Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-01 / 9. szám

4 » Zalamegye, Zalavármegyei Hirlapc 1903. március"22. szék Nagy Sándort, a kit az esküdtek erős felindulásban elkövetett szándékos emberölésben mondottak ki bűnösnek, 7 évi fegybáz büntetésre Ítélte. Az itélet jogerős. Esküdtek voltak: idősb Leszner József, Friss László, Takács Gyula, Oravecz Győző, dr. Czinder István, Vastagb János, Bárdió György, Békefi Elek, Nagy János, dr. Jámbor Márton, Kaszás Kálmán, Büchler Jakab. Pótesküdt: Csendes József. Második nap. (Február 24.) Az alsószenterzsébeti gyilkosság. A nagy szenzációt okozott alsószenterzsébeti gyilkosságban f. hó 24-én kezdődött az esküdtszéki főtárgyalás, óriási érdeklődés mellett. A bűneset a vádirat szerint a következőkép történt: Sós Ferencnó szül. Ratik Zsófia, alsószenterzsébeti lekós, földmives neje már 1901. év októberétől viszonyt folytatott Bali János nős és családos, szintén odavaló lakós földmivessel. Zavartalan boldogságot természetesen nem élvezhettek, utjokban állott Sós Ferenc. Megfogamzott tehát agyukban a szörnyű gondolat, hogy Sóst elteszik láb alól. Szinte bámulatos a szívósság, melylyel elhatározásukhoz ragaszkodtak. Tervet terv után szőttek, hogy szándékukat végrehajthassák. Egy izben kieresztették Sósnak, aki vagyonos ember volt, a bikáit, hogy ezek majd a közibük menő gazdájukat felökleljék. A bikák azonban kíméletesebbek voltak gazdájuk, mint az asszony férje iránt s a kritikus percben nem álltak rud mellé, hanem szépen meghunyászkodtak, Sós meg szépen bekötötte őket az istálóba. Más alkalommal dinamittal (nem tudni honnan szerezték) akarták Sóst a másvilágra röppenteni, de ez a terv is dugába dőlt: a töltény az istálófalat megrepegette ugyan, de Sós egy darabban életben maradt. És bár ekképen majdnem állandóan feje fölött csüngött a Damocles-kard, nemcsak hogy nem fogott rajta semmi, hanem még egészségesebb volt, mint valaha. Sósné és Bali végre belátták, hogy kerülő utakon aligha fognak boldogulni, elhatározták tehát, hogy radikális módhoz folyamodnak. Vettek három darab baka-panganét nagyságú, élesre fent kést, elkészítettek két nagyíejszét s egy fokost, szóval iszonyú öldöklésre készültek. Bali ezenfelül még vett egy sapkát, olyat, minőt csavargók szoktak viselni, de aminő göcsejvidéki földmives ember fején emberemlékezet óta se volt látható soha. Ezen előkészületek után részletesen megállapították a tervet is már hetekkel, november 5-ike, vagyis a tett elkövetése előtt. A bámulatos, szinte hihetetlen körültekintéssel és óvatossággal kieszelt terv ez volt: November 5-én vásár lesz Bellatinczon. Erre a vásárra majd Sósné elküldi az urát. Fel fogja őt kelteni éjjel ugy egy óra tájban s nehogy férje ezt az időt az indulásra korainak tartsa, az órát előreigazítja két-három órával, hogy az ura azt higyje, hogy 3—4 óra, vagyis rendes telkelő idő van. Bali ezalatt majd a pajtában várakozik; megvárja, mig a férj útnak indul s a faluból kiér és csak ezután siet majd utánna, hogy künn, a mezőn támadja meg. Nehogy pedig a ruhája elvéresedjók, magára öltötte Sósnak egy régi dolmányát, melyet ennek neje adott neki, továbbá az emberi érzésből kivetkőzött Sósnénak egy szoknyáját, fejébe húzta az említett sapkát s levetette csizmáit, nehogy ezek nyomáról majd felismerjék. Ilyen jól neki készülve és természetesen fejszével felfegyverkezve várta tehát Bali Sóst. Ez nem is késett sokáig. Utra-készen tényleg elindult ugy egy óra tájban és elhaladt a pajta mellett is, nem látván természetesen a lesben álló Bálit. Majd rátért a gyalogösvényre, amely nemmess/.e a falutól egy negyed órára eső, félelmes és vad, bozótos völgykatlanba vezet, amelyet »nagy árok«-uak nevez a nép, melyről babonás hirek keringenek. Mikorra azonban ideért, addig Bali már elébe került s egy fa mellett meghúzódva várta őt. Alig tett tehát néhány lépést a bozótosban, előugrik Bali s egy h:italmas fejszecsapást mér feléje. Az ütés azonban nem terítette le Sóst, hihetőleg mert ferdén volt irányítva. Sós rögtön tisztában volt a helyzettel, hogy itt valamelyiküknek a küzdőtéren kell maradnia. Ez a tudat, a veszély érzete s az élet-védelem óriási erőt adott a támadónak s megtámadottnak egyaránt. S most gondoljunk el egy sötét ójjel, künn, vad, mondhatni elátkozott helyen két életerős, trabalis férfi közt majdnem egy negyed óráig tartó élet-halál harcot. A küzkődő felek egy darabig a íöldön hemperegtek, s hol egyik, hol másik kerekedett felül. Közben Sós leharapta támadója kisujját. Majd késsel rohantak egymásnak. Működött a fejsze is, hol egyik, hol másik fél kezében. Sós már-már győzőkónt került ki a küzdelemből, de ekkor hirtelen megjelent felesége, a ki háromszor egymásután, bestiális módon férjébe szúrta kését, s igy Bali javára döntötte el a szörnyű harcot. Sós erőtlenül esett össze s néhány pillanat múlva meghalt. Sósné erre a már meghalt félj zsebéből kivette ennek erszényét, Bali pedig ott hagyta a sapkát. Ekképen akarták a dolognak azt a szinezetet adni, hogy Sós rablógyilkosság áldozata. Végül az öldöklő eszközöket hazavitték s ezeket, valamint az elvéresedett ruhákat is a már előre elkészített meleg vizben Sósné kimosta s mint a ki jól végezte dolgát, lefeküdt. Bali pedig, mert sebei miatt a gyanú biztosan ellene fordult volna, elment a faluból s oda csak három nap múlva tért vissza, a mikor is rögtön letartóztatták. (Sajátságos, hogy Bali azért vetette le csizmáit, hogy ennek nyomáról fel ne ismerjék, a csendőröknek pedig épen ez adta a főbizonyítékot ellene. A mezítlábas nyomoknál ugyanis a hüvelykujjnak oly nagy lenyomata volt, hogy erről a jelről rögtön Balira gyanakodtak, kinek abnormisan kifejlődött hüvelykujja van a lábán.) A főtárgyalás bővelkedett izgalmas jelenetekben. A börtönben ugyanis teljesen megtört, 52 éves Bali töredelmesen beismerte, hogy a tettet ők követték el s hogy Sósnéval már egy éven át a tett elkövetése előtt majdnem nap-nap után konferáltak Sós elvesztéséről, de azt állítja, hogy a terveket mindig az asszony eszelte ki s az bujtogatta őt a véghezvitelre is. Tagadja azonban, hogy a bűncselekményt ebben az alakban előre megfontolták volna, de az elnöklő dr. Fritz József, kir. törvényszéki biró kérdéseire többször ellenmondásba keveredik, ügy, hogy vallomása végeztével világosan kitűnik, hogy bizony tervöket a legapróbb részletekig előre megállapították, hogy az öldöklő eszközöket és a megtévesztésre szánt sapkát is 8 már hetekkel a tett elkövetése előtt beszerezte s azokat a tett elkövetésének idejéig házánál kamarájában elrejtve és elzárva tartotta. A bűncselekmény napjáig a késeket sohasem használta és a sapkát sem viselte még hozzátartozói előtt sem. Egyebekben a cselekmény momentumait szakasztott ugy adja elő, mint ezt fentebb kifejtettük a vád alapján. A másodrendű vádlott, Sósné tagadja, hogy férje megölésének tervét ő adta volna Balinak, tagadja, hogy ő keltette volna fel a kritikus éjszakán az urát és nem ismeri el, sőt a leghatározottabban tagadja azt is, hogy a bűncselekmény elkövetésében bárminemű része lenne, ő ott sem volt, ő — ugy mond — feküdt az ágyában. Csak annyit ismer be mindössze, hogy a gyilkosság elkövetése után hozzá menő Bálit ő mosta ki a vérből. S most következett az első izgalmas jelenet: a két vádlott szembesítése. Bali heves szemrehányással illette Sósnét, ez viszont Bálit, hogy őt romlásba sodorta. Bali dühtől remegő hangon kiáltja Sósné szemébe, hogy: „Te juttattál ide, te öletted meg velem az uradat! Te műved volt az egész!" Sósné villogó szemekkel utasítja vissza Bali szavait. Percekig tartott az izgalmas jelenet s az elnöknek egész energiával kellett fellépnie, hogy a nyugalom helyreálljon. Ezután a törvényszéki orvosszakértők hallgattatak ki a vádlottak elmebeli állapotára nézve. Hosszas megfigyelésen alapuló egybehangzó észleletük szerint mindkét vádlott teljesen ép elmeállapotú és igy akarat-elhatározási képességük nincs korlátozva. Majd a boncolást teljesített orvosok és a védőügyvédek által kijelölt ellenszakértők közt folyt hosszabb polémia a felett, vájjon a hullán észlelt szúrások kitől eredhettek, Balitól-e, avagy Sósnétól. Az egyik ellenszakórtő és dr. Thassy Gábor törvényszéki orvos kizártnak tartják, hogy a két szivszurás egyikét, a mely két és fél centiméternyi hosszúságban az előnyakon húzódik, balról jobb felé, Sósné mérte volna nála jóval magasabb urára. A másik két szúrásra nézve positive és minden kétséget kizárólag nem lehetett az eredetet megállapítani. A tanúvallomások során Szőke István korcsmáros eskü alatt vallja, hogy Bali november 4-ikón ivott ugyan nála mintegy liternyi bort, de egyáltalában nem volt becsípve. Rácz István körjegyző szerint Bali, míg az asszonynyal viszonyt nem kezdett, szorgalmas, családjának élő ember volt, azóta jobban korcsmázott és dolgait elhanyagolta. Tanú Sósnét nem ismerte. Sóst kemény, kissé durva, mogorva embernek, de igen jó gazdának mondja. Következik Bali Zsiga, a vádlott fia, a ki megtagadja a vallomástételt. (Bali fia látásakor érzékeny jelenetben tör ki s hosszasan sir.) A most soron levő tanú, Bali Jánosné kihallgatása alatt elnök a védők kértőre zárt ülést rendel el s a hallgatóságot távozásra szólítja fel. A zárt ülés azonban Balinónak csak a családi viszonyokat tárgyaló izgalmas vallomásáig tart s a terem — a főtárgyalást az elnök újból nyilvánosnak jelentvén ki —ismét zsúfolva megtelik hallgatósággal. Balinó az vallja a továbbiakban, hogy férje minta-ember volt a Sósnéval való ismeretség előtt. Bort addig soha se ivott, csendesen viselkedett s munkás, szerző ember volt, a ki családját is igen szerette. Szerinte mindennek Sósné az oka, aki valósággal megbabonázta az urát. Bali, mióta Sósnét megismerte, mintha kicserélődött volna, hónapokon át haza se ment: korcsmázott. Az ügy lényegóre mindössze annyit tud, hogy férje a tett elkövetése előtt már hetekkel állandóan rejtegetett valamit a kamrában s oda még háznépéből sem engedett be senkit. A neki felmutatott bűnjeleket, a hosszú késeket és a sapkát sem látta soha, ez utóbbi férje fején soha sem volt. Következő tanuk: Ratik Sándor, Bicsák János és Borsos József határozottan állítják, hogy Balinak Sósnéval való viszonyát ország-világ tudta s hogy Sósnénak már másokkal is volt viszonya, mert régebben is folyton ledér és erkölcstelen életmódot folytatott. Németh István, a nyomozást teljesített csesztregi csendőrőrs feje, határozottan és eskü alatt vallja, hogy a gyilkosság színhelyén Sósné csizmáinak megfelelő nyomok találtattak, a melyek kétséget kizárólag megállapíthatóvá teszik, hogy Sósné a gyilkosságban tettesi részt is vett. Még a Sósné csizmája talpán levő foltozásnak is hű lenyomatát találták a színhelyen. Vallomása nagy izgalmat keltett a hallgatóság körében s mindenki várta most már, hogy Sósné töredelmesen beismeri tettét, ő azonban a szembesítés után is, bár hebegve, de állhatatosan tagadja, hogy a tett elkövetésében más része volna, mint, hogy ő öltöztette fel Bálit, hogy ennek ruhája el ne véresedjen, s ő mosta le a fejszéket és ruhákat is. Az őrmester vallomását azonban Heiszter István ós Rádi József csendőrök is mindenben megerősítik. Végül Kovács József és Leposa Károly alsószenterzsébeti lakósok hallgattatnak ki egyenként, akik eskü alatt vallják, hogy Sósnéval évekkel ezelőtt már nekik is volt bűnös viszonyuk s hogy ennek idején az asszony őket is folyton bujtogatta, gyakran követelőleg, hogy urát öljék meg revolver-lövésekkel. A bizonyítási eljárás befejezése ós a kérdések megállapítása után a vád- és vódbeszédekre került a sor. Dr. Rózler Kornél, kir. alügyész, mint a vádhatóság képviselője magas niveaun álló, remek beszédet tartott, mely szólt az észhez s a szívhez egyaránt. A legsötétebb éjjelek egyikén, ugy mond, az alsószenterzsébeti erdő titokzatos sűrűjében gyilkolták meg Sós Ferencet. A tettesek hiába választották az elkövetésre a néma erdőt, a vak éjjelt, mert az éj sötétje nem volt elég jó takaró, a néma erdő nem volt jó titoktartó, szótfoszlott, ime, az éj sötétje, beszédes lett a néma erdő földje s ma megborzadva állunk meg az előtt a szörnyű tragoedia előtt, a mely a szótfoszlott sötétség nyomán elónk tárul. Megborzadva állok meg a rémes látvány előtt, mert bár tudom, hogy öröktől fogva való a harc a „jó" és a „rosz" között s bár többször volt vesztes a harcban a jó, de oly diadalt kevésszer ült a romlottság, mint most, midőn felfegyverezte a hitvest és szeretőt Sós Ferenc ellen. Most azonban, esküdt urak, azt az indulatot, amit a rémes látvány fakasztott szivükbeu, küzdjék le. Önök ma földi birái a gyilkosoknak, ítéletüknél némuljon el a fellázadt szenvedély s az esetet a biró pártatlan szemüvegén áttekintsék. Tisztemnél fogva, mely ide állított, hogy a