Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-10-18 / 42. szám

8 »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1903. október 18. 12-én reggel '/ s9 órakor fog a zalaegerszegi plébánia templomban a Mindenhatónak bemu­tattatni. Zalaegerszeg, 1903. október hó 10-én. Áldás és béke poraira! A zalaegerszegi szépítő egyesület Várhidy Lajos ügyvezető alelnök elnöklése mellett f. hó 13-án d. u. 5 órakor a városháza tanácstermé­ben választmányi ülést tartott, amelyen a Deák Ferenc-tér rendezéséhez a szépítő egyesület ne­vében 500 koronát szavazott meg ; majd Hangay Géza intéző javaslatára megállapította a választ­mány a faiskola üzemtervét és elhatározta, hogy a faiskolába kiültetés céljából 500 db vadgesz­tenyefát, 1000 db juharfát, 500 db madár ber­kenyét, 500 db hársfát, 500 db szilfát, 200 db platánfát, vagyis összesen 3.700 db facsemetét szerez be 140 K értékbeu s egyúttal levélileg felkéri IIüvös Ármin botfai földbirtokost a nála rendelkezésre álló 500 darab vadgesztenyefának az egyesület céljára ingyen átengedése tárgyá­ban. A f. évi őszi és a jövő évi tavaszi munká­latok megállapítását illetőleg elhatározta a vá­választmány az alsóerdőn a csőszház előtt levő köröndnek befásítását az alsóerdőn levő összes fanemek beültetésével, továbbá a plébánia ház és a templom között levő téren a hiányzó fák beültetését, a vásártér nyugoti oldalának akác­fával való beültetését, az insógut melletti gyalog­járón a befásítás megkezdését, a Deák-téren ki vül levő nyugati résznek gyermekjátszó térré való átalakítását. Végül a választmány elhatá­rozta, hogy a közgyűlésnek ajánlani fogja egyes utcák ujabb elnevezését és pedig a Vármcgye­ház-tér Széchenyi-tér lenne, a Körmendy-utca Rákóczy-utca, a Kereszt-utca Petőfi-utca, a Mező-utca Kisfaludy-utca, a Csácsi-utca Jókai­utca, a Telek-utca Tüttőssy-utca, a Zala-utca Batthány-utca, a Rét-utca Urményi-utca, a Fürdő­utca Munkácsy-utca, az Ujváros-utca Csányi­utca, a Major-utca Arany János-utca, a Derva­rics telekre nyiló uj utca Verbőczy-utca, a Pap­utca Biró Márton-utca. Templomszentelés. A mileji restaurált temp­lomot Dancsecs János pákai esperes-plebános szentelte fel; ugyancsak ő mondotta felszentelés után az első misét az uj templomban, mig az isteni tisztelet befejeztével a szónoklatot Horváth Vince nagylengyeli plébános tartotta. A keszthelyi gazdasági tanintézetnél az 1903/4. évi beiratások véget értek. A beiratás eredmé­nye: I. éves 50, másodéves 69, harmadéves 4l), vendég 3, összesen 162, amely a tavalyi létszá­mot 10-zel múlja felül. Uj csendőrőrs felső Muraközben. A m. kir. belügyminiszter folyó évi november hó 1-től Miksavárott csendőrősöt fog felállítani, amelyen az őrségi teendőket egy őrsvezető ós 3 legény teljesíti. Végrehajtó kinevezése. A m. kir. igazságügy­miniszter Androsecz Lénárd perlaki ügyvédi Ír­nokot Alsólendvára bírósági végrehajtóvá ne­vezte ki. Modern kulturnyelv. Zalavármegye árvaszóke átiratot intézett Pöltschach stájerországi község elöljáróságához, hogy néhány forintot kézbesít­sen egy ott lakó asszonynak. Az elöljáróság kegyes volt ugyan a megkeresést érdemlegesen elintézni, de azt a választ is küldte, hogy a jövőben tessék az átiratot „modern kulturnyel­ven" fogalmazni. Azt hisszük, hogy a korlátolt agyú stájer beamter, aki ilyen hangon beszél, az udvariasságnak a legelemibb szabályait sem ismeri, tehát a kulturához hozzá sem dörgö­lőzött. Neki aligha van jogcíme kultúráról beszélni. Bizonyítéka ez a förmedvériy annak, hogy oda át mennyire fel vannak ellenünk bőszítve s még a legkisebb községi irnok is büntetlenül öltögetheti felénk modern nyelvét. A keszthelyi járás jegyzőegylete Zalaszántón tartotta évi rendes közgyűlését Sarkady Károly elnök eluöklésével, aki az egyesület két évi mű­ködéséről tette meg jelentését. Elhatározták, hogy jövőben a közgyűléseket Keszthelyen tart­ják meg, majd megválasztották a tisztikart, elnök lett Pallér János, jegyző Bárdió Antal. Tárgyalták a megyei jegyzőegyletnek azt a meg­keresését, hogy a járási egylet a használatban levő nyomtatványok javítására irányuló vólemé­nyét tegye meg; ez ügyben Keszthelyen tartanak gyűlést, végleges határozathozatal céljából. A novai október hó 11-iki állatdíjazás. A no­vai járási gazdakör által f. hó 11-én rendezett állatdíjazáson nem várt eredményt, értek el, meg­lepő az újonnan alakult gazdakör első lépésé­nek sikere. Díjazásra mintegy 450 db állat lett felhajtva. Az állatdíjazás megtekintésére nem osak a járás nagy ós kisbirtokosai, de vidékről is szép számmal jöttek vendégek. Ott volt her­ceg Szulkovszky Viktor, Csertán Károly alis­pán, a szombtahelyi állategészségügyi felügyelő, Mayer Ottó törvhat. állatorvos, Voigt Ede m. g. e. titkára, Nyári Kálmán, valamint a novai járás előkelősége. A megtartott bírálat alapján díjakat nyertek: Galambos László Ormándlak bikáért 40 K, Tóth Pál Oroklán bikáért 20 K, Olasz György Baktüttős bikáért 10 K, Lóvay János Bollahida bikáért 10 K, Bödör György Nova községi bika gondozásért 10 K, Nyulász Imre Bollahida községi bika gondozásért 10 K, Császár József Baktüttős községi bika gondozá­sért 10 K, Horváth Ferenc Bollahida tehénért 1 szecskavágó 60 K, Császár János Baktüttős tehénért 40 K, Takács Mihály Tófej tehénért 30 K, Sinkó István Rózsásszeg tehénért 20 K, Varga József Tárnok tehénért 15 K, Siposs Gábor Nova tehénért 10 K, Bizáezky János Nova tehénért 10 K, Kuntsnig Antal Nova tehénért díszoklevél, Stankovics János Győfiszeg tehénért díszoklevél, Snatter Lőrinc Karácsonyfa tehénért diszoklevél, Spiegel Gusztáv Tárnok tehénért díszoklevél, Mattersdorfer Jakab Cson­kahegyhát tehénért diszlevél, Császár János Baktüttős üszőért 1 répavágó 30 K, Olasz György Baktüttős üszőért 20 K, Doszpot János Nagy­lengyel üszőért 10 K, Horváth Lajos Liczkó üszőért 10 K, Hoffmann Samu Gutorföld üsző­ért díszoklevél, Kálóczy Sándor Mikefa üszőért diszoklevél, Dorfinger János Nova üszőért disz­oklevél, Dara József Csonkahegyhát üszőért díszoklevél. Kovács József Pördeföld kancáért 40 K, Takács István Tárnokoroklán kancáért 20 K, Szente István Zebeczke kancáért 15 K, Háry Pál Kissziget kancáért 10 K, Tornyos Gábor Nova kancáért diszoklevél, Kovács Ferenc Pördeföld kancáért diszoklevél, Nóvák István Bollahida 3 éves kancáért 30 K, Rab László Pördeföld 3 éves kancáért 20 K, Luczi Sán­dor Lickó 3 éves kancáért j0 K, gróf Szécheny Béia urodalma Baktüttős 3 éves kancáért disz­oklevél, Fischer Gedeon Tárnok 3 éves kancá­ért diszoklevél. Tuboly Zsigmond Csonkahegy­hát juhokért diszoklevél, Baán János Barabás­szeg juhokért díszoklevól. Fischer Gedeon Tár­nok, Fatér József Tófej (Szompács), Bezerédy István Nova, Szilluer József Tárnok, Ócskay Mária Páka, Vizsy Boldizsár Nova, Tornyos Gábor Nova, Imreh Antal Pördeföld csoport kiállításokért egy-egy díszoklevelet nyertek. Véletlen szerencsétlenség. Mokhér György csácsutcai pékmester Ónodi József nevű segéd­jével 15-én reggel 3—4 óra között a zsömlyé­ket rakosgatván, egy fiókban egy 6 lövetű revol­vert fedezett fél. A revolver, amelyet Mokhér felesége rejtett oda, egy kissé rozsdás volt, és midőn a fegyverhez nem értő Mokhér babrálva, esettegtetni kezdte, a fegyver egyszer csak el sült, és a mellette lévő Onodinak a golyó a mellébe, a szive fölé fúródott, űgy hogy a sze­rencsétlen fiatal ember élet halál között fekszik a közkórházban. Anyakönyvi kinevezés. A m. kir. belügymi­niszter a légrádi anyakönyvi kerületbe Puhr Mihály segédjegyzőt, a karmacsiba Vajda Ákos segédjegyzőt anyakönyvvezető helyettesekké ne­vezte ki. Gyilkosság Hévizén. F. hó 13-án virradóra gyilkosság történt. A tettes után a nyomok Nagy­kanizsára vezettek, ahol a csendőrséghez érke­zett távirati megkeresés alapján a kutatás sikerre vezetett. A rendőrség segítségével ugyanis itt elfogták még aznap este Boda Ferencet, aki 29 éves és foglalkozására nézve marhahajtó; inge mellén vérnyomokat találtak; Nagykanizsáról Hévízre szállították; tettét erősen tagadja. Vigyázatlanság áldozata. Varga Teréz resz­neki lakós a tűzhely mellett volt elfoglalva s mellette játszott 5 éves kis unokája. A tűzhe­lyen volt lámpa felborult, a kiömlő petróleum meggyulladt s tüzet fogott Varga Teréznek és kis unokájának ruhája s mind a ketten oly sú­lyos égési sebeket szenvedtek, hogy a kis gyer­mek azonnal, az asszony pedig három nap múlva a kapott sebekben elhunyt. Elvesztette a feleségét. Németh István gazd­uram a minap bejött Zalaegerszegre, hogy itt egyet-mást bevásároljon. Eljött vele az ő hites felesége is, hogy a bevásárlásoknál segítségére legyen. Sok boltban fordultak meg, mert lányuk kiházasításához sok mindenre volt szükség. Folyt a bevásárlás reggeltől-délig. Ámde az ember kenyérrel is ól, Németók déltájban betértek egyik korcsmába, onnan egy másikba s harmadikba. Persze mindenütt ittak egy két üveggel. Végre annyira eláztak, hogy mikor estére kelve kijöt­tek a — nem tudni hányadik, korosmából, olyan állapotban voltak már, a melyről azt szokták mondani, hogy nem tudja fiu-e, leány-e. A ke­délyes házaspár az utcán elvált, egyik erre, másik arra ment. Végre Német uramnak eszébe jutott az oldalbordája s kereste, de nem találta. Utol­jára betért a házakhoz s ott kérdezte kereste a a feleségét s mikor nem tudott ráakadni, hety­kén odavágta: „Gombház, ha leszakad lesz más" s tovább bandukolt hazafelé. Epizód a Deák ünnepélyről. Tegnap reggel szakadt az eső, de a vendégeket hozó fogatokat s a remek díszruhákat mégis nagy tömeg nézte a vármegyeház kapujában. Két göcseji paraszt atyánkfia áldogált csendes flegmával egy fa mellett s mikor a kalap karimája megtelt vizzel boszusan öntötte ki az egyik az esőlevét s bo­szusan dörmögte: „Látja kend, Kossuth apán­kat mégis csak jobban szerette az Istén, mint Deák Ferencet. Milyen szép idő volt, mikor annak az emlékezetét ünnepelték." Azt mondja rá a másik kevósbbó rebellis magyar: „Nem ugy van az komám. Ezt az esőt az öreg Deák tekintetes ur küldte az urak nyakára, mert ha­ragszik, hogy nem valamennyi magyar ruhába öltözött, hanem sokan fecskefarkú kaput-rokkban meg köcsögkalapban akarnak előtte tisztelegni. Többre becsülte az öreg ur még a szűrt is a köcsög kalapnál." — Megtörtént. Meggyúlt az égő lámpától. Posch Károlyné született Házas Erzsike körmendi lakós, az ottani »Korona* kávéház tulajdonosának a neje, a mi­nap öltözködés közben véletlenül föllökte az égő petróleum lámpát. A kiömlő petróleum meg­gyúlt, mitől Poschné ruhája is lángba borult. A szerencsétlen asszony, mint egy égő fáklya, kirohant a szobából, minek következtében a láng még táplálékot kapott ós mire sikerült a tüzet eloltani, olyan súlyos sebeket kapott, hogy csakhamar belehalt. A fiatal, szép asszony tra­gikus halála fölött Körmenden és vidékén álta­lános a részvét. Méhlopás. Geszei József pozvai lakósnak kis méhészete van a telkén. Nagy gonddal ápolgatta a gazda, mert egy kis mellékjövödelmet remélt belőle; azonban gonosz emberek megirigyelték Geszei uram örömét, egyik éjjel behatoltak a méhesbe s onnan két kast kiemeltek. Károsult panaszára megindult a nyomozás, de máig ered­ménytelenül. Gondatlanság. Melczer Lajos helybeli szabó­mesternek egyik segédje égő gyufát dobott el a szobában, a mitől a földön szerteszórt vatta meg­gyúlt és lángra kapott. Melczer oltáshoz látott, miközben mindkét kezefején súlyos égési sebe­ket kapott ugy, hogy ketekig munkaképtelenné vált, Ludlopások. Ugy látszik az ünnepélyes han­gulat a jó étel utáni vágyat felkeltette az em­berekben, mert a rendőrséghez nap-nap után érkeznek bejelentések, hogy ma itt, holnap ott loptak el egy-egy szárnyast. Gyenge Sándor pénz­ügyi titkár és egy hizott lud erejéig, Siposs Józsefné pedig több kacsa és tyúk erejéig lett az ünnepi hangulat áldozata. A rendőrség kí­váncsian kutat az inyenczek után. Baleset. Doma János helybeli lakós, dicső sza­badságharcunknak volt bajnokát, az országos honvédmenház igazgatósága a menházba felvé­tette. Az agg harcos meg is indult a székes fő­városba, azonban Kisczellben véletlenül kiesett a vasúti kupéból, minek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta az ágyat kénytelen őrizni. Doma János most a leg­nagyobb nyomorban sínylődik és az emberbará­tok jótékonyságára vau utalva. A boszú vége. Vidosa Imre tapolczai kocsis régóta haragosa volt Somogyi László vasúti raktárosnak. Nyíltan is hirdette mindenkinek, hogy boszut is áll rajta. F. hó 12-én reggel beállított a raktároshoz az állomáson, reárohant ós egy Farkas nevű vasúti munkásra, közbe kezét zsebébe mólyeszté, mintha revolvert akarna elővenni. Erre Farkas önvédelemből revolverrel Vidosára lőtt, akit a golyó szeme alatt talált, mire összeesett; hazaszállították, ahol egy napig még ólt. A vizsgálatot a hatóság megindította.

Next

/
Oldalképek
Tartalom