Zalamegye, 1904 (23.évfolyam, 1-26. szám)

1904-03-13 / 11. szám

2 >Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap* 1904. március 13. Az ország közvéleménye érezte, hogy az obstrukció romboló munkája nagy nemzeti érdekeket veszélyeztet, ha alapját nemzeti jogok védelme képezi is. Óhajtotta a békét. A rombolásnak szintén rombolás lett volna az ellenszere. A kormánynak a házszabályokban rejlő garanciákat kellett volna keresztül törnie, hogy biztosítsa az állam részére a fennállás legelemibb feltételeit. De örömmel tette le a kétélű fegyvert a hazafias lemondás előtt s békejobb lett a fenyegető kézből. És azt a történelmi pillanatot — ahogy az országos sajtó nevezi — nem előzte meg hosszas alkudozás, nem szövegezte a békét hetekig a kigondoló bizottság, hanem elővarázsolta egy hazafias hang, őszinte szó, egy ősz magyar aggódó lelkéből fakadó aggodalom. Magyar szó, magyar szívhez feltétlenül megtalálja az utat. Csak magyar mondja s igazán magyarul mondja. Thaly Kálmán tisztelt alakja, tiszta, ideális hazafisága, okos belátása, mély érzése lépett a harcolók közé. És letették a fegyvert. Az ellenzék ön megadással, a többség hazafias önérzettel. A közjó oltárán égett el a személyes ellentétek minden salakja. Abban a pillanatban az a mámor uralkodhatott az ország palotájában, amely március idusán fogta el a sziveket. Nem volt párt, nem volt ellenfél, csak magyar emberek voltak együtt. A mámor elszállhat, a harc megujulhat, de azt a pillanatot lehazudni nem lehet. A hazafiságban egyek vagyunk, csak útjaink különbözők. Egyik az obstrukciótól félti, a másik az alkotmányos garanciák csorbulásától, de mindegyik egyformán félti a hazát, Akik messziről, alulról nézünk fel az ország házára, örömmel, megnyugvással TÁRCA. Visszaemlékezés. Irta: A. Vlahucza. Gyönyörű nyári este volt, mikor Prinkipóból visszautaztam Sztambulba. Valami háromszázan voltunk a hajón; nem ismertem senkit s ebben a lármás, mindenféle nyelven beszélő tömegben ugy éreztem magam, mint valami tébolydában, vagy más csillagon, a honnan sohasem térhetek vissza az enyéimhez. Az utasok közül egyetlenegy ember bilincselte le a tekintetemet annyira, hogy szinte már illetlenség volt oly sokáig szemlélnem: egy fekete hajú, sovány fiatal ember, pápaszem volt az orrán, a velem szemközti asztalnál ült s olvasott. — Ugyan hol láthattam ezt az arcot? — kérdeztem magamban, izgatottan kotorván az emlékeimben. Valószinüleg észrevette, hogy figyelem, mert szemüvegén keresztül rám nézett, azután ismét lesütó tekintetét. Oly kellemetlenül látszott őt érinteni a dolog, mintha a zsebében kotorászó kezemet csipte volna rajta. Végre határozottan meg voltam győződve arról, hogy láttam valahol. De hol ós mikor? Nemcsak arcvonásai voltak ismeretesek, de sajátságos pillantása is, az a mód, a hogy szemével hunyorított, hosszú, sovány ujjakban vógláttuk, hogyan győzi le a belátás az indulatot s hogyan lesz ur a hazafias aggodalom a hatalmi törekvések helyén. Szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hoztak a magyarnak a márciusi napok ötvenhat évvel ezelőtt; békét, megnyugvást és reményt a jelenben. Üdvözöljük a tavasz ébredését, március vivmányait; ünnepeljük meg a nagy eszmék ébredésének évfordulóját, amelynek szelleme uralkodjék a nemzeten időtlen időkig. A választói jog reformja. Egyike az akut politikai kérdéseknek. Az élet halad, a közélet szelleme átalakul; nem tűri meg a régi elavult kereteket. Amikor Magyarország a rendiség korlátait összezúzta s a lomtárba dobta, olyan lázas munkát kellett végeznie, hogy az alkotások nagy részén nagyon meglátszott a kapkodás, az elhamarkodottság. Az eszmék túlszárnyalták az intézményeket s a magas röptű gondolatoknak, a nagy állami átalakulás napjaiban, nem tudott mindenütt az érvényesülésre utat nyítani az élet. A demokratikus elv nem volt képes ugy érvényesülni, ahogy azt apostolai óhajtották s a demokratikus intézményeken is rajt maradt a rendiségnek egy kis nyoma, az idejét mult felfogásnak némi maradványa. A mi választási törvényünk sem ment ettől a hibától. Nem érvényesülhet az a demokratikus irányzat, amelynek jegyében született s egyik sarkalatos hibája, hogy a magyarság érdekeit nem istápolja kellőkép, mig a nemzetiségi vidékekkel szemben nagyon is liberális. Az idő feltétlenül sürgeti a választási törvény reformját. Nagyon sokan vannak elzárva a politikai jogok gyakorlásától a a census aránytalansága nagyon szembetűnő ós igazságtalan. A negyed telek, amelynek lassanként móg az emléke is kivész a magyar népből, a választási törvénynek még mindig sarkpontja a ennek a következménye az, hogy a válaaztói jogoaultság feltótele majdnem minden községben eltérő egymástól. De talán ennél is Dagyobb baj a kerületek aránytalan beosztása. Egészen a képtelenségig megy az aránytalanság. A választók száma 250 és 7000 között ingadozik. A magyar vidékek aránytalanul kevesebb képviselőt választanak, mint a nemzetiségek. ződő fehér kezei, az a tartás, a hogy a könyvből olvasott, a hogy fejét a kezére támasztotta. Mindez egy ismeretes képet keltett életre öntudatomban, mely hiába igyekezett éles körvonalakat venni föl. Nem szokásom idegen emberekkel beszédbe elegyedni. Boszankodom, hogy oly szerencsétlen emlékező tehetségem van, de nem merem megazólítani. Felállók a éppen a azemébe nézek. Útitársam becsukja a könyvét a szintén rám néz. Most már elkerülhetetlen volt, hogy egyikünk meg ne kezdje a társalgást. Akaratlanul ia a könyvre pillantottam, az egyetlen dologra, melyet mindketten iamertünk s mely a mi közeledéaünket közvetíthette. — Ismeri ezt a könyvet ? — kérdezte franciául. S átnyújtotta Taine megjegyzéseit Angliáról. Azt mondtam, hogy ismerem s azután kimagyaráztam magamat, hogy miért néztem ugy meg. — Nem tudom miért, de ugy gondolom, hogy mi már találkoztunk valahol. — Én is azt sejtem. Ugy-e, ön nem idevaló ? — Nem. Romániából való vagyok s most járok itt először. Bemutattam magam, ő szintén. Logi Homárnak hivták. — Sohasem volt Athénban ? — kérdezte. — Soha. A válaaztói jog reformja régen várt, régen aürgetett dolog, de annak keresztülvitelére most történt meg az első komoly lépés. A kormány elrendelte az adatok gyűjtését, amely oly nagy és fontos munkálat, hogy felér a népszámlálással. Hogy milyen irányú s minő terjedelmű lesz a reform, természetesen sejteni sem lehet. Az kétségtelen, hogy a választói jog kiterjedésére fog vezetni. Körülbelül sejthető az adatgyűjtés irányából, hogy az adóconsus egyenlősítése várható; a negyed telek teljesen mellőztetni fog a talán a 10 hold lesz a mérték, vagy középarányos. De ezek még csak találgatások s a reform iránya és terjedelme kétségtelenül az adatgyüj tós eredményétől függ. A kormány elrendelte, hogy az ország összes 20 éven felüli férfi lakossága ösazeirasaók. A kibocsátott belügyminiszteri rendelet értelmében a f. évi március hó 15-ike és 3l-ike közötti időszak alatt, a március hó 15-iki állapot szerint az ország valamennyi községében országos összeirás tartatik, mely a választói jog tekintetében számba jöhető felnőtt férfi népességre s annak a választói jogosultság uj szabályozásánál figyelembe vehető minden fontosabb viszonyára terjed ki. Az összeirás nagy jelentőaógót ez az alkotmányos cél szabván meg, az ország minden egyea polgárának nemcsak az lt:97. évi XXXV. t.-c.ből folyó törvényes, de kiváltképen hazafias kötelessége is az összeirás sikerességét tőle telhetőleg előmozdítani. Ezt annál inkább is meg lehet várni minden honpolgártól, mert attól sem kell senkinek tartania, hogy az összeírásból adózási szempontból valamely hátrány származnék. Ez már csak azért is ki van zárva, mivel az 1897. évi XXXV. t.-c. 17. §-a világosan kimondja, hogy a statisztikai adatok az adók egyéni kivetésénél alapul nem vehetők. Hogy pedig az őszinte adatbevallásiiól az adatszolgáltatóknak más módon se lehessen semmiféle, sem erkölcsi, sem anyagi hátrányuk, az idézett törvény 15. §-a 2 hónapig terjedhető elzárással éa600 K.-ig terjedhető pénzbüntetéssel sújtja azokat a hatósági közegeket, vagy a statisztikai összeírásban résztvevő más közreműködőket, valamint a központi statisztikai hivatalnak ia mindazon alkalmazottjait, a kik valamely egyénre vonatkozó statisztikai adatok bárkinek is kiszolgáltatnának. Az összeirás a hatóság (városi hatóság, községi elölj áróaág) által előre megállapítandó időben házról-házra járva történik. Minden oaaládfő köteleaaége arról gondoakodni, hogy a hatóság által előre megjelölt napon a oaaládnak egy felnőtt tagja, a ki a szükséges adotokat, szolgáltatni tudja, otthon tartózkodjék. Ellenkező — Hát Szmirnában? — Ott sem. — Én sem voltam soha az ön hazájában a alakja, tekintete mógia iamerőanek tetszik előttem. Orvoa vagyok Szmirnában s Athénban végeztem tanulmányaimat. A mig beszélt, alaposan megfigyeltem a vonásait, szájának a járását, kezének a mozgásait, a balkeze kisujján lévő szemölcsöt; s azután megfigyeltem a hangját, mely mélyebb benyomást tett rám, mint azavai, a csodálkozásom nőttönnőtt. Honnan van az, hogy ez az ember oly pontosan megfelel annak a képnek, mely régóta él lelkemben ? Miért rezzennek öeaze minden szavára, minden tekintetére, hangjának mindeu változására, mintha valami előérzetem lenne ? Honnan vésődött az ő képe oly pontosan éa teljesen a lelkembe ? Okvetlen kellett látnom valahol, máskép nem tudom megmagyarázni a dolgot. Mindezt elmondtam neki. Elgondolkozva nézett rám s aztán lassan megrázta a fejét. — Biztosítom önt, hogy ebben az életben sohasem láttuk még egymást. Lehet, hogy valaha álmodtunk egymásról. Álomban gyakran fölmerülnek oly emlékeink, melyek korábbi életünkre vonatkoznak s nemcsak oly emberekről, hanem a mindennapi élet oly eseményeiről ia álmodunk, melyek ismétlődései korábbi életünk eseményeinek. Hogy hol ós mikor láttuk egymást ? Azt már nem tudjuk. Ilyesmi eset talán