Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 27-53. szám)

1905-07-02 / 27. szám

2 • Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. junius 25. A politikai helyzet hatása vármegyénkben. A A vármegyék egymásután megmozdulnak, hogy kifejezést adjanak a szigorú alkotmányossághoz való ragaszkodásuknak és az aggodalomnak, amely az imparlamentáris kormány kinevezéséhez fűződik. Zalavármegyóhen szintén megindult a mozgalom az ellenzék szervezése érdekében. A mozgalom vezetői törvényhatósági bizottság összes tagjaihoz felhívást intéztek s nyilatkozattételre kérték fel, hogy az egyesült ellenzékhez tartozik e? Julius 11 én d. e. 11 órára rendkívüli közgyűlés összehívását is kérték s azt indítványozzák, hogy a vármegye közgyűlése fejezze ki hazafias aggodalmát az imparlamentáris kormány kinevezése miatt; tiltsa el tisztviselőit attól, hogy a meg nem szavazott adók behajtása és újoncok kiállítása körül a kormánynak segédkezet nyújtsanak; bizottságot küldjön ki, amely a törvényhatósági bizottság rendeleteinek foganatosítását ellenőrizze; indítványozzák továbbá, hogy utasíttassák az alispán, miszerint ha a kormány hivatalba lépését bejelentené, a leiratokat ne vigye a közgyűlés elé, hanem a törvényhatósági bizottság határozatára való hivatkozással küldje vissza. A vármegye hangulata az utolsó hetekben ellenzékibb, mint valaha volt. A 67-es hagyományok régi, kipróbált hivei az ellenzékhez csatlakoznak s belépnek a függetlenségi pártba. Egyetlen egy hang sem ballatszik, amelv engedékenységet, önmegadást hangoztatna. Felbuzdult újra a magyar alkotmányos érzék, amely most már nem hajol meg az opportunitás elvei előtt. Az abszolutizmus réme kisért s ez a rém nem meghunyászkodást, hanem tömörülést, szervezkedést, elszántságot szült. A pártkeretek bomladoznak, uj kaposok keletkeznek s a politikai oélok ós eszmények evolúciója hetek alatt egész korszakot ugrott keresztül. Zalavármegye közhangulatát mindenki ismeri. A hazafias eszmék iránti lelkesedés buzgott békés időkben is; a nehéz idők veszedelmes kilátásai között tehát hatványozott m^rt^kben mozdult meg a vármegye hagyományos suetleme. Az ellenzék szervezésére irányuló akció szóles mederben folyik. Bosnyák Géza, a megyei fiiggetségi ós 48-as párt elnöke erre vonatkozólag a következő levelet intézte a lapok szerkesztőihez : Tekintetes Szerkesztő Ur! Nehogy azon színben tűnjön fel vármegyénk, hogy a jelen nehéz politikai helyzetben az absolutizmus elleni harcban nem vennó ki részét, így tudatom szerkesztő úrral, hogy megyénkben is megindítottuk a legmesszebbmenő akciót. Ugyanis az összes törvényhatósági tagok, továbbá a megyei tisztviselők lel lettek szólítva, hogy vájjon a szövetkezett ellenzékhez tartoznak e ? A mint a válaszok beérkeznek, azonnal megtartjuk Egerszegen a szövetkezett ellezék alakuló értekezletét, a melyen egyúttal meg fogjuk kérni a rendkívüli közgyűlés megtartását, s ugyanakkor a rendkívüli közgyűlésre beadandó indítványunkat a Pestmegyei indítvány értelmében megszövegezzük és beadjuk. Egyúttal pedig az értekezlet elé víve azon indítványomat, hogy a megye összes járásainak székhelyén lehető rövid idő alatt népgyűlések tartassanak, a mely négyülésekre szövetkezett ellenzék vezérlő bizottságától kérünk kiküldötteket s különösen a legkitettebb két helyre, Csáktornya ós Letenyóre, ha lehetséges lesz Kossuthot, Apponyit, szóval a vezérekből kérünk. Ezeket szükségesnek tartottam a tek. szerkesztő úrral tudatni, hogy a közönség tájékozva legyen a felől, hogy az abszolutizmus ellen megindítottuk a legmesszebb menő akciót. Da hogy ezen akciónk sikerüljön, e végből feltétlenül számítunk a megyebeli hazafias sajtóra, hogy bennünk támogatni fog. Súlyos politikai helyzetben vagyunk, az abszolutizmus nyiltan fellépett és így kötelessége minden hazáját szerető polgárnak az alkotmány megmentésére mindent megtenni s visszaszerezni mindazt, a mi a nemzetet Isten és világ törvényei szerint megillleti. Vizsgák után. — Egy apa pedagógiai elmélkedései. — A múltkor a középiskolai oktatással foglalkoztam. A magam laikus nézeteit mondtam el s egy pillanatig sem foglalkoztam azzal a merész gondolattal, hogy az én nézeteim alapján fogják megoldani a középiskolai reformot. il<p így nem értek az elemi iskolai oktatáshoz, valamint a felsőbb kiképzés metódusához sem s ha talán olyant irok, ami ellenkezik a modern pedagógia törvényeivel és a m igis rendeletekkel, méltóztassék ismereteim fogyatékosságának betudni. A világ legnehezebb mestersége apró gyermekeket belevezetni az ismeretek világába. Bizonyosan elemi iskolai tanító ajkairól röppent el az a két ezer éves szálló ige, hogy akit az istenek gyűlölnek, tanítóvá tesznek. A kis rekruták rendesen fegyelmezetlenek, gondolataikat nem tudják kormányozni és szervezetük sem bírja el a komoly munkát. Játszva kell velük bánni, hogy úgyszólván magától kéretőzzék be a tudás a kis buta koponyákba. Mennyi jóság és szeretet, türelem és önfegyelmezés kell annak a tanítónak, akit az Isten avval vert meg, hogy évről-évre egy csomó apró gyereket tanítson a betűvetés és számolás elemeire. Fel kell magát fegyvereznie a legszebb emberi erényekkel, hogy hivatását betölthesse. Csak a szívére kell hallgatnia ; megviselt idegeit meg kell zaboláznia, mikor a gyermekek koponyáját puhítgatja, lelkét formálgatja. Nem tehetek róla, ha a nagy tudósok gunykacaja lesz is a felelet, de kimondom, hogy a jó tanítót nagyobbnak tartom, mint az elvont eszmék ^ödöa definitióiba burkolózó filozofust. Erős munka az, amit 7—800 forintokért egy tanítónak el kell látnia és ha azt el is látja. Legtöbbször a gyermekek egész jövője az első iskolai esztendőtől függ. A pedagógia haladása a legalsó iskolában látszik meg legjobban. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem tanulta meg a gyermek a betűket olyan gyorsan, mint ma. A tanítónak rettenetes fárad ságába, a gyermekeknek sok páloába került, amig 60 --7Ö kezdő végig gyötrődött az ábécén. Egy nagyobb falusi iskolában kezdtem a tudományok ápolását. Felhajtottak bennünket a tanító ur elé, aki a tanteremben lakott is. A falak tele voltak aggatva táblákkal, nmelyekeu kis és nagy, irott és nyomtatott betűk sorakoztak egymás mellé. A tanító félpingált egy i betűt a táblára 8 nekünk az ujunkkal utánozni kellett a levegőben, miközben hangosan ordította az egész osztály : i föl, le, föl — elég. A tanítónak volt egy rettenetes hoaszu nádpálcája. Ráütött vele a fali táblára, amelyen meglátszottak a mutogatás nyomai és mindennap végigkérdezte az egész ábécét: Mi ennek a betű nek a neve ? Hetven gyerek harsogott rá : tűnnek a betűnek a neve i. Meg volt a válasznak a maga nótája, akár csak az egyszeregynek. Először azt a nótát kellett megtanulni, mert máskép iszonyatos disszonáns ordítás sült volna ki a feleletből. A tanító pedig inkvizitori szemekkel leste, kinek a szája mozog, mikor a betű nevére kerül a sor. Aki a kritikus pillanatban elhallgatott, arra lesújtott a hosszú nádpálca ós magának kellett eldalolnia, mi is légyen annak a bizonyos betűnek a neve. Én még így tanultam. Ha jól tudom, ezt a pedagógiai módszert Jüteny rendszernek hívták. Talán azért, mert a nádpálcának nagy szerepe volt benne. Matematikai igazságok után pedig addig nem is érdeklődött a tanító, amíg az egyszeregyet ugy nem tudtuk, mint a miatyánkot. Az imádság után rögtön az egyszeregy következett. Az ámen után rákezdtük: egyszeregy az egy. És a tauító ur megint csak a szánkat figyelte. Később következett a számológép a piros ós fehér golyókkal. János vitéz. Az 1809. év junius havában alig tíz főből álló huszár-előörs csapat vágtatott be Szombathely városába a régi Kámoni-utcán. (Uj neve: Szili János-utca.) A kia csapat sietve tünt el azon a kis közön, mely az akkor még javában épülő székesegyház és a püspökvár között vezet. Mint a tüz viharban terjedt el nyomukban a rémhír: jönnek a franciák ! Mindenki menekült haza; az utcákon néhány perc múlva egy lelket sem lehetett látni; a templomépítő falusiak szótfutottak, csak pár pallér ődöngött a falakon, nagyobb lóvén bennük a kíváncsiság, mint a félelem. A huszárok csakhamar felszedték összes risztungjokat, összetrombitálták a városban szétszórt társaikat s a mostani püspöksörházból az Uri-utcán át Zanat felé elmenekültek. Még elég idején, mert a francia lovasság már befordult a kámoni utcába. Ekkor nagy ijedelmére azoknak, akik a püspökvár, a szeminárium és a nagypréposti rezidencia ablakaiból nézték a történendőket, egy megkésett, fiatal huszár, a trombitás rúgtat elő nagy sebbel-lobbal a püspök-vendéglő felől. A franciák már nagyon közel voltak, annyira, hogy az elül lovaglók sortüze bizonyosan leteríthette volna a megkésett ifjú vitézt, midőn olyan esemény játszódott le, melyet a szemlélők soha el nem feledhettek s amelynek emléke szájrólszrfjra kelve maradt fenn mind e mai napig. A francia csapat vezére, hatalmas termetű vállrojtos tiszt — amint észrevette a menekülő vitézt, megállította lovasait s kihúzott kardját villogtatva egyedül rohant a huszár után. Ez észreveszi a kihívást, megáll, megfordítja lovát, kihúzza kardját, csapásra készen válla fölé emeli s paripája nyaka fölé hajolva várja a támadást. Mint szélvész, robban oda a francia s vág. A huszár se rest, hátra kapja magát nyergében s hatalmas oldalvágással kiüti ellene kezéből a kardot. Újra felvillan a nehéz huszárszablya s a nagytestű francia szinte kétfelé vágva omlik le lováról a püspökvár kapuja előtt. Az egész vitézi eset annyira pillanatnyi s meglepő volt, hogy az ámuló franciák csak akkor küldtek pár golyót a vakmerő huszár után, mikor ez, véres kardját fogai között tartva s a zsákmányolt lóval fókszáránál fogva az Uri-utca sarkán befordult. Elég kár, de a golyók megtették hatásukat. A francia ló a Gyöngyös hidján felfordult. Alig egy hét múlva elvonultak a franciák. Nyomban visszakerültek a huszárok is, köztük Balog Jánossal, az ifjú vitézzel. Soha ily napjai nem voltak. Mindenki látni, ismerni akarta s elárasztották mindennel, ami csak kedves a szemnek, szájnak és a zsebnek. János vitéz azon ezredből való volt, melyet Eszterházy herceg fegyverzett föl. Később Simonyi óbester alatt harcolt Lipcsénél, látta Párisi, majd mikor a szent szövetség bókét adott Európának, visszavonult oda, ahonnét jött: u Hany ingoványai közé. A nagy ér melletti keréktavakban elhallgat a szárcsasipogás, a vigyázó gém lomhán repülve hagyja oda leshelyét; ifjú rucák röppennek ki rejtekeikből a szokatlan zajra. Az agg vitézben felébredtek a régi napok; de mivel kortól aszott a hajdan izmos kar s immár gyengén szorít a marok, gyenge, öreg teste helyett a ravasz, furfangos ész eleveníti fel s folytatja az ezerszer átálmodott s visszasóhajtott vitézi tetteket. Tegnap ért véget a csornai csata. Egy svadron kurassier vett szállást a faluban, hogy korán hajnalban átkelve a nagy éren, hadi hireket vigyen Bécs leié. Ármány virrasztott fölöttük. Balog, a vén hanybujó, ki az egész hadjárat alatt kitűnő kémnek bizonyult, már azon napon elkezdte aláfürészelni a nagy ér hídjának gerendáit. Ahol a fürésszel nem bírt, vésővel, szekercével segített magán. Innen a zaj. Ezért hallgatott el a holdasfejü szárcsa s hagyta el rejtekét gém ós ruca.