Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-08 / 10. szám

2 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1903. március"22. törekvéseiket istápolja, de meglátták azt is, hogy a magyar gazda rá is szorul, rá is támaszkodik a kormányra s annyira megszokta már a gyámkodást, hogy minden jót, kezdeményezést az államtól s a gazdasági egvesületektó'l vár, amelyek mintegy közvetító'k az állam és a nép között. És elmondja rólunk az angol, amit külömben magunk is régen tudunk, hogy a magyar emberből hiányzik az egyéni vállalkozásra való bátorság, a vállalkozási szellem, nem elég élelmes és egyénileg túlságosan konservatív. Az ó'stermelés terén mutatkozó haladás érdemének oroszlánrésze a kormányé s a cooperativ munkáé, amelynek irányításában a gazdasági egyesületek viszik az áldásos vezetó' szerepet. Tehát dolgozni tudunk, értelmiség tekintetében sem állunk más nemzetek mögött, de nem vagyunk eléggé élelmesek és bátrak ahoz, hogy munkánk gyümölcseit magunknak biztosítsuk. Igaz, hogy az egyéni vállalkozási kedvet a pénzbó'ség fokozza s nálunk ez a fokozó eszköz sokszor hiányzott; de az is bizonyos, hogy a népjellem is eró's hatást gyakorol a népek gazdasági tevékenységének irányára. Minket nem tartanak kereskedésre és iparűzésre alkalmas népnek s magunk is elhisszük, hogy igazságuk van. Alávetettük magunkat az Ítéletnek, felebbezés nélkül. Az angol gazdák sok tanulságot vittek magukkal Magyarországból, hozzunk vissza tó'lük valamit. Fogadjuk meg az intő szót: több vállalkozási kedvet neveljünk a következő generációba. Igyekezzék érvényesülni az egyéni tehetség s az élelmesség, a kereskedelmi szellem fogjon kezet a gazda munkájával, mert addig, amig a közhatalom árnyékába húzódva minden jót felülről várunk, a mi nemzeti munkánk nekünk csak kenyeret ad, de jólétet nem biztosíthat. Szőlőtermelők érdekében. A hibás szőlőoltványokkal val£ kereskedés meggátlása céljából a földművelési miniszter körrendeletben figyelmeztette a szőlőbirtokosokat,, hogy az oltványok beszerzése körül óvatosan járjanak el. A körrendelet utal arra, hogy az eladó felelőssége megszűnik, ha a vevő a hibás oltványokat, átvette, tehát ha az eladó személye az oltványok hibátlan voltáért nem nyújt biztosítékot, célszerű, ha a vevő a szállítmány felbontását hatósági közeg jelenlétében teljesíti s az oltványokat azonnal megvizsgálja. Ha azokat nem találja megfelelőknek, adasson magának igazolványt; az oltványokat tegye hivatalos letétbe, de úgy, hogy azok tovább ne remolhassanak, nehogy a szakértői szemle alkalmával a hibák megállapítása lehetetlenné tétessék. Az igazolvány alapján a vevő az eladótól követelje vissza a netán már fizetett összeget és a hibás oltványok küldése által okozott károkat s bn célt nem őr, igényeit birói uton érvényesítse. Az eladót hibás oltványok áruba bocsátásáért magánjogi felelősség, nevezetesen szavatosság terheli arra nézve, hogy az oltvány nem szenved oly hiányban, amely rendeltetésének megfelelő használatát kizárja, vagy jelentékenyen csökkenti, úgyszintén, ha az elidegenítés tárgya a kikötött tulajdonsággal nem bir. A birói gyakorlat a legmesszebb menő módon terjeszti ki a kir. Curiának 33U66/1885. sz. elvi jelentőségű Ítéletében kifejezett felelősségi elvet. A kir. Curia ezen Ítéletében kimondotta, hogy az eladó magkereskedő a vevő és termelő irányában az eladott mag minőségéért, termelésre alkalmas használhatóságáért szavatossággal és felelősséggel tartozik akkor is, midőn az eladott magért a vevő részéről nyilván a jótállás és felelősség az eladóval szemben különösen kikötve nem volt. Ezen az alapon mindenki, a ki szőlőoltványt vesz, teljes sikerrel léphet fel az eladó ellen, ha az neki nem tökéletes, vagy nom azonos fajtájú oltványt szállított. De itt már külömbséget kell tennünk: a) azon esetek közt, a mikor az oltvány jó, vagy rosz minősége némi szakértelemmel már eleve felismerhető (nem teljes forradás, nem ép, egészséges gyökérzet, kevesebb mint legalább egy hajtáson négy teljesen érett, világos szem, felismerhető betegség (antrakonzis, lisztharmat, peronoepora stb.) a jégverés által okozott sérülések, fagyfoltok stb. és b) azon esetek közt, amikor az oltvány jó vagy rosz minősége eleve (a vevő által) nem, hanem csak az elidegenítő, az eladó által ismerhető fel, illetőleg az oltvány rosz minőségéről az elidegenítő (eladó) egyébként tudott (a fajta azonossága). Az a) alatti esetekben az elidegenítő magánjogi felelőssége elesik. Ezért ezekben az esetekben a vevő (megrendelő) ne fogadja el az oltványokat, hanem utasítsa azokat vissza, ha a vételárt teljesen vagy részben kifizette, a fizetett vagy előlegezett összeget követelje vissza és követelje felmerült költségeinek, s ha kára volt, kárának is megtérítését. A b) alatti esetekben érvényesítse az átvevő (vevő, megrendelő) az elidegenítő (eladó) ellen kártérítési követelését azonnal, mihelyt az oltvány rosz, vagy meg nem felelő minősége (más fajta, mint a milyenre a szolgáltatás kiköttetett) felismerhető és megállapítható. A fajazonosság hiányából származó kártérítési követelések (akár ha az alany, akár ha a nemes rósz nem azonos fajtájú, mint a mely a vevő által határozottan megjelöltetett és a melynek szállítása az eladó által elfogadtatott) azonnal érvényesítendők, mihelyt az oltvány rosz, vagy meg nein felelő minősége felismerhető és megállapítható. Hogy a megrendelő az ily esetben netalán felmerülő kárának megtérítését követelhesse, legcélszerűbbnek látszik azt az eljárást követni, hogy hatósági bizonyítványt szerez arról, hogy a kérdéses oltványok a kártérítés iránti követeléssel megtámadandó eladótól származnak, tehát a bizonyítás arról szóljon, hogy az N. N. eladótól érkezett ennyi és ennyi ezer darab oltványhoz semmi, más helyről származó oltvány nem keverődött s azok tisztán ültettettek ki az igazolványban pontosan megjelölt területen. Ha azután az ültetés évében, vagy az azután következő évben is kitűnnék, hogy akár a nemes rész, akár az alany nem azonos fajta a megrendelt és szállításra elfogadott fajtával, a birói uton követelendő kártérítés szintén a fentidézett Curiai döntvényre lesz alapítható. De ily esetekben arra is figyelemmel kell lenni, hogy a pontosan megjelölt területen időközben felülültetések ne tétessenek, mert ezzel a telepítési ültetésre vonatkozó hatósági igazolvány értékét veszthetné, mivel az eladó azzal s esetleg sikeresen védekezhetnék, hogy a fajtakeveredós a pótlásokból ered. A miniszter utasította a vincellériskolák igazgatóságait s az összes szőlészeti szakközegeket, hogy az oltványokat szerző szőlőbirtokosok rovására elkövetett visszaélések meggátlásában a gazdáknak segítségére legyenek s a nem kellően tájékozott szőlőbirtokosokat tanácsadással, a szükséges útmutatásokkal támogassák; az oltványtermelőket, illetve az oltványokat, üzletszerűen forgalomba hozó birtokosokat állandóan figyelemmel kisérjék. A tiszt megköszönte, de nem keresett vigasztalódást, hanem jelentkezett Tonkingba és a legközelebbi napokban elhajózott. Mig ő nehéz szivvel a magas tengerhullámok fölött haladt tova, a leány vidáman keringőzött a fényesre világított szalonban. Eltelt két év. A helyőrség ezredese még folyton ad estélyeket, de a bájo s leány, a ki annyi sok tisztnek elcsavarta a fejét, hiányzik. Az ő atyja, a mostani ezredesnek az elődje, egy napon hirtelen meghalt. A fényes, boldog napokat most szomorú napok követték. A sok tiszt, aki a leányt körülrajongta, visszavonult, mert a mostani ezredesnek is volt felesége és leánya, kiknek hódulatukat be kellett mutatni. Közönyösen köszöntötték az utcán s aztán gyorsan tovahaladtak. Az ilyen bánásmód láttára az özvegy és leánya keserűen mosolyogtak. Eljártak a sétányra, hogy az őszi levegőt és a napot, mely a sárga leveleket móg inkább bearanyozza, élvezzék. Leültek fekete ruháikban ós hallgatták a katonazenét és ilyenkor ugy tetszett, mintha még most is oly boldogok volnának, mint. előbb. Mintha most is hallanák hátuk mögött az őrnagy hangját: — Jó napot hölgyeim, ma a 124-esek játszanak, de a mi zenénk jobb . . . A hangok azonban csak a körültük játszadozó gyermekek csacsogásából verődtek ide. Az anya igyekezett, hogy könnyeit az újságlap mögé rejtse, mig a leány lopva egy-egy régi táncosa felé nézett, a ki nem akarta, megismerni. Most a huszonötödik évében járt és gyászba fogott szépsége még feltűnőbb volt, ugy hogy olyan virághoz lehetett hasonlítani, a melyet a záporeső felfrissít és megtisztít. A vidám hangulat oda volt és őszinte lett, szerény és mintha elmúlt örömei felett megbánást érezne. Egy napon a sétányon és katonazene alatt tréfálva és nevetve járkáló tisztek között egy különösen feltűnt előtte, a kit az ezredes estélyein az ablakfülkében félrevonulva látott gyakran. — Anyácskám . . . nézd ... a hadnagy — mondta halkan. Ö is észrevette, mert elsápadt, megvált barátjaitól s a leány felé ment. Az anyja gyorsan összefogta az újságot és szeretetreméltó mosoly lyal kinálta az üres széket a tisztnek. — Hogyan ön az . . . Oh, milyen régóta nem láttuk. Örvendünk hadnagy ur, hogy viszontláthatjuk ... de pardon, én hadnagynak hivom s most látom kabátja ujján a három sávot. Ö elpirult s elbeszélte, hogy hat hónapi csatározás után kapitány lett, mert sok üres helyet kellett betölteni . . . Aztán Tuyen Kazánban Domine parancsnokkal el volt zárva. Rettenetes ostrom volt öt hétig, a kinai hadak egyre ujabb meg ujabb csapatokat küldtek. A legnagyobb inség közepette, egy kirohanás alkalmával megsebesült . . . egyszerre aztán hallotta, hogy franczia trombiták szólaltak meg, segítség jött. Oh szerencsés óra. Látta futni az ellenséget, a zászlók lobogását, aztán önkívületbe esett. Állapota oly aggasztó volt, hogy visszaküldték Francziaországba. — Az átutazás alatt azonban meggyógyult s most sorrendben az őrnagyi rang következik számára. Mind a két nő elhallgatott. Az anya belátta, hogy ifjú társait tiz évvel elhagyta és a leány őt sáppadt arcával csinosnak találta. Lehetett is egy ilyen vitéz katonát, a ki a rangemelést vérével vívta ki! Ö is reá nézett. Hát ez az ezredes vidám ós szeszélyes leánya? Más lélek már az övé, melyet a szomorú hangulat ezerszerte kedvesebbé tesz. így látta ő a leányt, a messze távolból; még mindig szépnek és százszorta jobbnak. Tekintetük találkozott s a leány az övében annyi tiszteletet látott, hogy nem nézhette. A mikor az este jött, a két nő felkelt és a tiszt elkísérte őket a lakásuk kapujáig. A következő napon ismét a zenénél találkoztak. Leült a leány mellé s mig az anyja az újságot olvasta, ők beszélgettek. Az ősz egyre előbbre tört a szabad természet várában, hideg volt már ülni, hát elmentek sétálni a park elhagyatottabb útjaira. A fiatalok, a kik laesudad járással haladtak, mintha szerelmesek lennének,