Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-28 / 9. szám

XXIII. évfolya

m Zalaegerszeg, 1904. február 28. 9. szám. -"t-iKWnwwnM

M.

^. • • — —Pl |

W I, n , rni ,in „ , i,,,

,,

,, w

w—

nmu

mi• u '

IIHMIIllMIMii—I Ja»LL Előfizetési dij Offia ^W* WT ^BT W ^fl^ WWWH A lác msn 7ii i ti r r y r sm Hirdetmények: B . H

B B M

M Hol B) , B W B H tálhoz í u h jü jl m li u 1 li ZALAVÁR MEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Politika és a nép. Magyarország politikai élete soha sem volt még olyan sivár, mint ma. Jártak már nemzetirtó idó'k, amikor eleink buzogánnyal verték egymást fejbe, csak azért, hogy megmutassák, melyik a jobb magyar, de a lelkekben, a közszellemben még akkora rombolást alig tud felmutatni a mult egyetlen esztendeje, mint amelyet két hónappal ezeló'tt lezártunk. A bilánz a nemzetre nézve erős passivakkal záródott; a közélet a csőd szélén áll. Egy kis reménység, valami kevés maradék bizalom és a jövőbe vetett hit képezik az összes vagyonunkat. Csendes letargiával nézünk a jövendőbe. Akik a magas politikát csinálják s nap nap mellett a nemzet közvéleményére hivatkoznak, nem ismerik az életet itt künn. Hát van ma nemzeti közvélemény ? Van talán nemzeti akarat? Tudják talán a módját annak, hogy hogyan nyilvánul meg a közvélemény a maga hamisítatlan őszinteségével és az egységes akarat az akadályokat elsöprő hatalmával? Aki a szószékre áll s tömegekhez beszél ; aki a türelmes papirosra rója a sorokat és nem kérdezi, hogy megértették-e : az nem ismeri a közvéleményt. Jöjjön el TÁRCA. Poéta szerelem. Ott laktak egymás szomszédságában. Egy alacsony repedezett deszka kerítés választotta el kertjiiket egymástól. És az nagyon jól volt, hogy egymással szom szédságban laktak, mivel mindennap találkozhattak. Egy kis rokon vonzalom kötötte őket egymáshoz. A fiu egy majálison ismerkedett meg a szőke, égszinkék szemű Erzsikével. O volt az első férfiismerőse. Azaz első süvölvény ismerős, mert csak a nyolcadik osztályba járt és a bajusza is alig pelyhedezett az orra alatt. De faktum, hogy megismerkedtek. A kis Erzsike tizenöt esztendős, üde "szépségével, lehelletszerű tisztaságával szebb volt Marlitt „aranyos Erzsikéjénél". Csupa élet, szendeség, ártatlanság. Olyan mint egy vakítófehérségű májusi gyöngyvirág. Fehér ruha volt rajta most is, olyan fehér, mint tudatlan mocsoktalan lelke. Olyan félénknek érezte magát ezen a diákok rendezte első mulatságán, amelyre kedves anyja elvitte. O mikor a tánctól már kipirult Jenő a nép közé s egyenként kutassa az emberek lelkületét, vágyait, bajait és törekvéseit s akkor megismerheti, mi az a közvélemény, amelynek szent nevében a nemzet nagy érdekeit sokan félre ismerik és kockára teszik. A politikai közvélemény ma a fásultság, az eltompulás jegyében jár. Talán nincs is, talán most akar megszületni, vagy talán haldoklik. Ezelőtt a perifériákon hangok hallatszottak, amelyeket meg kellett hallania mindenkinek. A lelkesedés, vagy elkeseredés hangjai törtek fel a szivekből, s ke* resték az utat a nemzet lelkéhez. Ma mély csend honol közöttünk és szükségét alig érezzük másnak, mint a békességnek. A nemzet már kifáradt a meddő életben. Produktív munkát követel. Nem hajlik a gravámenek felé. A nép, a mi jó magyar népünk nem akar jelszavakér lelkesülni, hanem mélységes sebeire, sorvasztó gazdasági bajaira gyógyszert keres, enyhítő írra vár. Várhat. Jelszavakat kap; lelkesítő beszédekben is lehet része, a segítség azonban késni fog és sokáig várat magára. Ne csodálja senki, hogy a nép nem fogékony a politikai élet elvi kérdései megállt s meghajtotta magát, öntudatlanul, de azért félve engedte magát a táncba vezetni. S mikor a pajkos Jenő, ki ugy látszik ügyesen forgolódott a leányok körül, egy pár banális bókot sugdosott a fülebe, olyan különöset érzett a szivében és tudta, hogy minden vére az arcába szökött s szemeit lesütve, nem tudott mit válaszolni. S csak akkor mert felnézni, mikor Jenő hamiskás mosolyiyal helyére kisérte és megköszönte a táncot. Ugy örü't, hogy kedves anyjának védő szárnyai alá menekülhetett, de azért keserű szemre| hányásokkal illette magát ügyetlenségéért és aggódott, hogy most bizony csak nem viszi többet táncolni Jenő. De csakhamar újra megjelent és mulattatta sokat. És ő olyan kellemesnek találta ezt. S mikor hazaért, egész éjszaka arrói a pajkos Jenőről álmodott . . . Azután találkoztak napjában. Bizalmas, kelle| rn.es volt ez a találkozás. Ha elmaradt, nem | 1 tudtak egész nap hovalenni. Pedig keveset beszéltek. Erzsike csodálkozott, 1 hogy a másokkal szemben annyira beszédes I Jenő az ő közelében olyan néma s csak folyton | sóhajtozik. De azért megértették egymást és ! vágyakoztak egymás után. ! Erzsike mamája nem tudta kitalálni, hogy az Mai számunk 10 oldal. iránt és ingatag, mint a nádszál. Ne csodálja senki, hogy a közvélemény megfásult, a közakarat ellankadt, hiszen hamvadó tüzét legfeljebb tüdővel élesztgetik, de kevesen táplálják. Es ne vegye rosz néven senki, ha a magas politika szférájától távol álló, a néppel élő, a néppel érző korlátolt vidéki ember a mai politikai és gazdasági viszonyok között nagyobb fontosságot tulajdonít egy méhészeti vándortanító előadásának, mint egy nagy politikai népgyűlésnek és szivesebben látja a paraszt ember asztalán »István bácsi gazdasági tanácsait«, mint a lepedő nagyságú plakátokat, amelyek avval kezdődnek, avval végződnek, hogy huncut a német, ha francia is. De ha a vidék elhanyagolja is a politikát, a politika keresi fel a vidéket; a csendes falvakat, a nép szegény portáit. Hozzánk is leköltözik egy két órára a magas politika. Népgyűlés lesz a vármegyei függetlenségi és negyvennyolcas párt szervezése végett. Akik ugyanazon elveket hirdetik és vallják, ám szervezkedjenek. Szabad állam vagyunk, szabad polgárok lakják ezt a szép hazát s elveit, politikai meggyőződését mindenki szabadon vallhatja, hirdetheti, terjesztheti. Aki nem tiszteli ő vig, csicsergő Erzsikéje mostanában miért olyan komoly, ábrándozó. Az önképzőkörnek pedig külön segédtitkárt kellett választani, a szerelmes verseket, melyeket Jenő küldött be, kellőképen kezelhesse, s egyes iskolai ünnepélyek alkalmával, melyekben Jenő mindig szerepelt, mintha mindég csak a szintén jelenlevő Erzsikének szavalna, vagy olvasna fel. Ez még jobban fokozta Erzsike érzelmeit. De telt az idő. S nem tudni, hogy Jenő szorgalmának, vagy Erzsike ájtatos fohászainak köszönhető, hogy Jenő megért, elég az, hogy érett lett. És ezzel ütött a válás órája. A kert aljában történt találkák még mindig rejtve maradtak a gonosz mama őrző szemei előtt. Találkoztak a válás előtt. Eddig még sohasem ejtették ki egymás között azt a szót: szerelem. Most sem volt egyiknek sem szándékában. De a szivük az nagyon telve volt vele. S mikor Jenő bucsut véve megfogta Erzsike kezét s igy szólr halkan suttogva: — Isten vele! . . . Gondoljon reám sokat. Még viszont látjuk egymást . . . Egykor visszatérek . . . Erzsikében a túláradó érzelem nem tudta visszatartani azt a két ragyogó gyémántcseppet, melyek igaz érzésének hű kifejezőiként hosszú,