Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-06-07 / 23. szám

6 » Zalamegye, Zalayármegyei Hirlap« 1903. junius 7. Galambok 9 u., Komárváros 6 u., Tűrje 1 u., Maróo 7 u., Rátka 1 m., Tormaföld 1 p., Tótszerdahely 2 m., Kerkaszentmihályfa 1 u., Nova 5 u., Zalaszentmihály 7 u., Muravid 8 u., Zalaistvánd 8 u., Tűrje 1 u. A „Zenélő Magyarország" 11-ik füzete hozza: 1. dr. Potsátkó Géza „Hernád völgyi csárdás" 1. a „Hernád partján a füzesben". 2. „Virágos kert az én rózsám ablaka." magyar nótákból összeállítva. 1. Linka Camillo „Danubius,, indulót. 2. Weiss Vilmos „Zsidó lakodalmas tánc" Jüdischer Hochzeitstanz. 3. Morse F. T. „A béka és a gyik" — Der Frosch und die Eideobse. Előfizetési ára negyedévre 3 K. Csarnok. Haynauról. A letűnt század legnagyobb vérengzője minden tekintetben méltó volt a nemzet szivébe markolt »bécsi kézc-hez, mely utolsót rándult akkor, a mikor Miklós cár ráhengerítette a nagy sirkövet a magyar szabadságra. A világosi nagy temetés után újra föléledt e sátánok húsából való »bécsi kéz« és lett belőle a mi 3 század óta volt: hóhérkéz. A szabadság ravatala mellett ismét diadalmi tort ülhetett a gyászos kamarilla s bornak hozzá a ledöntött nemzet vérét itta. A ki a vért hasította a leláncolt, porba gázolt nemzet tagjaiból, az a kamarilla telhetetlen boszujának iszonyatos ostora, Haynau volt. Élete, múltja, egész szereplése a megtestesült borzalom. Kasszelben (Németország) született 1786-ban. Fejedelmi félrelépés gyümölcse. Atyja I. Vilmos hesszeni választó fejedelem, anyja Lindenheim nevű férjétől elvált Ritter Rebeka volt. Anyjának szülei Hanau nevü sziléziai községben laktak s innen kapta nevét. Bátyját Vilmos Károlynak, őt Gyula Jakabnak hívták. Gyermekkoráról keveset tudni, mert az osztrák irók is tartózkodtak attól, hogy a kamarilla Nérójának emlékével beszennyezzék tollúkat. Későbbi szerepléséről is csak futólagosan emlékeznek meg: János főherceg, a 12-ik gyalogezred tárgyilagos történetirója és Schőnbals táborszernagy, Radeczky volt főhadsegédje. Hosszú és becstelen pályáján a katonai erényeknek, lovagiasságnak, vakmerőönfcláldozásnak, bajtársiasságnak vagy hősiességnek még csak nyomát sem találjuk, de látjuk a helyett benne a példátlan kajánságot, fenhéjázó gőgöt, az utálatos kártya szenvedélyt s mindenek fölött az ártatlanok vérében fürdő szörnyeteget, a kinek őrülettől bomladozó agyát a hóhér kötél tartja össze. Alantasaival szemben alakoskodó és képmutató, felebbvalóival ujjat huzó és szüntelenül marakodó, mert velők szemben a fejedelmi fattyuvér gőgje ágaskodott benne. Már 1801-ben, 15 éves korában hadnagy volt az osztrák seregben. 1805-ben a franciák elfogták, de kicserélték s csakhamar kapitány lett. Hijával volt minden magasabb katonai képzettségnek, de azért gyorsan emelkedett, mert a hesszeni választófejedelem egyengette előtte az utat s 1835-ben már dandárparancsnok, utóbb temesvári hadosztályparancsnok és az 57-ik gyalogezred tulajdonosa lett. Itt is folyton agyarkodott fellebbvalóira s a hadügyminiszter végre megsokalván árulkodásait, 1847. végén nyugalomba küldte. Már itt is kimutatta a fogafehérét a későbbi szörnyeteg. Damjanich János, a szabadságharc legnagyobb hőse, mint a temesvári 61-ik gyalogezred kapitánya egy garnisonban volt ekkor későbbi hóhérával. Haynau folyton becsmérelte a magyar ellenzéket s megvetőleg beszólt a magyar nemzetről. A hős Damjanich nem sokat törődve a nagy ur haragjával, kereken megmondta neki, hogy ez már mégsem járja. — Nos hát maga mióta lett magyar ? Pattant föl Haynau. — Azóta — felelte Damjanich — mióta fel tudom fogni, hogy a ki Magyarországon született, annak kötelessége hazáját védeni. Haynau ettől fogva egy kanál vízbe megfojtotta volna Damjanichot s át is tetette Olaszországba. Senki sem gondolhatta, hogy a tábornoki kartól is gyűlölt Haynaut az események hullámai még egyszer felszínre dobják s hogy még ő lesz a magyar nemzet borzalmas bakója. Az olasz háború kitörésekor Grázból tettlegesítésért folyamodott, de a hadügyminiszter, bár Radeczky is pártolta, kérelmét visszautasította. Haynau ekkor mint önkéntes állt be ezredesi ranggal a nevét viselő 57-ik ezredbe, de alattomos jellemével ós vasszigorával csakhamar visszahizelegte magát a hadügyminiszter kegyébe s az nemsokára Verona korlátlan hatalmú parancsnokává nevezte ki. Most már megint elemében volt s Bergámóban, Ferrárában, de különösen Bresciában ép oly iszonyodva gondolnak rá, mint nálunk. Amerre ment, valóságos istencsapás volt. Gyilkolta a népet, hogy féken tarthassa. Bresciában néhány oda tévedt olasz guerilla lelőtt egy pár hátramaradt olasz katonát. Haynau ezt a bresciai népnek rótta fel bűnül, s a népes városban olyan vérfürdőt rendeztetett, kogy Tilly magdeburgi mészárlása eltörpül mellette. A Castelló San Urbánó erődből gyönyörködött az uton ós útfélen halomra öldösött emberek halálvonaglásán, míg a fiaik szabadon bocsátásáért könyörgő anyákat az Orbán erőd kazamattaiba dobatta és ott agyonéheztette. A szörnyeteget e hetekig tartó mészárlása miatt bélyegezték meg a bresciai Hiéna névvel. Maga a lovagias Radeczky is felháborodott méltatlan védence gaztettein s erélyesen követelte Olaszországból való eltávolítását. Azt hitte mindenki, hogy most már végkép megszabadulnak tőle, de a boszut lihegő kamarillának épen ilyen hiéna kellett Magyarországon és teljhatalommal ide küldte. És ez a lépése jellemzi a nemzet kiirtására esküdött udvari pártot. Egy tábornoki ruhába bujt hóhérra bizta a a szabadságharc elnyomását. Május 10-én jött be az országba s mindjárt meg is örvendeztette a kamarillát egy pár »jól működöttc hóhér kötéllel. Pozsonyban Rázga Pál lelkészt, Lipótvárott báró Mednyánszky László tüzérkapitányt és Gruber Fülöp főhadnagyot végeztette ki. Majd fenyegető kiáltványokkal árasztván el az országot, 1849 Julius 17-én jelentkeztek szállásmesterei gróf Károlyi György palotájában. És másnap, ugyanazon napon, a melyen egy évvel később az elcsapott véreb szökve menekült a fővárosból, két kapitány ós három szállásmester lefoglalta számára az egész palotát, ámbár a városi hatóság egy héttel előbb arról értesítette a gróf bizalmas belső emberét, Bártfay Lászlót, kogy a palotába senkit sem szállásolnak, mert az a Pestre érkező császár számára van fentartva. Alig fészkelte be magát a palotába, már is hódolni jött hozzá a két város küldöttsége. Ságody alpolgármester azonban így kedte beszédét: > Eljöttünk, hogy alattvalói tiszteletünket tegyük« — mire Haynau indulatosan rárivalt: »Ich brauche kein Aufvvartung, sondern unbedingte Hulldigung und Untervverfung*. A megrendült Ságody elhallgatott és Rottenbiller vette át a szót, aki aztán a hiéna szájize szerint beszólt. Haynau akkor csak egy hetet töltött a palotában s ez alatt is százával hurcolták be a foglyokat az uj épületbe. A kivégzések is megkezdődtek, a szörnyű rémuralom előre vetette siri árnyékát. — Bártfay nagyérdekü naplója megjegyzi, hogy a szörnyeteg nyolc nap múlva Ígérte visszajövetelót, (de tudjuk, hogy jóval később tért vissza) julius 25-én távozott a palo- • tából, másnap pedig Schlick tábornok jött a tartaléksereggel és őrök jöttek a házhoz. Mielőtt Haynau tovább vonult sáskahadával, óriási sarcot vetett a budai zsidókra. Hasonló roppant hadisarcot vetett ki a kecskeméti, a szabadkai és szegedi zsidókra. Julius 20-án pedig pesti főhadiszállásáról hirdetményben tudatja, hogy a katonai őrjáratok oda utasíttatnak, hogy oly összecsoportosodásokra, melyek az első felszólalásra el nem oszolnak, azonnal tüzeljenek, akik pedig a lázadásban résztvett személyeknek arcképeit vagy mellszobrát nyilváu kiállítják, vagy a köztársaság jeleit, három szinü szalagokat, veres tollakat stb. kalapokon vagy másutt valahol viselni merészelnek, azonnal ez által a lázadásra izgatók, a rögtön itélő törvényszék elé állíttatni s főbe lövetni fognak. Egy másik kiáltványban, mely Budapest lakóihoz van intézve, megfenyegeti őket, hogy kivonulása után az itt hagyott helyőrséget bántani ne merészeljék, mert ezért mindnyájukat felelőssé teszi és szépséggel díszlő várostok csakhamar, mint hűtlenségtek és ezt követő megboszultatások emléke romba dőlt halomként tünend elő. És a szörnyeteg egyenesen Bresoia sorsával fenyegeti meg a várost. A világosi gyásznap után ő lett a mindenható zsarnok. A debreczeni csatában megsebesült Zombory tüzórhadnagyot Aradon halálra botoztatta, mert nem köszönt neki; a Nagy testvéreket egymással szembeállítva főbe lövette, augusztus 22-én Ormay (Auffenberg) Róbert ezredest a osollai erdőben felakasztatta s Heim Domokos polgármesternél levő szállása előtt naponta térzenét adatott magának; a kétségbeesésében zokogó nép menekült e temetési gyászzenétől. Október 6-ának borzalmait mindenki ismeri. Tudjuk, hogy Desewffy Arisztid egykori bajtársa, Lichtenstein herceg tanácsára fordult vissza a határról, aki szavát adta neki, hogy nem fogják felakasztani, Haynau pedig ezt űgy játszotta ki, hogy Deseffynek kötélhalálra szóló Ítéletét kegyelemből golyóhalálra változtatta. Október 6-án Haynau tudvalevőleg a meghódolt Komárom várába bujt, hogy el ne hathasson hozzá a vértanuk családtagjainak könyörgő jajszava. A hiéna még azt is meghagyta, hogy gróf Batthyány tetemét jeltelen sirba vessék, osak berezeg Lichtenstein Ferenc térparancsnokban volt annyi érzés, hogy megengedje a holttestnek éjjel és titokban való átszállítását a Ferenc-rendiek kriptájába. A Zichy grófnőktől, a kiknek e zivataros időkben tanúsított osodás heroizmusuk örök tiszteletre méltó, annyira rettegett Haynau, hogy még a Pestre szóló útlevelet is megtagadta tőlük s mikor Bártfay eme célból föntjárt vérszomjas főhadsegédónél, Susan tábornoknál, ez ilyen szavakra fakadt: Die zwei Frauen bekommen keinen Pass und wenn sie doch herein kommen, so hoffe ich von Sr. Exellenz den Befehl zu bekommen, sie Spiess ruthen laufen zu lassen. És ez ki is telt volna a vérivó gaztól, a ki Bresciában is megbotoztatta a nőket és ötezer embert gyilkoltatott le. Ez aljas fenyegetését ugyanekkor egy kisebb cserepár a grófnők atyja, gróf Zichy Károly előtt is megismételte. Haynau ezalatt folytatta a nemzetirtást és a hol legjobban gyűlölték, a Károlyi palotában száz számra irta alá a halálos Ítéleteket. Ma is megvan az a tintatartó és Íróasztal a palotában, még pedig ugyanazon a helyen, a hol 51 óv előtt állott, a melyen Haynau halálos ítéletekkel verte a koporsószögeket a megölt szabadságba. A grófi udvar személyzete undorral kerülte a hírhedt gonosztevőt. Mészárlásai felháborították az egész művelt Európát s Palmerston lord Schvarzenberg Félix herceghez küldött jegyzékében nyíltan kimondta, hogy ez már nem paoifikálás, hanem nemzet irtás, de az osztrák rémuralom e másik szörnyetege hetykén visszautasította a leckéztetést, azt mondva, hogy ők is így tettek Irlandban. Az ősz Radeczky tábornagy is folyton hangoztatta udvari körökben, hogy a borotvát használat után félre szokás tenni. A kamarilla is kimerült már. A kiket föld alá kivánt, azokat Haynau —• a külföldre menekültek kivételével — már mind oda dugta; most már tehát a sírásót is félre lehetett dobni. És az udvari párt egy része titokban ásni kezdte a vermet a pribéknek. Az elvakult Haynaura villámcsapásként hatott az a hír, amelylyel Zákó nevü bizalmasa kedveskedett neki, hogy t. i. kegyvesztett lőn. Az epe tüstént elöntötte, dühösen ugrott fel és Zákóra kardot rántva, talán összeszabdalja, ha az jobban nem tud szaladni mint ő. Ekkor pisztolyát sütötte rá, de az sem talált. Nem sokára azonban lecsillapodott, vissza hívta és könyezve kérdezte tőle, hogy mit tegyen. Zákó könyörögve kérte, hogy nagyszabású kegyelmezósekkel igyekezzék kitörülni a multak borzalmát a nemzet némán zokogó lelkéből. Haynau elfogadta a jó tanácsot. Jellemző azonban telhetetlen hatalomvágyára, hogy mikor március végén először rebesgették közeli bukását, egy hónapon keresztül lótottfutott Bécsbe, hogy állását újból megszilárdítsa. Már ekkor is ritkábban irt alá halálos ítéleteket s a nagylelkűt és bűnbánót játszva nyilvános felhívás utján „rokkant alapot" gyűjtött a „boldogtalan testvérharcban bénákká lett osztrák és honvéd harcosok" segélyezésére, melynek létrejötte életének legszebb célja és legnagyobb öröme lenne. Össze is gyűlt, vagy 200.000 forint, de hogy hova lett, annak titkát magával vitte a sirba. A borotvát 1850. julius 12-én dobták félre.