Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-09-17 / 38. szám

6 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. szeptember 17. keresnek a tanárokhoz, közvetítőket kérnek fel, hanem személyesen járnak a falusi gyerekek és szülőik elé a vasútra, lesik őket az iskolák előtt s a vendéglőkben. Valóságos árlejtés fejlődik ki. Egymásra licitálnak Ígéretekben s versenyre kelnek az olcsóság tekintetében. A kis falusi fiu az első lépésnél azt tapasztalja, hogy a kosztadók előtt milyen rettenetes hatalom a pénz s természetesen az eszébe ötlik az is, hogy milyen nagy ur az ő papája, aki a pénzt adja és mennyire felette áll ő a szülőit helyettesítő kosztadó famíliának, amely kizárólag az ifjúk szolgálatára van rendelve, mert a papa fizet. Szeptember első napjaiban nem csak az iskolák előtt fogdozták a kosztos diákot, sőt azzal sem elégedtek meg, hogy a vasútnál lesték a gyerekeket hozó szülőket, hanem akadtak olyanok is, akik Zalaszentivánig utaztak, hogy lefőzzék a városban leselkedőket. Erre a visszataszító hajszára akarjuk felhívni a tanintézetek igazgatóságait. Mindenütt az van szokásban, hogy a szülők az igazgatóságot kérik tanácsért: hová adják gyermekeiket. Tudjuk, hogy nálunk is szívesen adnak a kérdezősködő szülőknek útbaigazítást, de a szülők és az intézet közé áll a közvetítők egész raja s a kosztos diákot hajhászók serege. Igy jut azután sok fiu nedves, szűk lakásokba s olyan helyekre, ahol egész család abból akar élni, amit a diákok fizetnek. Igy jut olyan családokhoz, ahol rettegnek attól, hogy a fiúnak nem tetszik a szigor s ott találja hagyni a helyét; tehát a fiúnak mindenben kedvét keresik, mindent elnéznek, a kártyától s a cigarettától kezdve az éjszakai kóborlásig. A szülői szeretet hiányzik s hiányzik « józan szigorúság is. A szülők leteszik gyermekeiket a városi intézetek kebelére, de rendszerint keveset törődnek azzal, hogy maguknak olyan helyetteseket keressenek, akik az iskola mellett a gyermekek házi nevelését sem hanyagolják el. Árlejtés utján helyezik el gyermekeiket s néhány forintért olyan lakásba éa környezetbe juttatják, ahol a kosztos diákot kizárólag pénzforrásnak tekintik s érdekeivel vajmi keveset törődnek. A modern pedagógia az iskolától azt követeli, hogy ne csak tanítson, hanem neveljen is. A nevelés pedig|teljesen lehetetlen, ha a tanulónak az iskolán kivül töltött ideje ellenőrizetlen; ha az intézetben csak azzal törődnek, hogy a tanuló tudja e a leckét. Egy osztrák pedagógustól hallottam, hogy ott a kisebb városokban egyáltaljában tilos olyan családoknál tanulókat elhelyezni, amelyek diákokgtartására a tanintézetek igazgatóságaitól felhatalmazást nem kapnak. Emellett a kosztos házak a tanintézet folytonos ellenőrzése alatt állanak; a tanárok időnként meggyőződést szereznek arról, hogy a gyermekek jól vannak e elhelyezve s kellő felügyelet alatt állanak e. Ez a szokás egyébként nálunk is divik, különösen papi gimuáziumokban s a szülők sok hálával tartoznak azoknak a tanároknak, akik a gyermekekre az iskolán kivül is szeretettel gondolnak. Azok a szülők, akik gyermekeik részére helyet keresnek, csak ugy térhetnek haza nyugodtan, ha a tanárok tanácsa alapján helyezik el gyermekeiket s a diákok után futkosó alakokkal szóba nem álln ak. És ha az intézet ellenőrzi a kosztadókat, bizonyos, hogy épen azokból a házakból tűnik el a kosztog diák, ahova eddig a vasúton fogdosták őket. Ezzel a témával kapcsolatban megemlítjük a napevők invázióját is. Nem először irunk erről a tárgyról. Többször felvetettük már azt az eszmét, hogy társadalmi akcióval oda kellene törekedni, hogy a támogatásra érdemes szegény ifjak megmentessenek az arcpirító koldulástól. Irtunk a diák asztalról, internátusról, amulyek létesítése nem olyan lehetetlenség, mint sokan hiszik. Csak emberséges szív és jóakarat kellene hozzá. A mi viszonyaink között azonban magától értetődik, hogy írásunk nyomán egy falevél se mozdult s az idén csak ugy kopogtatnak be a házakhoz a szegény napevő fiuk, mint más években. Ez az intézmény legkirivóbban bizonyítja a magyar társadalom tehetetlenségét és szervezetlen voltát. Nem vagyunk képesek a kulturális célokra hozott áldozatokat ugy összesíteni, hogy azok kivetkőzzenek a mindennapi alamizsna alakjából s tőkévé gyűljenek a jövőre. Mikor emelkedünk mi odáig, hogy eltűnjék a napevő diák s a szegénynek is — koldulás nélkül — hozzáférhető legyen az iskola ? t Dr Kunc Adolf. Mély megilletődéssel vettük a hirt, hogy dr Kunc Adolf premontrói apát e hó 10-ón Türjén meghalt. A megboldogult főpapnak, mint csornai prépostnak, rendes székhelye Csorna volt, de az év legnagyobb részét, kora tavasztól késő őszig, rendszerint Türjén töltötte s itt érte őt — néhány napi szenvedés után — a halál. Dr Kunc Adolf buzgó harcosa volt a magyar kulturának, amelyet mint tanár és mint apát egyaránt szolgált. A premontrói rend gimnáaiumait az ország legjelesebb intézeteivé tette, amelyek ugy az oktatás, mint - berendezés tekintetében mintaszerűek. Nagy érdeme volt az elhunytnak abban, hogy a keszthelyi négy osztályú gimnázium főgimnáziummá fejlesztetett. Kendtársainak szeretete és tisztelete vette körül a megboldogult apátot, akinek kiváló egyéni tulajdonságai, magas műveltsége ós érdemei sok tisztelőt szereztek a legfelsőbb körökben is. A nép szerette jótékonyságáért, amelyet különösen a türjeiek éreztek legjobban. A türjei rendházban az apát itt tartózkodása alatt egyik vendég a másikat váltotta fel. És mindenki rajongással beszólt Dr Kunc Adolf szeretetreméltó, lekötelező vendéglátásáról. Tűrje volt az ő Tusculáuuma s gyönyörű szőlője, amelyet maga telepített, legkedvesebb helye. Azt kivánta, hogy Türjén temessék el egyszerű gyászpompával. Temetése azonban fejedelmi volt. A kastély földszinti termében elhelyezett ravatalon halomra gyűltek a koszorúk 8 ezren ós ezren járultak a főpap koporsója elé.

1 A temetés napján az egész vidék népe Tűrje utcáira gyűlt s megtelt a rendház résztvevőkkel, küldöttségekkel. Megjelentek a rend összes tagjai ós Takács Menyhárt jászói prépost, a győri káptalanból Ruschek Antal kanonok, a szombathelyi káptalanból Vidoa és Ratkovich kanonokok; a Szent Benedek rend részéről Kroller Miksa zalavári apát, a pannonhalmi perjel s a celldömölki apát, ott volt Csertán Károly alispán, Dr Ruzsicska Kálmán kir. tanfelügyelő, Dr Dunszt Ferenc keszthelyi, Legáth Kálmán zalaegerszegi apátok; Thassy Kristóf Zalavármegye tiszti főügyésze, Hangay Géza erdőtanácsos, Szily Dezső, Gyömörfy János, Zathureczky Márton, Dr Dezsónyi Árpád, Caakó Béla, Dr Lukonich Gábor, Lénárd Ernő, Boér Sándor huszárőrnagy, Dervarics Imre, Vizy Géza stb. stb. Nagy számban volt képviselve a vármegyei papság 8 a vidéki intelligenoia. Sopron és Vasvármegyóből jövő küldöttségek külön vonaton érkeztek Türjóre reggel 8 órakor. A gyászoló közönség soraiban láttuk Ernuszt József vasmegyei főispánt, Reiszig Edét, Somogyi Miklós főügyészt, Brenner Tóbiás szombathelyi polgármestert s több vas- és sopronmegyei előkelőséget. A temetésre várták Dr István Vilmos szombathelyi megyés püspököt is, aki azonban gyengélkedése miatt nem jelenhetett meg; gróf Széchényi Jenő győri püspököt pedig édes anyjának elhalálozása tartotta otthon. A szertartás gyászmisóvel kezdődött, amelyet a főoltárnál Illés Rafael türjei kormányzó mondott; a mellékoltároknál pedig Takáts Menyhárt jászói prépost, Kőfalvi Vidor stb. miséztek. Mise alatt az iskolás leánykák énekeltek gyászénekeket, mise végén pedig felhangzott a Liberame könnyeket fakasztó dallama. Megható volt a rendtársak csendes bucsuzása a ravatal mellett s az az áhitat, az a mélységes csend, amellyel az ezrekre menő nép a templom előtti térre vitt koporsót körülvette. A temetési szertartást, az elhunyt kívánságához képest, Illés Ráfael végezte. Itt közöljük a rend által kibocsátott gyászjelentés szövegét is: A ceorna-prémontréi kanonokok rendje mély fájdalommal jelenti felejthetetlen jó Atyjának: méltóságos és főtisztelendő Dr Kunc Adolf prelátus, prémontréi apátnak, a csornai, horpácsi, jánoshidai és türjei prépostságok süveges prépostjának, a magyarországi prómontróiek generális helyettesének, a Szent István-rend vitézének és a Ferenc József-rend lovagjának stb. folyó 1905 évi szeptember hó 10-ón délután 5 órakor a haldoklók szentségének ájtatos felvétele után Türjén, rövid betegeskedés után történt csendes elhunytát. Temetése a türjei sírkertben folyó hó 14-én reggeli 9 órakor, az engesztelő szent miseáldozat pedig megelőzőleg 8 órakor lesz. Tűrje, 1905 szeptember hó 11. Áldás éa béke lebegjen drága hamvai feletti Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. A ca. kir. szab. déli vaspályatársaság budapesti üzletigazgatósága a vasút társaság magyar vonalain az 1906 év folyamán szükséges puhafa és keményfa pallók- éa deszkák szállítására f. óvi október hó 14-iki, továbbá cserhasábfa és fenyőhasábfa s2állítására f. évi október hó 5-iki lejárattal pályázatot hirdet. A részletes pályázati hirdetményt az érdeklődőknek készséggel megküldjük. Sopron 1905 évi szeptember hó 14-ón. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. Hivatalos-rovat. Közhírré teszem, hogy az 1906ik évre azóló községi közmunka összeirási lajstrom, az erre vonatkozó vármegyei szabályrendelet 8-ik §-a értelmében a városházánál 15 napon át, vagyia f. óv szeptember hó 16-tól 30-ig bezárólag közBzemlére kitétetett azzal, miszerint a közmunka kötelezetteknek az 1890. évi I. tc. 50. §-nak bekezdése értelmében jogukban áll tartozásukat természetben leszolgálni, vagy készpénzben megváltani, de akik e tekintetben az öaazeirás alkalmával az öaazeiró küldöttség előtt, vagy legkésőbben az öaszeirásnak a közszemlére történt kitótele alatt az ott megjelelt közeg előtt nem nyilatkoznak, azok tartozásukat természetben leszolgálni kötelesek. Zalaegerszegen, 1905 szeptember 16-án. Várhidy Lajos polgármester. Hi r e k. Évforduló. Hót év múlott el, hogy a kókvizü genfi-tó pattján egy hófehér, beteg szívű, szelid szép galambra váratlanul, lesből csapott egy vérre szomjazó vad karvaly. Megvillant egy tőr szikrázó acélja és árva lett a magyar nemzet. Fájdalom vonult be szivünkbe. A gyásznak éve rég letelt, de árvaságuuk nem ért véget. Mélyebbre vonult a fájdalom szivünkben éa ahogy fordul az óv, a gyásznak esztendeje, kifakad a hegedő seb ós vérző szívvel, könnyező szemekkel suhan be 6oha meg nem szűnő szeretetünk a fekete barátok csöndes kolostorába. Idegen földre száll kegyeletes emlékezésünk: a bécsi kapucinusok sírboltjában a legszebb halott előtt állunk meg. Élete mint egy meteor ragyogott nemzetünk egén és amerre szállt, fényt, világosságot szeretetet lövelt ki magából. Onfájdalmát rejtegetve, mások gyötrelmeire kereste egyre az irt. Szent volt az élete, a fájdalom, a szenvedések királynője vala. Lelkének fénye hódítóbb, ragyogóbb volt koronájának drágaköveinél. Az ő szomorú elmúlásának emléke csak kinzó érzéseket vált ki lelkünkből. A politikai élet mai élet-halálharca között gyakorta sóhajt tol szorongó lelkünk panasza, hogy másként történne minden, ha ő élne . . . Messze, idegenben temették el őt, de jóságos emlékét egyre siratja lelkünk sajgó fájdalma. És siratni fogják őt még unokáink is. Mert felejthetetlen marad ő örökre és róla fogunk egykoron mesét regélni uuokáinknak. Bánatos, szomorú, szép meaét, olyant, aminő az ő lelke, az ő élete vala. Magyarország szerető azívű és szomorú lelkű nagyasszonyának emléke, akit jósága és szenvedése a szentek sorába iktatott, kitörülhetlenül él szeretett nemzete szívében. Gyászos kimúlásának évfordulóját emlékének szentelik a templomokban ós iskolákban egyaránt. Minden óvben megujul a fájdalom, mindeu évben meggyujtjuk a kegyeletes megemlékezés fáklyáját 8 lelkeiuk visszatérnek a sokat szenvedett, martírok halálával kimúlt királyasszony fényes alakjához, aki igaz anyai szívvel szerette ezt a sokat zaklatott, méltatlanul üldözött nemzetet. Zalaegerszegen a gyászmise hétfőn 9 órakor volt. A misén részt vettek az összes hatóságok éa tanintézetek. Az iskolákban gyászünnepélyeket tartottak s az ifjúság kegyeletesen emlékezett Magyarország elhunyt nagyasszonyáról. i I