Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-28 / 9. szám

27 > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapt 1904. február 7. Ev. ref. isteni tisztelet lesz ma 7,11 órakor a zalaegerszegi felsőkereskedelmi iskola rajz­termében. A függetlenségi és 48-as párt Zalaegerszegen népgyűlést s ennek befejeztével alakuló köz­gyűlést tart. Több országgyűlési képviselő jön ez alkalommal Zalaegerszegen. Ugrón Gábor, Hellebronth Géza, Holló Lajos, Eitner Zsigmond képviselők ma reggel 9 órakor érkeznek. Kinevezés. A m. kir. igazságügyminiszter dr. Nagy István budapesti lakos ügyvédjelöltet a sümegi kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. A városi képviselőtestület f. hó 27-én Vár­hidy Lajos polgármester elnöklésével rendkivüli közgyűlést tartott, amelyen a gyepmesterrel a pecegödrök tisztogatására nézve kötött szerződést a képviselő testület 1905. évi junius hó 30-ig meghoszabította, az eddigi feltételek változatlan fentartása mellett. — A városhoz benyújtott kérvény alapján a közgyűlés elhatározta, hogy a helybeli kőműveseknek és építőmestereknek megfelelő kezesség mellett a városi téglagyárból hat havi hitelre ad téglát, mégis azzal a kikö­téssel, hogy a vett téglák ára minden óv decem­ber l-ig kifizetendő. — A jogi bizottság előterjesz­tésére a közgyűlés megkeresi a dunántuli vasúttársaságot, hogy a társaság felügyelő bizottságába az elhunyt Kovács Károly helyébe a város polgármesterét válassza meg. — A kór­ház kitelepítése ügyében — a képviselők a tör­vényben előirt számban nem voltak jelen — április hó 7-én tartandó ülésben fog a képvise­lőtestület határozni. Eljegyzés. Fángler Béla vármegyei árvaszéki jegyző eljegyezte Farkas Zsófika urleányt, Farkas Ferenc volt vármegyei számvevő leányát. Tanfelügyelői látogatás. Dr. Ruzsicska Kálmán kir. tanácsos vármegyei tanfelügyelő február 19-én Turcsisc3ére érkezett, hogy a távozó gondnoksági elnöktől, Mesternich Aladártól, az ügyek vezetését átvegye s Nagy Aladár új el­nöknek átadja. Ezen alkalomból köszönetét fe­jezte ki Mesternich Aladárnak az iskolaügyek körül tanúsított hazafias, odaadó buzgalmáért. Még az nap a hodosáni állami elemi iskolát és állami állandó gyermekmenedékházat vizsgálta meg. Innen Perlakra ment, hol 20. és 21-én az állami elemi fiú, állami elemi leányiskolákat, az állami kisdedovodákat, a gazdasági ismétlő fiú, gazdasági ismétlő leányiskolákat és az iparos tanonciskolát vizsgálta meg. A már ezernél több növendék által látogatott tanintézetek tantestü­letével az iskolák összes viszonyaira kiterjedő értekezletet tartott és Tóth Sándor állami elemi iskolai igazgatónak az intézetek példás vezetése­ért és a tantesületnek buzgó munkásságáért , o ö elismerését nyilvánította. Értesülésünk szerint Horváth Csongor perlaki állami elemi iskolai gondnoksági elnök elköltözése folytán ezen állásra dr. Tamás János perlaki ügyvéd és gondnoksági tag fog kineveztetni. — A kir. tanfelügyelő február 21-én a muracsányi községi iskola s két községi kisdedóvónak, végül a murakirályi r. kath. iskola meglátogatása után Zalaegerszegre utazott. Balaton parti vasút ügye. A Veszprém­tapolca balatonparti 84 km. hosszú h. é. vasút­nak engedélyezési tárgyalását f. hó 26-án tar­tották meg a kereskedelemügyi minisztériumban. A bizottság megállapította az építési feltételeket a vasút költségvetését és az engedélyokirat szö­vegét. Hogy a Balaton északi partja és a fővá­ros között minél gyorsabb összeköttetés létesül­jön, Reé Jenő, Szüts Béla engedélyesek 45 km. óránkinti maximális sebesség engedélyezését kér­ték, mely kérelmet a bizottság a kereskedelem­ügyi miniszterhez pártolólag azon feltétellel ter­jeszt, hogy az egész vasút zúzott kőbe lesz ágyazva. Gyászhír. Kovács Gyula légrádi jegyzőt, a Zalavármegyei községi- és körjegyzők egyesüle­tének elnökét súlyos csapás érte. Egyetlen fia iíju Kovács Gyula, a nagykanizsai főgimnázium IV. osztályának tanulója meghalt február 22-én. A korán elhunyt itju egyetlen fia volt szüleiuek B halála mély^ sebet ejtett a szerető sziveken. Temetésén megjelent a nagykanizsai főgimnázium tanári kara és ifjúsága; koszorúkat helyeztek a ravatalára s gyászbeszédet mondtak a koporsó fölött. Adjon az Isten vigaszt a lesújtott szü­lőknek. Németuj falui Simonöy Endre veszprém-egyház­megyei áldozó pap 28 éves korában Veszprém­ben elhalt. Az ifjú pap Simonőy János nyug. boczföldi jegyző fia volt. Veszprémben temették el; koporsóját paptársai és rokonai ktsérték a temetőbe. Özv. Simon Istvánná szül. Czink Katalin f. hó 25-én 84 éves korában végelgyengülésben Egervárott meghalt. Az elhunytban Simon István egrevári, plébános volt zalaegerszegi segédlelkész édes anyját gyászolja. Béke poraira. Nyugdíj intézet. Városunk képveselőtestülete legutóbbi közgyűlésén elhatározta, hogy a városi tisztviselő, segéd- és szolgaszemélyzet részére nyugdíj intézményt létesít. A városi tisztikar f. évi február hó 23-án tartotta ezen ügyben első értekezletét, mely alkalommal megbiztak egy szűkebb körű bizottságot, mely hivatva lesz az alapszabályokat megalkotni és a városi tanács elé terjeszteni. Végre remény van arra, hogy az ige mielőbb testté lesz. A keszthelyi gazdasági tanintézet tanárai ér­dekes gazdasági előadásokat tartottak Székesfe­hérvárott ós pedig Czakó Béla igazgató a me­zőgazdasági üzemrendszerekről, dr. Lovassy Sándor tanár a műveleti növények ellenségeiről, az elle­nük való védekezésről, Sztankovits János tanár az állati paraziták által okozott betegségekről, Táber Sándor tanár pedig a kultúrnövényekről. A két napig tartó szakelőadások után a vendé­gek tiszteletére a színházban díszelőadás s utána lakoma volt. Vasúti felülvizsgálat. A tapolca—keszthelyi h. ó. vasútvonalon a m. kir. kereskedelemügyi miniszter rendeletére a műszaki felülvizsgálatot teljesítették. Fejlődő balatonpart. A Balaton somogyi part­jának fejlődése évről-évre nagy lépésekkel halad előre s ma már a fejlődésnek nem nélkülözhe­tetlen előfeltétele az angol tőke és külföldi vállal­kozó. Hírt adtunk már arról, hogy Balaton­Földvárt egy teljesen magyar vállalat vette meg s nagy beruházások árán modern fürdővé igyek­szik tenni. A telepet gróf Széchenyi Viktor tiz évvel ezelőtt alapította s jóllehet egy pénzcsoport jelentékenyen nagyobb összeget ajánlott érte, mint a mostani tulajdonos részvény-társaság, a magyar vállalatnak adta el a fürdőt. A részvény­tőke teljes összegében be van fizetve s mái­ebben az évadban megkezdik a beruházásokat. A gyógyterem a nyárra készen lesz. Uj hitelszövetkezet vármegyénkben. Ismeretes olvasó közönségünk előtt, hogy vármegyénk fő­ispánjának, mint a vármegyei Gazdasági Egye­sület volt fáradhatlan buzgalmú elnökének, kez­deményezésére a vármegyei gazdasági egyesület erős mozgalmat indított a megye területén hitel­szövetkezetek alakítására nézve. E mozgalom eredménye gyanánt tekinthetjük, hogy Türjén az egyesület kiküldöttjének, Illés Ráfáel csornai premontrei kanonok s tűrjei jószágkormányzó­nak buzgólkodására a hitelszövetkezet közel 400 részvény jegyzésével megalakult. Ellopott gyürü. Legáth Kálmán zalaegerszegi apát plébános a mult vasárnap misére készült. A nyakláncát és gyűrűjét szobájában az asztalra készítette s néhány percig a szomszédos szobá­ban időzött. Mire visszatért, a gyürü eltűnt. Megállapították, hogy a plébánia lakban egy csavargó járt s a gyürüt csak ez vihette ma­gával. A rendőrség azonnal a legerélyesebb nyomozást indította meg; három csavargót is elfogott, de sem a tettest, sem a gyürüt nem sikerült kézre kerítenie. A gyürü feje értékes ametiszt, brilliánsok közé foglalva. Hangverseny Zal?!övőn. A zalalövői ifjúság a „Tanítók háza" és a helybeli izr. templom-alap javára f. hó 21-én a „Központi kávéház" nagy­termében hangversennyel egybekötött fényesen sikerült táncvigalmat rendezett. A hangversenyen közreműködött: Blau Emma, Czwillinger Ilonka, Hoffmann Ida, Hofímann Rózsa, Stemer Ida, Fehér Bertalan, Gyomoréi Miksa, Haas Ferenc, Kiss Zoltán és Sárkány Imre. A közreműködők kitűnő játékukkal kiérdemelték a nagyszámú közönség tapsát. Nemcsak az erkölcsi siker, ha­nem az anyagi is fényes volt. A bevétel meg­haladja a 200 koronát. A jótékony célú estén félülfizettek a következők : Dr. Fridrich Zsigmond (Zágráb), Schwarcz testvérek (Fiume), Schwarcz Zsigmond (Bécs), Justus Izidor 10—10 K, ifj. Thassy Imre (R ijk) 7.60 f, Thassy Imre, Fürst M. (Fiume), Justus Wladimir 5—5 K, N. N. 3.80 f', Friedrich Antal 2.80 f, Duhász Irma, Grünbaum Zsigmond 2—2 K, Haas Kálmán (Őriszentpéter), Alexander N. (Szombathely), Zerkovitz N. (Bécs) 1.80—1.80 f, Haller István, Löwinger Jenő (Körmend) 1.20—1.20 K, H las Miksa (Őriszentpéter), Haas Lajos, Haas Adolf 1 — 1 K, Fischer Henrik (Körmend), Kajsza Ferenc, Szédeli Sándor 80—80 f, N. N. 60 f. Összesen 87.00 f. Fogadják a nemes szívű ada­kozók ez uton is őszinte köszönetünket. A Rum—türjei h. é. vasút kiépítésének ügyét a dunántuli h. é. vasút igazgatósága kezébe vette s a m. kir. államvasutak igazgatóságával a tárgyalásokat megkezdette ós a maga részéről mindent elkövet, hogy az összeköttetés Ram ós Tűrje között létrejöjjön. — Az összeköttetés létesítése kiváló fontosságú a dunántuli h. é. vasútra nézve, hogy szállítmányai Pozsonyból Szombathelyen át akként érkezhessenek a zalai vasutak vonalára, hogy a Szombathelytől Bobáig terjedő idegen vonalat ne legyenek kénytelenek befutni s ép azért erősen remélhető, hogy a tavasz folyamán a végleges megállapodások létre­jönnek. A kertek alatt. A mult hét elején, egyik enyhe napon négy suhanc legeltetett a kertek alatt. Kondák Póter szürkület táján elvált tár­saitól, barmait a szalmakazalok felé terelte s leült az egyik kazal tövébe. A többiek tudták, hogy Kondák szive bálványa, egy vagyonos gazda leánya, ki szokott látogatni szerelmeséhez. Lesbe álltak. A leány csakugyan megjött. Az irigy legények megzavarták a pásztorórát, rá­törtek a szerelmesekre; a leányt levetkőztették s ruháit az egyik magához vette és bedobta a szülők udvarára. A gyáva szeladon megfutott, a leány pedig bebujt a szalmába; nem mert haza menni. Összefázva, dideregve reggel felé találták meg a kazalban. Uj gyár Zalában. Wortman Béla alsólendvai kereskedő esernyőgyárat készül felállítani Alsó­lendván. Ha a jóravaló terv sikerül, nem kell Bécsből vásárolnunk a paraplékat. Attól félünk azonban, hogy ha az esernyők Alsólendván ké­szülnek, a hozzájuk való anyagot mégis csak külföldről szerzik be s hamarább fognak tudo­mással birni a zalai gyárról Bécsben mint itthon. Soproni gazdasági kiállítás. Mult számunkban közölt azon hírünkre vonatkozólag, hogy a sop­roni gazdasági kiállítást elhalasztották volna, azt a megbízható tudósítást kaptuk, hogy a ki­állítást megtartják. Az előkészületek már foly­nak és legközelebb már szétküldik az erre vo­natkozó felhívásokat. Gyermekszanatórium a Balaton partján. Kevés olyan helye van Magyarországnak, amely gyermek­szanatórium felállítására annyira alkalmas, mint a Balaton partja. A kormány több szanatóriu­mot, telepet tervez a tó partjára, de — amint halljuk — a túlsó partra. Mi azt hittük, hogy a zalai part erre a célra alkalmasabb. Az érdek­lődés azonban hiányzik. Mozogni kellene s egy kis áldozatkészséget kellene mutatni az illetékes tényezőknek, az érdekelt vidékeknek. A mély kut. Két göcseji legény ballagott haza­felé az ínséges uton. A két „Becsali" csárda azonban utjokat állta s betértek egy két literre. Ott azután többen összejöttek, ittak és dispu­táltak. Valamelyik az mondta, hogy az ország legmélyebb kútja a becsali kur; a többiek nem hitték. Jól berúgva elmentek a kúthoz s dobál­ták bele a göröngyöt: mennyi idő múlva hang­zik a locscsanása. Azután a felett keletkezett disputa, hogy milyen mély lehet a kútban a viz. Az egyik azt mondja, hogy nincs embermagas­ságnyi, a másik azt vitatta, hogy három öles. Fogadtak. Nagy István gazda beleállt az egyik vödörbe, hogy leszáll s megméri, milyen mély a viz. Társai leeresztették. Egyszer csak Nagy István nagyot kiáit, hogy: föl. Csak eresztették lejebb. De már erre nagyot kiáltott a kutjáró ember s fel is húzták. Nyakig volt a hideg vizben s azon vizesen, nagy haraggal haza gya­logolt két órányira fekvő falujába. Másnap újra bejött a városba, hogy feljelentse társait, de megbékítették öt liter borral. Nagy István még náthát sem kapott. Köszönetnyilvánítás. A zalavármegyei takarék­| pénztár részvénytársaság a zalaegerszegi elaggott | iparosok alapjára 15 koronát volt szives ad >­j mányozui. Fogadják a nemes szivű adakozók ez : uton az ipartestület hálás köszönetét. Tüzek Géczy Kálmán a helybeli m. kir hon­1 véd huszár ezred századosának lakásán a minap szobatüz támadt, melyet azonban szerencsére

Next

/
Oldalképek
Tartalom