Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)
1905-05-07 / 19. szám
204 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1905. április 16. Iában fognak a városi orvos által eszközöltetni. Felhívja a tanács az érdekelt szülőket, hogy oltásra kötelezett gyermekeiket lehetőleg tisztán öltöztetve, velük a kitűzött helyen és időben annál inkább megjelenjenek, mert elmaradás esetén egyszeri megintés után az 1887. évi XXII. tc. 11. §-ában megszabott fokozatos büntetéssel fognak sújtatni. Zalaegerszegen, 1905 évi április 19-én tartott tánácsüléséből. Várhidy Lajos polgármester. Soproni kereskedelmies iparkamara köréből. A miskolczi kereskedelmi és iparkamara értesítése szerint a miskolczi XIII. beraktározással egybekötött gyapjuvásár folyó évi junius hő 21-én tartatik meg a Miskolczi Hitelintézet áru és terményraktáraiban. Mire ezennel felhívjuk érdekelt köreink figyelmét. Sopron, 1905 évi május hó 2-án. kerületi kereskedelmi- és iparkamara H irek. Megyés püspökünk bérma körútja. Dr István Vilmos szombathelyi megyés püspök ur őméltósága bérmakörutját a mult héten kezdte meg. Szombathelyről vasúton Körmendre utazott, ahonnét kocsin ment Szőczóre, ahol Angyal György előbb alsóbagodi káplán, aki a szőczei plébánia javadalmat most nyerte el, fogadta. Innót Nádasdra ment s csütörtökön délután érkezett Zalavármegye területére. A vármegye határán a főpásztort ünnepélyesen fogadták s kíséretéhez csatlakozott Thassy Lajos zalaegerszegi főszolgabiró is. A püspök Háshágyon tartott vizitációt s még az nap délután Salomvárra ment, ahol pénteken bérmált. Winhoffer Dezső salomvári plébános magas vendége tiszteletére ebédet adott, amelyen részt vettek Hertelendy Ferenc főispán és Csertán Károly alispán is, akik délelőtt látogatást tettek a püspöknél. Pénteken délután a bonoodföldi ós alsóbagodi plébániákat vizitálta meg a főpásztor s este Zalaszentgyörgyre utazott, ahol tegnap bérmált. Szombaton délután Milejegyházszegen és Nagylengyelen keresztül, ahol szintén vizsgált, Zalatárnokba utazott, ahol ma van bérmálás. A nép mindenütt mély hódolattal és ünnepélyesen fogadja főpásztorát; diadalkapukat állít 8 fárasztó útjában szeretettel kiséri. Őméltósága fárasztó gyorsasággal kénytelen utazni sfunkcióját végezni, hogy körútját a kitűzött időre befejezze. Csertán László temetése. Május 1-én temettük el Csertán Lászlót Nemesapátiban. A temetésen impozánsan nyilvánult meg az a szeretet és tisztelet, amely vármegyénk elhunyt kiváló alakját életében környezte. Képviselve volt a megye birtokos osztálya, a tisztikar; ott voltak a rokonok, jó barátok és tisztelők százai. Nemesapátiba sereglett a környék népe, hogy örök nyugvó helyére kisérje jóttevőjét. Temetés előtt gyászmise volt. A templom nem tudta befogadni a résztvevők tömegét. Tiz órakor volt a temetés. Az ősi kúria ajtója előtt alacsony állványra tették a koporsót, melléje három koszorút: a Zalavár-megyei függetlenségi párt, a nemesi választmány s a megyei tisztikar koszorúit. A koporsót körül állták a család gyászoló tagjai s a könyező barátok. A gyászének után megindult a menet a temető felé. A temető kapujában Csertán László öreg barátai vették vállaikra a koporsót. Megható jelenet volt az, mikír ősz, érdemes férfiak, a vármegye vezéralakjai — dr Gyömörey Vince, Koller István, Bogyay Máté, Szily Dezső, Königmayer János — vitték elköltözött barátuk földi maradványait a sír széléig. Szeretet vette körül életében, igaz ós őszinte részvét kisérte sírjába. Birói kinevezés, őfelsége a király Iglbau9r József pécsi járásbirósági aljegyzőt a perlaki kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. Hálaadó istentisztelet. Városunkat 1826 évben ért óriási tűzvész emlékére, Szent Flórián tiszteletére ma vasárnap délelőtt 10 órakor a helybeli rom. kat. plébánia templomban szentmisét tartanak. Az apát-plebános meghívta erre a város tanácsát és képviselőtestületét. Izraelita istentisztelet. A péntek esti istentisztelet további intézkedésig 7 órakor kezdődik. Nyugalomba vonuló főszolgabiró. Gaál Miklós pacsai főszolgabiró nyugdíjazását kérte a törvényhatósági bizottságtól. A nyugalomba vonuló főszolgabiró 1863 évben lépett a vármegye szolgálatába, amelyet három évi megszakítással — 1869-től 1872-ig - mai napig szolgált.Gaál Miklós Zalavármegyének legidősebb és legrégibb tisztviselője. Kívánjuk, hogy a jól megérdemelt nyugalmat sokáig élvezhesse. Eljegyzés. Danitz Antal eljegyezte Szabó Mariska urleányt, Szabó Lajos vármegyei irattárnok kedves leányát. A villamos világítás Ügye. Zalaegerszeg város képviselőtestülete által kiküldött bizottság a Ganz gyár megbizottaival a tárgyalásokat a mult héten befejezte s a szerződés tervezetét is elkészítette. A részleteket még nem ismerjük; értesülésünk szerint azonban a város érdekeit a szerződés teljesen biztosítja. A közvilágítás nem kerül többe, mint eddig s a magánfogyasztásra használt áramért fizetendő összegek is ugy lettek megállapítva, hogy a viliaravilágítás nem lesz drága. Ha a képviselőtestület az ügyet gyorsan letárgyalja, a telep még ez évben felépül. Közelebb módunkban lesz a részleteket ismertetni s a kérdéshez bővebben hozzászólni. Szegedy Róza emlékezete. A sümegi KísfaludyKaszinó 1905. évi május hó 20-án (vasárnap) a Kisfaludy Sándorné született Szegedy Rozália emlékét megörökitő dombormű leleplezése alkalmából ünnepélyt rendez. Az ünnepség programmja: Díszközgyűlés a Kaszinó nagytermében. D. e. 10 órakor a Kaszinó nagytermében Kisfaludy Sándor arcképének leleplezése. — Az ünnepi beszédet tartja: dr. Kellemen Károly állami reáliskolai igazgató. 2. A temetőben. 11 órakor indulás a temetőbe. Kölcsey Himnusza. Énekli a sümegi iparos ifjúsági egyesület énekkara Pap József vezetése alatt. Elnöki megnyitó. Tartja: dr. Lukonich Gábor a Kisfaludy-Kaszinó elnöke. Ünnepi beszéd. Tartja: dr Berzeviczy Albert v. b. t. t. a Kisfaludy-társaság alelnöke. Szegedi Róza sírjánál. Költemény, irta és elmondja Zombori Andor áll. reáliskolai tanár. Az emlék megkoszorúzása a küldöttségek és testületek által. Vörösmarty Szózata. Énekli a sümegi iparos ifjúság énekkara, Pap József vezetése alatt. Zrínyi Ünnep. A csáktornyai tanítóképezde tanári kara és ifjúsága május 1-ón a Zrínyi emlékoszlopnál lelkes ünnepélyt rendezett, amelyen részt vett a társadalom szine-java is. A teret egészen ellepte az ünneplő közönség. A tanítóképezde ifjúsága elénekelte a Hymnust s ezután Miskoiczy Mihály IV. éves növendék szép emlékbeszédet tartott s letette a szoborra az itjuság koszorúját. Szavaltak Tomka Feri elemi iskolai és Gerstlauer Károly polgári iskolai tanulók s a Szózat zárta be a sikerült ünnepélyt. Elismerés illeti az ünnepély rendezőségét, hogy a határszélen folyton ébren tartják a hazafias lelkesedé-t. Nagykanizsai ügyvédek panasza. A nagykanizsai kir. törvényszék telekkönyvi hivatalának helyiségei annyira szűkek, hogy a nép hetivásárok alkalmával ugy összetorlódik, hogy az ügy védek képtelenek dolgaikat végezni a telekkönyvnél. A leíró személyzet annyira kevés, hogy nagy restáncia gyűlt össze, amely az ügyvédeket hivatásuk gyakorlatában akadályozza. A nagykanizsai ügyvédek tehát Hertelendy Béla elnöklete alatt értekezletet tartottak sebből küldöttséget menesztettek Tóth László törvényszéki elnökhöz. A küldöttség a telekkönyvi hivatal helyiségeinek megnagyobbítását, a leíró személyzet szaporítását, a nagykanizsai tulajdonosok névjegyzékének elkészítését 8 a zugirászoknak a telekkönyvi helyiségekben való üzérkedései megtiltását kérték. A törvényszék elnöke a kérelem teljesítését kilátásba helvezte. Járásköri gyűlés. A tanítótestület keszthelyi köre 4-én Karmacson gyűlést tartott. Pothő Elza keszthelyi tanítónő »A létért való küzdelem* címen, Takács Imre fenéki tanító »A pontosságra és rendre való nevelés* címen tartottak felolvasást; Velősy Lipót pedig »Gyakorlatok a helyesirás és fogalmazás tanításához* című munkáját ismertette. Bucsuestély. Gyenge Sándor városunkból Nagybecskerekre kinevezett pü. titkár távozása alkalmából a pénzügyigazgatósági, adóhivatali és pénzügyőrségi tisztviselők kedélyes buosuvaosorát rendeztek f. hó 1-én az »Arany Bárány* vendéglőben. Odor Géza pénziigyigazgató meleg szavakban búcsúztatta a távozót, örömének adva kifejezést, hogy egy kiváló, szakképzett, érdemes tisztviselő muukássága nyert ismét elismerést. Felköszöntötték még a búcsúzót Epstein József s. titkár és a számvevőség nevében Arany Izor számvizsgáló. Részünkről is fájlaljuk Gyenge Sándor távozását, mert azon kiváló tisztviselők közé tartozott, ki a törvény paragrafusainak szigorú betartása mellett mindig megtalálta az igazság és a méltányosság útját. Felvétel a csáktornyai tanítóképezdébe. A csáktornyai állami tanítóképző-intézet első osztályába az 1905/1906 tanévre felvétetnek, kik életük 14-ik évét f. évi szeptember 1-ón betöltik, testileg épek egészségesek s a polgári-, vagy középiskola 4-ik osztályát elvégezték. A felveendő első-éves tanító-növendékek közül 25-en államsegélyben részesülnek. Még pedig: első sorban mind a 25 növendék az intézet internátusában ingyen lakást és mosást kap; ezenkivül közülök előmenetelükhöz ós anyagi viszonyaikhoz képest ingyen, vagy mérsékelt áron (havi 6 koronának, 12 koronának, 18 koronának, 24 koronának az intézet pénztárába történő befizetése mellett) az intézet köztartásán reggeli, ebéd ós vacsorából álló élelmezést nyernek. A felvételre vonatkozó kérvények junius hó l-ig a csáktornyai áll. tanítóképző-intézet igazgatóságához küldendők. A kérvényhez csatolandó: a folyamodó születési bizonyítványa, mult tanévi osztálybizonyitványa, s a jelen tanévi időszaki értesítője, továbbá tiszti orvosi bizonyítvány a tanuló egészségi állapotáról ós testi épségéről, hiteles községi bizonyítvány a szülők vagyoni állapotáról, évi jövedelméről, a kiskorú családtagok számáról és életkoráról s a családfő polgári állásáról. Ha a kérvényhez szegénységi bizonyítvány is csatoltatik, a kérvény bélyegmentes. Csáktornya 1905. május 1. Margitai JózBef igazgató. Tanitógyülés. A zalamegyei általános tanítótestület zalaegerszegi járásköre évi rendes közgyűlését folyó évi május hó 11-én Zalatárnok község iskolájában tartja. Tárgysor: 1. Gyakorlati tanítás a jelzővel bővített mondatról; tartja Kovács József tárnoki tanító úr. 2. Elnöki jelentés. 3. „A tanítóság feladata az alkoholizmus elleni védelemben." Felolvassa a szerző: Szűcs Imre szentgróti áll. tanító ur. 4. „A képzelődésről" értekezik Tóth János hetési tanító ur. 5. „Mi egészséges a gyermeknek s mi nem ?" Értekezése Vimláty Lőrinc ebergényi tanító urnák. 6. Jelentés a segélyegyíetről és számvizsgálatról. 7. A jövő költségvetés. 8. Folyó ügyek és esetleges indítványok. 9. A jövő közgyűlés helyének kijelölése. Panaszok a borfogyasztási adó kezelése ellen. A fogyasztási adóknak általában olyan a természetük, hogy nemcsak érzékenyen sújtják a közönséget, hanem beszedésük s az ellenőrzés több kevesebb zaklatással is jár. De ennek részben a közönség is az oka. Mert mi tagadás benne, mindenkinek jól esik, ha a fizetségtől menekülhet. A fináncot becsapni virtus, az adó alá tartozó cikket adózás nélkül elfogyasztani, eladni — nem bűn. Legalább a polgári morál nem tartja bűnnek, sőt ha az adót erélyesebben kezelik, a közönség azonnal kész a hatóságok elleni vádakka). Igy vagyunk Zalaegerszegen is a borfogyasztási adóval. Halljuk a panaszt, hogy a város zaklatja a vendéglősöket. Konkrét esetet azon ban nem mond senki. Miben áll az a zaklatás ? Talán csak szigorúbb ellenőrzés honosodott meg. — Azt hisszük, hogy mégis kedvezőbb helyzetbeu vagyunk, mint azok a városok, amelyekben a fogyasztási adót magán vállalkozó bérli. Tapolczai laptársunk eleven színekkel festi az ottani állapotokat; valamint sok a panasz Keszhelyen is. Tapolczán például a fogyasztási adó bórlője olyan erélyesen „ellenőriz", hogy a bortermelők küldöttségileg fognak a pénzügyigazgatóságnál orvoslást keresni az örökös zaklatás ellen. A bérlő olyan modorban gyakorolja a jogait, hogy még a borszállító luvarosokat is kihozta a sodrukból s a mult héten ahiposan elverték. A bérlő revolverével a fuvarosok közé lőtt és futva menekült. A csáktornyai tanítóképző intézet jubiláris értesítője. A Csáktornyái tanítóképző intézet fenuállásának 15-ik évében jubiláris értesítőt adott ki, amelyben beszámol negyedszázados működéséről. Jól tudja mindenki ebben a vármegyében, hogy az intézet milyen kulturmissiót tölt be a Muraközben. Hazafias szellemű tanítókat nevel 8 megragad minden alkalmat, hogy a magyarságot erősítse, a magyar állameszmének ezt a végvárát a hazafias eszmék bástyáival vegye körül, hogy át ne törhessenek rajta a Horvátország