Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-16 / 29. szám

2 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. meket rejt magában; igaz, hogy az állam kormányzatának megzavarása káros és vészes; de a mi történelmünk azt mutatja, hogy még károsabb, még vészesebb annak a tudatnak a meggyengítése, hogy szabad ország [vagyunk, amelyben absolut akarat nem érvényesülhet; hogy alkotmányos állam vagyunk, amelyet csak az országgyűlésre támaszkodó kormány szentesített törvények alapján kormányozhat. A magyar nemzet szabadon került ki az irtó háborúkból, a belvillongásokból; a tatárjárás, a török hódoltság energiáját nem tudták elernyeszteni; de amikor a közélet temetővé változott és minden nap egy-egy jogot temettünk el, amikor nemzeti öntudata elsenyvedi és nem hitt többé szabadságban, nemzeti dicsőségben ; amikor kivülről diktált és udvaroncok által közvetített parancsszó kormányozta az országot és a kultura, később az állami érdekek köpönyegébe bujt reactio megejtette az egész társadalmat: akkor közel voltunk a pusztuláshoz. Hiszen már csak geográfiai fogalomnak nézték Magyarországot. Bizonyos, hogy Zalavármegye határozata is nemsokára megsemmisítő kormányrenrendelettel fog visszaérkezni, de hogy a vármegye hangulata nem fog megváltozni, az bizonyos. A határozat nem csak papiron van meg, hanem a közvéleményben, amelyből egy tollvonással azt kitörölni nem lehet. Zalavármegye rendkívüli közgyűlése. Zala vármegye törvényhatósági bizottsága 12-ón rendkívüli közgyűlést tartott, amelynek kizárólagos tárgyait a kormánnyal szemben való bizalmatlanság kifejezése, az ellenállás^ szervezése, továbbá Pest és Zemplén vármegyék átiratainak tárgyalása képezte. A közgyűlésen a törvényhatósági bizottság tagjai közül oly sokan vettek részt, hogy a vármegye székházának nagy terme egészen megtelt. A legmesszebb fekvő vidékekről is sokan jöttek a székvárosba. Különösen a gazdák voltak nagy számban képviselve, akik a legszorgosabb mezei munkát hagyták otthon, hogy a napot a nemzeti ügynek szenteljék. A hangulat lelkes és emelkedett volt. A vármegye közvéleménye jutott kifejezésre abban a hangulatban, amely a közgyűlést uralta. Nem volt lázas türelmetlenség, hanem méltóságteljes, egyértelmű lelkesedés, amely az alkotmányosság védelmére összetömörítette a különböző pártokat, egy táborban egyesítette az egész vármegyét. Egyetlen egy dissonáns hang sem zavarta meg a közgyűlést. Nem hallatszott egy ellentmondó szó, de nincs ebben a vármegyében egyetlen egy ember sem, aki ne csatlakoznék a vármegye azon határozatához, hogy meg nem szavazott újoncot és adót kiszolgáltatni nem szabad; hogy az alkotmányosság védelmére minden tényezőnek egyesülnie kell. A közgyűlés lelkesedése tetőpontját érte el akkor, amikor Hertelendy Ferenc főispán bejelentette, hogy helyét elhagyja s visszatér a közönség soraiba, hogy ott szolgálja a közérdeket. Éljenzés, taps és az elismerést kifejező felkiáltások hangzottak minden oldalról a távozó főispán felé, aki — ugy lehet — utoljára elnökölt a közgyűlésen. Eitner Zsigmond beszédének erősebb passusai különösen a radikálisabb érzelmű bizottsági tagokat tüzelték fel s emelték a lelkesedós magaslatára a hangulatot. A teremben zsongott az élet, majd felzúgott a lelkesedés zaja, a karzat azonban majdnem teljesen üresen maradt. A közgyűlés lefolyásáról a következő részletes tudósítást adjuk: HertJendy Ferenc főispán lelkes éljenzés közben foglalta el az elnöki széket ós 10 órakor megnyitotta a közgyűlést. Elsősorban megemlékezett József kir. heroeg elhunytáról, aki szívének egész melegével szerette a magyar nemzetet. Fájdalmasan esik, hogy elvesztettük őt, aki egész életét Magyarország javának szentelte, aki már családjának traditióinál fogva is hű és szerető fia volt a hazának. Indítványozza tehát, hogy Zalavármegye közönsége József kir. herceg elhunyta felett érzett mély és igaz részvétét jegyzőkönyvében örökítse meg. A közgyűlés a főispán beszédét állva hallgatta végig s az indítványt egyhangúlag elfogadta. Árvay Lajos főjegyző ezután felolvasta a vármegye nevében az alispán által József Ágost főherceghez intézett részvótsürgönyt s az arra érkezett választ. A főispán a tárgysorozat előtt a következő beszédet intézte a közgyűléshez : „Törvényhatóságunknak több tagja által kért rendkívüli közgyűlést összehívni annál is inkább kötelességemnek tartottam, mert törvényadta jogomnál fogva saját elhatározásomból is szükségét éreztem volna annak, hogy a jelen súlyos és hazafias aggodalommal telt idők között alkalmat adjak arra, hogy törvényhatóságunk közgyűlése törvényes és alkotmányos jogait gyakorolva szabadon megnyilatkozhassék. És tettem volna ezt azért is, hogy alkalmat vehessek magamnak, hogy bejelentsem a törvényhatósági közgyűlésnek, miszerint főispáni állásomról való lemondásomat a magas kormánynál benyújtottam, ahhoz ragaszkodom és reménylem ennek legközelebbi elfogadását és legkegyelmesebb felmentésem kieszközlését. Mély hálával köszönöm meg a törvényhatóság tagjainak és barátaimnak szíves támogatását és közreműködését ós kérem jóakaratú elnézésüket, ha rövid és mostoha viszonyok folytán megbénított hivatalos tevékenységemmel, valamint csekély tehetségemmel nem érhettem el olyan eredményeket, mint a minőkórt teljes odaadással szívesen szolgáliam és küzdöttem volna. Székfoglaló beszédemben azt a fogadást tettem, hogy ón nem jövök más fegyverrel, mint egyik kezemben a törvénykönyvvel, a másikban az igazság mórlegével b midőn e helyet elhagyom, ezt a fegyvert továbbra is szorosan tartva kezemben, térek vissza szeretett, vármegyém közönségének soraiba, hogy mint egyszerű napszámosa hazánknak és vármegyénknek dolgozzam és küzdjek ezeknek javaiért. A jó Isten ós vármegyém hazafias, áldozatkész közönsége óvja meg hazánkat ós megyénket a további súlyos rázkódtatásoktól, segítse eddig el nem ért jólétre és boldogságra." A főispán beszédét minden mondatnál éljenzés, helyeslés szakította meg. A szeretetnek és tiszteletnek megkapó kifejezése volt az a lelkesült ováció, amelyben Hertelendy Ferenc főispán részesült. Ziegler Kálmán biz. tag indítványozta, hogy a közgyűlés a főispán iránt érzett ragaszkodásának, hálájának és tiszteletének adjon kifejezést s azt jegyzőkynyvében örökítse meg. Lehetetlen — úgymond — hogy azok a szavak, amelyeket főispánunktól hallottunk, viszbangot ne keltsenek a törvényhatósági bizottság minden tagjának szívében; hogy amikor főispánunk bizonyságot tesz amellett, hogy velünk együtt érez s azt a kormányt, amely alkotmányos életünk zavartalanságát fenyegeti, nem szolgálja tovább : az őszinte tiszteletnek és szeretetnek, amelyet hivatalos működése alatt is iránta mindig éreztünk, kifejezést ne adjunk. A közgyűlés az indítványt lelkesedéssel fogadta s Csertán Károly alispán határozatkóp kimondta, hogy bár a törvényes gyakorlat értelmében a tárgysorba felvett ügyeken kivül mással a rendkívüli közgyűlés nem foglalkozhatnék, miután azonban a vármegye közönségének egyhangú határozata elől elzárkózni nem lehet, a távozó főispán iránti ragaszkodás ós elismerés a jegyzőkönyvben megörökíttessék. Ezután Árvay Lajos főjegyző a beadott indítványt ismertette, amelynek szövegét az indítványozók minden bizottsági tagnak megküldték. Az indítvány elfogadását Eitner Zsigmond orsz. képviselő a következő beszéddel kérte a közgyűléstől : Méltóságos főispán ur 1 Tekintetes törvényhatósági bizottság! Ha végig tekintünk vármegyénk történelmi múltján, azt látjuk, hogy Zala vármegye, ha a nemzet legdrágább javaiért: az alkotmányért, a törvényes jogokért, közszabadságunkért folyt a harc, mindig a küzdők első soraiban harcolt. A mostani súlyos helyzetben is kell, hogy törvényadta jogunknál fogva siessünk csatasorba, hogy teljes erőnket vigyük a nemzeti küzdelembe, a nemzet javára, alkotmányunk és szent szabadságunk ellen intézett merénylet visszaverésére. Fájdalommal látjuk, hogy nemzetünk törvényes jogai nem érvényesülnek, hogy a bécsi császári, udvari és katonai körök makacssága és önkénye kész szembeszállani még ezeréves alkotmányunkkal is, csak hogy saját törvényellenes, absolutistikus akaratát a nemzetre ráerőszakolja. Négyszázad év óta küzd nemzetünk az absolut uralom és az öszmonarchia eszméje, a beolvasztási politika ellen, mely édes hazánkat elnyomni és szolgaságba hajtani törekedett. Már több izben volt kénytelen nemzetünk kardot rántani a Bocskay, Bethlen, Rákóczi és Kossuth Lajos feláldozó vezetése mellett szabadság és önvédelmi harcunk megvívására. Nincs annyi porszem e hazában, ahány szabadságért küzdő hazafinak nemes vére öntözte e haza hantjait, a duló csatákban vitézül küzdve és a vérpadokon áldozva fel szent vérüket, e haza szent jogaiért és szabadságáért. Ennyi haro után sem sikerült az absolut hatalomnak hazánk végleges leigázása, időről-időre pénzen, cimek és kitüntetésekkel megvett árulókkal sikerült az elnyomatás, de nemzetünket nyelvétől, jogaitól, szabadságától megfosztani ezen árulók dacára sem sikerült. Nemzetünk balvégzete, mely már annyi évszázadokon át annyi megpróbáltatást hozott fejünkre, ismét beteljesedett. Ellentétek merültek fel a király és a nemzet között. A mostani válságban a nemzet szent törvényes jogán: a magyar vezényszón kivül ma már az a kérdés, hogy osztrák járom alá akarjuk e hajtani fejünket, vagy pedig meg akarjuk vívni ezt az utolsó döntő ütközetet, mert a mai válság abból is áll, hogy mi eddig áltattuk, ámitottuk magunkat, midőn azt hittük, hogy Magyarországban valóságos alkotmányosság van. Az alkotmányosságnak megvoltak ugyan a külső formái, de hogy azok érvényesüljenek is, annak az volt a feltétele, hogy a választásoknál megnyilvánult nemzeti akarat mindenkor alkalmazkodjék a korona akaratához. És most, midőn a király szájába adott szó folytán, hogy »itóljen a nemzet*, a józan magyar nemzet elitélte ős elsöpörte az eddigi rendszert, akkor a korona ellentétbe helyezkedett a nemzeti akarattal s az eddig legulkotmányosabb király akarata absolut akarattá változott. Tehát ellentétek merültek fel a király és a nemzet között és most egy alkotmányellenes katonai kormány önkényuralma, szerencsétlen vállalkozása elleni önvédelmi haro nehéz idejét kell megvívni, ebben a harcban pedig meghátrálni nem lehet, mert győzni kell, mert ha meghátrál vagy legyőzetik, talán egy évszázaddal lenne megbénítva erkölcsi erejében. Ebben a harcban a nemzetnek győzni kell, mert az szabadságunk és jogaink élet-halál harca; győzelem esetén a maradandó béke ós nemzeti jólét felvirágozása, bukás esetén a szegénység, az elnyomatás sötétsége jön. Ezórt tisztelt törvényhatóság érdemes küzdeni, ezért minden családapa, ezért minden köztisztviselő, ki becsületes nevet és boldog jövőt akar hagyni gyermekeire ós unokáira, nem a kényelmét fogja tekinteni, hanem sorompóba áll s küzdeni fog a Haza igazáért. Ez a hazaárulókból összeszedett kormány, amely a békét hirdette, maga pedig a bűn fertőjében fogamzott, törvénytelenül avval kezdette működését, hogy törvénybe iktatott alkotmányos jogaink eltiprásával elnapolta az országgyűlést ós így a küzdelem az országgyűlésből a megye tanácstermeibe húzódott. Zalavármegye törvényhatósága ezzel a törvéuytipró kormánnyal szemben, alkotmánya védelmében tudni fogja kötelességót. Azért tehát semmi kétségem nem lehet az iránt, hogy Zalavármegye törvényhatósági közgyűlése egyhangúlag fogja magáévá tenni az általam és társaim által benyújtott inditványt. Annál is inkább, mert ma már nem pártok állásfoglalásáról van szó, hanem arról: hogy alkotmányunk megvédésére e hazának minden igaz hű fia egyesüljön. A ki ma a nemzet alkotmányos védelmével szembe kelyezkedik, vagy közönyösen félre áll,