Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-04-03 / 14. szám

1904. április 3. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap< a rétje ós sokszor bizony pokolba kívánja a Balaton magas vizét. A közgazdasági igazságok respektálása mellett azonban a zalai ember a maga szempontjából fogja fel a kérdést. A Balaton magas vízállásának Somogyban örülnek, Zalában sokszor bosszankodnak. Jogos az öröm is, de jogos a boszuság is azok részéről, akik a parton állva nézik a víz apadását és növekedését. Ezért ne tekintsünk a Balatonra se zalai szemmel, sem pedig somogyi szemüveggel, hanem az általános gazdasági érdekek magaslatáról néz zük meg az éremnek mind a két oldalát. Az a kérdés, melyik érdek áll közelebb a közérdekhez ? Akárhogyan állítsák, akárhogyan vitassák, bajos azt elhinni, hogy valamivel alacsonyabb vízállás tönkretenné a fürdőtelepek jövőjót. Kényelmi szempontból talán nem közömbös, ha a nyaraló urak és hölgyek kétszáz lépéssel tovább kneipolnak a vizben, de a közgazdasági kérdés alig vethető fel azért a néhány szál deszkáért, amellyel hosszabbra kell építeni a fürdőházak hídjait. Annyira már az önzéssel vádolt zalai ember sem megy, hogy a Balatonból egykét kilométert el engedjen lopni. Szeretjük mi is azt a szép vizet, de ősi hagyományainknál s a kenyérkérdós által diktált jogos igényeinknél fogva szeretjük a földünket is. Tessék a fürdőző közönségnek elképzelni azt, hogy mit érez az a parti birtokos, akinek a rétjét, földjét a magas vízállás megrongálja; aki tudja, hogy nagy vagyona van — a viz alatt. Aki látta már azt, hogy a magas vízállás mekkora károkat tud okozni nemcsak közvetlenül a parton, hanem a Zala egész völgyében, az olyan hangon nem beszel, hogy: egypár hold rétért nem szabad virágzó fürdők fejlődését fenyegetni. A Balaton magas vízállásának hatását sokszor megérzi a Zala völgye is, amelynek rétjei páratlanok volnának, ha a megduzzadt folyó vizét elég gyorsan tudná beszállítani a magyar tengerbe. Belátjuk, hogy a somogyi oldalon nagy ós jogos érdekek szorulnak védelemre, de viszont jogosan megkövetelhetjük, hogy a mi érdekeinket is olyan figyelemben részesítsék, amilyent megérdemelnek. Nem egypár hold rétet féltünk, hanem nagy gazdasági és közegészségi érdekeket. A posványtól szeretne szabadulni egy nagy vidék, amelyet gazdaságilag károsít, közegészségi tekintetekben veszélyeztet az évről-évre ismétlődő árviz. A Balatont lecsapolni senki sem akarja, de ha már arról van szó, hogy a Sió zsilipjének kezelési szabályait a változott viszonyokhoz mért követelményeknek megfelelően módosítják, bölcsen teszik annak a „néhány ezer hold" rétnek a tulajdonosai, ha előre hangosan beszélnek: mi is itt vagyunk a tó partján ; nekünk is van védeni való portékánk. Ha a régi jó vadászó helyeket, a nádasokat és esiktanyákat védenénk, akkor érdekeink ugyanazonosak volnának; de igy már ellentétbe került egymással a parti érdekeltség egy része. Ezeknek az érdekellentéteknek a kiegyenlítése s nem szántszándékos ki élesítése legyer a cél intra et extra muros. Ez a kiegyenlítés pedig talán nem lehetetlen. A földművelésügyi miniszter sem tartja annak s keresi a megoldás módjait. Szerinte a legelső kérdés a Sió zsilip kezelésére vonatkozó, 1887-ben megállapított s elavult szabályrendelet átdolgozása. Első sorban az a legfontosabb cél, hogy a Balaton mai vízállása fenntartassák. Másodsorban jönnek a fürdőtelepek, de nem csak a fürdőző közönség, hanem különösen az ezt ellátó nép érdeke, ami evvel a kérdéssel szoros kapcsolatban van. A Balatonnak és egyúttal a Siónak érdekeit sem lehet egymástól elválasztani, amennyiben a Balatonon át való szállítás a Sióba és innen a Dunába ezt elkerülhetetlenül szükségessé teszi. Ennek következtében a Siónak megeresztése és a hajózási közlekedés fentartása közgazdasági szükség. De közgazdasági szempontból rendkívül fontos a Balaton melletti berkek gazdasági müvelés alá vonása. A miniszter programmjának ez a pontja egy nagy vidéket érdekel. De a miniszter csak érintette a kérdést s azt mondta, hogy határozott véleményt nem mer mondani, de azt hiszi, hogy sikerülni fog a berkeket vízmentesekké tenni, a viz nívójának fentartása mellett. Ezt vódtöltésekkel és szivattyúzással véli keresztülvihetőnek. A balatonmenti érdekeltség, birtokosok, fürdőtelepek, vármegyék, a hajózási társaság stb. megbízottjait ankétre hívják össze, hogy a kérdést tanulmány tárgyává tegyék, megvitassák. Ezen az ankéten ne hallgassuk el mi sem a magunk bajait, bármilyen hangosan vádoljanak is bennünket rideg önzéssel a szomszédban. A gazdasági egyesület közgyűlése. A „Zalamegyei Gazdasági Egyesület" Koller István alelnök elnöklásével március hó 30-án az egyesületi tagok élénk részvétele mellett közgyűlést tartott. Elnök üdvözölvén a nagy számban megjelent ! egyesületi tagokat, előadja, hogy Hertelendy j Ferenc elnök főispánná történt kineveztetósével ( az elnöki állásról lemondott s így jutott neki a i szerencse, hogy az elnökválasztó közgyűlésen 1 elnököl; a határozatképes közgyűlést megnyitja, ! a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítésére pedig | Kőnigmájer János ós Udvardy Ignác egyesületi 1 tagokat kéri fel. behantolták, örökre elhallgatott a harang a | pápistáknak. A hetedik nap is a kálvinistáké lett, mivelhogy az utolsó Guba vagyonát uj hiten levők örökölték. A hat font ezüst csengett már csak a harangszóból, hirdetvén a Harez nemzetség dicsőségét. — — Századok multak, uj idők jöttek. Az öregek meghaltak, az ifjak okosabbak lettek. Az emberek kezdték belátni, hogy az Úristennek nem sok öröme telik abban, ha az ő fiai azért gyűlölködnek egymásra, mert az egyik felekezetnek a harangozója kétszer rántja meg a harangkötelet, amig a másiké csak egyszer, mert hát a kukhegyiek a két felekezet közti külömbsóget csak annyiban ismerték, hogy az egyiknek a papja szakált visel, a másik borotválkozik; az egyik latinul énekel, a másik magyarul; az egyik böjtöl, a másik nem. Fontos külömbség az, hogy az egyik nagypénteken is harangoz, a pápista ellenben a gyász jeléül nem. A kukhegyi harang a változott időkben is konzervatív maradt. Nagypénteken is szólt, pápista halottra nem kondult meg s a harangozó csak húzta, húzta, de nem kettőztetett. Ugy kongott, mint régen: Egy Isten, egy Isten. A Harcz nemzetség egy tagja azonban katholikus nőt vőn feleségül s itt megszakadt az ősi hagyomány kultusza. A Harcz ivadék jobban félt a feleségétől, mint az egész eklézsiától s betiltotta nagypénteken a harangozást. Tekintélyének egész súlyával kieszközölte, hogy pápista halottra is harangozzanak s lassan-lassan az óhitűek is jogot kezdtek formálni a harangszóhoz. Meg is egyeztek szépen. A mienk a harang — mondták a kálvinisták — ti pedig, ha azt akarjátok, hogy pápista hangon szóljon, fizessétek a harangozót. A pápisták fizették a harangozót, a harang azonban kálvinista maradt. És furcsa, a szép szavú kukhegyi harang a hosszú viaskodás után, évszázadok multával sem tett külömbsóget kálvinista és pápista porta között, hanem beszólt minden házhoz, hirdótvón az Isten dicsőségét. Éppen ugy csengett-bongott a szava, mint mikor még pápista hangja volt; éppen ugy végigszaladt a dombokon, völgyeken imára hivó hangja, mint mikor a Harczok hat font ezüstjót beleolvasztotta a harangöntő. Elnémul az érc hangja is valaha . . . Megrepedt a kukhegyi harang. Régen elporladtak már azok, akik hat font ezüstöt ajánlottak fel a kukhegyi harangra. Az utódoknál megfogyatkozott az arany-ezüst marha. Összegyűltek azonban a kálvinisták s a Harcz utód kiadta a jelszót: — Atyafiak tópuljunk össze egy harangot. A pápisták sem akarták többé kegyelemből hallgatni a harangszót. Azt határozták, hogy ők is hozzájárulnak az uj harang költségeihez. A kálvinisták azonban nem fogadták el a hozzájárulást. Közös harang nem kell. Vissza kell térni a régi alapra. Ne szóljon a kukhegyi harang másnak, mint magyar valláson levőnek. Legyen a harangszó egészen a gyülekezeté. A harang megkészült. Oldalaira be vala öntve a hat előkelő neve s felhuzaték a haranglábra. Érces hangja messze hirdette, hogy uj harang van Kukhegyen. A harangkötél — Harczék ajándéka — nem 3 . . Ezután felolvastatott Hertelendy Ferenc elnöknek ez állásáról való lemondását tartalmazó levele, melyben köszönetét fejezi ki az egyesületnek a beléje helyezett bizalomért, melyből kifolyólag két izben is megválasztá; igéri, hogy mint az egyesületnek egyszerű tagja, tőle telhetőleg közreműködik az egyesület felvirágoztatásán. Ezután szót kért gróf Batthyány Ernő egyesületi tag; beszédében indítványozza, hogy a közgyűlés a lemondást ne vegye tudomásul, illetve kérje fel < ^méltóságát, ki eddig is teljes odaadással működött az egyesület érdekében és oly szép sikert ért el öt évi elnöki működésével, hogy az elnöki széket továbbra is tartsa meg. Az indítványt a közgyűlés szűnni nem akaró helyesléssel és éljenzéssel fogadta, mire az elnök határozatilag kimondotta, hogy a közgyűlés Hertelendy Ferenc főispánt egyhangúlag közfelkiáltással az egyesület elnökévé megválasztotta. Ezután felszólalt Csertán Károly egyesületi tag; hivatkozott arra, hogy mint az egyesületnek régi tagja, aki a közgyűléseken rend szerint részt szokott venni, az egyesületi életben sok viharos napot átélt; ma örömmel tapasztalja, hogy az elnöki állás betöltésénél a tagok közórzése egyhangúlag nyilatkozott meg; erre az egyetértésre szüksége is van az egyesületnek, mert az elnök sikeresen csak úgy működhetik, ha a tagok összetartanak s kórve-kéri a tagokat, hogy összes egyleti ügyeiket hasonló jóakarattal támogassák, mely esetben az óhajtott siker koronázza fáradalmukat 1 Az éljenzéssel fogadott beszéd után az elnök indítványára dr. Gyömörey Vince vezetése mellett gróf Batthyány Pál és ifjú dr. Tarányi Ferenc egyesületi tagokból álló küldöttség választatott meg azzal a megbízással, hogy az ujonan megválasztott elnököt a közgyűlésre hívja meg s az időre a közgyűlés fölfüggesztetett. A küldöttség kíséretében megjelent elnököt a közgyűlés zajos éljenzéssel fogadta, melynek lecsillapultával Koller István első alelnök meleg hangon üdvözölte a közgyűlés egyhangú lelkesedésével megválasztott elnököt; utalt arra,'hogy bár több éven át bölcs tapintattal és közmegelégedésre vezette az egyesület ügyeit, mégis a közgyűlés ezzel az egyhangú határozatával szokatlan elhatározásnak adott kifejezést, amidőn őt, mint a kormány bizalmából a vármegye élére állított férfiút, egyhangú lelkesedéssel elnökévé megválasztotta, de tette ezt annak tudatában, hogy mint eddigi elnöki működésében távol a politikától, tisztán és kizárólag a vármegye közgazdasági ügyeinek előmozdítása lebegett minden ténykedésében szeme előtt, ezt fogja tenni a jövőben is; ebben a hitben és reményben üdvözli az uj elnököt s kéri fel az elnöki szék elfoglalására. Zajos éljenzés kisérte az üdvözlő szavakat, került többé pápista kézbe s ha egy katholikus hivőt kiszólított az ur az árnyék világból, bizony csak a harmadik faluban harangoztak rá, ennek a hangját pedig elnyelte a nagy távolság, meg a sirató asszonyok nagy zokogása. Fájt ez a pápistáknak nagyon. Szegények voltak, de a lelkük üdvösségét többre becsülték a földi kincseknél, már pedig tudni való dolog, hogy harangszó nélkül a menyország kapuja meg nem nyilik. Tópultak tehát a katholikus hivek is és megrendeltek egy harangot, tiz fonttal nehezebbet, mint a kálvinistáké. Az egyik oldalon Szűz Mária képe, a másikon rövid felirás : az Isten dicsőségére osináltatták a kukhegyi hivek. És szólt a pápista harang is: „Jézus, Mária, Szent József"; a kálvinistáké valamivel vékonyabban felelgetett rá: „Egy Isten, egy Isten., De nemcsak a harangok versengtek, hanem az emberek is. — A pápisták harangjának szebb a szava — mondta az egyik presbiter. — Harcz uram tegyen róla — válaszol a másik. Miért nem rendelt nagyobbat. — Ha ű rendelte, fizesse is meg. Akinek rajt a neve, azé a harang is, meg a fizetség is. Ebből kezdődött a harang per. Akiknek a hiúságát bántotta a pápista harang, meg a neve sem volt rajt a kálvinista harangon, nem fizetett. Kié a kukhegyi harang? Evvel a kérdéssel zaklatták a kukhegyiek a papot, szolgabírót, szuperintendest. Persze a pápistáknak könnyű volt; ők egyszerűen azt mondták, hogy a harangjuk az Úristené. A kálvinisták egy része azonban ugy vélekedett, hogy