Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-10-08 / 41. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. szeptember 17. Kegyeletlenség. (H. E.) Sohase mondj valakiről rosszat, míg nem tudod igaz-e? és ezután ha meg vagy győződve róla, kérdezd meg önmagadtól: miért mondjam el ? Nem hallottam, de láttam rosszat. A rossznak azt a faját, melyet kegyeletlenségnek hívnak. A kegyeletlenség meg hasonló ahhoz a sérelemhez, a mit a szülő érezhet, ha saját gyermeke bántja meg. Eddig bárhol jártam, bármerre vitt a sors, ha magyar emberek közé kerültem, október 6-án elmentem az Isten házába, hogy buzgó imát mondjak a mi félisteneink, a megdicsőült aradi Tizenhárom lelki üdvéért és hogy emlékezetükből póldát merítsek. És agyászpompával bevont templomban sohse magam voltam. Az egész város polgársága, öregek és ifjak, egyesületek és magánosok imádkoztak ott velem. Mert lehet ám akkor imádkozni! A megdicsőültek szelleme viszi, ragadja az ember lelkét a magyarok Istenének trónja elé, ahol azért fohászkodunk: Hozz reá víg esztendőt! Zalaegerszegen azonban október 6-ikán csak az öreg honvédek ünnepelnek. Azok az öregek, akik részt vettek a nagy harcban, a dicsőséges Tizenhárom vezetése alatt. Az ifjabb nemzedék s a város nagy közöusóge alig vesz tudomást erről a napról. Hiperloyális érzésünk sohso engedte meg, hogy ezt a napot, mint hivatalos gyászünnepet üljük meg. Ez menti a hatóságokat, bár tudok hires kormánypárti fészkeket, a hol a hatóságok fejei ha nem is közvetve, de közvetlenül mindig elősegítették a hazafias kegyelet megnyilvánulását. Talán a polgárság? Talán az egyletek ? Talán az ifjúság a közöny oka? Középiskoláink?! Menti őket, hogy államiak. Felekezeti gymnasiumban mindig kivittük, hogy ha másutt nem, a rendes önképzőköri helyiségben tartottunk ünnepélyt és tanáraink közül mindig akadt, a ki a meglett férfi gondolatvilágával tudott bennünket lelkesíteni. Össze kell állani mindenkinek és jóvá tenni ezt a súlyos hibát. Mert az a nemzet, moly nem képes, nem tudja nagyjai emlékét megbecsülni, az nem életre, de rabszolgaságra való. Soproni kereskedelmi és iparkamara köréből. A hadi tengerészeti szertár, szárazföldi ós vizi építészeti hivatal, továbbá a ruházati hivatal egybeállította ama cikkek jegyzékét, melyekből a hadi tengerészet nagyobb mennyiségeket szerez be. E kimutatások az egységárakkal, a kvóta szerint reánk eső mennyiségeknek, a beszerzés módjának és az 1905. évre már megrendelt mennyiségeknek megjelölésével, a budapesti m. kir. kereskedelmi muzeumban tekinthetők meg. Minthogy e kimutatások közlésének az a célja, hogy a magyar ipar minél nagyobb mértékben vehessen részt a közös hadi tengerészet szállításaiban, ez ügyre ezennel felhívjuk érdekelt köreink figyelmét. Sopron, 1905. évi október hó 3-án. A kerületi kereskedelmi- és iparkamara. Hivatalos-rovat. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa, mint illetékes I-ső fokú iparhatóság az 1884. évi XVII. t.-c. 27]§-a órtelmébon közhirré teszi, hogy Zalaegerszeg r. t. város közönsége a város belterületén a zalaegerszegi 190. számú tjkvben A) -}- 7. sor 2752/b/l sz. nvugoti telekben 8. sor 2753/a, 9. sor 2754/a számú nyugoti telek földekben levő ingatlanon villamos világítás céljára szolgáló közpoti telepet szándékozik létesíteni illetőleg elhelyezni. Az iparhatósági telep-engedély kiadhatása céljából a tanács 1905. évi október hó 10-ón délután 2 órakor helyszíni tárgyalást tart, amelyre azok, kik a telep felállítása ellen bármi oknál fogva kifogást akarnak tenni, kötelesek azt szóval vagy írásban előadni. Az- 1884. évi XVII. t.-c. 26. §-a értelmében az épületek rajza, körülményes leírása, szabatos magyarázata a városi főjegyző irodájában a hivatalos órák alatt a bennt irt határidőig betekinthetők. Zalaegerszeg, 1905. évi szeptember hó 30-án tartott tanács ülésből. Németh Elek h. polgármester. zaj hangzott; a cigány végigmuzsikálta a hegyeket s az áldott tőkék gyümölcsét dalolva szedte a munkássereg. Durrogott a pisztoly, az urak hajlékai előtt nagyokat morgott a mozsár s este venyigéből rakott máglyák körül táncolt a nép. Mintha örömtüzokkel lett volna megrakva a domb : itt is, ott is lobogott a láng. A bort nem apró pohárral mórte a gazda munkásainak, hanem kitett egy sajtárral s ha elfogyott, megtelt az újra és ki tudja hányszor. Jutott móg a koldusnak is, aki épugy hozzátartozott a szüreti társasághoz, mint a cigány. Mindennap egy-egy hagyományos, poétikus szokás marad le rólunk. Belefullad a gondokba, az ólét küzdelmeibe. A bucsuk, névnapok divatja elmúlt; most már szüret is alig van. A szőlősgazda a philloxerával, a peronospórával, a szőlő j ezernyi ellenségével, meg az adósságaival örökös háborúban áll; a vendégnek való ráérő emberek száma is megcsappant; igába fog mindenkit az élet. A munkás ember sorsa is megnehezedett; nincs dalos k. dve. A holnap gondja kisérti azt is. Mélabús lemondással gondol az ember ah ijdaui hires zalai szüretekre, amelyekről apáink regéltek és költők daloltak. Más világ járta akkor. Jobban fizetett a tőke és vidámabbak voltak az emberek. Nem is voltak annyira szegények, mint mi, mert kevesebb volt az igényük. Csendesen, majdnem szomorúan lopkodták haza a gazdák termésüket, amely minőségre jó, de mennyiségre nem kielégítő. A Balaton part egy részét elverte a jég, amely közvetlen szüret előtt is meglátogatta a vármegye egyes helyeit. A filoxera ez idén nagy területeket pusztított ki. Zalaegerszeg vidékén egy esztendőben sem volt annyira szembetűnő a pusztulás mint az idén; másrészt azonban a rekonstrukció munkája is halad. Az árak még nem alakultak ki, mert a szüret még folyik. Az eddig forgalomba került mustot azonban elég jó árért vették. Középminőségü mustot adtak el 32—36 fillérért. H irek. Szüret. Megnahezült az idők járása felettünk. Az élet küzdelmeinek súlya évről-évre jobban nyomja az emberek vállait; amindennapiaágszürkeségehatalmába ejti a kedélyeket. Mintha eltűnt, kiveszett volna a magyar hagyományos jókedve; megfogyatkoztak a sírva-vigadók sorai, ellenben megszaporodtak az anyagi gondok 8 úrrá lett felettünk a kenyérkérdés, meg az aranyborjú. Hajdanta Zalavármegye bortermő begyei szüret táján megnépesedtek. Minden hajlékból vidám A király nevenapja. A magyar hagyományos királyhűsége az idén is megünnepelte Ő felsége nevenapját. A középületekre kitűzték a nemzeti lobogókat s a hatóságok, bíróságok, a katonaság, a tanintézetek tanárai éa növendékei részt vettek a róm kath. templomban tartott istoni tiszteleten. Az ünnepélynek kizárólag hivatalos szinezete volt. Megtartották a hagyományos szokást. A politikai események természetes következménye, hogy az ünnepély nem volt olyan meleg és őszinte, mint a boldogabb időkben, mikor még a nemzet és király a kölcsönös egyetértésben dolgoztak a haza iaváu. Keserűség lakik a szivekben, amely ostromolja a loyalítást. Ne csodálják ottfenn Bécsben, Ott virradtunk meg a kávéházban egy sarokban. A cigányok a szerszámjukat foldozgatták, Kupecz a hátát fájlalta, ón meg tűnődtem órámon, mely oly kedvesen ketyegett mindig zsebemben. Nem is mentem ki a vidékre, hanem, bent maradtam, s reggel mentem fel a rendőrségre, hogy bejelentsem órám elvesztését. Beállítok a rendőrkapitányhoz. — Uram! Az órámat vesztettem el, azt jöttem bejelenteni. A kapitány arcán kárörvendő mosoly sugárzott át egyszerre. — Igen?! Hát az urvolt? . . . Na . . . hát igen . . . szép dolog . . . — De kérem ! . . . néztem rá sértődötten. — Sohse kérje! . . . Hogy nézett ki az az óra? — Arany óra. A lapján két fantasztikus levél összeolvadásánál egy cimer, a melyben a kezdő betűim voltak. — Az a! P. K. Ugy-e? — Nom kérem. K. P. De hát honnan tudja kapitány ur? — Várjon csak! Hát a lánc milyen volt? — Hisz . . . akkor ugye már megvan! Ugy-e édes kupitány ur? — Csak semmi bizalmasság. Hogy nézett ki a lánc? — Sodrott rostély alakú csüngő lánc, a végén joujoukkal. Van köztük egy tinóorru gombán ülő kis malac is. — Ugy van . . . Már most látom, hogy uraságod az igazolt gazdája. És most mondja meg mit keresett az ur az éjjel az én . . . házamban ? — Én?! néztem rá elképedve. — Igen, maga! Mert tudja meg, hogy az órát ott leltem az udvaromon. — Hát az ur . . . Kerülő Fridolin? — Igen én az vagyok! — Jaj nekem! — Most már hiába jajgat . . . — De kérem hisz a Kupeoz azt mondta, hogy egy kapitány házban voltunk. — Hát én mi az ördög vagyok? . . . A-'.tán móg az az őrült leletező Kupecz is ott volt . . . Fogja itt az órája. És azt hiszem, most tudja mi a kötelessége? — Kérem ! Részemről nagyon szépen köszönöm. — Hohó! Nem addig van az! Maguk kompromittáltak engem és a lányomat. -— De kérem hisz . . . — Ugyan ne beszéljen ! Micsoda maga ? — Kataszteri mérnök. — Akkor jól van! Fogja itt az órája! Aztán ide nézzen — szólt zsebéből egy kis buldogg revolvert kihúzva. Látja! Nahát ugy tudja meg, hogy ha három nap alatt jóvá nem teszi hibáját azzal, hogy leányom kezét megkéri, ugy evvel lövöm le. Ha pedig feljelentést tenne, ugy a leányomat ós utána magamat lőném le. Mert nern akarom, hogy egész életemen keresztül szégyenkezve járjunk az emberek között. Érti? | — Nem kérem! Miféle morál ez? Szerintem | itt nincs semmi kompromittáló tünet, i — Többet nem beszélek! De tudja meg, hogy oly igaz, minthogy Kerülő Fridolin a nevem, ha ugy nem tesz, mint mondtam, szörnyű dolgok lesznek. Alászolgája! Délután már húztam a szallagot, miközben ráértem gondolkodni a történtek felett. Az alaposamé abból indult ki, hogy nom veszem el a leányt! — Hogy is venném el! Sohse láttam! Valami aszalódni kezdő veterán bakfisch lehet és most rám akarják sózni ! Nincs olyan. Aztán ha tündér szóp lenne? Érdekes! furcsa moráljuk van a láphegyesieknek. Ha éjjeli zenét kap egy lány, hát azt már el kell venni. De hisz ez meg véletlenül kapta . . . Aztán ... az a vad bolond, hogy lelő; ha pedig feljelenteném előre, ugy akkor elemészti mindkettőjüket. Már most mit csináljak? A lányt el nem veszem az szent! Igen akkor lelőnek. Nincs olyan . . . egyszerűen feljelentem életveszélyes fenyegetés miatt. Nem lehet! Mert akkor meg két ember életéuok van vége . . . Nahát én nem bánom, akármi lesz, de blindre nem házasodom . . . Ily tépelődések közt telt el a kitűzött három nap. A legutolsó nap délelőttjén beállítok Kerülőhöz. — Na meggondolta a dolgot? — Ugyan uram az Isten áldja meg! Mondja,