Zalamegye, 1905 (24.évfolyam, 1-26. szám)

1905-04-23 / 17. szám

1905 április 23. föld község ki kebelezi etett s a pákai körjegyzőséghez csatoltatott. A novai körből Csertalakos község a pákai körjegyzőséghez csatoltatott. A pákai körből Hernyók és Zebeczke községek a novai körjegyzőséghez csatoltattak. A szécsiszigeti körből J klód és Bördöcze községek a pákai körjegyzőséghez csatoltattak. A lentii körből Gosztola község a szécsiszigeti körjegyzőséghez osatoltatott. A pusztaraagyarodi kör Pusztamagyarod ós Szentliszló községekből, a pákai Páka, Csömödér, Dömefold, Kissziget, Ortaháza, Pördeföld, Szentpéterfold, Csertalakos, Iklód, Bördöcze községekből, a novai Nova, Bollahida, Karácsonfa, Mike'a, Szilvágy, Hernyók, ós Zebeczke községekből, a szécsiszigeti Szécsisziget, Kerkatótfalu, Kerkateskánd, Kislakos, Tormaföld ós Gosztola községekből, a lentii Lenti, Bárhely, Kerkaszentmihályfa, Lentiszombathely, Máhomfa és Mumor községekből fog állani. A pacsai járásban:] Az orosztony—baksaházai körjegyzőség kétfelé osztatott s Nagy- és Kisrada községekből uj jegyzőség alakíttatott. A pacsai körből Felsőrajk és Pötróte községek kikebeleztettek s uj körjegyzőséggé alakíttattak. Az orosztony—baksaházai körhöz Orosztony Baksaháza és Kerecseny községek, — a pacsaihoz Pacsa és Pacsátüttős községek, az egyik uj körhöz Nagy- és Kisrada, — másikhoz Felsőrajk ós Pötréte községek fognak tartozni. A sümegi járásban: A mihályfai körjegyzőségből Szalapa község kikebeleztetett és a türjei körhöz csatoltatott. A tapolczai járásban: A szentantalfai körjegyzőségből Alsó-, Felsőós Kisdörgicse, az örvényesi körjegyzőségből pedig Akaii községek kikebeleztettek s uj jegyzőséggé alakíttattak. A szentantalfai körhöz Szentantalfa, Csiosó, Szentjakabfa, Óbudavár, Tagyon és Zánka községek, — az örvényesi körhöz Örvényes, Tihany, Aszófő és Balatonndvari községek, —az újkorhoz Alsó-, Felső-, Kisdörgicse és Akaii községek fognak tartozni. A zalaegerszegi járásban: ü. felsőbagodi körjegyzőségből (amelynek székhelye V3lószinüleg Alsóbagodba fog áthelyeztetni) Bonczódfold, Böde és Kávás községek, — az andráshidai körből pedig Hóttó, Szentmihályta és Teskánd községek kikebeleztettek s uj jegyzőséggó alakíttattak. A felsőbagodi kör Felsőbagod, Alsóbagod, Börönd, Hagyáros, Vitenyéd—Szentpál, Zalaszentgyörgy ós Egyházasozmánbükk községekből, — az andráshidai Andráshida, Apátfa, Boldogfa, Ebergény, Szenterzsébethegy ós Vorhota községekből, — az uj körjegyzőség pedig Bonczodfold, Böde, Kávás, Hóttó, Szentmihályfa és Teskánd községekből fog állani. A nemesapátii körjegyzőséghez tartozó AlibánfaLukafa község a zalaszentiváni körhöz csatoltatott. A Zhlalövői körjegyzőséghez tartozó ,Pusztaszentpéter község a csesztregi körjegyzőséghez csatoltatott. Kimondta továbbá a közgyűlés, hogy Kányavár községet s novai járásból a letenyei járásba, — Bazita, Dobronhegy, Döbréte (Rám, Kökényesmindszent) ós Gellónháza községeket a zalaegerszegi járásból a novai járásba, — Bakónak és Tilaj községeket a pacsai járásból a zalaszentgróti járásba, — Szalapa községet a sümegi járásból a zalaszentgróti járásba, — Pusztaszentpéter községet a zalaegerszegi járásból az alsólendvai járásba átcsatolja. A szervezeti változások körül érdekelt községek a jegyzői fizetésekhez magasabb hozzájárulással, mint amennyit az átalakulás előtt fizettek, nem terhelhetők. Ennélfogva a változás alá került régi jegyzőségek azon összegeket, a melyekkel eddig az elcsatolt községek járultak a jegyzői fizetésekhez, a vármegye rendelkezése alá bocsátott 19200 K államsegélyből kapják, valamint ugyanebből kapják az uj jegyzőségek is azon összegeket, amelyek ahoz szükségesek, hogy a községek eddigi hozzájárulási összege 1600 koronára kiegészíttessék. A megállapított szervezeti változás 19893 K 21 fiiiér költségtöbbletet igényel. A hiányzó 693 K 21 fillérnek fedezését a vármegye a belügyminisztertől kéri. Egyenes adórendszerünk reformjáról. Irta: dr. Kneppó Sándor. A modern adórendszerek a közteherviselés elvén épültek föl. Míg ezen elv konkrét alakban kifejezésre nem jutott, a natűrálgazdaság egyoldalú, egyes néposztályokru nehezedő rendszere szolgáltatja a közjövedelmeket, illetőleg a kiváltságos rendek jövedelmét. Nemcsak hazánkban, hanem a külföldön is a jobbágyok, a hűbéresek látják el a papot, a földesurat, fedezik az önkormányzati testületek és az állam, illetőleg helyesebben a király kiadásait. Az állampolgároknak egy rósze hosszú időn keresztül immunitást élvezett, épen azon része, mely gazdagságánál fogva leginkább volt képesítve arra, hogy különösen válságos időkben támaszt nyújtson az államkincstárnak. Hazánkban a kiváltságos rendek 1848-ig nem adóznak, Francziaországban a franczia forradalomig, Angolországban az angol forradalomig (1649). A közteherviselés érvényesítése tekintetében Anglia a kontinens összes államait megelőzi s így adórendszere is a legrégibb, mivei adórendszerről a szó szoros értelmében nem szólhatunk, míg a teherviselés csupán egyes néprótegekre szorítkozik. A közteherviselés képezi a bázist, melyen egy helyes adórendszert a társadalmi gazdaság tudománya által megkövetelt irányban felállítani lehet. S miként Anglia alkotmányából, azonképpen adórendszerétől is sokat tanulhatnak Európa nemzetei, ahol a XVII. században találkozunk a progressív adózás nyomaival. Midőn a forradalomkor, ledöntve a privilégiumokat, a lordokat, polgárokat, parasztokat egyaránt belevonja a fejadó, osztályadó, landtax szférájába, a kiegészítő adók, az u. n. assessed taxes csoportjában a szolgák, kocsik, lovak ezáma szerint ós a házasság, agglegénység után kivetett adók tótele a vagyonosság fokához igazodott s egyenes arányban állott a vagyonosság mértékével. Tehát éppen a politikai és társadalmi szerepeket betöltő előkelő és vagyonos osztályokra nagyobb mértékben nehezednek a közterhek, mint a föld népére. Az említett adók egyúttal a progresszív adózás kiinduló pontjai. Anglia adópolitikáját egyébként jellemzi, hogy az adózás művészetét nem is nagy tömegek, hanem a vagyonos elemek megterhelésében találja. Ebben a tekintetben eltér a többi európai államoktól, melyek adózási rendszereikben a közteherviselés elvét szószerint igyekezvén megvalósítani, az adóalanyok minél nagyobb számának előteremtésére ós így természetesen a megélhetéssel küzködő szegény néposztályok megadóztatására is törekszenek. Midőn Pitt 1798-ban az angol jövedelmi adót, az jincome taxot az angol parlamentben megszavaztatja, a 60. L. st. jövedelmet adómentesen hagyja. Majd az income tax, illetőleg a property and income tax későbbi tovább fejlesztője, Peel 1842-ben az angol kormány pénzügyi terveit előadván, javasolta a fogyasztási adókkal úgyis eléggé terhelt munkásosztályoknak a direkt adók alól való mentességét és a jövedelmi adónak oly alakját, hogy nemcsak a 60. L. st., hanem 150. L. stgen (3000 K) alóli jövedelem is teljesen adómentes legyen. Gladstone p. ü. politikája ugyancsak ezen nyomokon haladt és ezen irány jellemzi Angliának ma érvényben levő adórendszerét is. Igaz, hogy az olyan állam, mely a 3000 koronán alóli jövedelmet adómentesen hagyja és az adóköteles jövedelemnek csupán 3°/

0-át veszi igénybe ós mindamellett fényesen biztosítá az államháztartás egyensúlyát, a vagyon ós gazdagság oly nagy számú forrásairól lesz bizonyságot, melyekre méltán irigyek lehetnek a többi államok. Igaz az is, hogy Anglia adórendszere a gazdag államok adórendszere. Más európai állam alig szerezhetné meg az adózó polgároknak azt az örömet, hogy az adómentes jövedelmet már a 3000 koronánál kezdené és az adóköteles jövedelemnek is csak 3°l

0-át vinné el. A szegényebb államok rá vannak utalva a kisebb jövedelmek megadóztatására is, melyeknél oz adótétel progressive alkalmazva jóval meghaladja a 3°/

0-ot. Minden államnak a gazdasági viszonyai és különösen a standard of life irányadó arra nézve, hogy mily jövedelmek nyilvánítandók adómenteseknek. De ilyen adómentes jövedelmet megállapítani kell. Igen helyesen teszik Európa többi államainak törvényhozásai, ha folytonosan szem előtt tartják az angol pénzügyi politika azon jellegzetes irányelvét, hogy a szegényebb népelemek kímélendők. Elég bajuk van ezeknek az elsőrendű szükségleti cikkek előteremtésével. A kormányzati tevékenységnek nyiltan vallott célja az állam és a polgárok jólétének minden téren való előmozdítása, természetesen a boldogságnak egyik legjelentékenyebb tényezője az anyagi jólét is, s ennek útját gazdaságilag káros törvények alkotásával be.-ágni, vagy fejlődósét akadályozni éppen nem az államkincstár érdeke. Az anyagi jólétnek, a gazdasági fejlődés lehetőségének egyik elsőrendű feltétele oly adórendszer, mely a gazdasági törekvéseket nem fojtja el. Az erősebb és gyengébb egyenlően érezze az életküzdelem gazdasági hatásait. Ezen elv megvalósítására az adópolitikának két eszköze van : a progresszív adózás és a létminimum adómentessége. Saj nos, ezeknek adórendszerünkben alig van valami nyoma. Igaz, hogy adórendszerünk még fiatal. Midőn az alkotmányos élet helyreálltával törvényhozásunk a mult század ötvenes éveiben pátensekkel behozott adónemeket fentartotta, melyek nem ősi alkotmányunk évszázados fejlődéséből sarjadtak ki, mellyek tehát mint idegen államnak átplántált növényei rokonszenvet maguk iránt ogyáltalán nem keltettek, tette ezt azért, mert lázas munkájában nem ért rá oly fontos mű tanulmányozására, a minő az adórendszer. Az azóta megejtett változtatások is, bár ugy készültek, hogy a modern kultura igényeinek megfaleljenek, a modern adórendszer követelményeit mégsem elégítik ki. A közteherviselés bázisán épültek. A közteherviselés elve az államkincstár szempontjából is vívmány volt, mert a nemesi privilégiumok megszűntetésével az adóalanyok nagyobb számát biztosította. Igazságosnak is találták az általános teherviselés szószerinti konkrét megvalósítását azon okból is, hogy a költséges állami intézmények által nyújtott oltalomért, személy és vagyonbiztonságért minden polgár gazdasági ellenértéket nyújtson, célszerűnek ós szükségesnek találták közjogi szempontból is, hogy a közszellemet, a közügyek iránti érdeklődést az összes polgárokban az által is ébren tartsák és a nemzeti öntudatot fokozzák. A közteherviselés elvéből kifolyóan megadóztatott szegényebb sorsú néposztályok nem zúgolódtak az újítás ellen. Mert ha tekintetbe vesszük, hogy a XIX. századot megelőző időkben az európai államokban Anglia kivételével a szegénysorsú polgárokra zúdítottak úgyszólván minden terhet, nem fogunk megütközni azon, hogy a kiváltságos osztályok megadóztatása mellett sem újnak, sem jogtalannak nem találták az addig adózott néposztályok további megadóztatását. Az elv diadala és vívmány volt a privilégiumok eltörlese; a cél, hogy a nemesek is adózzanak, eléretett. A közteherviselés megvalósítása is elegendő volt arra, hogy a jobbágyok ós részben iparosok és kereskedők elégtételt nyerjenek régi egyoldalú adózásukért s a súlyos adózáshoz a multbai: hozzászokva a folytatólagos teherviselést természetesnek találták, sőt éppen adó alóli mentességök látszott volna természetellenesnek. Hiszen éppen ők voltak azok, kik a közteherviselés megvalósításáért küzdöttek, a közteherviselés jelszavával indultak harcba, tehát a cél elérésekor magukat ez alól ki nem vonhatták. A közteherviselés elve diadalmasan járta be az európai kulturállamokat, azonban ez elv nemzetgazdasági és különösen pénzügyi értékét nem szabad túlbecsülnünk. Ezen elv konkrét megvalósítása ua;y tömegeknek megadóztatását vonja maga után. Sok földhöz ragadt szegény ember is adózni köteles, de ezeknek szolgáltatásai csak csekély pénzügyi eredményt nyújtanak. Sok, de jórészben szegénysorsu adóalany drágítja a pénzügyi adminisztrációt, mivel a szegény néposztályokra kivetett adó könyvelése, nyilvántartása, behajtásának megkísérlése ezen adózók számával egyenlő arányban álló sok munkaerőt igényel, kiknek a muukája részben ezen osztályok vagyontalansága, részben gyakori helyváltoztatása miatt nagy mértékben meddő marad. De szociális szempontból ezen osztályok megadóztatása nemcsak nem kivánatos, hanem káros visszahatással bír, mert a gazdasági látküzdelmeket tetemesen súlyosbítja. A közteherviselés elve kétségtelenül kifogástalan kiinduló pont. De valamint egykoron igazságosnak találták a nemesek ós általában a kiváltságos osztályok adómentességét és a zsellérek, jobbágyok kizárólagos megterhelését, jelenleg a humánus eszmék érvényesülése szempontjából igazságosnak látszik a munkásosztályoknak és