Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 27-52. szám)
1903-11-29 / 48. szám
6 •Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 1903. december 13. szerencsésen be is fejeződött — a szorgalmas napszámost áldomással kínálta meg. Horváth Sándor alaposan fölhörpintett s már jó későre járt az idő, mikor egymagában nekivágott a sötét éjszakának és bandukolt haza felé. Útközben egy mély ut szélén bandukolt s olyan szerencsétlenül esett a mélységbe, hogy több oldalbordáját eltörte. A szerencsétlen ember reggelig feküdt a hegyi útban, ahonnan az arra járók szállították haza, hol orvosi gyógykezelés alá vették ugyan, de csakhamar belehalt sebeibe. Mercúr váltóüzleti részvénytársaság Budapest, V. Fürdő-utca 3.) Mint értesülünk e jó hírnevű intézet „vidéki takarékpénztári és bank,1 valamint egyéb tőzsdén nem jegyzett részvényeknek adásvételét, nemkülönben az ily értékekre való „előlegnyujtást" üzletkörébe felvette ós ezen uj üzletágat széles alapon, különös gonddal szándékozik művelni. Ezen értékek forgalma tudvalevőleg eddig csak nehezen és igen nagy áldozatok árán volt lehetséges, a bankszerű kezelés, a kinálat, kereslet központosítása által a Merciír váltóüzlet rég érzett fontos gazdasági szükségletnek felel meg. Vidéki pénzintézeteink száma ezren felül van, névleges tőkéjük körülbelül 100 millió. Árfolyamértéke pedig közel 300 millió. Az utolsó évek átalagos jövedelmezősége majd 17°/ 0 v°lt> kétséget nem szenved, hogy e részvények nagy része jó jövedelmezőségű és fejlődéskópes befektetést képez. Ha sikerül a Mercúr váltóüzletének e papirok számára ujabb érdekeltséget teremteni, ez takarékpénztári ügyünk fejlődését lényegesen elő fogja mozdítani. Méhlopás. Unger Ferenc helybeli lakos nagyobb szabású méhest tart fenn a lakásánál levő kertben. A minap éjjel ismeretlen tettes a legszebb kasok egyikét ellopta. Károsult panaszára a rendőrség szigorú nyomozást indított meg. Zalába fult. Nem múlik el esztendő, hogy a Zala ne követelne emberáldozatot. Nyáron egy két gondatlan fürdő pusztult el, most pedig télvíz idején fult bele Sulykovszki István ságodi lakos, aki a mult hót egyik estéjén pityókos állapotban bandukolt az egerszegi hegyről hazafelé. A mint a Zalán át akart menni, beleesett a folyóba és nyomtalanul eltűnt a sáros, iszapos vizben. Hulláját csak napok multán halászták ki. Hirtelen halál. Súlyos csapás érte Ángyán János vonyare-vashegyi körjegyzőt. Egyetlen fia Ángyán János okleveles jegyző, aki pár évvel ezelőtt a zalaegerszegi felső kereskedelmi iskolának volt növendéke, 24 éves korában szivszélhiidésben hirtelen elhunyt. Béke poraira ! Talált tárgyak. E hó 22-én a Vármegyeház előtti téren egy ezüst forint nagyságú arany medailon találtatott, amelybe egy női arcép van foglalva. — A mult hetekben egy fekete pénztárca találtatott a piacon, a melyben pénz, póstai feladó vevénynek s egy számla van. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrkapitányságnál. Ménló vizsgálat. A magánosok tulajdonát képező ménlovak vizsgálatát Zalaegerszegen f. évi december hó 4-én délelőtt ejti meg az erre kiküldött bizottság. Aranyárkelet-pótlék december hóra. A vámilletékeknek ezüstben történő fizetésénél vagy biztosításánál szedendő aranyárkelet-pótlékot f. évi december hóra 19 7 2°/ 0-ban állapították meg. Állategészségügy. Vármegyénk területén f. hó 22-én a földmivelésügyi minisztériumhoz beérkezett hivatalos jelentések szerint 4 községben lépfene, 1 községben veszettség, 24 községben ragadós száj- ós körömfájás, 1 községben ivarszervi hólyagos kiütés, 1 községben rűhkór, 8 községben sertésorbánc és 33 községben sertésvész volt. Piaczi áraink a legutolsó hetMsáron 50 kilogrammonkint búza rozs árpa zab fehérbab tarkabab tengeri burgonya lóher bükköny Kor.-Ml Kor.-lg minőség szerint . . 7.10 7-20 » t . 5-60 5-80 > » . 5-50 5-80 » » . 5-20 5-30 » » , . 8-— 8-50 » » . 6.50 7-— » » . 5-50 5.80 » » —• • » » » » . 45-— 50.— Nyilt-tér.*) A „Wiener Allgemeinen Medizinischen Zeitung"-ban olvasható: A Wilhelm-fóle antiarthritikus antirheumatikus vértisztító teája Wilhelm Ferenc gyógyszerésznek, cs. és kir. udvari szállítónak Neunkirchenben, J.lsó Ausztriában, ezen, oly gyorsan hiressó vált tea, az év minden szakában alkalmas gyógymód a vér alapos megtisztítására minden lerakódásoktól s használhatja mindenki kor- és nemi különbség nélkül. Az ezerféle gyógyulás, amit ezzel a vértisztító teával köszvényben, reumában, ideg- és izületi betegségekben elértek, a csalhatatlan szer nevét biztosítják számára az említett betegségekben. Hasonlóan bőrkiütésekben, nemi betegségekben, ha ezek régiek és idültek is, ezen teának használata az egész szervezetet tisztítja. Aranyeres bántalmaknál, székrekedésekben, májbetegségekben, sárgaságnál nagy szerencse, ha kéznél van ez a tea, csakhogy valódinak kell lennie s ne engedjük magunkat haszontalan utánzatokkal megcsalatni, amelyeknél siker nélkül adjuk ki a pénzt. A valódi, orvosi utasítás szerint készült s a Wilhelm-tea használati utasítással együtt kizárólag készítőjénél: Wilhelm Ferenc gyógyszerész, cs. és kir. udvari szállító Neunkirchenben kapható, vagy ennek raktáraiban. MERCÚR váltóüzleti részvénytársaság BUDAPEST, V., Fürdő-utca 3. szám. vesz és elad vidéki takarékpénztár- és bankrészvényeket, tőzsédén ===== nem jegyzett papírokat ===== ós azokra, valamint minden egyéb értékpapír és sorsjegyre igen előnyös előleget folyósít. = Banlc- és tözsdeüeyettien szakszerű felvilágosítással szolgál, = BANKOSZTÁLY. SORSJEGYOSZTÁLY. VÁLTÓÜZLET. A m kir. szab. osztálysorsjáték főelárusítóhelye. Sorsjegyek csekély lavi részletfizetésre, előnyös sorsj egy társaságok. Sorsjegytliztosítás: legolcsóbb díjszabás kívánatra bérmentve. = Rövid levélczim : MERCÚR, Budapest, Fürdő-utca. = Részvénytőke 1,000.000 korona ») fi roratban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerlc. Felelős szerkesztő: dr. Csák Károly. Társszerkesztő és kiadó: Udvardy Ignác. Palais hajifjitó használatával a megőszült haj eredeti szinét nyeri vissza. A fejbőrt nem festi, a ruhaneműn foltott nem hágy, többi előnye, hogy a hajtűszöket erősbíti és hogy teljesen ártalmatlan. Egy üveg ára '2 korona. Főraktár Budapesten: Petri Ottó gyógy szertárában I. Attila-körűt 51. AI Orsi. Cud. Munkás- éi Cselédsegélypénztár! ajánljuk jó indulatába. ísmertease ezt az intézményt a nép körében. Biztosítsa cselé deitezen segél* pénztárnál i Malomtulajdonosok I fi g y e 1 m é b e! "^m 8 áll Van szerencsém szives tudomására Wj H hozni, hogy Zalaegerszegen, Zöld- | M utca 3. szám alatt levő J gépjavító műhelyemben ü) hengereket szakszerűen „ csiszolok és rovátkolok B a budapesti Gans-gyárból vásárolt Kjfc legújabb szerkezetű hat késes géppel, jótállás mellett Szives megbizásokat kérve vagyok W Zalaegerszeg, 1903. nov. hó. Pí m w kitünó' tisztelettel Bi VARGA GYULA. ^ mmmm oVo^A' • 1yjy wV(fjy CfjVt%»y(tníy'A OivVOw "ATAVAWA^ATF A^A^FAV A^vW MM Csak a legolcsóbb elég olcsó! = December elsején kezdődik a SCHÜTZ áruházban a karácsonyi vásár a vászon és asztalnemű osztályban, ahol csődtömegekbői való áruk kerülnek eladásra. Eladó a Zalamegyei Gazdasági Egyesület kertjében Zalaegerszegen 12.000 darab két éves, 60—100 cm. magas, kerítésnek való GLEDITSGHIA Ezere egyesületi tagoknak 8 korona, nem — tagoknak 9 korona. ===== Figyelmeztetés. Töbszörösen kitüntetve Páris, Budapest. Szombathely. Budapesti keztyüs = a zalaegerszegi országos vásáron rendkívüli olcsó áron árusít téli bó'r, kötött, szövött keztyiiket, nadrágtartókat és egyéb árukat. Karácsonyi vásár. 2 » CTQ << P> T w << a 3 3 <