Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-09-04 / 36. szám

4 »Zalamegye, Zalavármegyei

w Hirlap« 1904. szeptember 4. A bizottság állandóan működött ugyan, de pénz hiányában nem tudott semmit sem kezdeni, mig az 1894. február havában a szent egylet által Rechnitzer Lipót elnöklete alatt, a templomalap javára rendezett díszebéden a részt vevők 7000 irtot ajánlottak fel egy uj templomra. Erre újból tervet készíttetett az elöljáróság, amely azonban nem került kivitelre, mert az építés ügye újra zátonyra került s csak 1899. évben jutott közelebb a megvalósuláshoz. Végre Bosehán Gyula elnöknek sikerült, Farkas József országgyűlési képviselő közbenjárásával, a vallás- ós közoktatásügyi minisztertől 120.000 K kölcsönt kieszközölnie, amellyel az építést meglehetett kezdeni. A tervre kiirt pályázat alkalmával az elöljáróság Stern József műépítész javára döntött ugyan, miután azonban az eredeti terv kivitele a rendelkezésre álló anyagi eszközökkel nem volt lehetséges, a tervezőnek a tervet át kellett dolgoznia, nevezetesen a méreteket az anyagi eszközökhöz kellett alkalmaznia. Az építés 1903. év április havában kezdetett s 1904. augusztusban fejeztetett be. A templom — a belső berendezéssel együtt — 136.697 koronába került, amelyből azonban 50.000 K templomi ülések árából megtérül. A titkári jelentés felsorolja mindazokat, akik a templom felépítéséhez pénzbeli, vagy felszerelési tárgyakkal járultak s ugy ezeknek, valamint a hitközség régi óhajának megvalósulását elősegítő férfiaknak köszönetet mond. Különösen kiemeli Bosehán Gyula elnök érdemeit, aki fáradtságot nem ismerve dolgozott, agitált az építés érdekében. A jelentós avval az óhajtással végződik, hogy az uj templom legyen a vállásosság, erkölcs és hazafiság melegágya. A felavatás. A zárókőletétel és felavatás ünnepélye d. u. 3 órakor kezdődött. A templom előtti utcarészt már két órakor megszállotta a közönség, miután azonban a templomba csak belépti jeggyel lehetett bemenni, az érdeklődők legnagyobb része künn rekedt. Fi'4 három után ugy a templom hajója, valamint karzatai zsúfolásig megteltek. Ott voltak a helybeli hatóságok s a társadalom legelőkelőbb tagjai; a m. kir. honvédhuszár osztály és csendőrség tisztikara, a polgárság vezetőférfiai, a vidéki hitközségek küldöttségei. A karzatokon városunk hölgy közönsége helyezkedett el. Mindenütt a legfigyelmesebb, tapintatos rendezéssel s előzékenységgel találkozott a közönség, ami dr. Berger Bélának, a rendező bizottság elnökének érdeme. A felavatási ünnepélyen képviseltették magukat a nagykanizsai, csáktornyai, keszthelyi, csabrendeki, alsólendvai és szombathelyi hitközségek. A szertartásban Engelsmann Izrael zalaegerki tiz gyermeknek adott életet — az is böjtöl, imádkozik és talán ő reá gondol, szivében talán épen most fohászkodik, esedezik, hogy ballgatassék meg az ő messzi távolban levő fiának imája is. . . . — De én éhes vagyok. Uram Istenem, nagyon éhes! . . . Van otthon egy kis fiu, az öccse, alig tiz éves. Az folyton hajtogatta, hogy ő éhes, de azért nem eszik, mert ő böjtölni akar . . . Egy szegény öreg zsidó asszony, a nagyanyja jól emlékszik rája — ezen a szent ünnepen nagybeteg volt. És mindenki, még azok a nagyon jámbor életű öregek is, kik már nem is tudtak dolgozni, csak folyton imádkozni — azok is unszolták, kérték, hogy egyék, mentse meg magát és ő nem evett. A keze vonaglott, egész teste beleremegett a belső küzdelembe. Az éhség mindent letipró érzése már-már a kezébe adta a kanalat, de akkor feltámadt a gondolatvilág elemi ereje: az ősi, anyatejjel beszítt, csecsemő korától beleojtogatott hit . ..: A folyton, mind intenzivebb erővel váltakozó érzések legyűrték erejét, mig láza egyszerre, minden átmenet nélkül egy uj képet varázsolt elébe. Ma mélyen megalázva, megrendítő könyörgésV szegi főrabbi vezetése alatt részt vettek dr. Bernstein Béla szombathelyi, dr. Neumann Ede nagykanizsai, Schvarcz Jakab csáktornyai, dr. Büchler Sándor keszthelyi, dr. Winkler Sándor csabrendeki és dr. Rudolfer Antal alsólendvai főrabbik. A főkántori tisztet Guttmann Béla bécsi lipótvárosi főkántor töltötte be, aki szives készséggel tett eleget az izr. hitközség meghivásáuak, hogy szülővármegyéje székvárosában emelt díszes templom felavatási ünnepélyét művészetével emelje. Guttmann remek éneke mindenkit elragadott s az örök szépségű zsolozsmák mindenkit meghatottak. A hires főkántor hangja, a zsoltár szavaival felhangzó imája betöltötte a templomot s a megihletett sziveket. A kar, amelyet nagy gonddal és fáradtsággal Leichner Hermán zalaegerszegi főkántor tanított be ós vezetett, igyekezett Guttmann énekéhez méltó kíséretet szolgáltatni. Sem hanganyagban, sem készségben és betanulásban nem volt hiány. Az ünnepély pont három órakor kezdődött. Miután a rabbik elfoglalták helyeiket, Guttmann főkántor gyönyörű, héber énekkel dicsérte az Urat. Ezután az énnekkar a „Matavuh" cimű dalba kezdett, amelyet Bányai székesfehérvári zenetanár művészi orgona játékával kisért. Az ének elhangzása után Engesmann Izrael, a zalaegerszegi tudós főrabbi lépett fel a szószékre. Az agg pap meghatottan állót uj templomának szószókén. Osz fürteivel, tiszteletet gerjesztő- alakjával, beszédének lelkes hangjával mély benyomást tett a hallgatókra. „Vonuljatok be kapuiba hála énekkel, csarnokaiba dicsérettel, adjatok hálát neki, dicsérjétek az ő nevét, mert jó az örökkévaló, örökké tart kegyelme, hűsége, nemzedékről-nemzedékre." Evvel a jelmondattal kezdette meg szónoklatát. Méltatta a nap jelentőségét, az ünnepély célját, mely az újonnan épült zsinagóga zárkövének letételére s a felavatás megülésére hivatott. Ezután hitközségéhez szólt: Igaz ugyan, hogy nagy, hatalmas, lángoló volt lelkesedésed, mikor imigyen szóltál: Dicsőíteni akarom Istenemet, felmagasztalni atyáim Istenét templommal, mely mindenben az ő fenségét juttassa eszünkbe ; igaz ugyan, hogy nagy, hatalmas volt áldozatkészséged is, jámbor kívánságod, nemes vágyad teljesítésére, de nem kevésbbé nagy volt az akadályok serege, mely jámbor óhajoddal szemben állott. Bizony csak Isten segítségével tudtad ezt legyőzni. Az Isten segítségének köve legyen azért uj zsinagógánk zárkövének neve. A művészi terv alapján készült monumentális épületen dolgozó munkásokat nem érte sem baj, sem pedig szerencsétlenség. Isten megóvta, megőrizte, megvédi'!mezte őket minden baj ellen. Megemlékezett arról az időről, arról a szellemről, amelyben a már porladozó ősök a régi zsinugógát építették és szembe állította azt a sel mindenki háromszor földre borul az Ur szine előtt És mikor az emberek felegyenesednek, ugy látszik, mintha megkönnyebültek volna. Vágy szállta meg, hogy csak egyszer, egyetlenegyszer leboruljon ő is, csak egyszer mondhassa el 8 is: — Leborulok, térdre esem Uram a Te felséges színed előtt . . . Aztán ugy érezte, hogy megkönnyebbülne minden lelki kinja . . . És Salamon felegyenesedett. Lassan, áhítattal, akárcsak otthon a templomban, leborult ő is s átszellemülten mondták ajkai: — Leborulok . . . Aztán valami jótékony homály borulta szemeire.. . Felakart egyenesedni, de a föld, mint valami szerelmes anya magához szorította . . . Nem birt vissza felállani. Ugy maradt ott. . . . Vagy egy óra múlva bejött a cseléd, meglátta ott az uj munkást. — Mit keres? ... De az nem felelt semmit. — Hallja? . . . Vagy talán alszik? ... És megérintette. A teste azonban merev volt és hideg. És Salamon imáját meghallgatta az Ur. Többet nem kínozta, nem szidalmazta senki. És habár nem evett, mégis oly jól lakott, hogy többé nem éhezett . . . Gergely Győző. mostani fénytől áradó időszakkal. Hálatelt szívvel emlékezik meg a magyar nemzet nagy és nemes tetteiről, mely lovagias, igazságszerető királyunkkal egyetemben megalkotta és szentesítette azt a törvényt, a melynek következtében joggal és önérzettel mondhatják el a zsidók: magyar honpolgárok vagyunk, részesei a magyarnemzet alkotmányos szabadságának. Ldvözli a hitközséget, annak minden tagját, az ünnepélyre összesereglett hittestvéreket, üdvözli a megjelent vendégeket, kiknek jelenléte a magasztos ünnep fényének emelésére szolgál. Idézvén Malakiás próféta mondását: „Vájjon nem e egy atyánk van mindnyájunknak, vájjon nem egy Isten teremtett-e minket, miért hűtlenkedjünk egymás ellen, megszegvén őseink szö vétségét", áldást mondott a jelenlevőkre, kik meghatottsággal, állva hallgatták az öreg papot, akinek egész lényén a tiszteletet gerjesztő mély meggyőződés uralkodott. Beszéde végén, héber ima kíséretében meggyújtotta az örök mécsest. A főkántor éneke után Stern József műépítész jelentette a hitközség elnökének, hogy az épület teljesen elkészülvén, átadható rendeltetésének, amire Bosehán Gyula elnök felolvastatta a zárókőbe helyezendő okmányt s a zárókövet a templom előcsarnokának baloldali falába illesztették bele. A tórák körülhordozása után dr. Büchler Sándor keszthelyi főrabbi mondott nagyszabású felavató beszédet. Gyönyörű képei a zsidó bölcsek könyveinek virágos nyelvezetére emlékeztettek s egyaránt lefoglalták a gondolkodó főt ós érző szivet. Beszéde nem csak hitszónoklat volt, hanem óletigazságokkal tele értekezés, amely nem csak a zsidóságnak, hanem a humánusan gondolkodó s erkölcsösen élő minden hitű embernek tanulságul szolgálhatott. Nem csak a zsidó pap, hanem a művelt ember szólt a nagy gyülekezethez az erényekről, amelyek az életei Istennek tetszővé, embernek becsessé, a társadalomnak és hazának áldásossá 8 az embert tiszteltté teseik. A családi szeretet, a becsület, a munka, békesség, az életkedv, jótékonyság, hazaszeretet erényeiről szólt hallgatóinak. „Esztendők jóslata teljesült, úgymond, azzal, hogy a jámbor hivek ezt a diszes isten házát felépíthették. Évezredek tűntek el azóta, hogy a pusztában vándorló eleink az első szentélyt építhették, mely mindenkor iránytűje maradt a zsidóságnak. Ecseteli a templom építésének a célját, a templom szépségét, mely tan uja annak, hogy a magyar építészet minő óriási módon haladt. Meg van a templom külseje, de hiányzik a lélek belőle; a felavatás van hivatva beléje lelket önteni. Öröm gyül a lelkekbe a templom láttára, örömmel lépje át mindenki ennek a köszöbét. Szokás, hogy az uj templom ragyogóan ékes legyen, hogy örömmel látogassák; hogy szent legyeu, ne csak a homlokzatán levő felirat hirdesse azt, hanem a hivők benne azzal, hogy áldoznak az Urnák. Az apák érdeme nem múlik el, megujul az érdemes utódokban. Hiszi, hogy a fiatalság az öregek nyomdokába lép s azon halad. Olyan a lélek, mint a fehér lap; a toll nyoma nem tüntethető el végképpen; amit a nevelés s a példa a fiatalságnak kijelöl, nem múlik el. Imaházra a müveit lelkű embereknek mindig szükségük van. Vázolja a zsidó templom rendeltetését. Elmeséli a talmudnak az aranymécses emberről irt regéjét, s ezt a hithűséggel, hazafisággal, emberszeretettel s jótékonyság gyakorlatával hozza kapcsolatba. Magyarázza a boldogságot. Sok ember tudna — úgymond —boldog lenni, ha akarna. A ki önkezével födi el szemeit s nem látja meg azt a sok szépet, mit Isten nyújt, magával tesz igaztalanságot. Kiemeli a családi boldogságot, mely többet ér minden hírnévnél, dicsőséguél. Gyönyörűen festi a családi nevelés magasztosságát. Áttér az emberi jellemre. A jellem állandóságát a vallás biztosítja. A boldogsághoz akarat kell. Jótékonyságra, ember szeretetre oktat, hazaszeretetre int. Ecseteli a zsidóvallás magasztosságát, melynek középpontjául a templomot jelöli meg. Ez központja a hitnek ós siieretetnek. Ékes beszéde végén az egy élő-Isten nevében felavatta a templomot, a szentélyt, a thorákat, az oltárt, a szószéket, az öröklárnpát, s a templom összes berendezését. Végül a kar a főkántor vezetése alatt a Hymnuszt énekelte^ amely után a nagy közönség szétoszlott. A lakoma. Este nyolc órakc lakoma volt az „Arany Bárány" nagytermébe^, ahol kétszáznál többen gyűltek egybe. Ott volt' Csertán Károly