Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-07-17 / 29. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. julius 17. 29. szám. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre . 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 fillér Hirdetmények: 3 haaábos petitsor egyszei 18 fillér, többszőri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 52. sz.i, az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. sz. küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALA VARMEGYEI HIRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Névmagyarosításunk. (K. M.) Sok társadalmi mozgalom indult meg nálunk s ver föl hatalmas hullámokat a nélkül, hogy azoknak, akik megindítják, eszükbe jutna a cél tisztázása, amelyre törekszenek. Hangzatos jelszavakat szerte röpítve, ezrével toboroznak hiveket, a kiknek gyakran fogalmuk sincs arról, hogy milyen cél szolgálatába szegődtek, de úsznak az árral, mivel ez divat, vagy mivel haszonnal jár rájuk nézve. Ilyen mozgalom, mely napjainkban mind nagyobb hullámokat ver, a névmagyarosítás is. — Ha figyelemmel kisérjük hivatalos közlönyünk hasábjait, azt látjuk, hogy naponkint növekszik azok száma, a kik megunva eddigi idegen hangzású vezetéknevüket, felcserélik azt különféle magyar névvel; sőt ezzel sem elégednek meg, hanem még keresztnevök helyett is más nevet vesznek fel, hogy teljesen eltüntessék a múltnak régi nevökhöz fűződő emlékeit. Maga a mozgalom, ha az eredeti céliát szem elől nem tévesztette volna, bizonyára üdvös, és lelkünkben s szivünkben élő magyarságunknak nem üres kifejezése lett volna. — A vezérlő szempont bevallottan a mozgalomban az volt, hogy a hazánkba századok folyamán bevándorolt idegenek utódai nevük megváltoztatásával akkor is kifejezést adjanak magyarságuknak, ha az idegen hangzású névnek elődeik történelmünk folyamán becsületet is szereztek. Ha oly módon határozzák meg a vezetéknév fogalmát, mint a minő értelme ennek kezdettől fogva volt s a névváltoztatás célját is eszerint tűzik ki és tartották volna mindig szem előtt, — aligha merültek volna föl oly viszásságok e téren, amelyek nem egy hazánkban évszázadok óta megbecsült idegen vezetéknév viselőjét visszariasztották attól, hogy a helyes irányítása esetén ezen különben üdvös mozgalomnak hódoljon. Nem emlékszünk arra, hogy akadt volna valaki, a ki ennek a mozgalomnak társadalmi uton s hatósági közbenjárással egyaránt toborzott hiveit nálunk valamikor felvilágosítani próbálta volna arról, hogy mi is a vezetéknév, amelynek megváltoztatására, magyarra fordítására, hol hazafias szólamokkal, hol szelid nyomással ma is tömegesen birják rá nálunk az embereket, miként azt a hivatalos közlönyben közölt tömeges névváltoztatási esetek is bizonyítják. Nincs itt helyén, — sokkal rövidebb is terünk —, hogy a vezetéknév lényegéről filozofáljunk. Annyit azonban itt is megjegyezhetünk, hogy mióta a vezetéknév általánossá lett, ennek jelentőségét korunkig a »fogalom,« a melyet jelez s >nem a hangzása® adta meg. — Akár nemzetségük megalapítójától, akár származási helyüktől vagy foglalatosságuktól, illetve valami sajátos jellembeli vonásuktól kölcsönözték is eleink nevüket, amai értelemben vett névváltoztatást nem ismertek, bár a vezetéknév lefordítása, logikusan fogván fel ezt, sohasem volt gyakoribb, mint akkor. A külföldön bolyongó magyarok az országok nyelve szerint, a melyekben megfordultak, változtatták meg nevöket. A fogalmat, amelyet ez kifejezett s a melyet ott magyarnéven meg nem értettek volna, az illető nemzet nyelvére fordítva használták keresztnevükkel kapcsolatban. Feketéből Németországban Schwarz lett; alföldi nemes-származásu Ajtossyból németországi tartózkodásakor Thürer, mely név idővel állandóan Nürnbergben telepedvén le, Dürerré változott az ottani tájszólás kiejtésének megfelelően. Viszont külföldről hazánkban letelepedett idegenek, anélkül, hogy az ezt célzó mozgalomról csak fogalmuk is lett volna az embereknek, gyakran még mielőtt maguk megmagyarosodtak volna, önként magyarrá változtatták nevüket. — Igy a történelmünkben nevezetessé vált Bornemissza család eredeti neve Ohnwein volt; ennek viselője Németországból szakadt hozzánk s maga még bizonyára meg sem magyarosodott, amidőn a 15. század első felében már túlnyomóan magyar Budán Bornemissza néven ismerték. E logikus névmagyarosítás napjainkban mind inkább ritka kezd lenni. — Vlit is látunk ma? — Csak egy pillantás a névmagyarosítások nagy számára, szemünkbe ötlik, hogy a nevet cserélők nem elégesznek meg az idegen hangzású név lefordításával, — bár lakott légyen családjuk régibb idő óta is e néven hazánkban, vagy akár csupán napjainkban költözött ide, vezetéknevünket oly alaposan változtatják meg, mintha származásukat minden áron le akarnák tagadni s e tekintetben embertársaikat meg akarnák téveszteni. Mindenesetre izlésdolga, ha olyan neveket választanak, amelyek hangzása magyar ugyan, értelmük azonban semmi, úgy, hogy a világ bármelyik országában ép oly joggal szerepelhetnek ezzel ennek polgáraként, mint nálunk. Európa egyetlen országában sem oly elterjedt a névváltoztatás, mint nálunk; de bár előfordul, aligha van ott eset arra, hogy fényes történelmi nevek bitorlásával úgy visszaéljenek, mint Magyarországon ! Az a gazdasági szempont, amely a mi névmagyarosítóinkat vezérlé s a mely abban nyilvánul, hogy a monogrammos zsebkendők további akadálytalan használása kedvéért az uj név ugyanazzal a betűvel kezdődjék, mint a régi, az előbb említett óvatos megmagyarosítással ellentétben álló tüntetési viszketeg s naiv vagy üzleti furfangból eredő fellengzés, a melynek illetékes köreink nem akarják útját állni; s következménye annak, hogy sok dicső történelmi nevet hurcolnak meg nálunk olyanok, akik erre a legtávolabbról sem méltók. Hányszor olvassuk a napilapok rendőri hirében botrányos esetek kapcsán Rákóczi és Hunyadi nevét. — A kormány a még most is virágzó történelmi családjaink kedvéért rég elrendelte, hogy a névmagyarosítás csak a mai helyesírás szerint szabad. Sőt pár évvel ezelőtt — ha jól emlékszem — egy hatalmas főúr kedvéért egy úriembert az előbbiével azonos hangzású, bár mai érvényű helyesírással kifejezett vezetéknévtől el is tiltott, holott a bitorlónak híresztelt ember jóhiszemüleg s becsülettel már évek óta viselte. Vájjon mikor jut eszünkbe, hogy a mindnyájunknak szent nevek meghurcolását megakadályozzuk, hogy lehetetlenné tegyük Rákóczi, Hunyadi vagy Zrinyi névnek csalás, sikkasztás vagy más büntettek kapcsán való szereplését! ? Jellemző korunkra nézve, hogy az ilyen címzetes magyarok nálunk lépten nyomon megbotránkoztatják s büntetlenül gúny tárgyává teszik ki az egész világ elé azokat, akiket, bár nem tüntetnek ezzel, igazán minden izükben áthat a nemzeti kegyelet! Mai számunk »,U oldal.