúrák csak egy kissé változnak. E cikk megírása után jutott tudomásomra, hogy a parcellázó uzsora meggátlására a föld művelési kormány törvényjavaslaton dolgozik. Tehát már a legilletékesebb helyen is tudják, hogy a földosztás nem mindig áldás és sok illetéktelen kezet töm meg a nép filléreivel. Csak minél előbb készüljön meg i törvény s minél radikálisabb legyen, hogy a parcellázást egészséges irányba terelje. (F. K.) A Zalavármegyei Gazdasági Egyesület közgyűlése. A Z. G. E. mult héten tartotta évi rendes közgyűlés Hertelendy Ferenc főrendiházi tag, Temesvármegye főispánjának elnöklete alatt. Hertelendy Ferenc a gyűlés megnyitása után részvéttel emlékezett meg Deák Mihálynak, az egyesület egyik alelnökének, továbbá Dr Háry István és Oszterhuber Lajos egyesületi tagoknak elhunytáról. Az egyesület részvétét jegyzőkönyvében kifejezésre juttatja. A tárgysorozat első pontja volt az alelnökök, pénztáros ós ügyész megválasztása. A közgyűlés első alelnökké Koller Istvánt, második alelnökké Bosnyák Gézát, pénztárossá Fitos Mártont s ügyésszé Boschán Gyulát egyhangúlag megválasztotta. Az elhalt és a vármegyéből eltávozott választmányi tagok helyeire Gruner Károly, Eitner Sándor, id. Thassy Imre, Nagy Pál, Kolbensehlag Béla fójegyző és Flandorfer Ignác állattenyésztési felügyelő választattak meg. Ezután következett az elnöki jelentés, amely felsorolta a mult óv jelentősebb gazdasági eseményeit. A mostoha időjárás, a szociális mozgalmak a folyton emelkedő munkabérek nehézzé tették a gazdák helyzetét. Elismeréssel szól a vármegye alispánjának s a közigazgatási hatóságok erélyes intézkedéseiről, amelyek megakadályozták azt, hogy a munkásmozgalmak kicsapjanak a törvényes mederből. — A kisgazdák viszonyai az értékesítési viszonyok kedvező volta által javultak, mig a középbirtokos csak a legnagyobb küzdelemmel képes gazdaságát jövödelmezőleg kezelni. A vámtarifa uj tételei a termények árára kedvező befolyással voltak s az év első felébpn a marha, tojás, baromfi és vaj ára is emelkedő irányzatot mutatott. — A pénzdrágaság a gazdákat erősen érintette, a terheket azonban a hitelHalavány, gyászruhás fiatal asszony siratja egyetlen gyermekét. Tegnap adta át az anyaföldnek. S amint kesereg, amint emészti magát: felébred benne a gyűlölet, az ádáz elkeseredés gyermekének elpusztítója, megölője ellen. Mert azt csakis az orvos tette a sírba. Ez a gondolat lassanként meggyőződéssé válik benne s nyugodtabb, hogy az ok nyomára jött. Szegény orvosok, ha őket annyi vádért fognák pörbe, mint a hány halottért felelőssé teszik, talán egy sem élvezhetné közülök a természet tiszta, üde levegőjét. Minden bajért, minden keserűségért bűnbak kell. S jaj annak a szerencsétlennek, aki gyanúba jön. A tömeg, a közvélemény nem gordolkodik, csak ítél. Nem véd, csak vádol. S minél műveletlenebb a tömeg, annál jobban hisz. Szeret is, könnyű is hinni. Jól esik lelkének, ha embertársa becsületében gázolhat. Arra nem gondol, hogy őt is érheti hasonló csapás. Hisz csak szerencsétlen véletlen, hogy épen emez jött gyanúba. Taláü épen akkor ment arra, amikor a ház kigyuladt. Talán épen olyan golyó volt fegyverében, mint amilyent amannak testében találtak. Talán olyant mondott egészen ártatlanul, amiből bűnösségére lehet következtetni. Hiába védekezik, könyörög, tombol, fenyegetődzik szegény nyomorult ember, a törvény kimondja rá az ítéletet. Meg van bélyegezve egész életére. Polgártársai nem hisznek védekezésének, mint bélpoklost kiközösítik a társadalomból. S lesz belőle épen olyan hitvány, gonosz lélek, mint amilyen az, aki a bűnt tényleg elkövette s aki talán vigan folytatja tovább mesterségét. Hány tiszta, nemes lelket öl meg a törvény a gyanú alapján. Hiába. Amit kezdetben csak a buta tömeg hisz és beszél, azt elhiszi lassanként a józanabb, a komolyabb , a műveltebb ember is. Elhiszik maguk a birák is. Suggerálja erre őket a hangulat, mely később hitté, meggyőződéssé válik bennök. S ez alól felszabadulni szinte lehetetlenség. Volt már nagyeszű, előkelő igazságügyminiszterünk, aki elhitt oly vádat, melynek alaptalanságáról és képtelenségéről azelőtt meg volt győződve. A tömeg hangulata, a közvélemény Ítélete azonban megtántorította. A politikai gyanúsítások meg épen napirenden vannak. Szomorúsággal, keserűséggel kell végig néznünk azt az ádáz harcot, melyet politikus politikus ellen, párt párttal szemben sokszor a legnemtelenebb eszközökkel visel. A hazafiatlanság vádja lépten-nyomon felhangzik. Egyik a másik önzetlen, tiszta jellemében nem hisz. Azt gondolja mindegyik: ő az igazi hazafi, ő menti meg a hazát; a másik pedig annak csak ellensége. Mig az egyén a hatalom polcán ül, addig hizelgéssel veszik körül, tömjénezik, istenítik. Ha lebukik a polcról, ujjal mutatnak rá: ez adta el a hazát. Nincs politikai becsület, vagy legalább is megszűnt. S ennek kárát az ország becsülete vallja. S az egyéni becsület szentségét is lábbal tiporják már. A legtöbb vezető egyénre ráfogják a megvesztegethetőség vádját. A közvélemény szerint tisztalelkü, tisztakezü politikus nincs. Mindegyik önző, saját érdekét szolgálja még akkor is, ha másokat támogat. Ezek pedig csak gyanúsítások, alapot nélkülöző rágalmak. És ezek ellen nincs orvosság. Tiltakozás nem használ. Felvilágosítás kárba vész. Rettenetes a közvélemény ítélete. Akire rásüti a becstelenség bélyegét, az viselheti azt holta napjáig. A történelem sok lapjáról kiált felénk az ártatlanul agyonkinzottak halálhörgése. Ott vannak a középkori boszorkányüldözések. Ezer és ezer vértanú halála hirdeti az árulás nemtelenségét. És hányan voltak és vannak, akik szivükön viselték és viselik a gonosz rágalom töviskoszoruját. Hányat visz ez a börtönbe, hányat a sirba, ki tudná összeszámlálni ? ! Ne gyanúsítsd polgártársadat, ne ítélj addig felebarátod felett, mig meg nem győződtél a vád valódiságáról. Kételkedj, ne higyj addig, mig az igazság ki nem derül. Lelkedet ne tántorítsák meg a korlátolt emberek gonosz beszédei. Gyanúsítani könnyebb, mint védeni. Elitélni hamarabb lehet, mint felmenteni. Gondold meg, az alaptalan gyanúsítás öl. S a bűnös nem az, akit elitéltél, hanem te, aki öltél, mert igazságtalanul vádoltál. Gondold meg : feldúlod felebarátod boldogságát, tönkreteszed hirét-nevét, becsületét, vagyonát; megrongálod egészségét könynyelmü, alaptalan beszédeddel. Inkább hidd becsületesnek minden embertársadat, mint gazembernek. Inkább védd, mint támadd. Inkább örvendj az ártatlanságnak, mint a bűnösségnek. Mert jegyezd meg magadnak ember: mindnyájunkat utolérhet »Isten sújtó karja . . .c