Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 27-52. szám)

1904-10-02 / 40. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1904. október 16. meg messze földön, hogy TÍ?polczára hordják össze a Balaton part gyöngyöző boraimik legeslegjavát, sikerüljön az első évben csak néhány vidéki kereskedőt, korcsmárost összetoborozni, akkor már valamit nyertünk. Az értékesítés szervezése természetesen egy-két borkóstolással még nem sül nyélbe, de könnyebbé válhatik, mert szőnyegen tartja a kérdést, amelyet folyton fejleszteni kell, ha azt nem akarjuk, hogy virágzó szőlőkulturánk visszafejlődjék. Uj vármegyeház. Az ősi vármegyének szervezete a tekintélyen nyugodott. Nem volt szüksége nagy apparátusra, székhelyhez és hivatalos érához kötött tisztviselő seregre, sok papirosra. Az alispán otthon gazdálkodott s emellett intézte a vármegye dolgait ; a főszolgabiráknak nem volt rendes székhelyük, sőt a pénztárosok, adószedők is csak akkor jelentek meg a székvárosban, amikor az időnként visszatérő fizetőseket kellett teljesíteniük. Volt olyan idő is, amikor a vármegyének rendes székhelye sem volt. A török hódoltság alatt felbomlott a rend, az ősi közigazgatási szervezet. A török parancsolt, nem a vármegye. De őseinknek egyik legjellemzőbb vonása a jogfolytonossághoz való ragaszkodás. A formát a jogfolytonosság megállapítása vógett is fenntartották. Választottak vicispánt, szolgabirákat, szóval a magistratuális statust fenntartották. A vármegye tisztikara ugyanis három statusra oszlott : magistratuális status, amelyhez tartoztak a vicispán, a szolgabirák, a táblabírák, szóval az iurisdictionalis hatalommal biró tisztviselők; a második officiális status: a főjegyző, aljegyzők, pénztárosok, adószedők, csendbiztosok, orvosok, mérnökök; a harmadik a servilis status: hajdúk, pandúrok, huszárok, börtönőrök, szóval a szolgaszemélyzet. A török hódoltság alatt állott vármegyék csak a magistratuális statusban álltak fenn. Offiioiálisokra és szolgákra nem volt szükség, mert tényleg nem működött a vármegye. Zalavármegye egy része szintén a török rabigáját hordozta, de tisztikara mindig volt. Megtörtént ugyan, hogy csak egyetlen szolgabíró működött Sümegen s később ez sem, ugy hogy a vármegye szabad területe egyesíttetett Somogygyal, székhelye nem volt, de azért a köztudatban mindig az ország egyik ősi vármegyéje volt Zala, amely TÁRCA. Uj világ. Az öreg franciskánus-zárda mohás, repedezett falaival ott omladozott a Maros-parti füzek alatt. Ugy esett össze lassan-lassan, mint a beteg, fáradt vén ember, aki idők teltén árnyéka lesz önmagának. Páter Pius a földszinti folyosó zugában ült egy bőrrel párnázott, nagy karosszékben ós a kertet bámulta. Álmodozott az öreg pap, a szemhéjait félig becsukta ós ugy tetszett, mintha aludnék. Olyan álmosító is volt körülötte minden. A szelid nyári alkonyat langyos melege ráfeküdt a kertre, a virágokra, az öreg, megviselt fákra, amelyek, mikor egy-egy hűvösebb fuvalom megrezzentette lombjaikat, mintha álmosan pislákoltak volna. A hűvösebb fuvalmak a Maros völgyéből szakadtak ki. Némi hangokat is hoztak magukkal néha, békák brekegését, akik a füzes mocsarakban vecsernyóztek. A harangozó kis lánya vizet merített a kőkávás kútból. A rozsdás láncok élesen csikorogtak s az egyik veder nagy csörömpöléssel hullott vissza a kútba. — Te élhetetlen, ne nyúlj ahhoz, amihez nem tudsz, rikácsolt ki a harangozóné hangja a konya maga teljességében csak a török hódoltság megszűnése után szervezkedett újra. Régi Írások és protokullurnokban olvassuk, hogy vármegyénk generális cougregáeióit hol itt, hol ott tartotta. A régi időben ezek a vándorgyűlések nem voltak ritkák. A szomszédos vármegyékben szintén előfordultak. Zalavármegye tartott közgyűléseket Zalalövőn, Kapornakon, Pacsán, sőt Körmenden is. Az utóbbin határozták el a karok és rendek, hogy Zalaegerszegen a tanácskozásokra alkalmas házat építenek, tehát ugy látszik, hogy itt jelölték ki az akkor még földsáncokkal védett biztos helyet a vármegye székhelyéül. Egy izben megírtuk már, hogy mikor ós mikép épült fel a vármegyének első háza, amely valami tágas és szép nem lehetett, mert csak szalmával volt fedve. Később nyugodalmasabb idők következtek s a megszaporodott teendők állandóan a székhelyen lakó tisztviselőket foglalkoztattak. Gondoskodni kellett tehát nem csak nagyobb és kényelmesebb tanácskozási helyről, hanem a gyiiléstikre járó urak s az oszlopos tisztviselők részére szállásról is. Felépült tehát a vármegye háza s az úgynevezett kvártélyház a tizennyolcadik század derekán. Amikor pedig 1872-ben az igazságszolgáltatás államivá tétetett, a vármegye régi székházát átengedte a kir. törvényszéknek. A központi hivatalok számára, továbbá alispáni és főispáni lakásokul a kvártélyház maradt meg. Az ódon és szük épület nem felelhetett meg rendeltetésének. 1889-ben elhatározta a vármegye, hogy székházát ujjá építteti. A pénzügyi helyzet aronban nem engedte meg, hogy a terv valóra váljon. Mindössze csak a nagy termet magában foglaló szárnyépülettel s az udvari épülettel bővítették ki a székházat. A vármegyeháznak az a része, amelyet kvártélyháznak nevez a nép, Magyarországon talán a legrégibb vármegyeház. A közigazgatási szervezet átalakult, a hivatalok és tisztviselők száma megszaporodott. Sehol sem fértek el a régi székházakban. Csaknem minden székhelyen uj paloták épültek s a legrégibb is csak a 18-ik század közepe felé épült, még a mienk majd egy évszázaddal idősebb. Az építés iránt 1889-ben tétetett ugyan először intézkedés, de az óhajtás már jóval régibb keletű. Nem is lehetett az máskép abban az időben, amikor a hivatalokat el sem lehetett helyezni a régi épületben. Ujabban a kvártólyház déli szárnyának földszintjén a zalaegerszegi kir. állampénztárt helyezték el „ideiglenesen." Végleges helyéről azonban még senki sem gondoskodott s ugy látszik, hogy az ideiglenesség évtizedekig is eltarthat. hábol, ahol az estebédet készítette páter Piusnak. — No, no, nem kell mindjárt haragudni — dörmögött páter Pius szelíden. Gyere csak ide kis leányom! Hát tudod már a Hiszekegyet? — Igen! — felelte a kis leány zavart mosollyal. Páter Pius megelégedetten simogatta a gyermek szőke haját. — Nagyon jól van, fiam, leszakíthatsz egy körtét a nagy fáról. Valaki kopogott a cinterembon. A csengetyü hangja élesen sivított végig a hosszú folyosón, a kis leány sietve rebbent ki ajtót nyitni. — Ki az? — Én vagyok főtisztelendő ur, Jámbor Péter. Tetszik tudni, a feleségem . . . — Igen, igen, fiam .... Holnap temetjük. Rendben lesz minden. — De hát . . . dadogta az öreg ós félénken forgatta a kalapját kezében — a költség . . . Nem tudok mit csinálni. Annyi pénz! . . . — No, no, nincs baj, Péter; a harangozást nem számítom fel, aztán az asztalossal is beszélek. A koporsó fejében majd kerül ki a hombárból egy pár köböl buza. Majd kiegyenlítjük. — A jó Isten áldja meg, főtisztelendő ur. — Semmi, fiam. Csak imádkozzál! Az öreg paraszt elment. Páter Pius visszamerült álmodozásába. A szemhéjait most már egészen becsukta és ránoos, A számvevőségek államosítása alkalmával a vármegyei osztály a pénzügyigazgatóság épületébe ment át, szintén ideiglenesen, ami a központi igazgatást nagyon hátráltatja. A vármegye közönsége az építkezés kérdésével már rég-:n foglalkozik, de pénzügyi akadályok miatt kénytelen volt a jószáudéknál s a jámbor óhajtásnál megmaradni. A számvevőség államosítása s az állampénztárnak a székházban való ideiglenes elhelyezése azonban olyan helyzetet teremtettek, amelyek a kérdést immár elodázhatatlanná, de talán könnyebben megoldhatóvá is teszik. A pénzügyigazgatóság épülete nem csak az állampénztárt nem képes befogadni, hanem az igazgatóság személyzete részére is szük; miután pedig fontos, hogy a pénzügyi hivatalok ugyanazon épületben legyenek elhelyezve s miután a pénztárak államosítása folytán a vármegye és pénzügy igazgatóság szerves kapcsolatban állnak, úgy a pénzügyi mint vármegyei hivatalok elhelyezése együtt oldandó meg. Zalaegerszegen a pénzügy igazgatóság részére alkalmas bérházat kapni alig lehet; a pénzügyi palota kibővítése területi akadályok miatt ki van zárva; a pénzügyi kormány tehát előbb vagy utóbb kénytelen lenne építtetni. A vármegye szintén kénytelen lenne uj székházról gondoskodni. A viszonyok kényszere alatt tehát önként megszületik egy közigazgatási palota terve. Kétségtelen, hogy legcélszerűbb volna egy olyan palota építése, amelyben az összes közigazgatási hivatalok elférnének, ami nem csak közigazgatási szempontból volna előnyös, hanem a kérdést pénzügyileg is könnyebben megoldhatóvá tenné, mert azok az átalányok, amelyeket az egyes hivatalok helyiaég-bére fejében kapnak; azok az összegek, amelyeket a vármegye vagy a kincstár hivatalos helyiségekért fizet, mind az uj palota építési költségeinek törlesztésére szolgálhatnának. A vármegye központi hivatalain, a kir. pénzügyigazgatóságon kivül egy épületben lehetne elhelyezni a zalaegerszegi járás főszolgabírói hivatalát, a kir. államépítészeti hivatalt, a kir. tanfelügyelőséget, az erdőhivatalt, a törvényhatósági és járási állatorvos hivatalos helyiségeit, pénzügyőri biztosságot. A vármegye törvényhatósági bizottságának szeptember havi közgyűlése elhatározta az építkezés elejtett fonalának felvételét s elrendelte, hogy a pénzügyigazgatóság ós állampénztár elhelyezésére alkalmas épül-et emelése megfontolás tárgyává tétessék. Azt hisszük, hogy most már az építkezés nem a vármegyén múlik. Ha az államkinostár az építkezés költségeihez méltányos összeggel hozzájárul, az uj vármegyeház fel fog épülni. száraz ajkai körül valami boldog mosolygás ömlött el. Kellemes, áhítatos érzések ringatták el. Immár több egy félszázadnál, hogy itt e csöndes zárdában rovogatja napjait. A szerbek alapították valamikor ezt, midőn még virágzó élet volt e vidéken. Akkor sok, sok fiatal pap töltötte be e cellákat, amelyek most ime üresen állanak. Búzát és kukoricát raknak most beléjük garmadába, Isten áldását. Rosz időkben ezek a cellák voltak éléstárai a szegény embernek. Rosz időkben! Hej, voltak itt rosz idők 1 A Bezierker-korszakban, még azontnl egy ideig. Páter Pius megrázkódik a karosszékében, ahogy ezt elgondolja. Mikor nem volt szabad, Uram Isten, magyarnak lenni! — No, hanem azért, ott hordtuk a magyar ruhát a reverenda alatt! — mosolyog fol magában páter Pius. Hej, hej, de csúnya idők voltak. Hanem] aztán jött a jobb kor. Egy napon valami képes újságból kivágott egy képet. Titokban, a reverenda alatt elvitte a kaszinóba. Ott aztán ur, szegény, (már hogy szegény volt akkor mind !) sorra csókolta azt a képet. És sírt is hozzá: boldogan . . . A Deák Fereno képe volt. Régi idők, elmultak. Bizony, bizony nagyon elmultak. íme, holnap temeti Jámbor Péternét; akkor még kis leány volt. Most már öreg asszony, halott . . . Igy . . . sorra; kihalnak mind, el-