Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-11-12 / 46. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. november""!!). hogy a kormány hatalmára, erre a nyers erőre támaszkodva, válaszra, cátolatra sem méltatja a vármegye indokait. Ezzel azonban feladata ellen vét, kötelességét sérti és önkényuralmat folytat. De inkább lehetséges, sőt bizonyos, hogy képte­len amaz érveket megdönteni s ezért mellőzi hall­gatással azokat. Ezzel pedig álláspontja törvény­telenségét, tarthatatlanságát bizonyítja. De bár­miként álljon is a dolog: annyi bizonyos, hogy a kormány a legutolsó századok önkényuralmi irá­nyát és példáját követve, törvény ellenére akar adót szedni és katonát állítani. Eljárása teljesen beleillik ama sötét századokba, melyekben a nem­zet alkotmánya, jogai, törvényei ós akarata sem­mibe sem vétettek s az uralkodók kegyenoei az országgyűlés mellőzésével kormányoztak, minden hatalmat magukhoz ragadtak s ezzel a nemzet önrendelkezési jogát elkobozták, alkotmányát eltörülték és — mint különösen a kassai generális — nyiltan kimondták, hogy a király megbízásá­ból minden szabadságnak véget vetnek, még ha ez az ország elpusztulásával járna is; a várme­gyéktől pedig föltétlen engedelmességet, a törvény­telen rendeletek végrehajtását követelték ; majd pedig, mikor a főispánok hatalma tehetetlennek bizonyult a vármegyék alkotmányos ellenállásá­val szemben, azok helyébe administratorokat, királyi biztosokat küldöttek azon utasítással, hogy a fő- és alispáni hatóságot magukhoz ragadják és minden eszközzel mindent elkövessenek a vármegyék elnyomására ós amidőn ez a kisérlet is hajótörést szenvedett, katonai karhatalmat ad­tak a királyi biztosok rendelkezésére s először eltiltották azt, hogy a megyék körleveleket intéz­zenek egymáshoz és érzelmeiket, szándékaikat közöljék azokban egymással; majd pedig a megye­gyüléseket is betiltották s ezzel a vármegyei ősi intézményt, az alkotmány egyik hatalmas véd­bástyáját is lerombolták; a törvények védelmezőit felségsértési pörökbe fogták; az idegen nemzeti­ségi törekvéseket a magyar ellenében támogatták, sőt szították; hivatalos nyelvvé a németet tették azon világos kijelentéssel, hogy az a különböző tartományok népeit összeforrasztandja; az orszá­got Ausztria gyarmatává eülyesztették alá, ezzel gazdasági érdekeit is feláldozták és koldussá tet­ték s a nemzet félrevezetésére kir. manifestumok­ban azt hirdették, hogy mindezt nem a szabadság megrontására, hanem az ország és a nép védel­mére teszik! Mindezzel több izben oly védelmi harcokba szorították a nemzetet, amelyek vér­patakokkal öntözték hazánk bérceit és rónáit. Ezzel azonban nemcsak nem törődtek, hanem elleukezőleg egyenesen erre törekedtek azért, hogy a jogeljátszás elve alapján teljesen leigázhassák az országot és kivételes bíróságok s a bitófa segítségével vérbe fullasszák, megsemmisítsék a nemzetet. De rpsszul számítottak, mert a magyar­nak alkotmány- és szabadságszeretete mindig oly erős szikla volt, amelyen minden önkényuralmi kisérlet megtört s a harcok szenvedéseit minden­kor az alkotmány elismerése és diadala követte. És rosszul számítottak, mert nem tudták feledni sem kudarcaikat, sem a két állam összeolvasztá­sának, sem a korlátlan uralomnak ábrándjait és nem tanulták meg, hogy az eszmét nem lehet sem börtönbe zárni, sem vérben elfullasztani, mert a vérpad uj vértanuk szülője e az eszme legbiztosabb terjesztője! Igy aztán mindig betel­jesedett az az örök igazság, hogy a történelem elsöpri azokat, akik belőle okulni és feledni nem tudnak ! S II. József, a császár, aki eltérve elődei szokásaitól, nem koronáztatta meg magát magyar királlyá azért, hogy ne legyen esküszegő, mert arra az alkotmányra kellett volna esküt tennie, amelynek megsemmisítését tette élete főfeladatává: uralkodása végén belátta, hogy nem az az ut vezet a nemzet boldogulására, melyet ő jelölt ki számára s kénytelen volt halála előtt összes tör­vénytelen rendeleteit visszavonni. A vármegye bizottsági közgyűlése benső meg­döbbenéssel látja, hogy ez a sötét mult ismétlő­dik; de meg is rendül egész valójában, midőn egyrészt arról kell meggyőződnie, hogy nincsen biztosítéka annak az alkotmánynak sem, amely a honfoglalásnak ikertestvére és sem születését, sem kifejlődését nem köszöni sem fejedelmi aján­déknak, sem forradalomnak, mert azelső fejedelem­mel kötött és ünnepélyesen vérrel megpecsételt kétoldalú szerződésen alapul s a nemzet és a királyok által alkotott alaptörvényekkel, a kirá­lyokkal kötött trónöröklési szerződésekkel, királyi hitlevelekkel és eskükkel van megerősítve és fej­lesztve; másrészt pedig azt tapasztalja, hogy a parlamentárizmus azon eszméje, hogy a nemzettel egy szellem és irány hassa át az uralkodót és a kormányt, nem valósulhat meg, ha akadnak férfiak, akik előtt — a hosszú tanulságos mult tapasz­talatai után is — szentebb a fejedelem paranosa, mint a nemzet akarata éa a haza boldogsága és akiknek elviselhetlenebb a szabadság küzdelme, mint a szolgaság nyugalma. Ez a szomorú tény már magában véve is azon sötét múltba vezet vissza, mely eléggé megtanul­tatta velünk, hogy az alkotmánynak csakis ott van igazi értéke, ahol egyetlenegy ember sem akad a törvénytelen rendeletek végrehajtására. De különösen reámutat történetünk két lapjára, melyek egyikén az 1649: 44. tcikk van följegyezve, amely becstelenség terhe alatt megtiltotta az ország­gyűlési rendeknek, hogy az országgyűlés alatt bármely kitüntetést vagy jutalmat elfogadjanak; a másikra pedig az van bevésve, hogy az 1790-iki országgyűlés tagjai esküt tettek arra, hogy tanács­kozásaikban az udvarnak semmi kegye, vagy Ígérete által sem engedik magukat a közjó érde­kétől eltántoríttatni! íme az ősök példája, mely hamarosan megter­melte áldásos gyümölcseit az 1790/1-iki törvé­nyekben, amelyekkel alkotmányunk, önállóságunk és függetlenségünk újból elismertetett. Ezt a pél­dát kell híven követnünk, mert a haza minden előtt van ós már nem kiskorú ez az ezeréves hon, nem szorult semmiféle gyámkodásra sem, maga érzi, maga tudja legjobban, hogy mire van szük­sége boldogulásához! Ezt a példát, a közjó érde­két kell szem előtt tartanunk, mert különben elsodor az a tátongó örvény, amely alkotmányun­kat ós jogainkat fenyegeti és bekövetkezik reánk nózvo Kölcseyként az, hogy a kegyelem gazdag forrása az utolsó cseppig egyszerre kiapad és az örök vigasztalás millió sugára egyetlenegy perc­ben elsötétedik ! A vármegye bizottsági közgyűlése mindezeknél fogva fentidézett 16762/1905. számú határozata alapján, mellyel amellett, hogy az önkéntes adók elfogadása és az önkéntesek állítása törvénybeüt­köző, azt is kimutatta, hogy a jelenlegi kormány nemcsak alkotmány- és törvényellenes, hanem oly önkényuralmi kormány is, amelynek összes ren­deletei olyannyira törvénytelenek, hogy azoknak — a törvény uralmának biztosítása érdekéből — nemosak engedelmeskedni nem szabad, hanem ellenszegülői kell, mert nem a hatalomnak, sem eszközeinek, hanem magának a törvénynek vagyunk alárendelve; — továbbá tekintettel f. é. október hó 19-én 19652/1905. sz. a. hozott határozatára, melyben cáfolhatlau érvekkel bizonyította, hogy az országgyűlésnek költségvetésen kivüli állapot­ban történt s ezen állapotot kétségkívül a jövő évre is kiterjesztő folytonos elnapolása s ezzel kapcsolatosan a kormány kibúvása felelőssége s a parlamenti ellenőrzés alól, továbbá a nemzet vezérférfiaiuak mult szept. bó 23-án a bécsi császári palotában történt lealázó fogadtatása és az ugyanakkor elhangzott királyi ultimátum, kijelentés és fenyegetés, valamint a kormány ujabbi kineveztetóse is mind a könyörtelen önkény­uralom csalhatlan jelenségei; — továbbá tekin­tettel arra, hogy a törvényhatóságok a kormáry­nak a meg nem szavazott adók behajtására ós a meg nem ajánlott újoncok kiállítására vonatkozó rendeleteit az 1886: 21. tc. 20. § a értelmében nem tartoznak végrehajtani s ez a rendelkezés nemcsak a fcntliivatkozott és meg nem döntött indokok értelmében, hanem az országos közvéle­mény szerint is az önként fizetni kivánt adók és a véderő tagjaivá önként jelentkezők elfogadására irányzott kormányrendeleteket is magában foglalja, emellett pedig oly föltétlen rendelkezés, hogy egyáltalán nem vonható az idézett törvény 19. §-ának azon intézkedése alá, hogy ha a miniszter a törvényhatóságot hozott határozatának fogana­| tosításától másod izben is eltiltja, a kormányren­| delet azonnal ós föltétlenül végrehajtandó ós csupán ennek utána ós csak annyiban szolgálhat közgyű­lési vita és határozat tárgyául, amennyiben a törvényhatóság a kormány eljárását sérelmesnek találván, a képviselőháznál keresne orvoslást; —- továbbá tekintve, hogy a kormány folyton elnapoltatván az országgyűlést, a törvényhatóság azon jogát, hogy a képviselőháznál keressen orvoslást, nem gyakorolhatja azzala hatállyal és gyorsasággal, amelyet az idézett szakasz, mint jelentékeny alkotmánybiztosíték olyannyira meg­követel, hogy alkotmányos kormány nem is élhet e szakaszban biztosított jogával olyankor, amikor az országgyűlés szünetel; — továbbá tekintve, hogy ugyanezen szakasz szerint hasonló kormány­rendeletekben mindig határozottan kifejezendő, hogy azok halaszthatlan végrehajtását az állam veszélyeztetett érdekei követelik, a szóban levő miniszteri rendeletek azonban mit sem szólnak erről ós így ez okból sem birhatnak azzal a hatály­lyal, amellyel a kormány azokat felruházni akarja; — végül tekintve, hogy az idézett 20. szakasz oly biztosítéka alkotmányunknak, melyet a tör­vényhatóságok, mint az alkotmányosságnak az 1848: 3. ós 16. törvénycikkekben megjelölt véd­bástyái, bár honnét származó minden támadás ellen megóvni tartoznak: a 107274/B. M. 1905 sz. rendeletet törvénybeütközőnek nyilvánítja s előzőleg hozott 13103/1905. és 16742/1905. sz. határozatait mindenben fentartja; egyidejűleg pedig a kormány törvénytelen eljárásáért a kép­viselőháznál keres orvoslást. Szüret után. II. Mult számunkban azt állítottuk, hogy Magyarországon borban tulprodukció van. Többet termelünk, mint amennyit el tudunk fogyasztani. Nem állítjuk azt, hogy a mi boraink egyáltaljá­ban nem fogyhatnának el belföldön, mert a ter­melés a lakosság számához viszonyítva nem olyan rettenetes nagy; de gazdasági és társadalmi viszonyaink olyanok, hogy az egész termés itthon fogyasztóra nem találhat. A legjobb fogyasztó lenne a munkás nép, amelynek foglalkozása a szeszes italt megköve­teli. De a munkás nép részére annyira meg van drágítva a bor, hogy mai kereseti viszonyai mel­lett csak elvétve jut hozzá s kénytelen a pálin­kához folyamodni. A bor árát pedig a népre nézve a fogyasztási adó s az ezzel összefüggő forgalmi korlátozások szöktetik fel. A termelő ma már közönségesebb borát szíve­sen adja nagyban 24—32 fillérért, sőt olosóbban is. A kisgazda, akinek a termése nem akkora, hogy a borkoreskedő vagy nagyobb korcsmáros szívesen vásárolja, kénytelen borait kiskorcsmá­rosoknak, vagy ügynököknek hallatlan olcsón el­adni, mert kiosinyben eladnia és kimérnie nem szabad. A legtöbb borvidéken a kis mennyiséget termelő szőlőbirtokos alig képes borait ércékesí­teni s csak kivételes jelenség az, hogy itt ott a borokat kicsinyben jobban megfizetik. Igy például Zalaegerszeg vidékón a kisebb mennyiség aránylag jól volt értékesíthető, mert az őrség falvainak vendéglősei kicsinyben való bevásárlással itt fedezték szükségletüket. A kis­korcsmáros, amint elfogyott a néhány hektoliter­ből álló készlete, felpakkolta szekerére a hordót s eljött bort vásárolni. A kisgazdának megjött a maga kicsinyben vásárló vevője. A balatonparti borokra azonban már a kereskedelem spekulál s a kereskedő már csak a nagyban termelők borait keresi, mert termése egyöntetűbb s a szállí­tás ós kezelés kevesebbe kerül. A kisgazdára vagy rá sem hederíteuek, vagy termését értékén alul fizetik. A homokon roppant mennyiségben termelik a bort. Egy gazdának százholdakra m°nő szőlője is van s miután a borkezelés technikája ma már annyira fejlett, hogy a silányabb minőséget is mérésre alkalmas itallá tudják tenni, a kereske­delem nem a jobb minőséget, hanem az olcsóbb fajtát keresi. Ehez járul móg az is, hogy a síkon a közlekedés rendszerint könnyebb; az uj szőlő­telepek legnagyobb részben vasutak mellett létesültek, míg a szőlőtermő dombvidékek vasúti viszonyai nem a legjobbak. A fővonalakat Magyar­országon könnyű volt sik pályán építeni s a vas­úti politika annak idején első sorban hadászati ós nemzetközi szempontok után indult s a 'belső közgazdasági érdekeket elhanyagolta. Amikor a nemzetközi forgalomnak s a kivitelre szánt búzá­nak utat kerestek, nem gondoltak még arra, hogy más érdeke is lehessen Magyarországnak, mint hogy a búzát, lisztet és lovat ki vihesse és a külföldi iparcikket behozhassa. A síkon a termelési költség aránytalanul olcsóbb levén, természetesen az árak is ízek felé gravitál­nak. Általános jelenség ugyan a munkabérek emelkedése, de az Alföldön, különösen annak népesebb pontjain, az emelkedós nem olyan rohamos, mint például a Dunántul. Igy esik meg az, hogy mi évről évre fokozódó termelési költséggel évről-évre olcsóbb bort termelünk, mert a homok elkonkurrálta előlüűk a kereske­delmi forgalmat. A merkantil áru legnagyobb rósze sikon ter­melt bor s a jobbminőségü hegyi borokat kényte­lenek vagyunk olcsóbban adni s csak a külöu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom