Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)
1905-11-12 / 46. szám
1905 november 12. » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap « 7 beszámolót. A népgyűlést Gaál István plébános nyitotta meg, aki után gróf Zichy Aladár, majd I)r Nyáry Béla és Huszár Károly beszéltek. Délután Szemenyéu volt népgyűlés, amelyet Tóth Sándor lentii plébános nyitott meg.A képviselőkés Huszár Károly itt is nagy tetszéssel beszéltek s Erkniger István plébános megköszönte a szónokoknak a lelkesítő beszédeket. A szemenyei nép délelőtt 10 órára várta a képviselőket s dacára annak, hogy azok csak délután 5 órakor érkeztek, rendíthetetlenül kitartott szabad ég alatt. Ev. ref. istentlsztiszíelet lesz ma délelőtt 11 órakor a felső kereskedelmi iskola rajztermében. Izraelita istentisztelet. A péntek esti istentisztelet további intézkedéeig '/ 25 órakor kezdődik. Az egészségügyi felügyelő Zalavármegyében. Dr Téry Ödön egészségügyi főfelügyelő a mult héten Zalaegerszegre érkezett, innét pedig Nagykanizsára utazott. Megvizsgálta a Zalaegerszegen épülőfélben levő elmebeteg osztályt, Nagykanizsán a közkórházat s a járványkórházat; továbbá ellenőrizte a vörheny ellen foganatba vett óvintézkedéseket. Szent8zéki ülnök kinevezés. A veszprémi egyházmegye püspöke Huber Gyula barcsi plébánost a veszprémi püspöki szentszék ülnökévé nevezte ki. Uj püspökhelyettes. A veszprémi egyházmegyében, a megyés püspök Falotay Ferenc dr pápai praelatust, körtvélyesi apátot, veszprémi székesegyházi őrkanonokot, a harmadik osztályú vaskoronarend lovagját, általános püspöki helynőkké nevezte ki. Eljegyzés. Schmal Károly Budapestről eljegyezte özv. Gecsovios Ferencné kedves leányát, Idát. A veszprémi egyházmegye gyásza. Súlyos csapás érte a nagykiterjedésű veszprémi egyházmegyét közszeretetben állt nagyprépostjának, Kemenes Ferencnek, pápai praelatusnak, püspöki helynöknek, a mábodosztályu vaskoronarend tulajdonosának, aranymisés áldozárnak, 77 éves korában agyszélhűdésben bekövetkezett halálával. A boldog emlékű főpap, mint fiatal kezdő kegyesrendü tanár, 1848-iki szabadságharc kitörésekor honvédnek állt be, mint ilyen, ott küzdött a magyar szabadságért harcolók dicső seregében; mint hadnagy egyik csatában súlyos sebet kapott. A szabadságharc leveretése után a veszprémi egyházmegyébe lépett be növendókpapnak. 1855-ben szentelték fel áldozópappá s mint ujmisés került vármegyénkbe Szeutbékállára segédlelkósznek, innen Kaposvárra, ahonnan 1856-ban a püspöki aulába került. 1870-ben valóságos kanonok, 1898-ban káptalani nagyprépost és püspöki helynök lett. — Irodalmilag . is működött s a vallásos költészet terén egyik legnagyobb költőnk hunyt el benne. Nagy részvét mellett temették el. Végrendelete szerint mintegy 600.000 koronát hagyományozott tanügyi és nevelési célokra, mely nagy összeg kezelését és mikénti felhasználását a veszprémi szókeskáptalanra bizta. Béke a kiváló egyházi férfiúnak, a nemes emberbarátnak poraira. Halálozás. Göndöcs Antal zalaegerszegi vendéglős e hó 17-én, 57 éves korában meghalt. A boldogultat neje és két leánya gyászolják. Tanitónővalasztás. Hosszufalu község iskolaszéke Halápy Juliska okleveles tanítónőt egyhangúlag a községi iskola tanítónőjévé választotta. Áthelyezés. Eördögh Bertalan m. kir. erdészjelőltet a zalaegerszegi m. kir. állami erdőhivatal kerületéből a lőcsei m. kir. állami erdőhivatal kerületébe helyezték át. Az első fecske. Egy kedves csicsorgő, bájos kis apróság, de elhagyatva, megdermesztve a közönytől — ez a jellemzése az idény első fecskéjének, a kereskedő ifjak által rendezett hangversenynek. Ami képes az ember lelki örömét fokozni, szellemi világát gondolkozásba hozni, a művészet segítségével a rendes hétköznapiságon felül magasabb regiókba felragadni, az mind együtt volt és élveztük is, de nagyon kevesen. Pedig akik ott nem voltak, csuk maguknak okoztak veszteséget. A dillettáns zongorajátékon már messze felülemelkedő, átérzett és művésziesen interpretált zeneszámok, amit özv. dr Stöckl Adolfné úrnő ós Balassa Annuska, meg Fritz Paula urleányok produkáltak, valódi műélvezet ingerével hatottak az emberre. Amit pedig a vendég Sas Zsigmond produkált az ő finoman iskolázott lágy tenor hangjával, frenetikus tapsra ragadta a közönséget, énekelt : legyen akár klassikus opera részleteket, akár magyar népdalokat. Kár, hogy nem hívták fel előre jobban a közönség figyelmét erre a hangra. Törzsök Vilmos az ő vonzó előadásával és ismert szónoki képességével tartott egy elég nehéz thómárólj a »Kifejlődóstanrót-ról, mindenki által világosan érthető szabad előadást, amivel szintén óriási hatásst ért el. A programm után tánc volt. (H. E.) A népkonyha részére adakoztak: Baronyi Ede (Kehida) 10 K, Dr Nyári Sándor (Bpest) 10 K, Skublics Istvánnó (Besenyő) 4 K, Rosenberg Zsigmondné 6 K, Borosa I. (Ságod) 10 K, egy kártya kompánia 62 f, Németh Béla (Szombathely) 6 K, özv. Dr Mangin Károlyné (Bpest) 6 K, N. N. Győr 5 K, özv. Klein Lipótné (Zalabér) 20 K, Ebenspanger Leó (Nagykanizsa) 10 K, Stolczer Jakab (Söjtör) 5 K, Rozsnyai Béla 5 K, Dr Bozzay József (Keszthely) 3 K, Gróf Török Józsefné (Budapest) 10 K. Az adományokért hálás köszönetet mond a népkonyha vezetője, Dr Isóó Jánosné. Közgyűlés. A zalaegerszegi kenyóregylet f. hó 5-én tartotta meg évi rendes közgyűlését özv. Dr Gráner Mihálynó elnöklete alatt. A mult gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítése után felolvasták az előző évi számadást, melyből kitűnik, hogy pénztári maradvány volt 1075.71 f. évi bevétel 1057.97, összesen 2133.68. Kiosztottak 2002 db, vagyis 40 métermáza 4 kg kenyeret; darabját 56 fillérrel számítva kitesz 1121 K 12 fillért, maradt 1012 K 56 f. A kiosztott kenyérből 36 család részesült. Az egyesület a kenyérkiosztást október hó 26-án ismét megkezdte, nehogy a tél közepén kenyér nélkül maradjanak azok a szegények,a kik erre rászorulnak. Köszönetét nyilvánította a közgyűlés Weisz Erzsikének és Rcchnitz Valinak a tagsági dijak beszedése körül kifejtett buzgéságukért; ós a jövőre Weisz Erzsikét és Gráner Margitot kérték föl a tagdijak beszedésére. Tekintettel a humánus célra és arra, hogy a tagsági dij 1 koronát tesz ki, a közönségnek jóakaró támogatásába ajánljuk az egyesületet. Az iparfelügyelőségek uj beosztása. A iparfelügyelőségekátszervezésefolytán a soproni m. kir iparfelűgyelőség is kettős változást szenvedett egyrészt azáltal, hogy mig eddig hatásköre a kereskedelmi és iparkamara egész területére terjedt ki, eddig az uj beosztás szerint területéhez Sopron és Moson vármegyék és Sopron szab. kir. város törvény hatósága tartozik és az egyidejűleg Szombathelyen felállított iparfelügyelőséghez Vas, Zala vármegyék csatoltattak. Változás állott bo a soproni iparfelügyelőség vezetésében is, a mennyiben a hivatal eddigi főnöke, mint ipari főfelügyelő helyettes Pozsonyba helyeztetett át, s a kerület vezetésével Naszályi József oki. gépészmérnök bizatott meg, a ki legutóbb Szegeden működött. A közönség tájékoztatására megjegyezzük, hogy az ipartelügyelősóg hatásköréhez tartoznak mindazon ügyek és rendelkezések, a melyek a gyár ipari munkások testi épségét, egészséget, mindazon preventiv intézkedések, a melyekkel a munkásokat a balesetektől megóvják, nemkülönben mindazok is, melyek a gőzkazánok következtében a közbiztonság ós közegészségügyet veszélyeztethetik. Az iparfelügyelők az ipar fejlesztése körül is hathatós működést fejtenek ki. Az iparfelügy élők hatáskörét az 1893. évi XIV. t. c. állapítja meg és működésük közben ellenőrzik az ipartörvéuy (1884 évi t. c.), a vasárnapi munkaszünetről (1891 évi XII. t. c.) és munkások betegsegélyzéséről szóló (1891 évi XIV, t. c.) törvények mikénti végrehajtását. Az országban ezideig minden iparfelügyelői szókhelyen gőzgópkezelői ós kazánfűtői vizsgáló bizottságok is működtek, ezek szervezetét az iparfelügyelői kerületek uj beosztása nem érinti, miért Moson-, Sopron-, Vas-, ós Zala megyékben ezentúl is csupán a soproni vizsgáló bizottság működik. Koiss Géza és Vogl Antal iparfelügyelők vizsg. bizottsági tagok Sopronból történt eltávozása folytán a kereskedelmi m. kir. minisztérium nevezett bizottságot következőképen állította össze: elnöke: Naszályi József m. kir. ker. iparfelügyelő, rendes tagjai Simay Tódor győr, sopron-ebenfurti vasúti felügyelő, Beermann Géza kir. posta és távirda mérnök; póttagja Hoffmann Frigyes győr-sopron-ebenfurthi vasúti mérnök. Az iparfelűgyelőség és a gőzgépkezelők ós fűtök vizsg bizottságának elnöksége Ujteleki utca 10 ez. I emeleten van, ahol magánfelek értesítést d. e. 9—12-ig nyernek. A zalavármegyei központi mezőgazdasági bizottság f. hó 28-án délelőtt 10 órakor a zalavármegyei gazdasági egyesület helyiségében rendes közgyűlést tart, a bizottság 1906-ik évi programmjáuak a megállapítása s az alapoknak, illetve azok kamatainak mikénti felhasználása tárgyában. Művészi párbaj. Megírtuk annak idején, hogy a zalaegerszegi első banda prímása, Horváth Jóska Budapestre költözött s a zenekar vezető nélkül maradt. Horváth Jóska helyét nemsokára Pika József váltotta fel s ő állott a banda élére. Eközben hazajöttek Nyáry és Oláh zalaegerszegi zenészek s a banda régi tagjaiból uj zenekart szerveztek, mig Pikához idegen tagok szegődtek. A két banda között nagy a versengés: melyik tud jobban muzsikálni, melyiké az elsőbbség. Pikáék lekicsinylik Nyáriékat, ezek meg nem akarnak engedni az elsőségből. Nyári és Oláh tehát művészi párbajra szólítják fel Pika József zenekarát, meghíván őt e hó 15-én estére a » Arany Bárány *ába versenyre. Döntsön a közönség: melyik banda az első. Ha PikaJózsef elfogadja a kihívást, érdekes hangverseny lesz, mert ^bizonyosan mindegyik fél iparkodik lemuzsikálni a másikat. Simon Júdás vásár. Simon Júdás ... Jaj teneked pőre gatyás. Régi göcseji szójárás, amely azt jelenti, hogy Simon Júdás napjáig legkésőbb be kell szerezni a téli gúnyát, mert a pőre gatyás emberrel csúnyán elbánik a szél. A Simon Júdás napján tartott zalaegerszegi vásár ezért mindig népes. Csizmát, (dolmányt, téli süveget vesz magának a nép. Zsúfolva volt az idén is a kirakó vásár s az utcán alig lehetett mozogni a rengeteg embertől. Az állatvásár is elég látogatott volt. Idegen marhakereskedők, nagybirtokosok és bérlők szép számmal voltak képviselve. Kár, hogy a szarvasmarha forgalomra nézve Ausztria irányába fönállott forgalmi korlátozás megszűnését későn tették közzé s azok az állandó idegen vevők, a kik máskor minden vásárra eljöttek, nem vehettek erről idejekor tudomást. Felhajtottak 72 bikát, 950 tehet, 290 üszőt, 810 ökröt, 387 tinót, 400 borjut és 598 dbjlovast, összesen tehát 3507 darabot. Eladtak ezekből 1443 darabot. A forgalmi árak általában igen magasak voltak. A nyomorék. Mraveoz Mladen stridói molnár malmában őrletett egy parasztlegóny. Amíg a gabnája a garaton lefolyt, a molnár mulattatására mindenféle mókát mutatott be. A legény kezeit eközben elkapta a malomkerék s ugy összezúzta, hogy mind a kettőt amputálni kellett. A molnárt feljelentették vétkes gondatlansága miatt a bíróság elitélte ós kötelezte arra is, hogy a nyomoréknak havi 24 K tartásdijat fizessen. Mravecz egy darabig fizette is a tartásdijat, de földjeit lassanként eladogatta s a szegény kezetlen legény a mult hónapban már nem kapta meg a tartásdijat, mert Mravecz Amerikába szökött, ahol a magyar törvény el nem éri. A nyomorék a község terhére maradt. Eltévedt drótos fiu. Rusznyák János trencsénmakói születésű drótos fiu sziklás hazájából elvándorolt s Zalaegerszeg vidékére jött. Akis drótos bugyrával a hátán bebarangolta a falvakat, munkát keresve, a minek jövedelméből szegényes életét tengethesse. Hónapokon át nem adott magáról életjelt s most a hozzátattozók keresik, kutatják a kis drótos fiút, vájjon merre barangol s hol rójja az országutat. Elmezavar. Simon József kőmivessegóden a minap az utcán kitört az elmezavar. A járó-kelőket inzulálta s ugy viselkedett, hogy rendőrt kellett hívni, a ki bekísérte a rendőrlaktanyáb i, a honnan a közkórház megfigyelő osztályába szállították. A budapesti áru és értéktőzsde köréből. Felhívás. — A tiz évig tartott üzlettelenség folytán felgyülemlett vagyon természetes következettsóggel keresi a gyümölcsöző elhelyezést és miután a küszöbön álló közgazdasági átalakulás ós a nemzeti befektetések a magyar értékek áremelkedését okvetlenül maguk után fogják vonni, —Brünauer és Thein törv. bejegyzett jogosított tőzsdeügynöki cég. (Budapest, V. Akadémia u. 6.) közzé teszi, hogy ezen tőzsdén a hozzá érkezendő megbízások alapján, a kereskedelmi törvény, ' — valamint a tőzsde szabályzatoknak szigorú