Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-13 / 46. szám

2 »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap« 1904. november 13. meglátja a »philloxéra vasutat*, ahogy a néphumor elkeresztelte, azonnal megszalad. Ez rá nézve vaggononként 14 korona veszteséget jelent, ezt pedig a mai túlhajtott verseny mellett egy vállalat sem birja el. Ugyancsak 14 koronával drágítja a philloxéra a Zalaegerszegre hozott árukat, amit természetesen a fogyasztónak kell megfizetni, Van is vasutunk, nincs is. Aki vaggonrakományokat szállít, az igyekszik Zalaszentivánon rakodni. Aki hozat, annak sokszor jobban kifizeti magát a tengelyen való behozatal. Szóba került még a vasúti állomás eló'tti tér szük volta is. Aki egyszer ott járt, annak nem kell leírni, hogy milyen keserves állapot uralkodik a mi állomásunkon. Amikor a bérkocsik, postakocsi, szállítószekerek összetorlódnak, életveszedelemmel lehet csak kijutni a tömkelegből. Csoda, hogy a kocsik bele nem fordulnak a töltésről az árokba. Bent az állomáson barátságos félhomály uralkodik s a szük várótermekben összezsúfolódnak az utasok. De ezek kisebb bajok. A fődolog a közlekedés javítása s a hegymögötti helyzetből való kibontakozás. Főispánunk a legnagyobb hálára kötelezi a várost, ha ezeknek a viszonyoknak a javítását kieszközli. De nem csak a város forgalma, hanem egy nagy vidék, sőt vármegyei érdekek fűződnek ahoz, hogy végre valahára illetékes helyen is meghallgassák a mi örökös panaszunkat. Szóharc. Az ország házában újra megindult a szóáradat, amely meg akar akadályozni minden békés munkálkodást, mert árulástól félti a hazát. A parlamentarizmus legnagyobb betegsége, a TÁRCA. Steve Brodie esete. Zöldi Marcival — a főhadnagyból lett cigányprímással — üldögéltünk a Cafó Boulevard terrace-án. Valamit kellene csinálni, mert ez így unalmas. Hát gyerünk a szinházba. Ugy emlékszem vasárnap volt. Elindultunk a Boweryn, közben kifürkésztük a szinházak reklámjait. Egy óriási plakát hirdette a Peoples Theater szenzációs darabját. A brooklyni hidat ábrázolta e kép, amint egy viharos éjszakán egy ember ég felé emelt karokkal ugrik le a hídról a 80 lábnyi mélységbe, az alant hömpölyögve hullámzó East river habjai közé. A szöveg pedig ilyesmi volt: Steve Brodie. Szinmű 3 felvonásban. Irta: Steve Brodie. — Ez furcsa, mondja Zöld Marci. Egy ember aki darabot ír önmagáról. — Ezt megnézzük, mondom én és bementünk a szinházba. Zsúfolásig volt. A karzatok ropogtak a sokaság alatt. A szomszédunk, egy jóravaló yankee, szóval tartott bennünket, amig nz előadás megkezdődött. — Tudja polgártárs, ez a Steve Brodie szerenosés ember. Leugrott a világ legmagasabb hídjáról és semmi baja sem esett. Fogadásból, vagy tán nem is annyira fogadásból, mint elkeseredésből. Na de kezdődik a darab, majd meglátják. És elkezdődött az előadás. Ugy, ahogy lejátszólásszahadság mérges kelevénye újra pusztít, megint csak kifakadt. Félelmes betegség ez, amely sorvasztja a népszabadságot a szabadság szent nevében. És hivatkoznak a nemzetre jobbról is, balról is. Pedig a nemzetnek van legkisebb köze az egész nagy színjátékhoz. A nemzet nem ilyennek óhajtja az ő parlamentjét, amely tombol, lármáz, gorombáskodik, spanyol lovagi tornákat sceníroz, az ország szekerét pedig bennhagyja a kátyúban, sőt még azt is félre taszigálja, aki szivesen húzná. Ha igy néz ki a magas politika, ahogyan mi azt messziről látjuk, akkor előbb utóbb csakugyan bele kell abba csömörleni a nemzetnek, amelynek nevében a komédiát csinálják. Mert ugy látjuk mi azt innét alulról, hogy eltűnt az önzetlenség, a komolyság, a haza javára való munkálkodás; de felébredtek a szenvedélyek és úrrá lettek azok felett, akiket a közbizalom azért küldött a parlamentbe, hogy félretéve minden haragot és gyűlölséget, önzést és személyes indolatot, a köz javára dolgozzanak. Hogy miért kell minden közérdekű kérdést pártpolitikai szempontból felfogni és tárgyalni ; miért kell mindig azt tekinteni, hogy ki csinál meg valamit s nem azt, hogy mit csinál, azt az a nemzet, amelyre napról-napra hivatkoznak az urak, megérteni bizony nem tudja. A politikailag éretlen vidéki agy, amely a magasabb szempontokat természetesen nem képes felfogni, sehogysem képes megérteni, miért legyen szabad tizenöt-húsz embernek a parlament munkaképességét megakadályozni a nemzet nevében ? Nem szükséges Tisza pártinak sem lennie annak, aki tagadja, hogy egy kis csoport pusztán személyes indokokból, hatalmi törekvésből, pártpolitikából, népszerűség-hajhászásból, vagy ki tudja minő indokból megakadályozhat minden józan törekvést. A képviselők a nemzet válogatott azine java, legalább úgy hisszük mi, akiket ott föun nemzetnek hívnak. Tehát okos fők. Nem hihetik azt el, hogy a parlamentnek úgy kell szervezve lennie, hogy annak egy kis töredékétől függjön a kormány s az ország sorsa. Nem! Ezt nem hihetik el. Hiszen ez oda vezetne, hogy a kisebbség kezében legyen a hatalom, ami pedig a parlamentárizmus alapelvének egyenes tagadása. A kormánynak a kisebbség akaratához kellene alkalmazkodnia s annak kegyét keresnie. A parlamentben a többség akaratának érvényesülnie kell. A parlament arra való, hogy a nemzet sorsát intézze, tanácskozzék és törvészották, a nép pedig tombolt a tetszéstől ós hívta a szerzőt, aki nem jöttt. Az volt a meséje, hogy két legény szeretett egy lányt. Steve Brodie a hős és egy Watkins nevü vörös milliomos. Brodie persze szegény ember volt. A leány azonban mégis az ő felesége lett és nyitottak egy kis sörcsarnokot a Boweryn. A vörös, aki boszut esküdött, a szomszédban Dyitott egy konkurrens korcsmát és olcsóbban mérte a sört is meg a bort is, csakhogy szerencsés vetélytársát tönkre tegye. Nem bánta, ha rá is megy az egyik milliója. Brodie nagyon elkeseredett. Beállít a vetélytársához és férfiasan oda szól neki. i — Alkudjunk szomszéd. Mit akar velem? — Váljon el a feleségétől. Egyebet nem akart. — Inkább beleugrom az East folyóba a Brooklyn hidról, szólt Brodie. Emez kapott rajta. — Tudja mit szomszéd? Ugorjék le a hidról. Ha élve jön ki, ezüst dollárokkal padlóztatom ki ezt a korcsmát ós mindenestül magának adum, továbbá igérem, hogy nem állok többé útjába. Ha pedig belehal az ugrásba, hát testálja rám a feleségót. — ÁH az alkui És ezzel a tenyerébe csapott vetélytársának. Tanukat hivtak, szerződést kötöttek és éjjeli két órakor neki indultak a hídnak. Viharos, csúnya éjszaka volt. Egy kis hajó várt a híd alatt, a közepénél. Brodie odaért, azok biztatták. A rendőr azonban észrevette a dolgot és éppen mikor Brodie a korlátra lépett, megragadta a vállalkozó ifjút. Brodie mellbevágta a rendőrt, fölkuszott a korlátra, ég felé emelte nyeket hozzon. A házszabály pedig arra való, hogy a parlament tanácskusásait és munkásságát szabályozza, nem azért, hogy lehetetlenné tegye. Miután pedig a mostani házszabály crr<' nem alkalmas, meg kell változtatni. Igy okoskodik egy pplitikátlan választó, aki azonban semmit sem ért a magasabb szempontokhoz. A nemzet apostolai azt mondják, hogy a házszabály hatalmas fegyver, amellyel a hit alom túlkapásaival szembe lehet szállani. Igaz lehet. De az is bizonyos, hogy azt a fegyvert a hatalom is felhasználhatja. Húsz embert könnyebb kapni, mint háromszázat 8 mi lenne akkor, ha husz reakcionárius megobstruálna háromszáz hazafit. Akkor üthetnénk a fejünket s az utókor elitélhetné azokat, a kiknek nem jutott eszükbe alkalmas időben okosabb szabályokról gondoskodni. A nemzet csak azt látja, azt tudja, hogy azok a házszabályok, amelyekkel ex-lexbe lehet kergetni az országot, amelyek az agyonbeszélés manővereit lehetővé teszik, változtatásra szorulnak. A korlátozás mérvét, módját és határait a nemzet érdekei szabják meg. Ezek felett tanácskozzék a sok honatya és érvényesítse meggyőződését minden tehetségével. A merev ellenállás — a szükkörű választó polgári felfogás szerint — érthetetlen. A nemzetnek mindegy, akár Tisza István, akár Kossuth Ferenc vagy Ugrón Gábor, sőt Rakovszky István csinálja meg a revisiót, csak jól csinálja meg. De hogy revisió kell, az bizonyos. Szánalmas mosollyal néznek le a magas politika urai az ilyetéu-képpen gondolkodó magyarra. Hiszen hazaáruló, szegény feje. Öntudatlanul, butaságból, felsőbb nyomás folytán árulja el a hazát, de mégis hazaáruló, mert nem hiszi el, hogy az obstrukció táborában van Magyarország, mint egykor Radetzkyéban Ausztria. Tehát nézz felfelé magyar nemzet: nemde te vagy-e az, amely olyan sokat beszél, csak azért, hogy ne tegyen egyebet? Az bizonyos, hogy a vidéki közvéleményt, még a legerősebb ellenzéki szellemmel telített helyen is, teljesen hidegen hagyja a „nagy nemzeti küzdelem." Hiszen megszoktuk már az obstrukciókat, a kormányok bukását, az exlexet. Ugy el tudjuk messziről nézni az ország arénáját, mintha semmi közünk sem volna hozzá; mintha nem is a mi bőrünkre menne a hecc. Az urak dolga az, nem a választóé, aki sokféle bajainak orvoslását várná felülről éa kap helyette szóáradatot. Lám ilyen önző a voks. kezeit ós ugrott, a levegőt hasította, lebukott a vizbe és percek multak el, mikor feljött a felszínre megint. Megrázta fejét és úszott a hajó felé. Fölvették és haza mentek. Brodie megfizette az árát a boldogságának. Másnap a lapok rendkívüli kiadásban mesélték el a csodás, lehetetlenséggel határos kalandot és egész Amerika csodájára járt az ezüst dollárokkal kipadlózott csarnoknak. A színház igazgatója pedig fölhasználva a népszerűségét, fölkérte Brodiet, írjon a kalandjáról. Három hónapig mindig azt játszották a Peoples színházban, Brodie pedig egy fél év alatt többszörös milliomos ós országos hős lett. Felvonás közökben a nép a szerzőt hívta, de a rendező mindig kénytelen volt kijelenteni, hogy a korcsmában igen sok dolga vau a szerzőnek, tehát nem jelenhetik meg, hanem akik látni akarják, azok fáradjanak át színház után, a túlsó utca sarkán van a sörcsarnoka. Ergó Zöldi Marcival elmentünk a Brodie korcsmájába. A nemzeti hős leültetett bennünket és egy saját aláirásu arcképot tett elénk ; egészségünkre kívánta a sört s azzal tovább állt, hogy másokkal is megtegye ezt a kis műveletet. Ez a Brodie egy személyben tű krözi vissza az egész amerikai humbugot. Betartotta azt az amerikai apai tanácsot, amit minden apa elmond a fiának: — Fiam, iparkodj becsületes uton meggazdagodni, de ha így nem sikerül, mindenképpen iparkodj meggazdagodni. Szebenyei József.