Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-02-22 / 8. szám

XXII. évfolyam. Előfizetési di] : Égése évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. EgyeB szám ára 20 fillér Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. Zalaegerszeg, 1903. február 22. 8. szám. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez (Wlassics-utca 25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. ZALAVARMEGYEI HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Köztisztviselők. A kormány egy régi igéretét készül beváltani a tisztviselők fizetésének rendezésére vonatkozó törvényjavaslattal. Végre valahára kedvezőbb helyzetbe kerül az ország értelmiségének az a része, amely munkaerejét és tudását az állam szolgálatába bocsátotta s amely eddig alig kapta meg az állásához mért jogos igények minimumát. A gazdasági élet képe rövid évtizedek alatt megváltozott; az élet drágább lett, az igények megnövekedtek. A közhivatal, amely előbb a tisztviselők jó részének csak nobile officium volt, kenyérkeresetté vált, mert a tisztviselőnek ma minden idejét, minden erejét igénybe veszi az állam. Az államok berendezésének képe is teljesen átalakult. A közhatalom olyan tevékenységi köröket is lefoglalt, amelyek előbb a társadalomra hárultak; másrészről az élet fejlődése, a kulturális, gazdasági és állami evolucio olyan uj feladatokat teremtett, amelyeket csak állami erővel, a közhatalom igénybevételével lehet megoldani. Emellett az irányzat a hatalom központosításának kedvez s a centralizáció természeténél fogva növeli a hatalom szerveinek munkáját. A régi időben a köztevékenység, a hatalom mikénti kezelése körül a személyi bizalom s a tekintély helyettesítette az intézményekben hiányzó ellenőrzést; ma minden téren érvényesül az ellenőrzés, amely szintén az állami funkciók szaporodására vezetett. Igy fejlődött ki, növekedett számban a tisztviselők nagy osztálya, amely az államtól várja a megélhetés eszközeit, mert minden erejét a köznek áldozza. Az államoknak nélkülözhetetlen szerve a tisztviselő és minél fejlettebb az a hivatalnoki szervezet, amely a polgárság és az államhatalom közti érintkezést közvetíti; minél biztosítottabb az anyagi existenciája annak az osztálynak, amely a közhatalmat kezeli: annál könnyebben valósítható meg a népek javára irányuló minden állami cél; annál biztosabban haladhat az állam ideális törekvéseinek utjain, amelyeknek mindig a köz javának kell irányt adni. Azok a milliók tehát, amelyeket az állam a tisztviselők jóvoltáért áldoz, nem vesztek el, nem képeznek improduktív kiadást. Hasznos beruházás az a jövőre, amely a nemzetnek fog kamatozni. A gazdasági élet hasznát látja a forgalom emelkedésében, mert tizennyolc millió nem tűnik el nyomtalanul akkora országban, mint Magyarország. De hasznát látják a kulturális élet s a nemzeti törekvések is, mert az a sok millió a haladás, a művelődés iránt fogékony s a nemzeti aspirációkért lelkesülő elemnek kezébe jutott. Hisszük és valljuk, hogy a nemzetnek nincs oly osztálya, amely ne örömmel fogadná a kormány elhatározását. Mert ha már áldozatokat követel, magunknak hozunk áldozatot. Nemzeti érdekeink, a magyar állam megszilárdítása, ha áldozatokat követelnek, a lehetőség határáig minden polgár áldozatra kész. Mert azok a célok, amelyek az értelmiség anyagi erejének megszilárdításával a megvalósulás felé közelednek, nem légvárak, nem üres hatalmi frázisok, hanem államiságunk megszilárdításának és biztosításának eszközei. Kétségkívül nagy az az áldozat, amelyet az ország a tisztviselőkért hoz, de ha egymásmellé állítjuk a hadügyi terheket s a fizetések emelésére fordított tizennyolc millió koronát, nincs okunk az utóbbi számtól megijedni. Hogy mit jelent egy államra nézve a közszolgálatnak a változott viszonyokhoz mért fejlesztése, azt alig kell magyarázni azoknak, akik tapasztalatból ismerik, vagy tanulmányozták a régebbi gazdasági és jogi életet. Amig egyszerűbbek voltak az életviszonyok, a hatóságokra nagyon kevés ember szorult, de kisebb is volt a személyés jogbiztosság. Ma minden polgár a közhatalom árnyékában hajtja fejét pihenőre, amely gondviselésszerüen őrködik minden polgár jogos érdekei felett. Ennek az őrködésnek intensivitása, fejlődése, erősbödése indokolja azokat az áldozatokat, amelyeket az állam szervezkedése követel. Sokan vannak, akik a tisztviselői szervezet fejlesztésében ma már egészségtelen tultengést látnak s tiltakoznak minden olyan ujabb teher ellen, amely az állam szolgálatában állók nagy seregének számát szaporítaná. Azok, akik ennek a nézetnek a hivei. a legerélyesebb sürgetői voltak a fizetés rendezésnek, mert a közszolgálatot nem extensive, a tisztviselők számának szaporításával, hanem intensive, a munkaerő teljesebb és a célnak megfelelőbb kihasználásával óhajtják fejleszteni; ennek eszköze a pedig a munka olyatén való jutalmazása, hogy lehetővé váljon a legjobb elemeknek államszolgálatba való bevonása. Valljuk meg, hogy abban a sokat hangoztatott vádban, mely a tultengést emlegeti, van sok igazság, különösen Magyarországon. A központosítás mindenütt kifejlesztette a bürokratizmust, amely rengeteg munkaerőt emészt és von el eredeti rendeltetésétől. Magyarországon csodálatosképpen ezt az irányzatot túlhajtották és alig fogunk tőle évtizedeken keresztül megszabadulni. Az Írásbeliség s a hivatalok túlterhelése még az egyszerűsítéssel is szaporodik. Az élet azonban annyira rohamosan halad s az állammal szemben támasztott követelések annyira szaporodnak, hogy még a munkaerők legteljesebb kihasználása esetén sem lehet az extensiv fejlesztést immár befejezettnek tekinteni. Egyik oka a folytonosan előtérbe toluló tisztviselő kérdésnek az, hogy nálunk irtóznak és félnek a radikális reformoktól. Egy akut kérdést pedig foltozással megoldani, alig lehet. / # Érdekes példát szolgáltat erre a mostani fizetésrendezés is, amely még időlegesen sem tekinthető alapos reformnak. A jogállam egyik sarkalatos axiómája, hogy mindenkinek egyforma mértékkel mérjenek s a méltányosság az egész vonalon érvényesüljön. Ez az érdeke az államnak is, amely, ha az elégületlenséget, vagy a jogosulatlan reményeket folyton táplálja, a saját nyugodt fejlődését zavarja meg. Az állami tisztviselők vágyaikat elérték. A rendezés áldásaiban nem minden szolgálati ág részesül egyformán, de elvégre emberi mű soha sem tökéletes és talán mindenki a saját munkájának értékét tudja legkevésbé megbecsülni és a díjazást nem a végzett munkához, hanem sokszor túlhajtott és jogosulatlan igényeihez méri. Van azonban egy nagy és tekintélyes osztály, amelyre a rendezés alkalmával ügyet sem vetettek, mintha nem is a közszolgálatnak áldoznák életüket. Ezek a vármegyei tisztviselők. Önérzetesen megmondhatjuk, amint erről Mai számunk IO oldal