Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-30 / 44. szám

1904. október 30. »Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 3 hogy évenkint majdnem millióra rug az idege- 1 nok száma, akiket Amerika el amerikaiasít, ma- ; gáuak meghódít, s magáévá tesz ivadékaival ; együtt. És ha nézzük azt az elijesztő számot, : melyet a statisztika állít ridegen elénk a magyar I kivándorlókról, akkor annál aggasztóbb a vér- j veszteség, mert a millió idegennek, fájdalom, ötödrészét mi szolgáltatjuk. Es mit nyerünk a vérveszteség árán? megint csak a statisztikához fordulok. A visszajövök a kivándorlóknak alig teszik ki tiz százalékát. És ha a statisztika képes volna a rideg számokban kifejezett tényt oly módon megörökíteni, hogy ne csak a mennyiséget, hanem a visszatérők minőségét is kifejezne, úgy megértenénk azonnal a cserében • rejlő óriási veszteséget. A visszavándorlók egy tizede csak a magyar kivándorlás ideális képének htí kifejezője. Ez az a szám, melyről el lehet mondani, hogy hasznot hozott nékünk. Egészséges világfelfogása, ismeret körének gyarapodása s a józan ész által fegyelmezett okos akaratereje és tudása, a tanultaknak a hazai viszonyokba átültetése az, ami egyedül hasznos és gerjesztő hatással van közgazdasági viszonyainkra. Ez ós nem több! És ha a vissza jöttek másik kilenc tizedét nézzük, akkor keserű lélekkel kell feljajdulnunk, mert az idegen élet által testében és lelkében összetört nyomorultakat látjuk a visszaadott anyagban. — íme a cserének drága ára! Nem csoda, ha e szomorú tények a törvényhozás kapuit is megdöngették. Állami igazgatásunk felfogta horderejét a kivándorlás kérdésének. Évtizedeken át a kivándorlás betegségével szemben cselekvésének súlypontját a kivándorlás korlátozásában kereste. Minden igyekezetét oda irányította, hogy a kivándorolni akarót lekösse ahoz a röghöz, amelyhez tartozott. Azonban később belátta, hogy azt megakadályozni, a kivándorlás ellen megszüntető gátat emelni nem lehet. Annál inkább sem, mert a kivándorlók számának minden korlátozás dacára való növekedése ma már valóságos mániává, egy lázzá lett, amely elfogja a kebleket, s elmennek mintegy holdkóros a hold után a legmeredekebb, a legveszélyesebb helyekre is, egy új hazát, új szerencsét keresni. Valamint azonban a holdkórost sem rákiáltással, ráparancsolással — útját állva erőszakkal — lehet megmenteni, hanem azzal, hogy szerető szívvel aggódva értük vigyázzunk, őrködjünk felette, hogy a meredek lejtőn le ne essenek ós el ne vesszenek: úgy kormányzatunk is szakítva a múltban követett módszerével, úgy az állampolgári jogok, mint az államérdek szempontjából csakis helyeselhető azon alapra helyezkedett, hogy a kivándorlás irányítását, a nagy óceán magyarországi utjának biztosítását, az összes künnlevőknek a zsarolástól, kiaknázástól való megmentését, egyszóval az egész kivándorlás ügyét nem negatíve, hanem positív ténykedések által a maga kezébe vegye. Igy született meg az 1903 évi VI. t.-c. Magát a törvényt, ha figyelemmel olvassuk, azonnal felismerjük, hogy annak keretében az állami munkálkodás mit céloz. A kivándorlási törvény legközelebbi célja azon irányban való állami működés, hogy addig is, mig a nemzet testének vérző ütereit lekötni sikerül, legalább a vérveszteségből hasznot merítsünk. — Ezen okból szabályozza mindenek előtt a kivándorlás irányát és pedig Fiume irányában, és ez által vége lett annak a rendszernek, mely eltűrte, hogy idegen vállalkozó a magyar nemzet számlájára valóságos emberkereskedést folytasson és családokat tegyen tönkre, hogy ügynöki címen pár fillért magának, ezreket pedig a külföldi hajóstársaságok zsebébe harácsoljon; szerződést kötött egy hajóvállalattal, ami által egyetlen kikötőnket az amerikai közvetlen úthálózatba bekapcsolta; őrködik, felügyel, hogy a kivándorlók ne kerüljenek oly helyekre, ahol nem csak munkát nem kapnak és nem találhatnak, de ellenkezőleg a legnagyobb nyomorba kerülnek; hogy ne kerüljenek oly helyekre, ahol a szó legigazibb értelmében éhen halnak, betegségben elsenyvednek, elvesznek s megfertőzve elzüllenek, vagy pedig a rabszolga nehéz munkájában elpusztulnak; felállítja a kivándorlást korlátozó akadályokat, amelyek közül bizony nem egy magára az állam erkölcsi ós hatalmi életére bir befolyással. Csak egy párt említek: pl. a katonakötelezettséget, amelynek eltöltése előtt különösen némely vidékekről százával tűntek el a katonaköteles itjak; ilyen egy másik hatalmas intézkedése, a kiskorú leányokra vonatkozólag, akik cdakis megbizható kiséivt mellett vándorol hatnak ki. Ezen intézkedés, ha azt a végrehajtó közegek lelkiismeretesen végrehajtják, különösen nálunk az oly elszomorító leánykereskedés meggátlására irányul. Végül gondoskodik állami igazgatásunk, hogy a visszavándorolni akarók minél könnyebben visszajöhessenek, amely célra az úgynevezett „kivándorlási alap"-ot létesítette, amelynek jövödelmét jó részben az útlevél kiállítási díjak képezik. íme ezek a hasznok, amiket a kivándorlási törvényünk keretében állami igazgatásunk megszerezni óhajt működésével. Hogy pedig ezt minél intensirebben tehesse, egész kivándorlási kérdésünket az Unió kormányával együttesen intézi el, mely által eléri azt, hogy közöttünk ós az Unió között oly gazdasági vonatkozás fejlődjék, mely a mi közgazdasági megerősödésünket is fejlessze. De midőn mindezt helyesnek tartjuk, minden erőnkkel oda kell hatnunk, hogy a kivándorlási ügy ne csak úgy tekintessék, mint a kivándorlás, hanem mint egy oly intézmény, mely a honosság alapján a kivándorlottak között az ÖBSzetartozandóság érzését ápolja, a kölcsönösség érdekeit gondozza és a hazautazás útját előkészíti. Itt kezdődik a magyar társadalomnak a kormányzati működéssel ós a közigazgatási tisztviselőkkel való együttes munkája. És ezzel eljutottam ama kérdés fejtegetésére, amelyet cikkem elején szintén felvetettem, hogy t. i. mi a társadalom feladata az állami munkálkodás támogatásában ós mily módon nyilvánuljon a törvény végrehajtására, lelkiismeretes végrehajtására irányuló tevékenységünk nékünk közigazgatási tisztviselőknek ? Magára a társadalomra is hatalmas feladat várakozik. E feladatot már fentebb jeleztem: az állami működés támogatása. Nemzetfentartó kötelesség, hogy a társadalom óbrentartsa, ápolja künnlevő véreinkben a hazafiság, a magyar földhöz való ragaszkodás érzetét, azt az érzést, a mely például visszahozott a német, franozia háborúba 200.000 germánt, hogy hazájáért harcoljon. A társadalom különösen azon rétegének válik ez szent kötelességévé, akiknek megadatott a teljes függetlenség anyagiakban ós szellemiekben a tettekben való működésre. A közelmúltban előkelő főurainknak amerikai útját gyakrabban meg kellene tenniök azoknak, akik ide haza a munkások nagy számát foglalkoztatják. Az amerikai ut megtanítaná őket az erőteljes munkaerő megbecsülésére, a munka szeretetére, tőkéiknek a magyar nemzet gazdasági fejlődésének hatalmas előrevitelóre való fordítására, a mivel azután a kivándorlás a magyar faj megmentésével ha nem is egyszerre, de jó nagy részbeni megszüntetése, tehát a nemzet test vérző ütőérének lekötése sikerülne. De van még egy hatalmas eszköz véreinknek a magyarságnak való megtartására: a vallási szükségletnek magyar papokkal való ellátása. Valahányszor olvasom az újságokban, hogy egy magyar pap javadalmát elhagyva útnak indul Amerikába az oda vándorolt magyarok után, lelkemben mindannyiszor a hála érzete fakad fel az áldozatokat hozó és annak egyháza iránt, mely áldozatkész szeretetében mindennemű nyomor enyhítésére forjást nyitott. Társadalmilag kellene legelső sorban odahatni, hogy a New-Yorkban kikötő Cunard Line magyarjai, amint a nagy világrósz partjára lépnek, ne szóródjanak szét, mint a viharba kidobott maroknyi fövény, hanem zárt egyesületet képezzenek, melynek tagjai egymásról tudnak, egymást segítik, s egymás oltalmára vannak. Amint ezt elérni sikerül, úgy akkor már előttünk ugyanazon feladat áll, ami itthonn: a magyarság küzdelme a magyarságért. Az a turulos zászló, melyet nem is oly rég küldtek ki Amerikába, ne feledjük el, egy nagy gondolatot vitt magával — ós ez a gondolat ma már szótárad sugározva az elszakadt magyarok között — ós őket egy nagy céltudatos munkára tömöríti. Sajtójukkal kell törődnünk! Anyagi áldozatok árán nékünk kell teremteni olyan sajtóorgánumot, melyet ha kezükbe vesznek, a magyar nemzeti szellemet tanulják meg fenntartani, s amely hivatva volna a társadalmi jogrend elleni gyűlölködés, anarchisztikus törekvések által áthatott sajtó termékeket körükből kiszorítani. Azonban csakis hazafias szellemmel, csakis hangulatot keltő szólamokkal nem lehet a tengerentúli magyart megtartani magyarnak, ha annak közgazdasági érdekeivel nem törődünk. Elszámlálhatatlan a mód ós eszköz, mellyel a magyar társadalom dolgozhatik kivándorolt véreinek megmentésén. Folytonosan együtt az állami működéssel, mert amint látjuk, mindenütt csak azzal együtt munkálkodhatik. De mindenféle ily irányú működésnek csakis egy lehet a végső célja : a kivándorolt magyaroknak a visszahódítása, az itthon levőknek itthon tartása. A végleges letelepülés megakadályozására kell irányulnia az állami igazgatás minden működésének. Minden intézményünk által oda kell hatnunk, hogy azt, ami a mienk, visszahozzuk. De itt nem is arra kell első sorban gondolnunk, hogy az jöjjön haza, aki vagyonának roncsait ottan eltékozolta, dolgozni nem ttld, szenvedni nem tanult, hanem az, aki odakünn vagyont szerzett ós gazdag keresményét ide haza magyar talajba ültette el. Hadd vonuljon be az amerikai magyar munkás gentleman dollárjaival, tapasztalataival, szorgalmával. Mert az, aki azért vándorol ki, hogy ott letelepedjen, azt sajnálhatjuk, de az többé ránk nézve nem létezik, azért nékünk egy garas áldozatot hozni nem érdemes, kidobott pénz. A visszahódításórt — egyedül csakis azért — ápoljuk intézményeiket, szítsuk benne a nemzeti szellemet, támogassuk sikereiben, gondviseljük nyomorában. Ezért a szép cseréért kell dolgoznunk édes mindnyájunknak. Ki kell vennünk osztályrészünket e küzdelemből, különösen nekünk közigazgatási tisztviselőknek. A mi munkánk legelső sorban a törvény szigorú és lelkiismeretes végrehajtása a törvény szellemében, mely kell, hogy az államigazgatásnak minden kezelőjét ébren tartsa. Az itthon levő népünk védelme, jólétének megszerzése ós becsületes, áldozatkész vezetése, ez már a mi feladatunk. Olyan feladat, mely egymagában magassztossá, de fáradságossá teszi a tisztviselő hivatását. Résen kell lennünk, hogy felfedezzük azokat a titkos ügynököket, kik különféle hazug híreszteléssel csábítják útnak a fajmagyart. Az ilyen titkos ügynökök hátán próbáljuk ki annak a botnak erősségét, melyet ők a mi véreinknek csábítással kezünkbe adnak. Minden működésűnkben lelkünk egész odaadása, szívünknek népünk iránti mélységes szeretete legyen világító s melegítő fáklya; értessük meg velük tetteinkkel, póldátadó tevékenységünkkel, hogy a mi sorsunk a mi hazánk, ez a földdarab, amely móg a mienk, amelyen élünk, halni akarunk, de a melyen kivül számunkra nincsen hely a csillagokban; ós ha mégis utrakelnek, véssük mólyen lelkükbe az Adria partján szomorúan ülő magyar Géniusz bucsu szavát: „Visszavárlak!" Kauffmann Mátyás. Karcolatok. (Bűvészek és egyéb művészek.) Amint beköszönt az ősz, a nagy városokból kiszorulnak a nyári komódiások. Budapesten becsukják a városliget bódéit, a bécsi práterban elhallgatnak a kintornák és a varieték. A művész urak azonban télen is enni akarnak. Elindulnak tehát vendégszerepelni a vidékre. Részben társasággá szervezkedve, részben egyedül. Igy jutunk mi is rengeteg sok bűvószethez ós a kávéházi énekes truppok szemérmetlen dalaihoz; valamint őszi cirkuszokhoz. A művészek vándorlása ősztől tavaszig állandó. Alig van olyan hét, amelynek meg ne volna á szenzációja. Öles plakátok hirdetik a bűvészek ügyességét, a szellem-idézés osodáit. Rettenetes kinézésű vörös ördög, halálfejek, röpülő emberek, szellemsátrak, táncoló asztalok hívogatják a publikukumot a „művószestélyekre". Az „első budapesti orfeum társaság" pedig a sanszonettek fotográfiáit állítja a kirakatokba s igéri hogy a valóságos, hamisítatlan Mici Gizi gyönyörű dalokkal fogja mulattatni azokat a nagyérdeműeket, akiknek egy tömegben publikum a neve s akik feláldozzák magukat, fél éjszakájukat ós piculáikat a művészetnek. Ő jön. Azaz nem jön, mert már itt is van a hires bűvész, akit a persa sah a nap és oroszlán rendd' l tüntetett ki. Spiritiszta, magnetista, a legmagasabb fokon álló kézügyesség tulajdonosa, a szellemek legjobb barátja. A mult hetekben két bűvészhez volt szerencsénk. Az egyik olyan érdekes alak volt, hogy egy sétája elég reklámot csinált az első estélynek. Irtóztató sörénye a háta közepéig ért s olyan bő talárt viselt, hogy valami exotikus