Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-10-15 / 42. szám
1905. október 15. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 5 Édesebb vereség nem érhetne ennél. Elmondom, hogy mért oly erős a nő nyelve. Mikor az Ur Ádám bordáját kivette, Hire futott rögtön a paradicsomban ; Asszony jön a házhoz! Nossza innen onnan Összefutott minden, a mi szép volt s gyöngéd, Hozták az uj lénynek szépségüknek gyöngyét. Jött a harmat: ebből támadt gyönge teste. Jött az éj: s a fejét dús hullámmal fedte. Leszállott két csillag ragyogó szempárnak Kelő, piros hajnal mosolygó orcának. Ugy hogy mire kint volt Ádám oldalcsontja, Éva már ott állott — némán — mosolyogva. Az Ur is mosolygott. Megfogta a csontot Mely eddicr Ádámbsn egy hős szívet hordott, Mely védett egy dacos, büszke férfi mellett Mely nem hátrál, nem tür és soha sem enged: Szent kezébe vette ezt a büszke bordát Ezt a győzhetetlent, S néma ajkak közé így teremtett abból Ici-pici nyelvet. A magyar nyelvért. Dr Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő a muraközi és vendvidéki tanítók és tanulók tizenkilencedik magyarnyelvi megjutalmazása alkalmából a következő nyilt l evelet intézte a „Muraköz* szerkesztőségéhez: Nyilt levél a íMuraköz* szerkesztőségéhez! Felkérem az igen tisztelt Szerkesztő urat, hogy a magyar nyelvben jeleskedő muraközi és vendvidéki tanítók ós tanulók 1903/4. tanévi, most már tizenkilencedik megjutalmazásáról szóló elszámolásomat becses lapjában közzétenni szíveskedjék. Ezen tizenkilencedik megjutalmazásra a következő társadalmi uton begyült összegek állottak rendelkezésemre. I. Zalavármegye törvényhatósági bizottságának adománya 600 korona, II. Zalavármegye nemesi pénztárának választmányától 240 korona. Az I. alattiból megjutalmaztattak: Polyák Mátyás csáktornyai állami elemi iskolai igazgatótanító 60 korona, Terenta János muraszentkereszti állami elemi iskolai tanító 60 korona, Rózsa Károly melinczi állami elemi iskolai tanító 60 korona, Prokesch Aurélia légrádi róm. kath. elemi iskolai tanítónő 60 korona, Szép Jánosnó cserencsóczi róm. kath. elemi iskolai tanítónő 60 korona, Vugrincsics Ferenc perlaki állami elemi iskolai tanító 60 korona, hodosáni állami iskola növendékei 20 korona, perluki állami iskola növendékei 20 korona, stridói állami iskola növendékei 30 korona, ráczkanizsai állami iskola növendékei 20 korona, királylaki állami iskola növendékei 14 korona, II. hegykerüieti állami iskola növendékei 14 korona, IV. hegy kerületi állami iskola növendékei 20 korona, drávavásárhelyi állami iskola növendékei 15 korona, zrinyifalvai állami iskola növendékei 10 korona, melinci állami iskola növendékei 10 korona, podbreszti állami iskola növendékei 9 kori ia, orehoviczai állami iskola növendékei 10 korona, turcsiscsei állami iskola növendékei 10 korona, tüskeszentgyörgyi róm. kath. iskola növendékei 20 korona, ganicsai állami iskola növendékei 10 korona, nagyfaiusi állami iskola növendékei 8 korona, összesen 600 korona. A II. alattiból megjutalmazta!,tak : Kr-Jinpntits János stridói állami eiemi iskolai tanító 60 korona, Balogh Ferenc második hegykerüieti állami elemi iskolai tanító 60 korona, Szathináry Sándorné tüskeszeutgyörgyi róm. kath. tanítónő 60 korona, Bezenhofer Mihály nagyfalusi állami elemi iskolai tanító 60 korona, összesen 240 korona. V: gyis ezen tizenkilencedik megjutalmazás alkalmából kiosztatott összesen nyolcszáznegyven korona. Végül megemlítem, hogy a „Muraköz" 1886. évi 43, 1888. óvi 8, 1889. évi 7, 1890. évi 4 és 5, 1891. óvi 7 ós 8, 1892. évi 7, 1893. évi 7 és 40, 1895. óvi 4, 1896. évi 7, 1897. évi 6, 1898. óvi 7, 1899. évi 22 és 43, 1900. évi 20, 1901. évi 19, 1902. óvi 19, 1903. évi 42, 1904. évi 46. számaiban, végül pedig jelen alkalomból közzétett elszámolásom értelmében, tehát összesen tizenkilenc alkalomból kiosztotott összesen 20063 korona és 40 fillér azaz huszezerhatvanhárom korona és negyven fillér. Zalaegerszeg, 1905. évi október hó 10. Hazafiúi üdvözlettel dr Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő. Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. A cs. én kir. haditengerészeti ruházati műhely Polában pályázatot hirrdet gyapjú-, pamutés lenszövet hulladékok, valamint gyapja- és pamutfonál hulladékok átvételére. Az ajánlat .k benyújtási határidejű f. óvi november 7-ike. A vonatkozó részletes hirdetmény kamaránk hivatali helyiségéből megtekinthető. II. A kereskedelemügyi m. kir. posta- és távirdaiutézet részére az 1905 évben szükséges 2090 drb 10 méter, 26.069 drb 8 méter és 3 ',.533 6'5 méter hosszú telítetlen faoszlop szállítására hirdet pályázatot. Részletmennyiségre is tehető ajánlat. Az ajánlatok benyújtási határideje f. óvi október hó 23-ika. A részletes feltételek a soproni m. kir. posta- és távirdaigazgatóságnál tudhatók meg. Sopron, 1905 évi október hó 12-ikón. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. H írek. Rendkiviiii közgyűlés. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága folyó 1905 évi október hó 19-én délelőtt a vármegyeház gyűlés termében rendkívüli közgyűlést tart, melynek kizárólagos tárgyát képezi: Az egyesült ellenzéki pártok vezéreinek 1905 évi szeptember 23-iki bécsi fogadtatása; az 1905 október hó 10-én megnyitott országgyűlés újbóli elnapolása elleni tiltakozás tárgyában a hatvanas bizottság által beadandó indítványok, végül az országot» ért sérelmek mikénti orvoslása feletti határozat hozatal. A hatvanas bizottság f. hó 10-én ülést tartott gróf Batthyány Pál elnöklete alatt. Az ülésen a bizottságnak harminc tagja jelent meg; sokan kimentették magukat. Az elnök előterjesztette, bogy ellenzók vezéreinek szeptember 23-án Bécsben törtónt fogadtatása tárgyában a vármegyének állást kell foglalnia s indítványozza, hogy rendkívüli közgyűlés összehivatása iránt az alispán kerestessék meg. Gróf Batthyány Pál indítványa egyhangúlag elfogadtatott s a rendkívüli közgyűlés összehívását kérő ivet azonnal aláírták s az alispánhoz beterjesztették. Csertán Károly alispán a rendkívüli közgyűlést jövő csütörtökre hivta össze. A Gazdasági Egyesület közgyűlése. A Z. G. E. e hó 9-ikén Hertelendy Ferenc elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen elhatároztatott, hogy az egyesület zalaegerszegi háza mögött levő s az ujonau nyitott utca színvonalába eaő telket, villarnostelep céljára, a Ganz és Tsa cégnek 10000 korénáórt eladja. A titkár jelentette, hogy Weiser János gépészmérnök és özv. Rajky Lajosnó tagokul beléptek; továbbá, hogy Letenyón 4 taggal és 160 üzletrésszel tejszövetkezet alakult. — Neumann O. nagykanizsai cég ajánlatot tett műtrágya szállítására oly formán, hogy a megrendelésüket az egyesület gyűjtse össze, amely esetben a szállítást oly árban eszközölné, mint nagyban való vételnél. A közgyülós az ajánlatot elvben elfogadja s a céget részletes ajánlattételre felhívja. — Bosnyák Géza indítványára a közgyűlés kimondta, hogy a gazdasági munkás sztrájkok kérdését legközelebbi közgyűlésnek tárgysorozatába felveszi. Malatinszky Ferenc indítványára az egyesület az Első Magyar Alt. bizt. társaságot a fazsindellyel fedett épületek biztosítási díjainak mérsóklése iránt, miután a tagok nagyobb díjat fizetnek, mint mások. — Ifj. Tarányi Ferenc jelentette a közgyűlésnek, hogy a sümegi járási állatorvos a sercegő üszög ellen a Thomas-féle impregnált spárgával eszközölt oltásokat s a beoltott állatok 30—40°/ 0t t elhullott. Az egyesület e tárgyban átirt az alispánhoz. — A Gazdasági Egyesületek Országos Szövetségének 1905. óvi nagygyűlésén való képviselettel a közgyűlés Hertelendy Ferenc elnököt, Koller Istváu, gróf Batthyány József, Malatinszky Ferenc tagokat ós Sárközy Viktor titkárt bizta meg. Kinevezések. A király Sinkovich Géza zalaegerszegi kir. törvényszéki aljegyzőt a szegzárdi kir. járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. A zalaegerszegi ifjúság rokonszenves tagja távozik el tőlünk. Feljebbvalóinak elismerése, kartársainak és ismerőseinek becsülése kiséri uj otthonába. — Az igazságügyminiszter Onody Zoltán zalaegerszegi kir. törvényszéki joggyakornokot a ! zalaegerszegi kir. törvényszékhez nevezté ki. Gyászhír. Nemes Sándor földbirtokos, volt birósági végrehajtó e hó 10-én meghalt 71 éves korában Zalaegerszegen. A megboldogult nem rég vonult nyugalomba, amelyet nem sokáig élvezhetett. Egy sebet kapott, amelyből vórmérgezés keletkezett. 12-ón temették el nagy részvét mellett. Három gyermeke : Nemes Mathild Rózsás Jánosné, Nemes Adél ós Nemes György gyászolják. Tölli Flórián nyugalmazott vármegyei hivatalszolga míghalt Zalaegerszegen 61 éves korában, Huszonhat évig állott a vármegye szolgálatában s évek hosszú során keresztül teljesítette kötelességót. Temetésén megjelent Csertán Károiy alispánnal együtt, a vármegyei tisztikar több tagja 8 a tiszti katonák ós hivatalszolgák díszben kisérték s temetőbe elhunyt társukat. Muraközi tanítók gyűlése. A muraközi tanítói járáskör október hó 7-ón tartotta közgyűlését a hodosáni állami iskola díszes épületében. A gyűlést gyakorlati tanítás ós kilec órakor ünnepélyes >Veni Sancte* előzte meg, melyet Peczek György tiszteletbeli kanonok s egyházi tanfelügyelő mondott. Tiz órakor nyítá meg a gyűlést Breimer Lajos járásköri elnök a Muraköz legtávolabb vidékeiről is egybezarándokolt nagyszámú tanítóság jelenlétében. A magyar művelődésnek az iskolában és családban egyaránt odaadó buzgalommal ápolandó nagy és szent érdekeiről beszélt gyújtó lelkesedéssel, mely ismételt tetszésre ragadta a magyar kulturának itt a határszólen nagy hivatást betöltő munkásait. Elnök a közgyűlés meleg ovatiója közt üdvözölte dr Ruzsicska Kálmán királyi tanfelügyelőt, ki husz évi fáradhatlan munkásságával vezére és példája volt Muraköz tanítóságának. Királyi tanfelügyelő meghatottan köszönte meg a járáskör ragaszkodását. Kérte a jó Istent, adjon neki erőt, hogy amit megalapított, azt a tanítók hivatásszeretetben gyökerező hű támogatásával, amennyire egy emberöltő rövid ideje engedi — be is tetőzhesse. Kijelenti, hogy készséggel vesz részt ezentúl is a járáskör szellemi tevékenységében s már a legközelebbi gyűlésen a muraközi-népoktatásügy husz óvi történetéről és tanulmányairól fog előadást tartani. A tárgysorozathoz képest Steinauer F. muracsányi községi iskolai tanító a magyarosodás szolgálatában követendő irányelvekről, Tihanyi Lajos ráczkanizsai állami iskolai tanító az egyhuzamban való tanításról, végül Nagy Ferenc turcsiscsei állami iskolai tanító az alkohotismus elleni védelemről tartottak érdekes vitákkal kisért felolvasásokat. A folyó ügyek és indítványok elintézése után a jövő közgyűlés helyéül Drávavásárhely tüzetett ki. A gyűlést vidám közebéd követte, melyen a perli.ki oigányok tüzes zenéje s hazafias dalok közben áldomásokkal ünnepelték a királyi tanfelügyelőt, a járáskör elnökét, a hodosáni állami iskola buzgó gondnoksági elnökét dr Böhm Sidueyt, Margitai József képezdei igazgatót, a hölgyeket és tanítóságot. A zalaegerszegi és novai járások községi és körjegyzői egylete évi rendes közgyűlését október 21-ón d. e. 10 óraker tartja Söjtörön, amelynek tárgysorozatába az egyleti ügyeken kivül több közérdekű közigazgatási kérdés megvitatása Vau felvéve. Jutalom faiskoláért. Szép és megható ünnepség keretében adta át dr Ruzsioska Kálmán kir. tanácsos, tanfelügyelő Békefy Elek zalakoppányi községi iskolai igazgató-tanítónak a magyar földhitelintézet 200 korona faiskolai jutalmát és díszokmányt. Jelenvoltak az átadásnál Malatinszky Lajos főszolgabíró, Illés Rafael türjei'kormányzó, a kitüntetett tanítónak családja, hosszú tanítói szolgálat után királyi kitüntetéssel nyugalomba vonult édes atyja s öcose, a szepetneki plébános, s zalakoppányi s tekenyei plébánosok, a zalakoppányi elöljáróság, községi iskolaszók, a vidékbeli tanítóság és a zalakoppányi iskola növendékei. A »Hymnus« eléneklése után dr Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő méltatta a tanítók nagy nevelői hatásának alkalmait a faiskolában. Örömének adott kifejezést, hogy a kitüntetés vármegyéje egyik legbuzgóbb tanítóját érte. Egyben Csertán Károly alispán mégbizásából kifejezést dott az ő meleg üdvözletének is Szivére kötötte