Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-21 / 8. szám

XXIII. évfolyam Zalaegerszeg, 1904. február 21, Előfizetési díj : Egész évre . 10 K — f Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 íillér Hirdetmények : 3 hasábos petitsor egyszei 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. 8. szám. A lap szellemi részét illető közleménye!; a szerkesztőséghez (WlasMMt-utcii 25. hí. , az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz lUjváros-uiHH <íő. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk virfaza. ZALAVARMEGYEI H8RLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Hiúság vására. Hintsünk hamut a fejünkre. Elmúlt a farsang; tartsunk böjti prédikációt. Évről-évre visszatérő szokásos téma, de elég tárgyat ad az elmélkedésre az a gondolat, amely a vigasságok után a mulanlandóságra való emlékezésnek szentelte a farsangot követő első napot. Emlékezzél meg, hogy porból lettél és porrá válsz. Mulattál ember, most gondolj rendeltetésedre, komolyabb dolgokra, az élet küzdelmeire. Csakhogy aki a farsangot átmulatta, az a hamvazó szerdát átalussza s nem sokat foglalkozik más gondolatokkal, mint amelyek előbb betöltötték az ő szük szellemi világát. Hiúság vására az élet, ahol nagyobb az értéke a cifra rongynak, a pillanatnyi gyönyört hozó élvezeteknek, mint a magasba röppenő gondolatnak, a szív uemességének, a lélek tisztaságának és egyéb agyrémeknek, amelyek csak az időtől elmaradott, naiv emberek előtt becsesek s rendszerint azok hánytorgatják ezeket az aranyra fel nem váltható javakat, akiknek semmijük sincs egyebük. Koldusságukat takargatják képzelt palásttal, amelyen azonban keresztül látszik a földi javakban való nyomorúság, a koldus büszkeség. Kárba veszett szó az, amely azért hangzik el, hogy a hiúság vásári zajába bölcseséget vegyítsen s az embereket arra tanítsa, hogy nincs mindig farsang s el kell következni az önmagába szállás idejének is. Nem hallgatnak rá és hintik tovább is a port egymás szemébe és kinevetik azt, aki nagyképpel kesereg a világ romlottsága felett. Pedig jó volna néha arra is gondolni, hogy az ember életének valami nemesebb tartalmat adjon s ne tapadjon teljesen a röghöz, ne legyen tehetetlen szolgája az élvezetek hajszolásának s tűzzön maga elé ideális célt is, amely felemeli, megtisztítja a szíveket. Hogy az emberek mennyire gyarlók s mennyire tele van a világ hiúsággal, együgyűséggel, azt legjobb a farsang vigasságában, a társaság közepében, a bálok kivilágított termeiben tanulmányozni. Komoly apák, akiknek arcáról lerí az életbölcseség, anyák, akik önfeláldozással nevelték gyermekeiket, ifjak és leányok, akiket megáldott a gondviselés testi-lelki jókkal, átalakulnak, kicserélődnek, beállnak a forgatag közepébe s elveiket, életüket meghazudtolva hiu bábok lesznek'és csalnak, árulják magukat, árulják érzelmeiket, piacra viszik legdrágább kincseiket. Egymást csalják az emberek minden módon, de különösen csalják a farsangi börzén. A szülők gyermekeiket árulják, az ifjak önmagukat és érzelmeiket. És hazudnak egymásnak, valamint önmaguknak is. Minden mellékes, ha az anyagiakra vonatkozó számítás bevág s a hiúság ki van elégítve. Az a levegő, az a gondolkodásmód, amely a társaséletben uralkodik s amely a báltermekben feltétlenül otthonos, valóságosan inficiálja a lelkeket. A szülők maguk is megmételyezik gyermekeik szívét, mikor kiölik belőlük az idealizmust s megtanítják arra, miként boldogulhat hazugság árán; miként szabadulhat meg az élet küzdelmeitől testének, lelkének áruba bocsátása által. Keserűség fogja el az embert, ha látja, hogy a [hiúság vásárának forgatagában keringő angyalarcok mögött a leghidegebb számítás lakik; hogy az ifjúság törekvésének legmagasabb célja: bejutni az ingyenélők közé. Parti és hozományvadászat uralja a far; voltam hivatalos. Az ott termelt három csillagos ital oly impertinens íz volt, hogy én akaratom és jobb meggyőződésem ellenére józan maradtam. Uraim! csak az vessen rám követ, ki soha rosz konyakot nem ivett. Velem szemben egy potrohos hpsa kefekötő mester foglalt helyet. Sziiksóges-e mondanom, hogy be volt rágva ? Boldogabb aroot legszebb álmaimban sem láttam. Földöntúli kéjjel szellőztette gyöngyöző homlokát tarka kendőjével, mosolygott és csuklott. Mellette a komiasszonya ült, felesége a másik oldalon trécselt az asszo nyokkal. A derék kefekötő boldogsága tökéletesnek, abszolútnak látszott. De még sem; valami apró hibája mégis akadt e boldogságnak. Csekélység az egész ... a komaasszonyt szerette volna megcsókolni. De az ellentállt. — Ugyan ne bomoljon ! — Csak egy puszit — rimánkodott a pohos don Jüan. — Persze, ennyi nép előtt. Majd adna a komaasszony. Maradjon veszteg . . . E merev ellentállás megtörte a kefekötő erejét, ismét nagyot csuklott ós elszundított. A komaasszony óvatosan felkelt s figyelmeztette a kefekötőné asszonyságot, hogy az ura elaludt. A hű hitves abba hagyta a trócselóst s leült alvó ura mellé, ki szabályos akkordokban TARCA. A helyi hajón. Mikor a tavaszi napsugár első hevesebb csókja zizegő bogár-rajokat mozgósít a bársonyos fűszálak hűs árnyékában, a fővárosi ember belsejét valami ideges jyugtalauság lepi el. Képzelete titokzatos ábrándokat termel a — levegőről. Mi yen szép dolog is az a levegő! Már tudniillik az az igazi levegő, künn a szabadban, hol a fecskék vidáman hasogatják, hol nincs elpancsolva mindenféle ártalmas illatokkal, hol tisztán kapható, mint a legenda szerint, Budán a vörös bor. Hiába, csak a fővárosi ember tudja méltányolni a levegőt Hát még ha a tiszta levegőhöz tormás virstlit is ehet és olcsó sört ihat! Ez a boldogság ideálja. Hála néked, oh dicső természet, hogy ez az ideál nem tartozik az elérhetetlenek közé. Ezekből könnyen kimagyarázható, hogy a kirándulási düh mért harapózott el oly rohamosan a fővárosi lakosság alsó százezrei között. A legfavorizáltabb kiránduló helyek egyike kétségtelenül Promontor, hová tavasztól kezdve késő őszig ezrével szállítják a kirándulókat a fürgén közlekedő helyi gőzösök vasár- és ünnepnaponkint. Promontor nevéhez valami különös babonás hit fűződik. Alkoholja iránt szent borzalmat érez a budapesti burzsoá. Emberemlékezet óta még nem volt rá eset, hogy valaki onnan józan fővel tért volna vissza. Mértékadó polgári körök felfogása szerint ez egyenlő volna a becsületvesztéssel. Az ilyen embert egyszerűen boyoottálnák minden uri s minden asztaltársaságból. Élénkebb, mozgalmasabb képet alig lehet képzelni, mint a minőt vasárnapi estéken az a hajó fedélzete nyújt, me'y Promontorrói szállítja vissza a kirándulókat. Képzeljünk el 5—600 embert, férfit, nőt, gyerekec vegyesen egy himbáló vízi járóművön — becsípett állapotban. Enyelgés, i nevetés, kacagás, dalolás, káromkodás, sikoltás, csodás harmóniába olvad össze, A levegő, ha nem is balzsamos, de fűszeres; kissé talán nagyon is fűszeres. És e fűszeres illatot bizony nem Arábiából importálták, de nem is emlékeztet se mósuszra, se pézsmára. Ha ez érdekes képet, néha vulkánikus megnyilatkozásaival, egy angol végig nézné, a következőket jegyezné naplójába: »A Duna-folyam hullámverése az óceánra emlékeztet. A rajta utazókon rendszerint a tengeri betegség legklassikusabb tünetei mutatkoznak ...« Egy szép, csillagsugaras vasárnapi estén magam is a hajó fedélzetén ődöngtem. Pirulva teszek vallomást: teljesen józanul. Uraim ! Önök szivesek lesznek mentségeimet meghallgatni. Valami hatodrendü konyakgyárba Mai számunk 12 oldal.