Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-14 / 24. szám

XXII. évfolyam. Előfizetési dij : Egész évre . 10 K — f. Fél évre . . 5 K — f. Negyed évre. 2 K 50 f. Egyes szám ára 20 tillér Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fillér, többszöri hirdetésnél 14 fillér. A lap szellemi részét illető közieményék a szerkesztőséghez (Wlassics-iitca 25. sz.), az anyagi részét illető közlemények pedig a kiadóhivatalhoz (Ujváros-utca 25. sz.) küldendők. Kéziratokat nem küldünk vissza. Z AL A V HÍRLAP politikai, társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap reggel. Szerbia. Űrnapján rémhíreket röpített világgá a táviró. A szerbek kiirtották az uralkodó családot; megölték a királyt, a királynét, ennek testvéreit, a miniszterelnököt, a palota őrséget. A hadsereg, amely felesküdött Sándor király zászlójára, betört a királyi palotába, lelövöldözte uralkodóját, családját, hű embereit. Rettenetes kép! A huszadik század elején, a civilizáció korszakában a barbár korba illő vadság, gyilkosság, királyvér. Nem üres frázis az, hogy Magyarország határán kezdődik a kelet, amely nem részese a nyugoteurópai polgárosultságnak. Bizonyos, hogy a Balkánfélsziget államai még nem konszolidálódtak a forrongás, az átalakulás folyamata a legrettenetesebb meglepetésekben részesíti a világot. Minket magyarokat, mint Szerbia tőszomszédjait nemcsak a szomszédságnál fogva, hanem azért is érintenek a szerbiai események, mert a magyar szerbek egy része fajrokonaihoz szít, a belgrádi eseményeket fontosabbaknak tekinti, mint a magyar haza sorsát s bizonyos, hogy minden alkalmat meg fog ragadni nemzetiségi tendenciáinak hangoztatására és közelről érint bennünket a szerencsétlen ifjú király szomorú végzete azért is, mert a horvátok zavargását sokan összefüggésbe hozzák a belgrádi összeesküvéssel. Puszta gyanúnál bizonyosan több lesz, hogy a Ivaragyorgyevicsek keze benne volt a horvát zendülés rendezésében. Mindenki azt gyanítja, hogy a horvát népet titkos kezek izgatják s nem lehetetlen, hogy Szerbia trónja ezidő szerinti birtokosának politikai céljait előmozdította a horvát mozgalom. Ha ez igaz, a horvátok meggyőződhetnek arról, hogy miként használják fel őket hazájuk ellen önmaguk és a magyar nemzet kárára. Ha a szerb trónkövetelő keze tényleg benne volt a horvát mozgalomban, nagy kár, hogy azt a titkos kezet előbb meg nem látták. Sándor király tragédiája talán nem következett volna be. A legélesebb szeinü diplomaták, a legélénkebb fantáziával bíró újságírók sem mertek ilyen rémséges eseményekre gondolni, amely bekövetkezett. Tudta mindenki, hogy Sándor király trónját veszély fenyegeti, hogy Drága királyné és családja népszerűtlenek, de hogy életük ellen törjön a szerb nemzeti hadsereg, hogy kivégezze a saját véréből való királyát, kiirtsa azt a családot, amelynek önállóságát, alkotmányát, szabadságát, a királyság méltóságát köszönheti, ki merte volna hinni! Szerbia egy század alatt sem volt képes konszolidálódni, aminek az oka a fejedelmek ellen elkövetett gyilkosságokban, a fejedelmek letételében, a dinasztiák változásában keresendő. Része van azonban ebben az orosz politikának is, amely nagy súlyt helyezett ezideig arra, hogy a kis államocskában oroszbarát politikai párt vegye kezébe az uralmat, hogy az orosz befolyás érvényre jusson Szerbia belső életében. A kormányválságok egymást követték. Oroszbarátok, radikálisok, liberálisok egymást taszigálták le a miniszteri székekről s a király a pártok útvesztőjében nem tudta megtalálni a helyes utat a nép szivéhez. Minden áron olyan reformokat akart alkotni, amelyek biztosítják a belső békét és nyugalmat. Megrendszabályozta az alkotmányt, ellentétbe helyezte magát a néppel, az uralkodó / pártokkal, a nemzet felfogásával. Es ez lett a veszte. Végzetének véres beteljesedését siettette Drága királynéval való házassága s ennek az a törekvése, hogy testvérét, egy kicsapongó hadnagyot, proklamáltassa trónörökössé. És az ifjú király teljesen a TÁRCA. Ilonka. Ilonka hót órakor kinyitotta két nagy fekete szemét és elkezdett torkaszakadtából sirni. Ez a minden reggel pontosan bekövetkező ordítozás Ilonkánál a reggeli imádságot pótolta. így adta ő tudtára mindenkinek, hogy felébredt ős a többiekre nézve is vége a nyugalomnak. Ilonkának sajátságos, fölöttébb egyéni nézetei voltak a világról, társadalmi rendről s önmagáról; bár Ilonka még csak a mult hónapban töltötte be az ötödik évét, nézetéhez tántoríthatlan ul ragaszkodott. Mert Ilonka karakter volt, valósá gos antik karakter s ha ordítozását a papa ajándékokkal, a mama süteményekkel, a cselédek hizelgóssel akarták elhallgattatni, megvetőleg visszautasított minden ilyesfajta kísérletet. Igazi jellem volt, aki hitvány földi javakért nem engedte magát meggyőződésétől eltántoríttatni. Senki sem tehet róla, ha Ilonkának meggyőződése az volt, hogy reggelenkint a nap felköltét hangos sírással kell üdvözölnie. Valamint arról sem, ha éjszakánkint felült kis ágyában, nagy fekete, csillogó szemét belemeresztve a sötét éjszakába, elkezdett hangosan kiabálni s ha ilyenkor kérdezték mi a baja, nyugodtan felelt: Semmi, csak unom magam! És aztán folytatta a nótát, ott ahol elhagyta. Ezzel alaposan elűzte az unalmat, meg az álmot nemcsak magától, de fájdalom, szegény mamától, apától is, a kik becsületszavukra állították, hogy mióta Ilonka megszületett, még nem bírták magukat egyszer sem kialudni. A mama filozófiai nyugalommal már beletörődött a dologba, de a papa még mindig lázongott. Miután megvesztegetési kísérletei, hogy Ilonkának bábot, cukrot s egyéb nyalánkságot próbált adni, a kis leány erős, szilárd, becsületes jellemén hajótörést szenvedtek, alkudozni kezdett. Egy beszélő, alvó és siró babát adott a kis leánynak, csak arra kérvén teljes alázatossággal, hogy éjszaka hagyja őket nyugodni. Ilonka gondolkozott, oly csábító volt a bábu aranyszőke hajával, hogy végre is megtántorodott. Végre is követ vessen reá, ki minden kísértésen győzedelmeskedni tudott. Ilonka elfogadta az ajándékot és megígérte, hogy hallgatni fog. Éjfélig nagyszerűen ment a dolog. A papa boldogan aludt ágyában, még a mama is elszundikált, de bizonyos aggodalommal szivében. Sokkal jobban ismerte a kis leányát, hogysem nyugton mert volna aludni; és csakugyan éjfélfelé a mama arra ébredt föl, hogy takaróját rángatja valaki. Meggyújtotta a gyertyát és Ilonkát látta ágya mellett állni dideregve, de elhatározott arcoal. A mama ijedten kapta föl az ágyba. Hogy mertél leszállani az ágyról, te haszontalan? olyan a tested, mint a jég. Ilonka pedig felelt bátran, becsületesen: — Csak azért jöttem ki az ágyból, mert vissza akarom adni a hajas bábut a papának. Nem akarok tovább hallgatni. Sirni akarok, sirni . . . A papa már csak a rémséges ordítozásra ébredt föl és szörnyű dühbe jött, mikor meghallotta, hogy Ilonka felbontotta a szerződóst. A papa elhatározta, hogy szigorú lesz, de vesztére. A mama ugyanis, ki eddig folyton szidta Ilonkát s a papának állandóan keserű szemrehányást tett, hogy miért nem neveli a gyermeket, az első kemény szóra, amelyet a papa megkockáztatott, hűtlenül cserben hagyta a szegény papát, ki pedig csakis az ő biztatásai ós szemrehányásai következtében nyert annyi erőt, hogy erélyesen föl merjen lépni. A mama a válság alkalmával határozottan az Ilonka pártjára állt. A papát nagyon elkeserítettte a mama következetlensége. Fülére húzta hát a takaróját, tőle ugyan ordítozhatott Ilonka, a hogy a száján kifért, többé nem szólt belé a dologba. Mai számunk ÍO oldal.