Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-14 / 7. szám

iyu4. február 14. » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap 5 nem vág össze a magyar ember természetével, nemzeti tulajdonságaival, hajlamaival és Ízlésével. A nemzeti tulajdonságok minden téren érvényesülésre törekesznek ; az irodalmi és művészeti alkotásokon épugy előtérbe törnek, mint a gazdasági és társadalmi életben. Hogy mennyire különbözők a nemzetek szellemi tulajdonságai, felfogása, gondolkodásmódja, azt a különböző nemzetekhez tartozó egyének életében ós munkájában lehet legjobban megfigyelni. Ezt illusztrálja egy francia eredetű anekdota. Valami gazdag különc végrendeletében nagyobb összeget hagyott arra a célra, hogy a teve monográfiája, életmódja megirassók. Az akadémia kiírta a pályázatot. Három ember törekedett a jutalomért: egy francia újságíró, egy angol gentleman és egy német tudós. A francia azon kezdte, hogy kiment az állatkertbe, megnézte a tevét; azután szóba ereszkedett az ápolóval, elkérdezte, hogy mit eszik az iromba állat, hogyan viseli magát, honnét hozták stb., stb. Az újságíró bement a városba, végighallgatott az Operában egy hosszú dalművet, azután kedélyes társaságban kitűnően megvacsorált, haza ment s megírt egy három hasábos tárcaoikket, a végére oda csapta: voila le chameau. Itt a teve. És pályázott. Az angol gentleman pakkolt és utazott Afrikába. Ott megfigyelte a tevét vad állapotban, az istálókban, a karaván utakon. Sokat költött, sokat nélkülözött két álló esztendőn át. Akkor haza jött és megírt kót vastag kötetet a tevéről. A német professor máskép cselekedett. Megszerzett egy könyvtárra való természettudományi munkát, bezárkózott ós olvasott és írt. Elkészült 15 kötetre való kézírat. Ekkor meghallotta, hogy egy angol lent járt Afrikában s a tevőről írt tanulmánya sajtó alatt van. Félretette tehát a kéziratot, lemondott a pályázatról, megakarván várni, nincs-e az angol könyvében valami uj dolog. Ellenben tevét soha sem látott a jó német. Magyarországon szintén ez a német alaposság kapott lábra a felolvasásokban is. Ezért Hock Jánosnak az a véleménye, hogy az a felolvasás a legjobb, amelyet nem tartanak meg s ezért nem is olvas fel, hanem beszélget a közönséggel. Az emberre nézve legérdekesebb téma maga az ember. Sőt alapjában véve nincs is egyéb érdekes tárgy, mint az ember, mert csak az érdekel bennünket, ami ránk és embertársainkra vonatkozik. És pedig nem csak az emberiség magasabb céljai, rendeltetése, törekvései, hauem a legkisebb dolog, ami az emberekre vonatkozik, érdekel bennünket. Hiszen a mindennapi élet is azt bizonyítja, hogy a legnagyobb boldogsága sokaknak az, ha mások dolgaiba beleszólhatnak, azokat bírálgathatják. Nem elég, hogy mások életmódja, magánügyei, sőt ruházata iránt érdeklődnek, hanem azon is törik a fejüket, hogy mindez — honnét kerül. Ezért Hock János a legérdekesebb témáról: az emberről beszélt. Az ember rendeltetéséről szólt ezután s azt a tételt állította fel, hogy az ember rendeltetése az isteni tökéletesedés, a lélek isteni tulajdonságainak tökéletesítése. Ehez pedig két ut vezet: a hit és a művészet. A mai kor hitélete azonban csak a felekezati gyűlölködéshez vezethet, de nem vezet a valódi emberszeretethez, mert nem a lelkekben, hanem a formaságokban van a gyökere. A művészet a tökéletesedés másik eszköze, amely jóra, szépre és nemesre tanít, képzi a szivet, a lelket. Ezután a művészet hatásáról beszéltg ~ áttért a magyar művészét történetére. Magyarországon a nemzeti fellendülések korszakait mindg nyomon kísérte a művészeti fellendülés s bár ma nincs nálunk művészi érzék és művészi élet, nem kell azt hinni, hogy sohasem volt. A magyar nagyközönségből azonban kiveszett a művészi érzék, amit még a lakások berendezése s a ruházkodás is elárul. Francziaországban a művészet iránti szeretet a polgári élet minden mozzanatában, a legutolsó szobalány olcsó ruháján is érvényre jut; az olasz lazzaróni büszkén és gyönyörködve nézi műkincseit, amelyeknek másolataival díszíti lakását szegény és gazdag; a magyar ember pedig értéktelen és iz'éstelen szinnyomatokkal díszíti falait, műkincsek, a műipari tárgyak szépségei iránt érzékkel sem bír. Egy élményét beszélte el ennek illusztrálására. Páriában járt s a Louvre páratlan szobor^yüjteményét nézegette. Magyar szót hall egy szobor előtt. Egy zömök magyar vitatkozott az élete párjával afelett, hogy gipszből van-e a pogány istennő alakja, vagy márványból. A magyar megnyálazta az uját, végighúzta a szobron s kimondta a szentenciát: ez gipsz. Azután végigjárták a mértföldnyi termeket s a7 volt a kritika, hogy: ez gipsz, ez márvány. Hock János móg sok érdekes dolgot beszólt a művészetről, annak hatásairól s buzdította a közönséget a nemesebb i/.lés istápolására, a művészet szeretetére. Beszédjót a legfeszültebb figyelem kísérte, mert nem csak a tárgy volt érdekes, hanem az előadás modora annyira lebilincselte a figyelmet, hogy a három negyed óra majdnem észrevétlenül röpült el. Negyedik szám. Skublios Antika urnő énekelte el a) Rubinstain: »A köny«; b) Népdalok, Bischitzky M. zenetanár zongora kísérete mellett. A közönség addig tapsolt, hogy móg egy dallal meg kellett toldani a programmot. Ötödik szám. Mihalovics Alice kisasszony játszotta a) Verdi-Liszt: Trovatore Paraphrase, b) Beethoven: »F. moll sonátac (appasionata III. rósz.; A klassikus zenét értők s azért rajongók valóságos áhítattal hallgatták a remek játékot; de a kedves, bár magas zenedarabok a teljesen laikusok szivébe is belopták magát. Hatodik szám. a) Schumann: »Álmodozás« (Tráumerei), b) Hubay: 3. Csárdajelenet > Maros vize«, hegedűn előadta: Sándor Zsigmond, zongorán kisérte: Mihalovios Alice kisasszony. A műsor után a közönség egy része vaosorához ült, a fiatalság azonban rögtön táncolni kezdett. Hock János hangverseny után régi ismerősei s a rendezőség körében egy óráig maradt s a két órai vonattal visszautazott Budapestre. A mulatság reggelig tartott a legjobb kedélyhangulatban. A mulatságon jelen voltak: Asszonyok: özv. .Ajkay Elemérné (Ukk), Augenfeld Gyuláné, Boór Sándorné, Balassa Benőné, Berger Miksáné, özv. Bakonyiné, Bosnyák Gézáné, Breisach Samuné, Csertán Károlyné, dr. Csák Károlyné, dr. Czinder Istváné, Dergáts Károlyné, Deutsch Hermánnó, Enyediné, özv. Farkas Imréné (Hagyáros), dr. Fürst Bélánó, Fürst Samuné, Fenyvesi Miksáné, Fenyvesi Simonné, Fereuczy Józsefné (Nagylengyel), Fodor Gusztávné, Fertő Ödönné (Nagylengyel), özv. Freund Sándorné (Vasvár), özv. dr. Gráner Mihályné, Gráner Gézáné, Galambos Gyuláné, Goldgruber Adolfnó, özv. Grünvald Jakabnó, özv. Guth Rudolfnó, Gross Győzőnó, Günsberger Lőriucné (Zalacsány), Grünvald Lajosné, Gyarmati Vilmosné, Háry Dezsőnó (Hottó), Hajik Istvánné, Hajmásy Imréné, Hangay Gézáné, Heinrich Vilmosné, Holczer Mihályné, Hauk Ferencné, Horváth Károlyné, dr. Isoó Jánosné, dr. Jámbor Mártonné, dr. Kele Antalné, özv. Keiser Józsefné, Komlós Miksáné, Köhler Edéné, Kovács Mórné, Klein Jakabnó, Kolin Mórnó, Korányi Pálné, Kohn Simonné, Kovács Henrichné (Ukk), Kohn Ignácné, Lányi Kálmánné, Lövenstein Jakabné, Lövenstein Iguácné, Mesterházy Jenőné (Kaszaháza), Mihalovics Károlyné, Medgyesi Lajosné, Morandini Tamásné, özv. Némethy Ignácné, özv. Nagynó, Puskás Kálmánné, Pataky Gusztávné, Rohonczy Istvánné, Rozsnyai Bélánó, dr. Rosenthal Jenőné, Rosenthal Gyuláné, Rosenbsrg Zsigmondné, Réchnitz Sándorné, özv. Rajky Lajosné (Rajk), Reisinger Rudolfnó, Radó Henrichné, Rosenberger Lajosné, özv. Rechnitzer Simonné, Sándor Zsigmondné, Skublics Antika, Sperlágh Gézáné, Szűcs Dezsőnó (Nagyfalud), Skublics Imréné, Szily Dezsőnó, (Ollár), Szalay Lászlóné, özv. Szigethyné (Zalalövő), Szomraer Sándorné, Schütz Sándorné, Schütz Frigyesnó, Schmidt Józsefné, Schmidt Viktorné, Schwarz Dávidné (Bucsuszentlászló), Sohwarz Józsefné (Bucsuszentlászló), dr. Thassy Gábornó, Udvardy Vincénó, Ungár Ber.őná (Zala3zentmihály), Weinberger Jakabné, Weisz Ignácné, dr. Wallner Bernátnó, Weisz Vilmosáé. Leányok: Bakonyi nővérek, Bodánszki Jetta, Csesznek Melánie, Czinder Margit, Enyedy Juliskz, Farkas Margit (Hagyáros), Friedrich Klotild (Szentelek), Farkas Zsófika, Fuchs Malvin, Freund Frida (Vasvár), Gyarmati nővérek, Grünvald Berta, Grünfeld Jose^'a, Horváth Mariska, Horváth nővérek, Horváth Sarolta, Heinrich Kornél, Heinrich Irma, Hajmásy Ilonka, Isoó Viola, • Klein Irén, Kolin nővérek, Kovács Margit (Ukk), Lányi nővérek, Lengyel Irén, Mihalovics Alice, Mayersberg nővérek, Némethy Teréz, Nagy Irma, Nagy Anica, Ormossy Olga, Rajky Rafika (Rajk), Rosenberger Flóra, Rechnitzer Hermin, Rechnitzer Szidi, Stern Laura (Rátka), Skublics Marianna, Skublics Gizella, Szűcs Rafika, Schmidt Irma, Schwarz Ilonka (Bucsuszentlászló), Schwarz Jetta (Bucsuszentlászló), Trebitsch nővérek, Udvardy Rafika, Weisz Ilonka, Weisz Irma, Weiler Janka, Weisz Gizella. Felülfizettek: Friedrich Márkus 10 K, Schütz Frigyes 8 K, Breisach Samu 6 K, Löbl Ármin (Vácz) 5 K, J. B. (Bécs), Páskesz Arnold 4—4 K, Bauer Manó, Fellner Miksa, Balassa Benő, Trebitsch Mihály, Eisner József, Fleiner Aladár, Schwarz Arnold, Riegler Mihály, Lövy Béla, Rosenberg Rezső, Latzer Pál, Neumann Albert, Fodor Manó, Vértesi Károly, Kirschner Henrik, Singer Miksa, Pick Béla, Horváth Zsigmond, Réti Pál 2—4 K, Fenyvesi Simon, Gross Győző, N. N., Schmidt Viktor, Fangler Gyula, N. N., Szommer Sándor, Schwarz Ignác (Budapest), Grünberger Jakab (Budapest), Vámosi Gusztáv (Budapest), Rosenfeld Samu (Budapest), Tsuly Lipót (Vácz) 2—2 K, özv. Nómethy Ignácné 1 K 50 f, N. N., Komlós Miksa, Szegő Manó, Morandini Aristid, Kummer Gyula, Weisz Lajos (Zalaszentgrót), N, N. 1—1 K, Ragendorfer Géza 60 f. Karcolatok. (K) A múltkor egy felolvasást hallgattam végig. Kénytelen voltam vele. Beleszorítottak egy sarokba és nem tudtam kiszabadulni a buffetbe. Ne vegye bóknak a tisztelt felolvasó, ha elárulom, hogy nem unatkoztam a felolvasás alatt. Ennek az oka pedig az, hogy ő maga is a felolvasások szidalmazásán kezdte s egy bolond történettel végezte. A történetben nem volt egy parányi igazság, sőt valószínűség sem, de a moráljában volt némi jogos szemrehányás a vidéki magyar vendéglátás szertelenségei iránt. Akit Somogyban agyon nem etetnek, Zalában agyon nem itatnak . . . Hohó! Ne engedjünk a dicsőségből. Mi zalaik szintúgy értünk az agyon etetéshez, mint a somogyiak. Mi azonban még itatni is tudunk, mert hála Istennek, van mivel. A vendéglátás ősi formája az etetés-itatás. Hát mit is csinálnánk egyebet a vendéggel ? Ha nem eszik, nem iszik három emberre valót, maradjon otthon. A nagy ebéd, jó ebéd, sok ital ősi szokás, régi hagyomány. Akit még nem rontott meg a civilizáció, abban van ősi barátság, apáinktól öröklött nagy szívesség; az a vendéget ép gyomorral és józanon haza nem ereszti. Ez a vendéglátás egyik véglete. A másik véglet a nagyképű modernizmus. Itt már inkább a szertartásos viselkedés a fődolog, nem a szívesség. Nagy ezüst tálcán három napos kiflidarabokra kent ó-vaj, amelynek a közepére a sonkáról letöredezett faladók, a libamájból maradt kis csücsök, három szem kaviár, szardinia hal uszonya s egyéb hasonló apróság van raggatva: ami neveztetik szendvicsnek. Angol divat. Az angol mintához nagyon hasonlít, kivéve az izét ós a formáját. Egyéb tekintetben azonban hű utánzat s különösen tökéletes a hasonlatosság abban, hogy az angolok is rendesen teához eszik. De csodálatos, hogy milyen előkelőséggel, mennyi szertartásos bókkal, milyen feszesen és a magyaros szívességnek teljes híjával lehet elfogyasztani a kultur magyarok szalonjaiban a zsurok szokásos fogásait. Itt már teljesen másodrangú kérdés a jóllakás! a fő a szellemi táplálók. így se jó, ugy se jó. A társaság tónusa, modora nem felelnek meg egyrészt a változott időknek, másrészt kiölik azt az ideális nemzeti vonást, amely kedvessé tette a magyar család vendéglátását nemcsak az atyafiságnak, hanem a hozzánk vetődött idegennek isNem csoda, ha manapság nehéz vendéget kapni (!?) A konzervatív házakban tizenöt fogás, a neologok között éhség fenyegeti. Egy fővárosi ifjú meséli, hogy volt idő, amikor napról-napra zsúr koszton vacsorázott. Megevett átlag husz szendvics szebtet, száz napig tartó szezon alatt tehát kétezeret. Ez megfelel körülbelül kétszáz kiflinek, hozzáadva egy kilogramm vajat, kót darab szardiniát, fél font sonkát és tíz famm kaviárt. A vidéki ifjú pedig azt erősíti, hogy részt vett száz névnapon, bucsun és más titulus alatt adott ebéden és vacsorán. A fezáz nap alatt megevett egy süldőt, huszonöt szárnyasállatot s megivott körülbelül háromszár liter bort.