Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-06 / 45. szám

1904. október 16. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 3 kevés része vásárol közvetlen forrásból. Pedig a sza'llítási költséget meg lehetne takarítani. A tulprodukció hátrányait előidézi még az is, hogy nálunk a bor ipari feldolgozása nagyon csekély. Cognacgyártásunk nagyon kevés bort használ el s igy vagyunk a pezsgőgyártással is. A divat még mindig nagyon kedvez a francia gyártmányoknak, másrészt a visszaéélsek, hamisítások egész sora harapódzott el a saját hátrányunkra s a külföld javára. Arról, hogy cognacórt ós pezsgőért mennyi pénz megy tőlünk külföldre, külön cikkben fogok beszélni; ezúttal csak arra akartam rámutatni, hogy felfogásom szerint a magyar bortermelés érdekeinek megvédehnezése szempontjából a legfontosabb az értékesítés kérdésének megoldása s a fogyasztás emelkedésének előmozdítása. Ez ma már sokkal sürgősebb és fontosabb feladat, rniut az uj telepítések támogatása. A termelés kiterjesztése csak addig jelent nemzetgazdasági hasznot, amig ann.ik eredménye nem munkapazarlással, hanem jövödedelemmel jár. A pincében heverő bor nem haszon, sőt lehet olyan idő, amikor nem is vagyon. Hogy az értékesítés kérdése mikép volna legcélszerűbben megoldható, ez már a gazdasági politika gyakorlati feladata. Manap a szövetkezeti formát tartják a legcélszerűbbnek, de hogy nem feltétlen segítség ez sem, az már bebizonyított dolog. Minden tényezőnek ki kell vennie a részét a muukából. A gazdatársadalomnak épugy, mint az állam kormányzatának. A szövetkezés állami támogatás nélkül kifelé nem tud eredményeket elérni; az állaínhatalom pedig nem képes minden eszközt megteremteni a termelők részére. Az állam által támogatott szövetkezés lehet tehát csak az a forma, amely a válsággal fenyegetett szőlőkulturát megmentheti a veszedelemtől. Előkészületek a télre. (V. L.) Eötvös József báró uőpoktatási törvénye nincs besorozva az alapvető törvények közé. Pedig Magyarország jövőjére az alaptörvények között egy sem volt akkora hatással, mint a tankötelezettség elvének törvényben való kimondása. Ennek a törvénynek harminchat eszLendős érvénye, — pedig mily lassú lépésben lett ez a törvény végrehajtva, — közművelődésünknek egészen új prespektiváját tárja elő. Népünk 80°/

0-a nem analfabéta többé. Ismeri a betűt ós szereti. A nádfedelű kunyhók lakóit tán nem is forrasztaná utópiás álmokhoz a szociális szervezet, ha a szellemi unalom és a szellemi sóvárgás érzelmei nem ülnének télen a lelkére, mikor a kényszerű munkaszünet unalmas napjait éli. Azért ha a tömegnevelő Róma kitudta mondani a „panem et circenses" elvét: mily kiáltó és Iványi Ödön, a mélyen látó jellemfestő. Aztán ott vannak a fiatalok, a kik még élnek, hála istennek, de már is érdemesítették magukat az öregek sorába: Mikszáth Kálmán, Líerczeg Ferenc, Bródy Sándor, Gárdonyi Géza stb. íme, ennyi és ilyen emberekből telik ki az a hatvan kötet; olyan könyvtár, a mely akármelyik irodalomnak is dicsőségére válnék. Vájjon akadhatna-e ennél szebb disze magyar családi fészeknek ? Egyrészt szórakoztató, tanulságos olvasmány, a pihenés óráinak nemes kedvderitője. De másrészt nagyszerű emlék, a mely mindenkor nemzetünk csodálatos életerejének lesz tanúbizonysága. Szeretnők megmutatni nagy Széchenyinek : — Nézd e könyvtárt, a mely egész termésünknek csak pirinkó kvintesszenciája. Hatvan kötet, hatvan külön világ. Mindegyiket egy-egy önálló talentum alkotta ós mindegyik színmagyar. Helyet talál benne a mágnás és pór, szalón fi és pnsztázó betyár. Mindegyik a maga nyelvén szólal meg bene és mindegyiknek szava magyar! A magyar nyelvnek, a magyar szellemnek, a melynek megmentéseért annyi hazafiúi gonddal áldoztál, diadal jelvénye ez a kis könyvtár! íme lásd és legyenek nyugodtak, szépek álmaid a halhatatlanságban ! A nagyszabású gyűjtemény öt-öt kötetes sorozatokban jelenik meg félévenként. Ára a teljes gyűjteménynek hatvan diszes kötetben 300 K. Megrendelhető csekély havi részletfizetésre bármely könyvkereskedés utján. kényszerűség késztet arra, hogy a mi iskoláink- ! ban a betűt megszerető népünk szellemi szüksé- ' geivel törődjünk. Azért a falusi népkönyvtárak ügye mind fontosabb kérdésként lép előtérbe. Berzeviczynek a népkönyvtárak ügyében kiadott rendelete ős a mód, amellyel a nehéz háztartási viszonyok között lévő községeknek lehetővé teszi a könyvtár megszerezhetésőt, — országszerte elismeréssel találkozott. Mi azonban e helyen azokat a könyvtárakat akarjuk szóvá tenni, a melyeket községek, gazdakörök, ifjúsági egyletek ingyen kaphatnak meg. A földmivelésügyi miniszter ugyanis már néhány óv óta ingyenes népkönyvtárakat állít föl, eddig mintegy 1500-at. Az óvi költségvetésbe 150 népkönyvtár van föl véve s ezek a köuyvtárak igen értékesek. Nemcsak gazdasági könyvek foglalnak helyet ezekben a könyvtárakban, hanem szépirodalmiak is ós ebből a legjava. Petőfi, Arany, Tompa, Jókai, Vasgereben, Mikszáth. A miniszter ezt a könyvgyűjteményt nemcsak ingyen engedélyezi, hanem a könyvtári szekrény árát is utalványozza. A földmivelésügyi miniszter osak azt kivánja ineg, hogy a midőn a község óhajt ilyen ingyen könyvtárt, — a községi képviselőtestületi ülésen tárgyalják és határozzák el a dolgot, igórje meg,, hogy gondját viselteti és szétkallódni nem engedi. Ki kell azt is mondani, hogy a község minden lakosának ingyen ad olvasásra könyvet. A képviselőtestületi határozatot aztán közszemlére kell tenni és jóváhagyás vógett a vármegye köz gyűléséhez kell fölterjeszteni. A jóváhagyás után a határozatot a földmivelésügyi miniszterhez kell fölterjeszteni. Más eljárás követendő akkor, ha testületek, körök óhajtanák igénybe venni ezt az ingyen könyvtárt. Általában azonban az is tudnivaló, hogy csak azon egyesületek és körök kaphatnak könyvgyűjteményt, a melyeknek jóváhagyott alapszabályaik vannak ós a könyvtár ingyenes használatát biztosítják, annak elkallódása esetén felelnek. Természetes, hogy egyesületek csak .abban az esetben jönnek számításba, ha a községek nem akarnának nyilvános könyvtárt létesíteni. Ezek a könyvtárak nagy ügyetvetóssel a népi irodalom legjelesebbjeinek közreműködó-ével voltak összeválogatva; biztosítva van, hogy ebben a könyvtárban nincs semmi selejtes, sefhrni céda, semmi néprontó, valamennyije irodalmi színvonalon van, gyönyörűségére a léleknek. Azok, akik a nép élén állanak, a kik vezetői, azok érdeklődósét keltse fel ez a népművelődósi akció, a szellemi táplálékra éhes falu népe hálával fogadja mindazt a közügyi tevékenységet, mely az ő érdekeórt történik. Úgyis értelmiségünkéi azzal vádolja a nép, hogy vele csak akkor törődik, mikor azt saját érdekei javasolják. A telepítés ügyéhez. A gazdasági pangás nagy nyomorúságában különösen kót fontos kérdés köti le utóbbi időben a magyar társadalom figyelmét. Az egyik a kivándorlás kérdése, a másik a telepítés ügye. Érdekes, hogy egyik a másikat egészíti ki. Tudvalevően kivándorlásunknak egyik főoka, hogy a parasztság földhöz jutni nem bir, a mint a rövidebb időre összeszoruló aratási idény alatt nem bir annyit keresni, a mennyi eltartására elegendő lenne. Ákárhogyan forgatjuk is a kórdóst, bizonyos, hogy a telepítési ügynek messze kiható fontossága van állami életünkben. A kérdésnek nem csupán gazdasági, hanem nemzetiségi háttere is van. Láttuk, hogy a kormány birtokokat vásárolt a Délvidéken, hogy ott telepítést eszközöljön. Ha a kormánynak ezzel az volt a szándéka, hogy a szerbek közé magyarokat telepítvén, a magyar fensősógnek kiván utat egyengetni: akkor ezt a legteljesebb dicsérettel vehetjük tudomásul. Abból indulunk ki ugyanis, hogy a kormány teljesen tisztában van a kezdő telepesek bajaival, s azokban őket hathatósan támogatván egyúttal a magyar erő gazdasági érvényesülésének szerez elismerést a nemzetiségek előtt. Azt természetesen még csak fel se akarjuk tételezni, hogy a kormány nem a legteljesebb rokonszenvvel és a mi fő, állandóan gondoskodó figyelemmel kiséri a telepesek sorsát, mert ez esetben a fiaskó a magyar állam kudarca lenne. Á mint hogy a múltban elég keserves tapasz| talatot tettünk arra nézve, hogy a telepítési kér' dóseknél a legnagyobb óvatossággal kell eljári nunk, mert hiszen avval kell mindenkor számot vetni, hogy a tömegek ellenálló ós illetve asszimiláló ereje nagyon is változékony. Hogy csak egy jellemző esetet említsünk, Szlavóniában dunántúli magyarokat telepítettek le. A telepítésnél az volt a vezérelv, hogy a telepes községek egynegyed résznyi horvát lakosságával szemben háromnegyed rész magyar telepes legyen. Bárki is természetesnek tartotta volna, hogy a túlsúlyban levő magyarok részükre hódítják az elenyésző számban levő horvát lakosságot; de bizony nem igy törtónt. Megesett az a csoda, hogy a 25°/

0-nyi horvát lakosság aránylag rövid idő alatt teljesen horváttá tette a 75°/

0-nyi magyarságot. Ebből az esetből nem akarunk általános következtetéseket vonni, hiszen lehet, hogy ott különös körülmények játszottak közre; megtanít azonban arra, hogy a magyar államnak teljes hatalmi súlyával támogatnia kell a telepeseket asszimiláló munkájukban. Mint említettük is, pusztán az erkölcsi támogatás nem mindig vezet célhoz. A telepesnek anyagilag függetlennek kell lennie, hogy a tudtán kivül vállalt kulturmissiót sikeresen szolgálhassa. Csak a legritkább esetben történik meg, hogy a telepes még anyagi gondjai közepett is hű marad a magyar állameszméhez. A csángótelepek e tekintetben követésre méltó példát nyújtanak. Bármily sok baja —- gondja legyen ennek a derék népnek, — megedződvén az évszázados küzdelemben, mindent megmagyarosít maga körül. Ez a munkájuk mennyivel intenzivebb ós nemzeti szempontból eredménydúsabb lenne, ha anyagilag függetlenek lennének. A magyar állam immár törvényszerűen rendezte a kivándorlás ügyét, nem marad tehát egyéb hátra, mint az, hogy a telepítés ügyét is mielőbb rendezze. Erre kettős mód kínálkozik. Vagy egy u. n. telepítőtársás íg alakul, mely el lenne látva az állami kedvezmények legnagyobb mértékével s igy ebben biztos üzleti alapot találhatna; vagy pedig maga az állam fogja a telepítős munkáját végezni. Az lenne a legjobb megoldás, ha külföldre, s különösen Amerikába szakadt véreink egy, a magyar állam által kijelölt intézetnél gyűjtenék össze megtakarított pénzüket, s ezenközben mindig tudomásukra lehetne hozni, hogy hol vannak ujabb telepítési földek. Ahol az illetőnek megtetszik, azt az intézet megveszi részükre, s ő pedig a vételárat megtakarított pénzéből fedezi. Midőn tehát a kivándorló hazajő, itthon tehermentes föld várja. Természetesen ezek csupán kombinációk, de az ügy fontossága mégis azt követeli, hogy a napirendről ne engedjük levenni. Ezt állami és gazdasági érdekek is követelik. A telepítés ügyének nagy szolgálatot tehetnének a vármegyék, ha azt a kezükbe vennék. Általában a sociális és gazdasági viszonyok javítása érdekében az önkormányzati testületeknek sokkal intenzívebb munkát kellene kifejteniök, mint a múltban. A kor követelményei úgyszólván előtérbe tolják, rákényszerítik az önkormányzatra ezeket a kérdéseket s a kezdeményezésnek minden egészséges fejlődésben alulról kell kiindulnia; hogy az állam a helyes irányt támogassa s ne legyen improduktív az áldozat és a munka. Alispáni körrendelet a korteskedés ellen. Vasvármegye alispánja a vármegye összes tisztviselőihez nagyőrdekű körrendeletet intézett, amelyet időszerűnek tartunk részletesen ismertetni. Azzal a rendszerrel, mondja a körrendeletet, mely szerint a vármegyei tisztviselői állások választás utján töltetnek be, elválaszthatlanul együtt jár az a körülmény, hogy minden tisztviselő, f-ki előmenetelét biztosítani kivánja s magasabb tiszti állásokat elérni óhajt, bizonyos tekintetben utalva van a vármegyei törvényhatósági bizottság tagjainak jóakaratára és pártfogására és igyekeznie kell ezek többségének bizalmát kiérdemelni ós igy megválasztásának esélyeit biztosítani. Ez az igyekezet egészen jogos mindaddig, amig a tisztviselő a választó közönség bizalmát és elismerését szorgalmas munkássággal és kellő szakértelemmel iparkodik kiérdemelni. Megengedett és jogos az az eljárás is, ha a tisztviselő különösen exponáltabb p. o. szolgabírói, főszolgabírói állásokban — társadalmi összeköttetéseket is keres ős ilyeneket a társas érintkezés ós tár-