Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

1903. augusztus 9. » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* o O lanok, és orvos is van, ki a teleporvosi teendőket elláthatja. Világos dolog az, hogy azon gyermeknek tartási és nevelési költségeit, a kinek hozzátartozói azt kötelesek és képesek fizetni, be fogják hajtani, ngyszintén a házasságon kivül született gyermek természetes apjától is. A menhely intézetében csupán a beteg, gyenge fejlettségű, különösebb ápolást és gondozást igénylő gyermekek tartatnak, a többieket külső gondozásba, nevelőszülőknek adják ki. Oly családnál, a mely a gyermeket kifogástalanul gondozza, elhelyezhető több gyermek is, azonban háromnál sohasem több. Ha a gyermek 7 éves elmúlt, lehetőleg iparosnál helyezendő el. Az igazgatóság gondoskodik arról, hogy a gyermek óhajának megfelelő iparos mesterséget tanuljon, ha pedig kiváló tehetségűnek mutatkozik, hogy a felsőbb tanulmányokra is bocsáttassák. Azt a nevelőszülőt, a ki a gyermeket legalább 3 évig kifogástalanul gondozta, a minisztérium pénzbeli jutalomban részesíti, vagy elismerő oklevéllel tüni.eti ki. Ha pedig a nevelőszülő hanyagsága, vagy gondatlansága a gyermek halálát okozta, vagy a gyermek a gondatlan ápolás miatt megbetegedett, a nevelőszülőt esetleg bűnvádi eljárás alá vonják. Az összes állami gyermekmenhelyek felügyeletét egy országos felügyelő alá vonták a ki évenkint minden gyermekmenhelyben vizsgálatot tartozik teljesíteni. A szabályzat f. évi szeptember elsején lép életbe. Megjegyezzük még, hogy a mebely kötelékébe csakis a 15 éven aluli gyermekek tartozhatnak. Aratás után. A termést betakarították, folyik a cséplés s Magyarország minden gazdája lesve várja a jobb gabonaárakat. Jobb értékesítési viszonyokra bizony rászorulnánk, mert az már bizonyos, hogy az idei termés 10—12 °/o"

a' alatta marad a tavalyinak. Szalmában mindenütt jelentékenyen kevesebb a hozam, mint az elmúlt esztendőben s a hiányt nem képes teljesen pótolni az, hogy a legtöbb helyen a gabonák jobban fizetnek, súlyosabbak s minőségre jók. Csak a jobb áralakulás volna képes a sok millióra rugó kevesbletet részben helyreütni. Jobb áralakulásra azonban alig van kilátás A tavalyról megmaradt készletek a kereslet akcióját nem sürgetik; a fogyasztás könnyen várja az idei termés piacra dobását s a külföldi vorseny megindulását. Az árak ma még nem állanak az idei termés hatása alatt. Nem csoda, ha aggodalommal lesik a gazdák a piacot, mert ettől függ, hogy lesz e eredménye munkájuknak, meghozza e a befektetések kamatait a gazdasági esztendő. A régi módi földmivelés kudarcot vallott mindenütt; a mi gazdáinknak is nagyrésze halad a korral és okszerű talajmivelés, gondos magválogatás által a termést ugy mennyiségileg, mint minőségileg emelni törekszik. A nagy latifundiumok mezőgazdasági kezelése manapság már mintaszerű Magyarországban ; birtokosainak imitt-amott már tőke is áll rendelkezésükre és igy elkövethetnek mindent, hogy a világpiac versenyében termékeiknek zavartalan ós állandó kelendőséget biztosíthatnak. Az utolsó években fellépett árcsökkenés nekik is kárt okozott ugyan, de a löldbirtok minőségére azért mégis volt némi jótékony behatással, mert pótolni akarván az árkülömbözetet a tömeges termeléssel, sokkal nagyobb intensivitással és gondossággal mivelik birtokaikat. Sokkal kedvezőtlenebb helyzetben van a kisebb birtokos és legrosszabban a parasztgazda. Mig a nagybirtok kiheverte az árcsökkenés következményeit, addig ezek, ha haladni akartak a korral ós a fokozódó igényekkel, kénytelenek voltak birtokaikat jelzálogkölcsönökkel túlterhelni. A törlesztendő kamatok nagyon is leszállították a íoldmivelés jövedelmezőségét, az igen apró birtok pedig megszűnt életfenntartó eszköz lenni. A nemzet vitális érdekei pedig megkívánják, hogy a kisbirtokosok nagy száma tovább is betöltse országfentartó hivatását és mértékadó tényezőknek különös gondját kell hogy képezze a birtokos osztály céltudatos támogatása. Magyarország földrajzi helyzeténél s népének jelleménél fogva rá van utalva arra, hogy fenállásának alapját a földmivelésben keresse s amily üdvös gazdasági viszonyaink javítására s nagy befolyással biró dolog az iparfejlesztés és kereskedelem felvirágoztatására irányuló törekvés, ép oly káros ós határozottan kárhoztatandó az a felfogás, amely az agrár érdekeket a merkantil céloknak alárendelni szeretné. Magyarország a kereskedelemből és iparból manapság megélni még nem képes; speciális közjogi viszonyainknál fogva olyan helyzetben vagyunk, hogy amit az ipari és kereskedelmi téren eddig alkottunk, azt a legkisebb rázkódtatás is tönkre teheti; de a földet mégsem lesznek képesek lábaink alól kirángatni. Magyarország íővagyona a föld; a földet tehát meg kell védeni s meg kell tartani a magyarságnak ; keresni kell a módokat és eszközöket, amelyekkel az agrár ós a merkantil érdekeket össze lehet egyeztetni. Manapság a szövetkezetektől várja a legtöbb nemzetgazda a gazdasági rend átalakulását. iLs igazuk van, csak a szövetkezetek helyes alakját kell jól megválasztani. A szövetkezeti törekvéseknek helyes célja a jövedelem szaporításában áll, tehát a nemzetek gazdasági életében a legnagyobb fontossággal birnak a termelő szövetkezetek, amelyek az apró erők tömörítése által a versenyképességet ós produkciót növelik, azután az értékesítési szövetkezetek, amelyek a kivitelt megkönnyítik. A hitelszövetkezek és fogyasztási szövetkezetek az egész nemzetgazdasági életre csak annyiban bírhatnak befolyással, hogy a jövedelem eloszlást arányosítják s esetleg, mint nálunk tehetnék — a külföldi tőkével ós terményekkel való versenyt megkönnyítik. A kisbirtokosok, különösen a parasztgazdák termelési és értékesítési szövetkezetei, ugy gazdasági, mint nemzeti szempontból hatalmas lendületet adhatnának a földmivelésnek. A kisbirtok nem képes a produkciót gépekkel, rendes munkással, egyéb befektetéssel emelni, nem képes még a rövid ideig tartó válságokat sem elviselni. De már ha 1000 hold mivelhető szántóföld tulajdonosai szövetkezetet alkotnak és vagy meglevő tőkékből, vagy pedig közös szavatossággal felvett jelzálogkölcsönökből fedezi a beruházásokat, szerzik be a szükséges gazdasági gépeket és marhaállományt már képesek a versenyre. A termelő szövetkezetnek átengedett birtok nagysága, illetőleg a kezeléshez szükséges rendelkezésére bocsátott tőkék, valamint a felajánlott napszámok adják meg ama mennyiségeket, melyek arányában a szövetkezet tagjai az elérendő haszonban részesülnek. Egyesült erővel sokkal többet el lehet érni, mint szétforgácsol ássál. Az a néhány holdas birtok, melynek megmivelése szövetkezeteken kivül tényleges veszteséggel jár, szövetkezeteken belül aránytalanul többet jövedelmezhet, talaja pedig a szövetkezet nagyobb anyagi eszközeink segítségével föltétlenül javul. Jól tudjuk, hogy a magyar faj conservativismusa ellensége minden néven nevezendő újításnak, tudjuk azt is, hogy ősi virtusnak tartják a sokkal kedvezőbb körülmények között élt ősök taposta ösvények közül ki nem mozdulni, de a napról-napra jobban és jobban észlelhető pusztulása a kisbirtokosnak, ép ugy, mint parasztgazdának, vaslogikával arra kényszerít, hogy a közállapotainkban észlelt e sülyedésnek okvetlenül véget kell vetni. De azt nem kívánhatjuk, hogy a törvényhozás maga belenyúljon a egyén magán ügyeibe, mert csak értelmileg visszamaradt népek szorulnak a kormányok gyámkodására. A társadalomnak magának közbe kell lépni, társadalmi uton kell a szövetkezést előbbre vinni. A tulajdonjog teljes tiszteletben tartása mellett okos rábeszéléssel és oktatással oda lehetne vinni kisbirtokosainkat, hogy termelési szövetkezeteket alakítsanak s a termelést egyesült erővel fokozzák. A társulat szelleme a művelt nyugot országaiban harcra kelt a kapitalismussal, amely egész társadalmi osztályokat nyomott el; meghozza az a magyar földnek is áldását, ha annak értékét méltányolni, felfogni képesek leszünk. A szövetkezeti eszmének s a szövetkezésnek félremagyarázása, félreértése az oka, hogy Magyarországon az abban rejlő hatalmat fehasználni nem tudjuk. A legnagyobb baj az, hogy a szövetkezést a fogyasztási szövetkezetekkel kezdtük, amelyek gazdasági bajainkon semmit sem segíthetnek s miután ezek itt ott a kereskedelemnek ártottak, a kereskedelem nemcsak a fogyasztási szövetkezetekkel, hanem a szövetkezeti eszmével szemben is állást foglalt. Azokban a bizonyos politikai boltokban kimerítve látta a szövetkezés minden eréjét, minden gazdasági hatását. Manap úgyszólván félelmet és bizalmatlanságot kelt a szövetkezés emlegetése, mert sok esetben diskreditálták annak erejét. Ez pedig merő félreértés. Nem tudják, hol kell megindulni a szövetkezésnek, hol kell megerősödni a szövetkezeteknek, hogy az egész gazdasági szervezetnek hasznára válljon. Ha pl. egy-egy csoport kisgazda közös erővel szerez be gazdasági gépeket, közösen műveli földjét s az intensív gazdálkodás minden előnyét biztosítja magának, evvel talán árt a tőkének s a kereskedelemnek? Szó sem lehet róla. A produkciót, a forgalmat emeli; a földet értékesebbé, a kölcsön vett tőkék jövödelmezőséget biztosabbá teszi s ezekből előnyt élvez az ipar, kereskedelem, spekuláció. Ott van a tej szövetkezetek példája, amelyeknek felállításához kell egy csomó gép; termékeinek forgalomba hozásához kereskedő. És bizonyos az is, hogy az árak nivellálódása tekintetében is üdvös hatása volna a szövetkezésnek s aratás után a gazda megközelítőleg tisztában lehetne avval, mit várhat terményeiért, vagy legalább is a rosz év veszteségeit több évre oszthatná fel. Nem okozna egy rosz aratás akkora konsternációt mint ma. Mindez természetesen csak abban az esetben következhetnék be, ha az egész gazdasági szervezetet átszőné a szövetkezés, mert ha néhány apró szövetkezet akarná megváltoztatni a mai gazdasági rendet, ugy járhatna, mint Aesopus békája: szótpukkannék az erőfeszítéstől. Mi lesz a tisztviselőkkel?, Harmath Domokos tollából jelent meg az alábbi közlemény a tisztviselők érdekében, amelyet mi is közre adunk, mert bizony igaza van a cikkírónak abban, hogy a tisztviselők helyzetének javítása olyan országos érdek, amelyet feltétlenül meg kell valósítani s bármely nehéz és válságos a politikai helyzet, nem szabad senkinek elfeledni. »A mai válságos helyzetben] e kérdésre igen nehéz megadni a feleletet; mert aggódva észleltük azokat az ellentétes nyilatkozatokat, melyek az uj kormány rövid szereplése 'alatt az állami tisztviselők törvényjavaslatának sorsáról elhangzottak. Különösen feltűnő az az ellentét, mely közelebbről a Vörös László és dr. Barabás Béla országgyűlési képviselők kijelentései között felmerült. Vörös László mint az állami tisztviselők „Országos Egyesületé"-nek elnöke julius 4-én a tisztviselők gyűlésén éppen az uj kormány elnök felhatalmazásával azon kijelentéssel igyekezett megnyugtatni a tisztviselőket, hogy: „a tisztviselők fizetésének rendezéséről szóló törvényjavaslat sürgős letárgyalása a kormánynak is határozott szándékát képezi oly formán, hogy első sorban az indemnitás, azután az ujoncjutalék, majd az 1903. évi állami költségvetés és ezzel kapcsolatosan a fizetés rendezésről szóló törvényjavaslat fog letárgvaltatni." Ezzel szemben Barabás Bóla julius hó 12-én nagyváradi beszámolójában állítólag azt mondotta, hogy: „a Széli kormány soha sem foglalkozott komolyan a tisztviselők fizetésének rendezésével." A mostani kormány-elnök pedig olyformán nyilatkozott, „hogy nincs is arra nagy szükség, mert bármilyen fontos, mégsem államszükséglet.* Egyik nyilatkozat sem lett megcáfolva, vagy megerősítve s igy nem lehet tudni, melyik igaz ? Az kétségtelen, hogy az állami tisztviselők ügye annyira országos érdek és a sürgős elintézést igénylő országos gazdasági ügyekkel annyira össze függ, hogy azt ezektől szétválasztani alig lehet. Nem tesszük fel az uj kormányról, hogy e javaslatot ütő kártyának használná fel. Ez nagyon frivol játék volna-. Mikor eljutottunk odáig, hogy a képviselőház pénzügyi bizottsága a fizetésjavításról szóló törvényjavaslatot letárgyalta és terjedelmes jelentósével a plénum elé terjesztette: az időtől kezdve az állami tisztviselők visszafojtott lélekzettel némán szemlélték azt az elkeseredett politikai harcot, melynek ma sincs vége. Ki tehet arról, hogy azzal az időponttal egyidejűleg a harcok küzdelme mind hevesebb lett és az előző kormányt áldozatul ejtette.