Zalamegye, 1903 (22.évfolyam, 1-26. szám)

1903-03-22 / 12. szám

1903. március 8. »Zalamegye, Zalavármegyei Hirlap* 3 Fángler Lajos, Török Gyula és Fángler Ferenc Katona »Bánk Bánjának* egy felemelő részletét adták elő. A nagy költő szavai az ifjak állal lelkesen és szabatosan előadva nem tévesztettek hatást. A >Március 15« cimü költeményt Deutsch O. tanuló adta elő A kereskedelmi iskola tanulóiból alakult zenekar az egyes számok között népdalokat, az ünnepély befejezéséül pedig indulókat adott elő, amelyeket a közönség lelkesedése többször megismételtetett. Az ifjak zenekara, amely tizennégy tagból áll, s amelyben mindenféle hangszer képviselve van, kitűnően játszik. A banda a primás vezetése alatt szorgalmasan tanul s a szorgalom és zenei érzék meg is látszott az előadásán. Gyönyörűek voltak a kuruc nóták, amelyeket Eckstein V., Filipich K., Horácsek J., és Stolpa K. tanulók játszottak. Az ifjúsági énekkar »Isten diosősóge* és »Normán daU darabjainak sikere szintén nem maradt mögötte a zenekarnak. Az ünnepély hazafias szelleme, az ifjúság lelkesedése magával ragadta a közönséget. A hazafias ünnep mintaszerű rendezése díszére válik az intézetnek, különösen a »Kisfaludy Önképzőkör* vezetőjének: Kiss Lajos tanárnak és az ifjúságnak. A zalaegersxegi társaskör a kaszinó termeiben rendezett ünnepélyt, amely este 7 órakor kezdődött. A dalárda éneke után Yárhidy Lajos polgármester, a társaskör elnöke megnyitotta az ünnepélyt. Azután Grész Elza k. a. szavalta el Petőfinek »Erdélyben« cimü felséges ódáját, a költőkirály egyik legremekebb alkotásához méltó lelkesedéssel. Iij. Czukelter Lajos Ábrányi Emilnek «Glória« cimü költeményét adta elő akkora hatással, hogy az éljen ós taps percekig nem szűnt meg. Németh Elekné Andaházy Irón urnő méltatta március 15-ikót. A magyar szivből eredt, magyaros érzéssel előadott felolvasás után újra a dalárda énekelt s az ünnepély a leglelkesebb hangulatban ért véget. Az ünnepélyt mulatság követte ós a közönség a késő éjjeli órákig együtt maradt. A zalaegerszegi kereskedő ifjak önképző egyletében este 8 órakor a Szózat eléneklésével kezdődött a hazafias ünnep, amelyet Schütz Frigyes elnök nyitott meg rövid visszaemlékezéssel. Ezen ünnepély keretében leplezték le Kossuth Lajos arcképét is. A leleplezési beszédet dr. Csák Károly tartotta. Löwy Henrik elszavalta a „Talpra magyart«, amelynek refrainjét az ifjúság együtt harsogta el a szavalóval. A nagy nap emlékeit Kászonyi Mihály polg. iskolai igazgató méltatta. Költői lendülettel s a tarkasávos selyemruhákat tis, teleaggatva apró csörgőkkel és csengőkkel. Az egyik oldalról három Mefisztó-alak rohan be a térre, vérvörösbe öltözve. Körülfutnak s eltűnnek. Másfelől szerecsenek jönnek nagy aranykarikákkal az orrukban és fülükben. Az egyiknek karjaiból szépen bepólyázott kis kutya pislogat ki. Természetesen szerecsen és arany egyaránt talmi. A zene közelében néhány pár táncra perdül; példájukat mások is követik; körülöttük meglazulnak a csoportok s helyet engednek nekik. Épen előttem áll meg egy kis fiu egy leánykával. Egyik sincs több 8—9 évesnél. A gavallér piros-zöldbe öltözött bohóc, a hölgyecske kék-fehér bébé. Átkarolják egymást, táncolni kezdenek és táncolnak oly komolysággal, oly kecsesen és ügyesen, mintha élethivatást teljesítenéenk. Rövid idő alatt nagy közönség nézi őket s a két apróság, arcukon hódításuk teljes tudatával, járják fáradhatatlanul mindaddig, míg csak a zenekar el nem hallgat. Későre jár az idő. Haza megyek nyugodni, de lefekvés előtt kiállók még egy kicsit az erkélyre, gyönyörk ödni az este szépségében s beszívni az üdítő tengeri levegőt. Velem szemben egy csinos gótBtillü villa csúcsíves kődiszítései tündökölnek a holdfényben. Rajta túl az öböl terül el csendes nyugodt vizével. Bolygó fénypontok uszó csónakokat jeleznek; a távolból bánatos olasz nóták dallama hallszik. Mindez oly elbájoló, álombariögató. Febri lár 24. Délután négy órakor hagytam el Syracus át. Rögtön ismeretséget kötöttem a hajó kapitác.yával, a ki egy fiumei tanárnak a testvérje s így magyar ember. De a magyaron kivül beszél olaszul, franciául, angolul, németül, tótul, horvátul és arabul. A kevés első osztályú utas történettudó komolyságával idézte fel a nemzet I dicső napjának, a dicső nap nagy alakjainak emlékezetét, hazaszeretetre, a mult tiszteletére s a jövő munkálására buzdítva azokat, akik március 15-ikónek áldásaiban nevelkedtek fel. A felolvasót a közönség zajos ovációkban részesítette. „Március 15-"ét Eisner József szavalta. Lelkes, szabatos előadása nagy hatást keltett. Az ünnepélyt Breisach Samu zárta be egyszerű, keresetlen szavakkal éltetve a szabad magyar hazát s köszönetet mondva a megjelenteknek az ünnepélyen való részvételért. A Hymnuszt a közönség felállva hallgatta végig. A kereskedő ifjak egyletében az ünnepélyt szintén tánc követte, március 15-ikének utolsó pecre is együtt találta még a hazafias közönséget. Az iparos ifjak önképző köre délután 3 órakor tartott ünnepélyt az ipartestület dísztermében. Papp Alajos alelnök tartalmas megnyitó beszédet mondott, méltatva a nagy ünnepet. Március 15-ének jelentőségét Borbély György méltatta. Lendl Gyula, Práger Ödön és Miszori Béla hazafias költeményeket szavaltak. Végül Papp Alajos elnöki szava zárta be a díszgyülóst. Idegenek között. Sorrento, 1903. március 10. Kedves barátom! (H.) Azon tudatban vettem utamat Alsó-Olaszország felé, hogy itt a mi márciusi időjárásunk helyett kinyilt tavaszunkat találom. Nagyon csalódtam. A földnek ezen részét sem kimóli az időjárás szeszélye; a citromok és narancsok hazájában a magas hegyek ormait, ezek között a Vezúvnak felső fele részét is tegnap reggel óta hó borítja s a bennlakók is csodálkozva nézik, hogy a hótól fehér hegycsúcsból az esti sötétben gyakori tüznyelvek nyaldossák a magas felhőket; minek (következtében a kráter ezidőben meg sem közelíthető. Mindebből szinte látom, hogy otthon pedig a negyedik tél állott be. Az olasz bennlakók s a kiváló részben angol látogatók között szükségét érzem annak, hogy az otthoniakkal legalább papiroson érintkezzem. Amiről irok, mindazt az otthoni \k közöl is többen közvetlen tapasztalásból, még többen pedig bő leírásból ismerik ugyan, de talán nem a reám tett benyomásokhoz hasonló forrásból. Ez oka annak, hogy egyet-mást hozzád s ha ugy tetszik, az otthoniakhoz intézve papirosra vetek. Zágrábban léptem először, bár jogilag testvéri, tényleg azonban idegen földre. a hajón szétszóródva nézegette a partvidéket s csak a vacsora gyűjtött bennünket össze egy asztal köré. Az asztalfőn ült a kapitány, mellette balról egy angol, utána egy török-sapkás bácsi s végül én. Velünk szemben három angol hölgy foglalt helyet. A parancsnok elsőben is az én szomszédomat szóllította meg: »Do you speaks english?* — A felelet mélységes hallgatás. — »Parlez vous fran9ais?« — Hasonló válasz. — »Sprechen Sie deutsch? — Csend. — Parla lei italiano?« — Ismét. — Most én tettem még egy végső és egy kétségbeesett kísérletet, hogy meginduljon a társalgás! — »Loqueris latine?« A jó bácsi rám néz s folytatja a hallgatást. No de most már igazán elcsudálkoztam s megkérdeztem a kapitányt, hogy ki légyen ez az alak, aki, úgy látszik, az ó- és uj világnak egyetlen tisztességes és tisztességtelen nyelvével sem áll személyes ismeretségben. S akkor tudtam meg, hogy az én útitársam nem más, mint Hussein Husseni bég ő nagyméltósága, az újonnan kinevezett tripoliszi török főkormányzó, ki most megy állását elfoglalni. A nyelvbeli érintkezhetetlenség dacára azonban mégis megbarátkoztunk vele, először csak mutogatás utján, majd pedig, vacsora után, titkárjának közvetítésével, ki beszól franciául. Ez az alacsony barna török a szolgaszemélyzetbe van beosztva s azzal együtt utazik a harmadik osztályon, pedig nagyon intelligens embernek látszik, aki egyebek közt jól ismeri Vámbáry nevét és kutatásait. Vele vau felesége is, a ki fátyol nélkül jár-kel az utasok között, mint akármelyik európai nő. Érdekes arc, bár szépnek nem mondható. A tolmács utján egészen jól összeismerkedhettünk ő kegyelmességével, a béggel, ki figyelmességünket néhány nagyon Egyetlenegy ottani polgárral vettem alkalmat beszédbe ereszkedni, akinek szavaiból alig néhány percnyi társalgásból világosan meggyőződtem arról, hogy irigykedve gondolkodnak a — szerintük — dúsgazdag Magyarországról. Az illető utazott Magyarországon, látta Budapestet is, csudálkozó szavakkal fejezte ki azon tapasztalatát, hogy fő- és székvárosunk mily rohamosan emelkedik nyugatnak első fővárosai sorába, a magyar nép pedig mennyire örvendhet a jólétnek gazdagon termő földjén. Ebben találom okát a horvátok azon nem szerény törekvésének, hogy, ha annyira kellenek ők nekünk, fizessük meg az árát. Zágrábból a Karszt hegység felé haladva megbocsátottam horvát emberem irigykedését. Termőföldjük fővárosuktól nem nagy távolságig terjed, ahol már aztán a köves és szikla hegység tengerében mindig kisebb és kisebb helyen, utóbb csak apró mélyedésekbe a vizhordás által s bizonyára nagy munkával is összehordott termő földben lehetett látni gyengén zöldelő ritka vetéseiket. Lovaik, marháik oly aprók, hogy a mi göcseji gazdáink állatai azokhoz képest nagyon is kifejlettek ós ámbár szántóföldjük laza, mégis négy ökör vonja az ekét. A Karszt északi lejtőjén lerohanó zöld szinü Drezinica folyót 15—20 méter magasságú függélyes sziklapartok korlátozzák. Medrében igen sok helyen, a folyón át keresztben mesterséges gátak emelkednek a viz színéig, mely gátak a vizet a gátnak nyitottan hagyott egyik végére szorítják, ahol a parthoz épült malom kerekei gyors forgással végzik munkájukat. Karszt szikláin szépen halad az erdősítés ahhoz képest, amint tiz évvel ezelőtt tapasztaltam. A hegység legmagasabban fekvő, kopár, sziklás területe azonban még mindig nem szelídül. Ehhez több emberöltő szükséges. Fiúméról csak annyit említek meg, hogy a tervbe vett nagy kikötőnek kiépítése bár lassan, de folyton halad. Az épülő félben levő m. kir. tengerészeti akadémiának épülete pár hónap alatt készen fog állani negyven és néhány tanuló befogadására, amelyben négy óvi elméleti tanítást követő két évi gyakorlat után a tanulók a tengerész tiszti vizsgát letehetik, e vizsgát követő ismét két évi gyakorlat után pedig a tengerész kapitányi képesítő lesz elnyerhető. Az intézeti tanulók vagy egészen, vagy fele részben részesülnek állami segélyben. Állami segélyt nem igénylő tanuló évi 1200 koronáért nyer kiképzést és ellátást. Ezen akadémia kiegészítő része leend a tervbe vett tengeri iskolahajó. Február 28-án délután 3 órára Abbáziából Fiúméba vissza érve a kikötő mozgalmas élete, mely mozgalom ez idő szerint azonban nagyon csökkent, tartósan lekötötte figyelmemet. Amikorra finom török [szivarkával viszonozta, melyekből elveim fenntartásával én is elszívtam egyet, sőt lassanként olyan bensővé lett a barátság, hogy névjegyet is cseréltünk s Maltába való megérkezésünkkor csak többszörös meleg kézszorítás után s azzal a kölcsönös biztosítással váltunk el, hogy a látogatás, ha egymás területére kerülünk, nem fog elmaradni. Azt hiszem, várhatunk! Február 25. Angol területen vagyok. La Valetta, Malta fővárosa, kétségkivül egyike a világ legszabályosabban épült városainak. Az utcák mind párhuzamosak, illetőleg derékszög alatt vágják egymást. Idegen tipust, várakozásom ellenére, nem igen láttam; néhány turbános, szoknyás arab; egy-két szerecsen képviseli a délibb világot. Érdekessé teszi azonban az idegenre nézve a lakósság külső képét a nők viselete, a kik, állítólag egy pusztító járvány alkalmával tett fogadalomból kifolyólag, majdnem kivétel nélkül fekete kendőbe burkolva járnak, melynek felső kike ményített része az arcot ernyőszerüleg fogja körül. Az első pillanatban szinte azt hittem, hogy itt a férfiakon kivül csak apácák laknak. Az Itáliából érkezőnek feltűnő a nagy rend is, mely itt uralkodik. Mig Olaszországban minden szabad, addig itt a felügyelet ép oly szigorú, mint akár Németországban. Az utca tele van rendőrökkel és piros kabátos angol katonákkal. Fejükön a mi gyermekeink készítette papirhajóhoz hasonló keskeny angol sapka. Különben az egész város nem más, mint egy óriási erőd, hatalmas bástyafalakkal, sáncokkal, elzárható alagutakkal, felvonó hidakkal. Maguk a nagy kockakövekből épült házak is, lapos tetejük sarkaiból felszökő négyszögű tornyocskáikkal, zárt erkélyeikkel mindmegannyi váraknak látszanak. Az erődítmények