Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)
1903-12-20 / 51. szám
1903. november 15. Eladott vármegyei ház. A zalaegerszegi járási főszolgabírói hivatal befogadására szolgáló, a „Zala"-utoábaii levő vármegyei házat a beadott utóajáulat folytán második árverésen 6.872 K vételáron eladták s az eladást a decemberi törvényhatósági közgyűlés jóváhagyta. Elmeosztály Zalaegerszegen. Még a mult év decemberi közgyűlésén elhatározta a vármegye törvényhatósága, hogy a zalaegerszegi közkórházat elmebetegek befogadására szolgáló elmeosztállyal kibővíti s e célra a költségek egy részét kijelelte, a hiányzó összegnek pedig törlesztéses kölcsönnel való fedezését elhatározta. A belügyminiszter a közgyűlés határozatát jóváhagyta, valamint a hiányzó 52.000 K összegnek törlesztéses kölcsön utján való felvételét azzal, hogy a törlesztő részletek az ebadóból e célra átengedett összegből nyernek fedezetet. A vármegye törvényhatósága a belügyminiszter leiratát decemberi közgyűlésén tudomásul vette és megbizta a vármegye alispánját, hogy a kölcsönt a magyar jelzálog hitelbanknál 15 évi törlesztésre vegye fel. Ilykép misem állja útját, hogy az elmeosztály befogadására szükséges épület építését már a jövő tavasszal megkezdhessék. A tisztviselők fizetési pótlékai. A tisztviselők fizetésének rendezése régóta vajúdó kérdés. Egy izben már majdnem megszületett, de a mamáját agyonobstruálták, s vele együtt kimúlt a magzat is. A kormány tehát eddig is, mig uj törvónyt alkothat a majdan végleg pacifikálandó ház, a jogos remények fejében csinált adósságok törlesztésére a költségvetésbe felvett 16 millió koronát, vagy legalább is ennek jó részét pótlék cimén fel fogja osztani az állami tisztviselők között. A közigazgatási tisztviselők adósságainak törlesztéséről csak a jövő évben történik gondoskodás. — Ma már azt is tudjuk, hogy a 16 millió minő kulcs szerint lesz felosztva. A keretek ugynazok maradnak, amelyeket a törvényjavaslat felállított. Furfangos tolvajok. Két sógor, akik disznót nem hizlaltak, de disznót ölni mégis akartak, egy sötét éjszakán két kövér kocát csaltak ki más gazda hidasából. Az egyiket szerencsésen feltették a kocsira, a másik azonban elkezdett visítani, amire a gazda gyufát gyújtogatott a szobában, hogy kinézzen az udvarra. A tolvajok azonban nem jöttek zavarba. Az egyik bezörgetett a gazdához, hogy segítsen feltenni a kocsiról megszökött disznót. A kocsi az ut közepén állott, egy disznó már ott röfögött a kasban, Bognár János tehát segített megfogni a megszökött állatot. Még el kérdezte azt is, hogy hová igyekeznek. A két ember azt mondta rá, hogy Kanizsára mennek hetivásárra, azután megköszönték a szivességet s elhajtottak, Bognár János pedig nyugodtan lefeküdt. Másnap ütötte a fejét: saját disznóját pakolta fel a szekérre. Régi 8Írol(. Gyarmathy József aszófői gazda szőlőjében forgatás közben néhány kősírra akadtak. A sírokban a csontvázak teljes épségben megmaradtak ugyan, de a sírok kétségtelenül nagyon régi eredetűek. Uj Óvi borravaló. Az uj esztendei borravalót szentesítette a szokás. Vendéglő, kávéház, az iparosok egy része már beleszámítja a szegődségbe az újesztendei borravalót; sőt az állam is szentesíti a szokást az által, hogy egyes alkalmazottainak megengedi az újévi ajándék elfogadását. Alig van olyan intézmény, amelynek szolgái, ámbár a közönség szolgálatukat busásan megfizeti, borravaló szedő körutat ne rendezzenek. A szokásos borravaló adó ellen nem is rugdalódzunk. De már a felpántlikázott ostoru kocsisok hétcsillagos törkölygőzlehelletű felköszöntőit, valamint a foglalkozás nélküli alakok jókivánatait a közönség szívesen nélkülözi. Ezeknek inváziójára jó eleve felhívjuk a rendőrség figyelmét, amelynek feladata az is, hogy a folyton fokozódó borravaló epidémiát lehetőleg korlátozza s a közönséget a zaklatástól megvédelmezze. A nyomorék. Szánalom volt ránézni. Az egyik lába mankóra támaszkodott s vastagon rongyokba volt takarva; keze fel volt kötve, a fején rettenetes piszkos kendő, amelyen vórnyomok látszottak; fél szeme hiányzott s reszketett az egész teste, mint a nyárfalevél. Ez a szerencsétlen nyomorék mit tehetett volna mást: koldult. Ki ne könyörült volna meg az összetört alakon? De a nyomorék lopott is, ha szerét teliette. Egy sült tököt tettek ki a pitvarba hűlni > Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap« s a koldus rongyos szűre alá dugta a forró sültet és megszökött vele. Észrevették s két legény utána eredt. A nyomorék pedig a vállára vetette a mankót és elfutott Bessenyő felé. A két egészséges ember nem tudta utolérni, de nem is lett volna bátorságos megközelíteni, mert mankójával megfenyegette a bátor legényeket. Adomány a balatonfüredi Erzsébet szeretetház javára. Zalavármegye törvényhatósági bizottsága f. hó 15-én tartott rendes közgyűlésén a balatonfüredi Erzsébet szeretetház javára az 1904-ik évre hatszáz korona segélyt szavazott meg. A cselédek lakása. Mi is többször irtunk már arról, hogy a gazdasági cselédek sok helyen egészségtelen, piszkos, nedves odúkban iaknak s ugy össze vannak zsúfolva, hogy egészségük és gyermekeik erkölcsei mindig veszélynek vannak kitéve. Bizonyos, hogy ezeken az állapotokon segíteni kell. Ugy látszik azonban, hogy a humanisztikus eszmék terjedése s a társadalmi akció semmit sem érnek. Ha nem akarjuk megvárni, mig a régi viskók összedűlnek, a hatóságoknak kell beleavatkozniok a dologba. Szomszédunkbar, Vasvármegyében tervbe is vették, hogy szabályrendelettel oldják meg a kérdést. A vármegye alispánja közegészségügyi, közerkölcsi, valamint emberbaráti szempontból megyei szabályrendelettel óhajtaná az ügyet rendezni és evégből tervezet készítésére a gazdasági egyletet kérte fel. Az egyesület a kérdés nagy szocális jelentőségét ismerte s a tervezetet el is készítette. E szerint olyan gazdaságokban, ahol külső gazdasági cselédek alkalmaztatnak ós a külső, éves gazdasági cselédek a gazda vagy haszonbérlő által láttatnak el, a gazda vagy haszonbérlő az éves nős vagy családos cselédek részére egészséges, száraz, elég tágas lakást tartozik adni olyformán, hogy minden családnak egy szobája legyen. A szabályzat a hatóságnak azt a preventív intézkedést tartaná fenn, hogy bizonyos idő múlva a nem megfelelő cselédlakásokat kiüríttethetné. Ki akar egyéves önkéntes lenni. Bizonyára van olvasóink között akárhány fiatal ember, ki annak idején tanulmányait fólbenhagyta s igy a 3 éves terhes katonai szolgálatnak néz elébe. Debrecenben már évtizedek óta sikeresen működik az országszerte kitűnő hírnévnek örvendő Lichtblau Albert-féle, miniszterileg engedélyezett katonai előkészítő tanfolyam, melyben mindazon ifjak, kik a megkívánt iskolákat nem végezték, előkószültségükre, foglalkozásukra való tekintet nélkül megszerezhetik az egyéves önkéntesi jogot. A ki 1883-ban született, már elkésett. Születési év közlendő. Prospectust bárkinek készséggel küld Lichtblau Albert intézeti igazgató Debreczenben. Lótenyésztési szabályrendelet. A vármegye törvényhatósága előző egyik közgyűlésén a lótenyésztési szabályrendeletet a hidegvérű lovak tenyószthetése ügyében módosította s megerősítés végett a foldmivelésügyi minisztériumhoz felterjesztette. A szabályrendeletet a minisztérium megerősítés nélkül azzal küldötte vissza, hogy a fenforgó ügyben végérvényesen akkor fog határozni, ha az országos tenyészkerületek megállapíttattak. Husz koronán aluli számlák bélyegmentessége. A kereskedői és iparos köröknek régi kívánságuk, hogy a husz korona értéken aluli árukról szóló számlákat bélyegmentesen állithassák ki. Ez a kivánság jogos és méltányos és megvalósítása az államkincstárnak sem okozna számbavehető kárt. Az ilyen számlákat ugyanis legtöbbször készpénzfizetés esetében a bevásárló megbizott, cseléd stb. ellenőrzése céljából állítják ki. Már pedig kétségtelen, hogy a számlabólyegnek csak akkor van értelme, ha a számla hitelre való vásárlás esetén a később megfizetett összeg nyugtatványozására szolgál. De készpénzfizetés esetén, midőn nyugtatványra szükség nincs, bélyegről nem lehet szó. Méltányos tehát, hogy az ily alkalmakból kiállított számlák, melyek természetüknél fogva husz koronánál magasabb összegről alig szólhatnak, a felbélyegezés kötelezettsége alól felmentessenek, annál inkább mert — mint a „Magyar Kereskedők Lapja" irja — az államkincstár sem károsodnék, hiszen minden szigorú ellenőrzés dacára a bélyegkötelezettséget ma is kijátszák. A nagyváradi kereskedelmi ós iparkamara is irt a napokban a kereskedelmi miniszterhez, hogy a számlák bélyegmentessógét husz koronáig elrendelje. 557 Legújabb Rohits-Sauerbrunnból. Rohits-Sauerbrunnban felépítendő hydro-electro-mechanotherapiai gyógyintézet ügyében az építőbizottság már összeült. A terveket a kiváló hydropathikus Mathes dr. tanár jóknak találta, melyek a legdivatosabb követelményeknek is megfelelnek. Az intézet nagyszerű stylusban a legelegánsabban és a hydro-electro-mechano-therapia összes újításaival lesz berendezve. Két nagy gyógykezelési terem létesíttetik, hidegvizprocedu'rának, villanyos fényfürdőknek, inhalatorium, pneumatikái kamrák részére stb. s egy terem svéd másságé, Zander-féle gyógygymnasztika, lég- és napfürdőknek. Az intézet szakavatott orvosi felügyelet alatt fog állni és napontai 400 procedúrára lesz berendezve. A mult nyolcvanas években Rumpf János geológus tanulmánya alapján a rohitsi savanyuviznek egy ujabb töltő tárnája oly módon lett elkészítve, hogy a savanyuvizek a kuttárnákból szénsav veszteség nélkül, tehát eredeti üvegekbe tölthetők. A töltő módszernél ezen kitűnő újítás a további kezelést az üvegek elszállítására is nagyon egyszerűsíti és megkönnyebbíti. A rohitsi h. é. vasút üzemmegnyitása előtt a stájerországi orsz. választmány azon iparkodik, hogy a kutüzlet centralizációjának eszméjét valósítsa meg, ugy hogy az összes ezen célra szolgáló kezelési helyiségeket a töltő-tárna körül csoportosítják és az ehhez szükséges helyet a régi 1820. óv óta álló zenekarház lebontása által nyerik. Az uj építendő telep uszály vágánnyal lesz a h. é. vasúttal összekapcsolva és minden lehető újítással felszerelve, mint gyógyvíz töltő ós szállítási minta berendezés fog kitűnni. Az üzem megnyitás minden valószínűség szerint 1904. májusban lesz. Állami facsemeték adományozása. Az állam által fentartott erdei facsemetekertekből az 1904. évi tavaszi ós őszi erdősítésekhez szükséges csemetekészletek a foldmivelésügyi miniszter által rendelkezésre bocsáttatnak. Az illető igényjogosultak ez iránti kérvényüket az erdőgondnokságok utján kötelesek benyújtani; a részletes feltételek ott meg is tudhatók. Elvi határozat. A vadászebekre is áll az az általános szabály, hogy gazdáik kötelesek azokra akként felügyelni, vagy felügyeltetni, hogy idegen vadászterületeken magukban ne kóboroljanak s a vadászatra jogosultnak saját vadászterületén talált idegen vadászebeket csak akkor nem szabad lelőni, ha azok gazdáikkal, illetve azok környezetében vannak, a kiknek gondozása és felügyelete alatt állanak, vagy azoktól vadászat közben távoznak el és mennek át idegen vadászterületre. Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűvíz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserüvizet. Gazdátlan nyeremények. A legutóbb kiadott hivatalos kimutatatás szerint a Jósziv sorsjegyeknél 16600 db. olyan nyeremény van, a melyért még nem jelentkeztek, nyilván azért, mivel e sorsjegyek tulajdonosai nem tudják, hogy a sorsjegyük ki van már húzva. Igy van ez a többi sorsjegynél is és mivel ezek a nyeremények elévülnek, mondhatni hogy sok millióra menő vagyon pusztul el azért, mert a sorsjegybirtokosok nem elég gondosak és nem járatnak megbízható Jsorsolási lapot. Ennélfogva, a kinek sorsjegyei ós egyébb értékpapírjai vannak, erra nézve rendkívül fontos egy megbízható sorsolási lapnak a járatása. Ilyenként ajánlható a „Pénzügyi Hírlap", a melynek sorsolási melléklapját, a Pénzügyi Útmutatót, a m. kir. belügyminiszter mint teljesen megbízható szakkőzlönyt, a m, kir belügyminiszter mint szakértelemmel és pontosan szerkesztett közlönyt hivatalosan ajánlott. A lap előfizetői a januári számmal idgyen megkapják a „Pénzügyi és tőzsdei Évkönyvet, a mely sok hasznos tunivalón kivül tartalmazza a kezdettől fogva a7. 1903 óv végéig kihúzott, de kifizetés végett bemutatni elmulasztott sorsjegyek, kötvények záloglevelek hiteles kimutatását, ugy, hogy e könyvből bárki azonnal megláthatja, ki van e sorsjegye húzva, vagy nincs. A Pénzügyi Hirlap előfizetési ára egy évre, a Pénzügyi, Útmutatóval és a Pénzügyi és Tőzsdei évkönyvvel együtt 5 K, a mely postautalványon küldendő be a kiadóhivatalba, VII. Kerepesi ut 44. szám.