Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-11 / 2. szám

J » Zalamegye, Zalavármegyei Hírlap< 1903. január 11. veszi. Ah, a szép Josephine. A divatszerető aszszony, a kinek a esipkeszámlái a császár korában is dühbe hozzák Napoleont! Hosszú időn át ő annak pártfogója; ő szerzi ismeretségeit, ő adja tovább nagysága hirét, ő költi róla az első legendákat. Már tábornok, már konzul, az első ember, meghódította a piramisokat, és most m

eg fogja tiporni az Alpok szűz havát, a melyben csak Hannibál és Julius Caesar vágta bele a lábanyomát. Az övé lesz a harmadik nyom. Mi nem sikerül a császárnak ? Csak ez az egy: az orosz ut, ez nem sikerül. A végig láthatatlan hómezők megfagyasztják a bátorságot is. És a barbár ellenféllel nem lehet birni. Elpusztítja a tulajdon országát, felgyújtja Moszkvát, de nem hagyja békén ezen a földön a császárt, a császárt ! Vissza kell menni, diadalok után kudarccal, a győzelmek után vereséggel. Egy amerikai aesthetikus azt mondja, hogy Napoleon nagysága abban van, hogy ő benne öltött testet a franczia polgárság s az ő idejében minden polgár egy kis Napoleon volt. A kis Napóleonokat most keservesen megverték a kis Rurikok. Hosszú az ut, egy végtelenség. A fagy alól elhullott katonák sisaktaréja, kardja meredez elő. De mennek mind, át lépnek rajta. A sereg egy ötödére fogyott, ők tartják el Oroszország összes hollóit. De ki csüggedne, ki ne menne, a mikor ő jár elől, a császár, a császár! Aztán jönnek a keserves évek. Szent Ilona, a száz nap, a mikor gyalogszerrel, egymaga újra meghódítja Franciaországot. És jön az utolsó bucsu, az alkony, az éj, amelynek nincsen hajnala. A bolt Caesart betakarják szürke katonaköpenyével és igazán azzá lesz, a minek életében is indult már: legendahőssé. Ezt az életet s a Napoleont megelőző franczia forradalom korát mondja el Marczali ebben az uj kötetében színesen, finoman, művésziesen és igazán. * * * A kötet a Nagy Képes Világtörténet X. kötete. Megrendelhetni minden könyvkereskedésben szépen kötve 16 koronáért. A divat. — A Divat Újságból. — Mi egyébről lehetne egy január elején megjelenő divatlevélben szó, mint báli ruhákról? Hát nem kezdődik a vízkereszttel hatodikán az idén elég hosszura nyúló farsang? És nem szivdobogva várják-e a mamák és leányok egyaránt hűséges tanácsadójukat, a Divat Újságot, hogy meglássák belőle, milyen is legyen hát az a báli ruha, amelynek ne legyen párja az egész világon — a megyében, a városban — vagy legalább is a teremben. Nos hát először is roppant könnyű legyen, nem is igen lehetne más, mert a divatos báli szövet az idén is az az édes kreppsifon, az a remek pontocskás tüll még pedig hófehér, aztán igen halavány világoskék, rózsaszín, zöld és sárga színekben és egy egészen uj, nagyon meleg pirosszin — nagyon fölkapott — és végre a chiné (síné) mintákkal nyomtatott és fényezett „chameleon-krepp", kissé tarka, de bájos. A mi különben a tarkaságot illeti, az ma már a szinek finomsága mellett, egyáltalán nem szemet szúró. Láttunk például egy igen különös, igen eredeti és hatásában remek báli ruhát, a melynek legfelső szoknyája krémcsipkével díszített heliotrop (lila) szinü kreppsifon volt, egy fehér, egy világoskék és egy halaványzöld iilsószoknya fölé vetve — az alsószoknyák is persze mind kreppsifonból — csak legeslegalól volt egy vékony selyem alsósioknya és derékbélés. A mi a szoknyák formáját illeti, hát csipőre simulók, majdnem térdig csak mérsékelten bővülnek, hanem aztán térden alól a földig és még lejjebb, mesésen bővek. Ezt a bőséget alig lehet másképpen elérni, mint egy vagy több toldott fodor alkalmazásával. De még a toldott fodrot is behasogatják. Fölfelé hegyes, lefelé bővülő ékezeteket (magyarán cvikliket) varrnak bele és aztán ugy halmozzák el ezt a magában is hullámzó bőséget még egy egész halom fodorral bodorral, csipkével és mindenféle kigondolható diszszel. Hogy mennyi kelmét, csipkét, fodrot és szalagot (és pénzt) emészt meg egy ilyen kis könnyű báli ruha, egy semmiség, ez egyszerűen hihetetlen és még a munka! Szinte megfizethetetlen. Ezért fontos, hogy az embernek, ha jó szabója nincs, vagy nem kapható, vagy nem telik rá, hát kitűnő Divat Újságja legyen, a mely nem osak a ruhák alapformáját adja meg, de számos képével még a diszítés és elkészítés módját is tanítja. A derekak alapja csak egy kis testhez simuló kivágott selyembéléske, alig egy arasznyi, erre jön azután a bluzosan bugyogó krepp, a kreppre a dísz, a fölé a kivágás körül csipkés vagy szalagos fodrok vagy egy könnyű illuzió-tekerés szalagcsokrok, szalagcsüngők, vagy selyem. Csipkedíszt rengeteget használnak, látszólag minden szabály nélkül, csak ötlet és szeszély szerint, pedig ha jól megnézem, hát egész tanulmány, hogy egyben a sok szétszórtan alkalmazott dísz mily remek egészet alkot. Különös, hogy a báli ruhák ujjai többnyire hosszúak, de persze egészen átlátszók, hanem azért most is vannak, a kik e helyett csak egy-két csipkével vagy bodorral terhelt fodrocskát vagy csak szalag- és virágcsokrot fognak a hosszú ujj helyett viselni. A keztyü a ruha ujjáig ér. A hajban igen kevés díszt fognak viselni. A mai frizura nem is igen alkalmas arra, hogy bele vagy hozzátüzzenek valamit, a haj oly laza hullámossággal veszi körül a fejet hogy semmit sem bir el, még a saját súlyát is csak alig. A báli köpenyek ha földig érők, akkor a ruha szerint bővülnek, hogy agyon ne nyomják, azért csaknem mind toldott fodorral készülnek. Ida. *A Divat Újság minden hónapban kétszer jelenik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó: negyedévre, postán való szétküldéssel, 2 K" 20 f. Előfizetni legcélszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., a Rökk Szilárdutca 4. számú házában van. Csarnok. Uti jegyzetek. (Müncheni pincérleányok). A zöld Isar partján elterülő bajor főváros kedélyességének egyik jelképe a Frauenkirohe két nagy tornya. Isten látja lelkemet, tudom, hogy vétek az ilyenforma hasonlítás, de nem tehetek róla: ennek a vén templomnak olyan a két tornya, mint egy pár óriási sörös kancsó, amit az építőmester duhaj jókedvében csapott az Ur házának tetejére. De hát csak ilyen a jó bajor. Imádkozik is, sörözik is. Tiszteli a papját, aki a lelkiekben istápolja és szereti a papnőt, aki testét erősítgeti. Ez a papnő — a pincérleány. A frakkos pincér uralma errefelé teljesen letűnt. Füstös lebujokban, művésziesen festett kávéházakban, méregdrága vendéglőkben csak a vendágek sorában akadunk frakkra ... Az itallal szolgáló pik kólót, a megrakott tányérak terhe alatt görnyedő ételhordót, a hosszuszíjas táskával parádé/ó fizető pincért lányok, csupán csak lányok helyettesítik. Minden sor asztalnak külön-külön van két-három pincérleánya. Mihelyt letelepedik valahol egy vendég, szótlanul elébe áll az egyik. Az asztalra tesz egy kerek gyapot darabot, mely aljául szolgál a sörös kancsónak. Mert, hogy sört iszol, az természetes. Errefelé még a kávéházakban is ezt isznak. A kérdés csak az, vájjon barna vagy világos árpalével akarod-e meglocsolni a gégédet? Ha ez a nagyfontosságú ügy eldőlt, nyomban előtted van a hűsítő ital. Mihelyt kiürült a kancsód, ott terem a pincérleány, aki folyton rád les. Minthogy természetes, hogy Münchenben az ember egyhamar meg nem állapodik az ivásban, anélkül, hogy valamelyest kipuhatolná akaratodat, ismét hoz egy tele poharat. És ez így megy mindaddig, mig a megszeppent idegen erélyesen nem tiltakozik az ellen, hogy őt galádul le akarják itatni. A másik pincérleány az ételt hordja ós egyúttal rendesen ő az, aki az elemózsiáért járó pengőpénzt vagy bankjegyet köszönettel nyugtázza. Furcsa birodalom a pincérlányok országa. Nem köztársaság, mert nem az egyenlőség uralkodik benne. Kasztokra, osztályokra bomlanak, melyek élesen elválnak, elütnek egymástól. A legtöbb pincérlány, ha nem is szép, de legalább fiatal, üregjét, nagyon csúnyát elvétve látni. A kávéházban felszolgáló előkelőbbnek érzi magát annál, aki a sörházban keresi meg a kenyerét. Keresetre is nagy a különbség köztük, bár átlag jó dolga van valamennyiüknek. Az alja a teljes ellátáson kivül — mert ezt majdnem mindnyája megkapja — borravalóval együtt két márkát (egy forint husz krajcárt) keres naponta. A legcsucsáról való — persze ez már kivétel — 20 márkáig is kijut. A legtöbbnek a napi keresete pedig öt és tiz márka között ingadozik. Van, aki csak éjnek idején van munkában, mig előnyösebb helyzetű társnői esti nyolc órától kezdve teljes szabadságot élveznek. Bármilyen legyen is azonban a külsejük, a munkakörük, az anyagi helyzetük, ezeknele a Münchent olyannyira jellemző teremtéseknek sok a közös jellemvonásuk. A vendéggel szinte mind figyelmetlenebbül bánnak

1, mint a férfi pincérek, noha még több borravalóra tartanak igényt. A vendégek többnyire udvariaskodnak velük, ami mód nélkül elbizottá és hetykévé teszi őket. Ha egy csinosabb fruska megáll egy kiválasztott udvarlója asztalánál, aki virággal és szép szóval kedveskedik neki, megfeledkezik az egész világról. Mit bánja, bogy a többi vendég türelmetlenül várja a rég megrendelt ételt, az italt, vagy a számtalanszor megsürgetett újságot. Ő utóvégre elsősorban kisasszony, kivel szemben a vendégnek is figyelemmel kell lennie. Mert hiuságuk ós tetszelgési vágyuk szinte példátlan. Ami hizelgést hallanak, gyönge, igen könnyen elkábuló agyacskájuk készpénznek veszi. A legtöbb arról álmodozik, hogy valamelyik vendég (leginkább diákokra számítanak) elveszi őket és nagyságosasszony lesz belőle. Ha kimenőjük van, nem egy közülük cifra selyemruhát ós hamis gyémántokat aggat magára, hogy az utcán feltűnést keltsen. Nincs mit csodálni, ha hiszékenységük és mulató kedvük sokat a hínárba von, amelyből többé nem lehet kivergődni. Lelkiismeretlen, könnyelmű fiatal emberek de mennyit megfosztottak már pénzétől és becsületétől. A statisztika arról a szomorú tényről tesz tanúságot, hogy a perditák jórésze a pincérlányok közül kerül München utcáira. A bün a kávéházak és vendéglők lepkéi közül szedi áldozatát ; miután durva kézzel letépi zománcos szárnyaikat, hogy a sárból többé soha ki ne repülhessenek. Mig fiatalok, szépek, gond nélkül cifráikodnak, hejje-hujjálkodnak. A jövő ismeretlen fogalom előttük. Lassanként kikopnak még a bün világából is. Csúnyák lesznek és betegek. Az utca is ellöki magától. S mig rájuk fenyeget a mogorva ispotály megnyíló kapuja, irigységgel gondolnak azokra a társnőikre, akik a pincérleány kacér köténykéjót kénytelenségből a falusi oselód sikáló rongyával cserélték föl. Demokritos. Közgazdaság. Javítsuk gazdasági terményeink minőségét. Jól tudjuk mi azt, gazdák, hogy nagyon is nem mindegy, hogy vájjon 82 kilós vagy 78 kilós búzával megyünk a piacra, »őt azt is tudjuk, hogy a gazdasági szeszgyárak keményítő-tartalom alapján veszik a burgonyát, jóval többet fizetvén a keményítőben dusabbért, mint a keményítőben szegényért. Tudjuk azt, hogy összes terményeinknél nemcsak a mennyiséget, de a minőséget is megfizetik, mégis vajmi keveset teszünk terményeink minőségének javítására, holott egy kevés fáradtsággal, utánjárással, sokkalta jobb eredményeket lehetne elérnünk. A termények minőségileg való javításánál a főszerepet a talaj igen gondos megmivelóse, s megtrágyázása játsza, természetesen csak akkor, ha az éghajlati viszonyok is kedvezők a javítandó növényre. Az adott viszonyok közé legjobban beillő téleség megválasztásával a burgonya, a cukorrépa és az árpa minőségót lehet legkönyebben javítaui, s ugyanez lehetséges okszerű trágyázással is. A mesterséges trágyafólók jelenlegi nagyarányú felhasználásával nemcsak a termésmennyiséget de a minőséget is javítjuk. Sőt a minőség javítására a különböző trágyafélék különböző befolyással vannak. így pl. a chilisalétrom ós peruguanó a termés mennyiségót illetőleg árpánál egyenlő eredményt ad, a minőséget illetőleg azonban a peruguanó után jobb árpát kapunk. Okvetlenül műtrágyát kell használnunk legalább azon talajon, a melyen saját vetőmagunkat termeljünk, mert a könnyen