Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-29 / 13. szám

2 » Zalamegye, Zala vármegyei Hirlap* 1903. április 12. hogy jogos igényei meddig terjedhetnek, bizonyítja az, hogy sem több, sem kevesebb anyagi előnyt nem kért senki: egyenlő mértéket, egységes javadalmazást, egyforma elbánást. Széli Kálmán miniszterelnök a tisztviselők küldöttségének adott válaszában kijelentette, hogy az igények jogos voltát elismeri, mert ismeri a vármegyék helyzetét. Tudja azt is, hogy a közigazgatási tisztviselők, akiket nagy felelősség súlya nyom, akik nem kevesebb s nem kevésbé fontos állami feladatokat teljesítenek, mint az állam közvetlen tisztviselői, állásukhoz, hivatásukhoz munkájukhoz méltó fizetésben nem részesülnek. Elismerte azt is, hogy a helyzet javítása az állam feladatát képezi. Kijelentette, hogy a mozgalmat érthetőnek találja, mert az állami tisztviselők fizetésének rendezése, jobb helyzete maga után kellett, hogy vonja az önkormányzati tisztviselőknek jobb javadalmazás után való törekvését is. Az elvek tehát elismertettek s azt is a miniszterelnök szájából hallottuk, hogy a kérdés feltétlenül meg fog oldatni, de hogy mikor, arra a kérdésre választ nem kaphattunk. A vármegyék tisztviselői részére a választás s az állami dotáció olyan amphibiális helyzetet teremt, amelyben ennek a kérdésnek a megoldása nagy nehézségekkel jár s ezenkiviil a pénzügyi helyzet sem engedi, hogy a közigazgatási tisztviselők ügye már most napirendre kerüljön. A közigazgatás reformja ugy elő van készítve, hogy azt elodázni seki sem tudja, nem is fogja, nem is akarja. A tiszviselők kérelme véglegesen a nagy reform alkalmával fog rendeztetni, ami azonban nem zárja ki azt, hogy addig is nem fog TÁRCA. Nápoly és Pompei. Napsugaras, enyhe tavaszi reggel volt. A tenger mozdulatlan színét csak néha-néha bodorította fel az enyelgő fuvallat, mely a ragyogó viztömeg felett röpdözött, le-lecsapva zsákmányra leső sirályként, a sima tükörre. Hajónk szinte észrevétlenül siklott tova a csendes vizek hátán s csak a távol kékes párázatából kibontakozó part jelezte, hogy haladunk. Hegyektől koszorúzott, völgyekkel szabdalt, gyönyörű félsziget öle nyílik meg előttünk, telehintve a természeti szépségek minden kincsével. A zöldelő virányokon, a setétlő narancsligetekben, a tarka mezőkön játszi szellők ringatják a folyton nyíló virágokat s a nyájas ég egész éven át érleli az örökifjú természet édes gyümölcseit. A hideg félve látogat el ide s csak azért, hogy kellemesebbé tegye a tavaszraválást. A mint közeledünk a parthoz, az ingó lombok közöl piros tetejű, barátságos házak tünedeznek elő, kikandikálva ablakaikkal a napfényben tündöklő környékre és a beláthatatlan tengerre. Isten áldotta helyecske, középpontja a világ legszebb vidékének : Sorrento. Micsoda varázs rejlik e névben milliók számára, kik messze országokból elvándorolnak ide, hogy gyönyörködjenek a teremtés legbájosabb alkotásaiban! S kinek ne jutna eszébe, mikor partjai mellett elhalad, e kicsike város nagy szülöttje, a szerencsétlen lángelme, kinek babérai közé annyi a kormány a fizetésekben mutatkozó kirivó külömbségek kiegyenlítésére törekedni. Mert — így szólt a miniszterelnök —igaz, hagy van külömbség egy kis vármegye és egy nagy vármegye alispánjának munkaköre között, de ez a külömbség legtöbbször még sincs akkora, amely a kisebb javadalmazást indokolná s végre a kis vármegye alispánjának is meg kell élnie. Széli Kálmán határozott szavakkal tett Ígéretet arra nézve, hogy a kérdést frázisokkal elintézni nem akarja s a kérelmeket gonddal és avval a jóindulattal fogja megfontolni, amelylyel a közigazgatási tisztviselők, mint munkatársai iránt viseltetik, akiknek munkakörét és felelősségét négy év óta jobban ismeri és becsüli, mint valaha. Több helyen tendenciózusan az volt megirva, hogy a miniszterelnök a vármegyék tisztviselőinek mozgalma felett roszalásának adott kifejezést s kérelmük felett napirendre tért. Ez így nem felel meg a valóságnak. Igaz, hogy volt a válaszban olyan pont is, amely a közigazgatás szolgáit fájdalmasan érintette, mert olyanformán hangzott, mintha a vármegyei tisztviselők violálással vádoltatnának, a miniszterelnök azonban a mozgalmat érthetőnek mondta s csak azt jegyezte meg, hogy a kongressust feleslegesnek tartja, miután már ezúttal befejezhető lett volna a tervbe vett munkálat. Kifejezte, hogy a kongressust ugyanazon elvi okokból nem helyesli, amelyeket az állami tisztviselők mozgalma alkalmával hangoztatott s hogy a mozgalom a rendezést sem előbbre nem viheti, sem el nem odázhatja. Széli Kálmán miniszterelnök kérte a vármegyei tisztviselőket, hogy várjanak nyugodtan és önmegtagadással. cipruság vegyült; ki egy dicsőséggel és fájdalommal telt élet után, testileg és lelkileg megtörve keresett pihenőt a földön, mely életét adta; kinek ne jutna eszébe az olasz romantikának halhatatlan nevű dalosa, a lovagi erényeknek és eszményi szerelemnek édes szavú költője : Torquato Tasso. * * * A kis tündérországot elhagyva, csakhamar láthatóvá lesz por és füstgomolyba temetkezve, Itália legnagyobb városa, Nápoly. Uél felé érkezünk be a kikötőbe, melynek élénksége már elárulja, hogy Oloszország egyik gócpontjában vagyunk. * * * Szegény nápolyiakra sok mindent ráfognak a rosz nyelvek. Első sorban is azt, hogy mindent jobban szeretnek, mint dolgozni s ha valaki megkérdi a parton ácsorgó koldus népséget, hogy miért nem néz munka után, a felelet, hogy azért, mert gyönyörködniök kell a természetben. Mások szerint a nápolyiak szentül meg vannak győződve, hogy mikor Isten a világot teremtette, az égbolton egy lyukat bökött . . . csak azért, hogy mindig láthassa Nápolyt. Az élcelődésnek megvan az alapja is. Nápoly környéke, örökzöld növényzetével, a füstölgő Vezuvval, a hatalmas öböllel, a messzeségben kékellő Capri szigetével, a hegyoldalakon és tengerparton elszórt falvacskákkal és csinos villákkal valóban kedves, változatos panorámát tár a szemlélő elő. Maga Nápoly az igazi nagyváros képét nyujtja. Díszes köz- és magánépületek, fényes palotasorok váltakoznak keskeny, piszkos uccákkal, a szegény- | Bizony ez is zokon esett, mert harminc évig úgysem tettünk egyebet, mint önmegtagadással vártunk. De várjunk tovább s dolgozzunk tovább. A mozgalomból számunkra igényeink jogosságának elismerése s az a tudat marad, hogy utódaink boldogulásának útjait egyengettük. Az értekezletet a fővárosi lapok bőven ismertették, tehát csak a vármegyénket közelebbről érdeklő mozzanatokat említjük meg. Zalavármegye tisztikarából az értekezleten részt vettek: Csertán Károly alispán, Thassy Kristóf főügyész, Trsztyánszky Ödön árvaszéki elnök, Viosz Ferenc nagykanizsai, Kovács Rudolf perlaki, Fűzik Gyula sümegi, Székely Emil alsólendvai főszolgabirák, Fitos Márton levéltárnok, Czebe Károly és dr. Csák Károly árvaszéki ülnökök, Vizy Géza aljegyző, Hutter Ferenc árvaszéki kiadó. A vármegyeház dísztermében tartott értekezleten mintegy 500 tisztviselő volt jelen. A határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták, százas bizottságot alakítottak, amelyben vármegyénk tisztikarát Csertán Károly alispán, Thassy Kristóf főügyész és dr. Csák Károly árvaszéki ülnök képviselik. A százas bizottság az értekezlet után azonnal megalakult és Zalavármegye alispánjának indítványára egy szükebbkörü bizottságot küldött ki a kormányhoz, a képviselőházhoz és a törvényhatóságokhoz intézendő memorandum kidolgozása végett. A szükebbkörü bizottság a tervezetet elkészíti, azt a százas bizottság elé terjeszti, az összes vármegyék tisztikarainak megküldi s az ez által is elfogadandó munkálat kerül az április 26-án tartandó kongresszus elé. A százas bizottságnak mintegy 60 tagja, Beniczky Lajos pestmegyei alispán vezetése alatt tisztelgett Széli Kálmán miniszterelnökünknél; bejelentvén a mozgalom megindítását. A küldöttségben Zalából ott voltak: Csertán Károly alispán, Thassy Kristóf főügyész, dr. Csák Károly árvaszéki ülnök, Vizy Géza aljegyző. Hét vármegye alispánja, köztük Csertán Károly zalavármegyei alispán, tisztelegtek még Gullner Gyula és Széli Ignác belügyi államtitkároknál is. Őszinte örömmel és büszkeséggel jegyezzük fel, hogy vármegyénk és alispánunk iránt a sympatia többször megnyilvánult s tisztikarunk küldöttsége egyike volt a legtöbb tagból álló küldöttségeknek. ség és nyomor fészkeivel s betölti minden zugát az egész napon át hömpölygő embertömegek zaja> a villamosok örökös csengetése, a bérkocsisok nagy kedvteléssel gyakorolt ostorpattogtatása, a szamarak ordítása és hajtóik üvöltése, kik versenyt i-á-znak csacsijaikkal, oly ügyesen utánozva őket, hogy alig lehet a kettőt egymástól megkülönböztetni. Az olasz városok uccai életét teljesebben, eredetibben kifejlődve sehol sem láthatjuk, mint itt. A szegényebb nép kora reggeltől késő estig az uccán tanyáz; onnan él s ott végzi minden dolgát. A napos helyeken csapatostul hever a sok, szennyes rongyokba burkolt éhenkórász, csak akkor tápászkodva föl kérésre nyújtott kézzel, ha idegent lát maga mellett elhaladni. A tengerparton vége-hossza nincs a sátraknak, melyek alatt terjedelmes konyhák tűzhelyei ontják a füstöt. Sütik-főzik a megnevezhetetlen ételeket nyitott fazekakban, lábosokban s nagy kanalakkal meregetik a soha le nem sikált asztal köré telepedett vendégek tányérjaiba. Főélelmicikkük a hal és makaróni, hozzájuk járulnak a számtalan fajú kagylók. Magam féle embernek látásuk is elveszi az étvágyát s ők azon piszkosan, sárosan, a hogy kifogják, marokra kapják a héjas állatokat, feltörik s mohón szürcsölik az Ízléstelen szinü s gyakran kellemetlen szagú, pépszerű tartalmat. A ki jóllakott, mindjárt a szomszédságban megtalálja a nyalánkságot is; a nagyság és finomság szerint osztályozott és szépen sorba rakott szivarcsutkákat, melyeket itt ép ugy árulnak, mint nálunk a körtét, vagy az almát. Hogy a kép teljes legyen, ne feledkezzünk meg a tengerparti borbélyokról sem, a | kik valamely elhagyott ház falába beleillesztenek