Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

4 >Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« 1903. december 13. jegyzőkönyve, amelyet a közgyűlés tudomásul vett, egyúttal a jegyzőkönyvben foglalt javaslathoz képest felhatalmazza az egyesületi pénztárnokot, hogy addig is, mig az 1903. évi lezárás eredményéhez képest az 1904. évi költségvetés megállapítható lesz, az 1903. évi költségvetés keretébe felvett kiadásokat az 1904. évben is akadály nélkül folyósítsa; mégkeresi a közgyűlés a Zalamegyei Nemesi Pénztár választmányát, hogy az eddig évenként az egyesület segélyezésére adott 600 K járadékot, amely az 1903. évi költségvetés bevételi tételei közé felvétetett, a f. 1903. óvre megadni szíveskedjék; továbbá a Lendva, Kerka vizitársulat céljaira adott kölcsön kamatai az 1902/3. évekről hátralékban levén, nevezett vizitársulat a hátralékos kamatok befizetésére, valamint a kölcsön összegnek is lefizetésére, esetleg a kölcsön összeg biztosítására, szabályszerű kötelezvény kiállítására felhivatik. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi biztosítási képviselet utáni járandóság a réginek csak fele s nincs is remény a jutaléknak rövid időn belül fokozására, a számvizsgáló bizottság javasolta, hogy tekintettel az amúgy sem bő jövödelmi forrásokra, amelyek az egyesületi élet fellendülésével lépést nem tartanak, tegye megfontolás tárgyává a közgyűlés, hogy nem volna-e célszerű egy, nagyobb javadalmazást adó társulattal szerződéses viszonyba lépni? A közgyűlés azt határozta, hogy a számvizsgáló bizottságnak ezt az indítványát a legközelebb tartandó rendes közgyűlésnek tárgysorozatába felveszi. Ezután titkár előterjesztette az 1904-ik óvre szóló munkaprogrammra vonatkozó elnöki javaslatot, amely szerint az egyesület egyik teendője lenne a már megalakított Zalamegyei Hitelszövetkezet Szövetségében a vármegye területén üj hitelszövetkezetek létesítése; továbbá szövetkezeti gabonaraktárak létesítése; a szép lendületnek indult tejszövetkezetek ügyének tovább fejlesztése; a szarvasmarhatenyésztés céltudatos tovább fejlesztése céljából a bika alap terhére, amennyiben ez a földmivelésügyi minisztérium helyeslésével találkozik — jó fajta tehenek és üszőknek beszerzése s azoknak az egyesület tagjai között kedvezményes áron elhelyezése ; az elhanyagolt baromfitenyésztésnek faj baromfi tenyésztéssel való fellendítése; szőlő, bor és gyümölcskiállítás szervezésével ez irányban is a haladás fokozása; a kiállítás Keszthelyen vagy Zalaegerszegen tartatnék gépkiállítással egybekötve; szőlészeti előadások tartása, háziipari tanfolyamok, gazdasági kirándulások szervezése; gyárosoktól kedvezményes áron gazdasági gépek beszerzésének közvetítése. A közgyűlés a beterjesztett munkaprogrammot egész terjedelmében elfogadta. Az O. M. G. E. megkeresésére az igazgatóságba az 1904-ik évre tagokul a közgyűlés Koller István egyesületi első alelnököt, Bogyay Mátét, a Keszthelyi Gazdakör elnökét ós Voigt Ede egyesületi titkárt választotta be; az egyesületi elnök az O. M. G. E.-nek választmányi tagja. Az O. M. G. E. közgyűlésére az egyesület képviseletében Bogyay Máté, Koller István, Malatinszky Ferenc, Szűcs Dezső egyesületi tagok és Voigt Ede^egyesületi titkár küldettek ki. A keszthelyi m. kir. gazdasági tanintézet igazgatójának átiratára a közgyűlés az 1903/4-ik évre a 2Ö0 K-ás millenáris ösztöndíjat a tanári kar által első helyen ajánlott Albert Gyula Ill-ad éves gazdásznak itélte oda. A Nagylengyel vidéki gazdakör kérelmét faiskolája számára ingyen csemeték kérése tárgyában a közgyűlés a miniszterhez pártolólag terjeszti fel. Ezután folyó ügyeket tárgyalt a közgyűlés, melynek befejeztével elnök a közgyűlést bezárta. Karcolatok. Nincs a világon nemesebb ital a bornál. Ez már bizonyos. De nincs a világon olyan kitűnő bor, amelyik felérne egy pohár jó vizzel, ha igazán szomjas az ember. Nem irom alá a bácskai ember mondását, hogy: rosz bor és jó viz nincs a világon. A jó viz is jó a maga idejében, meg a bor is jó, de már ez is csak a maga idejében. Azt mondja azonban a virtuskodó magyar, hogy az ökör iszik akkor, amikor szomjas ; az ember pedig abban legalább is különibözik az ökörtől, hogy akkor is iszik, amikor nem szomjas. És pedig ilyenkor kizárólag szeszt iszik. Mert az ember rettenetes módon vissza tud élni a természet adományaival és gyilkolja magát mindenféle szertelenséggel. Ezt az állat nem oselekszi, mert buta. Csak ösztönei vannak, esze ellenben nincs, amelyek felülemelnék a természeten s bebizonyíthatná, hogy három vödör italt is meg tud inni, mikor a szervezetének csak egy vödör vizre van szüksége. Az ésszel biró lény nem fordul el undorral sem az ételtől, sem az italtól, mihelyt jóllakott. Nincs az a rakott szekér, amelyikre még ne férne valami, mondja a szives házi gazda és tömi a vendégbe a sok jót. És sok ember eszik megszokásból, a másik divatból, a harmadik félszeg illedelemből s a legtöbb iszik rogyásig, csak azért — mert más is iszik. Az etetés-itatás sehol a világon nem öltött akkora mérveket, mint Magyarországon. Hiszen még törvénybe is kellett iktatni, hogy a szavazó polgárokat agyon etetni-itatni még politikai okokból sem szabad. Lám a törvény mennyire oltalmazza a választó polgárok egészségét (vagy talán a jelöltek zsebeit, avagy talán a politikai erkölcsöket?), ellenben ügyet sem vet a vendégek nagy és népes fajára, akik ellen életveszélyes merényletet követhet el minden szíves magyar háziasszony és a vendégeit szerető gazda. Pedig Magyarországon nagyon sok a született vendég, akik bár nem a leghasznosabb tagjai a társadalomnak, mégis kímélendők, mert ősi nemzeti erényünknek igazi áldozatai s letéteményesei. Hogy miért kell a vendégnek többet enni, mint más rendes embernek; miért muszáj ünnepnap három fogással több ételt tálalni, mint hétköznap; miért igyék meg az ember háromszor annyi bort, mint amennyit a szervezete elbir — biz én sohasem tudtam megérteni, még kevósbbó lettem volna képes indokolni, vagy védelmezni. A közvádló: a fölséges természet, megcáfolta minden érvemet, amit felhozhattam volna. Eszünk, iszunk, mert jól esik. — Nem igaz. A fejfájás, a gyomorégés, a nehéz álom nem eshetik jól. Pedig de sok magyar borogatja nagy vacsorák után a fejét; kanálszámra eszi a szófia bikarbónát ós vad bivalyokkal kergetteti magát egész éjszakán keresztül. Felmászik a fára, beleesik a vizbe, kóvályog a levegőben, mint egy megkergült ichtiosraurus, de a vad bivalyok és névtelen szörnyek utánna száguldanak minden poklokon keresztül, mig végre kiizzadva felijed. A fej nehéz, a koponyában alig tud megrögzeni egy okos gondolat. Es mindez miért? Mert enni inni mindig többet muszáj, mint amennyi kell, miután a muszáj a legnagyobb ur. És ez jól esik ? Esik jól az ördögnek! De hát a magyar ember azt tartja: az a mienk amit lenyelünk. Az angolnak a háza a mindene — az ón házam az ón váram —; a francia a ruhájára ad sokat — ruha teszi az embert —; a németnek a kényelem az ideálja — Commoditat iiber Alles —; a magyar embernek első a gyomra. Az az enyém, amit lenyelek. És sok magyar annyira vallja ezt az életelvet, hogy mindenét lenyeli. Ne tessék azonban azt hinni, hogy aki prédikál, aszerint is él, amint papol. Dehogy! Én — amint mondám — nem tudtam megérteni, mire való az ételben italban való szertelenkedés, mégis csak szertelenkedtem. Ugy vagyok a dologgal, mint a debreceni vén diák az ő intelmével: »Lám mondtam, hogy ne igyatok, azért mégis mindig csak — ittunk.*. Ki tudna azonban jó gyomorral, fiatal bolond fejjel, szerelmes szívvel ellenállni a kinának, mikor a leves, hal és hajdú káposzta után pirosra sült malacot hoznak az asztalra; azután a kalbászok, meg a rétesek, meg egy kis pulyka pecsenye, őzderék, tészta köpönyegbe burkolt vesepecsenye, százféle apró sütemény, sajt, fagylalt, parfé mind mind isteni dolgok! „No még ebből egy falatot; ezt is csak megkóstolja". Hát az ember csak eszik. „Erre azonban iszunk egyet." „Huncut, aki ki nem issza." „Szegény hazám satnya generációja. Még inni se tud." És az ember csak iszik. Ez a vígjáték. Égy kis átmeneti komolyabb szinmű rövid ideig tartó hatással van az emberre. Egy két jelenet megrázza a magyart, de hamar elfeledi azt is uj terített asztalnál. Azonban elkövetkezik a tradédia, Speisepulver, Priessnietz ur lepedői, Loser János ós Édeskuty Lajos, Dr Bacillus, tejben főtt dara, aludt tej és korpa kenyér. Ezek a helyzet signaturái. A pirosra sült malac, Vellington lord pecsenyéje, lucskos káposzta, töpörtős túrós csusza csak emlékek már, egy szebb mult ós jobb gyomor kedves emlékei. A gyilkos szerszám nagyon relativ dolog. Ki lehet végezni az embert egy tollszárral is; de meg lehet ölni töltött káposztával is — különösen ha német az istenadta. A somogyi ember agyonölelte a feleségét, a vendégek tekintélyes százalékát pedig megöli a szívesség. Tessék elhinni, hogy nem a vendég a romlás oka, hanem a szivesség. A vendég gyarló és mindenekfölött illedelmes. Feláldozza magát ós szenved. Nagyon nehéz mesterség az és nagy áldozatot követel, méltóztassék elhinni. Ezért jó lesz kimélni a faját, mert a jó evő-ivó vendég már már ritkul s hovatovább kivesz a faja és kishirdetések utján kell keresni: jó gyomrú, vidám kedélyű vendégek kerestetnek egy magyaros lakomára és disznótorra. Hivatalos-rovat. Zalaegerszeg r. t. város tanácsa közhirré teszi, hogy az 1884. évi XVII. t.-c. 172. §-a értelmében a város területén az 1904. évre választandó iparhatósági megbízottak választhatása céljából összeállított zalaegerszegi kereskedők és iparosok betüsoros névjegyzéke a városi főjegyző irodájában, betekinthetés és esetleges felszólamlások megtehetése végett, 1903. évi december hó 10-től egész december 19-ig, azaz nyolc napon át közszemlére kitétetett s ez a hivatalos órák alatt az érdeklődők által betekinthető. Zalaegerszegen, 1903. december 9-én Zalaegerszeg r. t. város tanácsa. Várhidy Lajos polgármester. H irek. Közigazgatási bizottsági ülés. Minthogy a törvényhatósági bizottság őszi közgyűlését december hó 14-én tartja, ennélfogva a közigazgatási bizottság december havi ülését december hó 15-én tartja a szokott helyen ós időben. A Zalamegyei Hitslszövetkeretek Szövetsége Hertelendy Ferenc megyei gazdasági egyesületi elnöknek, mint a szövetség elnökének elnöklete alatt f. hó 6-án a gazdasági egyesület helyiségében értekezletet tartott, amelyen képviselve voltak a zalaegerszegi, alsóbagodi és zalalövői hitelszövetkezetek is. Elnök üdvözölvén a megjelenteket, az értekezletet megnyitja s jelentést tett az Országos Hitelszövetkezet igazgatójával a szövetség ügyében tett értekezletéről. Majd felszólalt a Somogymegyei Hitelszövetsóg képviseletében megjelent Jancsics ellenőr s tudatja, hogy a képviseletet még nem lehet átvenni, mert a központból kihelyezett tisztviselői állás most, a hitelszövetkezetek alakítása előtt, nem szervezhető; nézete szerint a Gazdasági Egyesület, mint erkölcsi testület, hasson közre a vármegyében hitelszövetkezetek létesítésére s ha ily egyesületek lesznek, akkor lehetne a vármegye székhelyén a központot megteremteni; a szervezés céljából a gazdasági egyesület minden járásba egy bizalmi férfiút küldjön ki, akik járásukban a szövetkezet létesítésére a talajt előkészítenék s amennyiben egyik másik község alkalmas volna erre a célra, a bizalmi férfiú jelentést tenne a gazdasági egyesületnek, ez meg az Országos Hitelszövetkezetnek, mely azután az alakítás végett egy tagot kiküldene, aki a járási bizalmi férfiúval együtt venne részt a szövetkezet megalakításában és a szövetkezeti tisztviselők kioktatásában. Az értekezlet a indítványt elfogadta s elnök azt határozatképen kimondotta, egyúttal az egyesület bizalmi férfiaiul megválasztattak: a zalaegerszegi járásba Szily Dezső és Nagy László, szentgrótiba Illés Ráfáel, a sümegibe Hayden Sándor, a keszthelyibe Malatinszky Ferenc, a nagykanizsaiba Jerfy Adolf, és Berkovits József, a pacsaiba Bosnyák Géza és Szentmihályi Dezső, a csáktornyaiba Langer Makár és Tóth János, a novaiba Farkasovszky Endre és Stadel János, az alsólendvaiba Isoó Ferenc és Strausz Flórián, a perlakiba Szabó Imre és Varga Mihály. Egyben elfogadta az értekezlet iQ. Thassy Imrének azt a javaslatát, hogy amennyire