Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)
1901-10-06 / 40. szám
XX. évfolyam • N^v^iióknapió Zalaegerszeg, 190Í. október 6. httzí/fTTTz. 40. szám. in Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. félévre 4 Kor. Negiedevre 2 Kor. Egy szára ára 20 fiM. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyüt-tér petit sora 24 fii. n és pászati heiuap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. rnm Bérmentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldettük vlggzza. -IB & „Zalamegyei gazdasági egyesület", „K a it i xsai és novai járási községi és a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a körjegyzők egyletéinek, Valamint a ,,légrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet ' nek hivatalos kozlönve. IMI e g j elenik m ± m. d- e h=l vasárnap. Október 6. Szemeink előtt képek vonulnak el, a titáni küzdelemnek és a titánok végzetében elmaradhatlan tragikumnak a képei . , . Ötvenkét éve múlt el a nagy katasztrófának, amely az egész világot bámulatba ejtő hősi küzdelemnek az utolaó felvonása volt! . , . Repülj gondolat a képzelet szárnyain! Repülj oda, ahol elhervadt sárga levelek borítják a sírhalmokat! ! . . . Az emlékezésnek, a tanulságnak a napja ez. Emlékezzünkés tanuljunk! Minden eszmének vértanukra van szüksége. A vezérek, az apostolok mindig elvérzenek, de maga az eszme él és végre is diadalt arat. Az aradi herosok hősi halála is csak az eszmének, az igazságnak a halála volt! Azt pedig végkép megölni soha sem lehet. Ezerszer fel is támadt; mert az igazság isteni, Istenben él és igy elmúlhatatlan. Olyan az, mint a hegyről lerohanó patak, amelyet a legördült szikla meglassíthat ugyan, de áttörve az akadályon, annál szédítőbb gyorsasaggal halad. A szabadságszeretetnek örök lánggal égő tüze a legnagyobb igazság! Ezerek és ezerek véreztek el már érette és ezerek fognak még érette elvérezni! . . . Árpádnak szabadságszerető népe talán a legtöbbet szenvedett! . . . A honszerelemnek izzó tüze, a függetlenséghez való SZÍVÓS ragaszkodás talán sehol sem követelt annyi áldozatot, mint épen náluuk. A szentté avatott magyar Golgotha, amelyen a tizenhárom hős kiszenvedett, örök bizonysága a magyar faj szabadság szeretetének. Ezeknek a hősöknek a tetteinél, amelyek a hősi harcoknak, a dicső tetteknek egész sorozatát tükrözik vissza, dicsőbb, nemesebb példát még nem jegyzett föl a történelem! Emlékezzünk ! . . . Szemeink előtt képek vonulnak el . . . Bámulatos kornak bámulatos nemzedéke. Akit még tagnap összetörődött öregnek láttál, ma már rendithetlen férfi ! Akit tegnap gyáva gyermeknek néztél, ma már villogó szemű, tüzes ifjú és az ágyuk előtt áll! Aki még tegnap kedvese ajkára tapadt és szent esküvel fogadta, hogy soha öem hagyja el kedvesét, ma már a csatamezőn harcol, halált osztogat és halált fogad. Aki tegnap még vagyona, kincsei mellett kuporodott és ostorral kergette ki a nyomorult koldu t udvaráról, ma már fegyverekre szórja szét kincseit, és a koldusnak bajtársává lesz . . . És szemeink előtt újabb képek vonulnak el , . . Látjuk Damjanicsot, a vezéreknek a vezérét, aki fönséges nyugalommal lép a bitó alá, fogadni a rettentő, a meggyalázó halált. Látjuk a többi bajtársat, a többi hőst, akik vérökkel pecsételték meg az eszmét, az igazságot, bár ezer halált kellett volna is érette szenvedniök I Óh ne fordítsuk el szemeinket ezek elől a képek elől! Ne! Legalább ezen a szent napon ne, amely az emlékezésnek, a tanulságnak a napja! Ezekből a ragyogó példákból óriási erőt menthetünk a jövő nagy küzdelmeire és emlőin nemzedéket nevelhetünk, — dicsőt, nagyot, amely hasonló nagy tettekre képes. Emlékezzünk ! . . . Kozmopolitizmus. Régi dolog, hogy mi mindig négy-öt lépéssel hátrább ballagunk, mint a többi nyugoti nemzetek. Történelmünk eseményeit nyomon követve csekhamar be kell látnia ezt még annak is, a ki vaktában tagadásba venné. A keresztény vallás felvetelétől kezdve egész a francia forradalom eszméinek elfogadásáig minden dologban, minden irányban négy-öt lépés késésnél haladunk azon az uton, melyet a többi művelt nemzetek minket megelőzve, végig tiportak. Ha elmélkedünk e tény fölött, nem juthatunk más magyaiázatra, mint arra, hogy a magyar nép lassan gondolkozik. Jól megrágja azt, amit a többi népek jónak találva, inycsiklandoztatóan nyújtanak feléje. Jól megrágja és csak azután nyeli 'e. Itt a késés oka. Azt mondhatná valaki, hogy ez nem igaz, amenynyiben a magyar nép szive olyan, mint a szalma: könnyen lobbot vet. Hamar fellelkesül. Noshát ez csak látszolagos jelenség. A magyar nép p»zihologiájához tartozik, hogy előbb lelkesül, aztán gondolkozik. Ez az oka annak, hogy nálunk a hirtelen magasra emelt férfiakat gyorsan eléli a bukáü. Mert csak akkor kezdjük latolgatni valakinek értékét, a mikor már könnyű lelkegültségünkben duplán megjutalmaztuk, sőt gyakran érdemtelenül is. Szerencse még, hogy egyáltalán gondolkozunk, ha későn is. A történelem ama (tanusága,Jhogy mindígjelkóave baktatunk a többi nemzetek után, megnjilatkozik napjainkban is. Itt van például a kozmopolitizmus uralkodása, mert nálunk még (bárhogy tagadjuk) egyie tart. Franciaországban 8—9 óv óta folyton ób«id a nemzeti széllem, koporsójából kitör ós eget kér a tiszta francia géniusz ós egyre nagyobb mértékben hódit ez ébredés szülötte: a sovinizmus. A francia irodalom, művészet, társadalmi élet, mind mind a sovinizmust fogadja el istenasszonyának. És nálunk még mindig a kozmopolitizmus uralkodik. Persze titokban, elrejtőzve. Magunk is tagadjuk, magunk sem hisszük, sőt gyakran vakságunkban magunk sem látjuk. Egyik főjelensége az az óriási rokonszenv, melylyel a külföldi irodalmat kultiváljuk, a miénknek elhanyagolásával. í Erre a vádra valaki azt válaszolhatná, hogy pyöze mert a mi irodalmunk sokkal gyöngébb, mint a külföldié. Lehet, hogy igy van. De már a felelet is kozmopolitizmus jegyében született. Az igazi erős szovínista magyar még a gyatrább magyar müveket is fölébe helyezi a jobb külföldi munkáknak, abból az egy okból, hogy gyöngeségét elfeledi e szó: „ magyar!" Helyes-e vagy nem ez a felfogás, arról most nem vitatkozunk. Mindenesetre való az, hogy a gyönge párA „Zalamegye" tárcája. ^^zép Volt. Irta = Tótlx Béla. „Akárhány fiatal leány van, aki százszor boldogabbnak érezné magát, ha a szemöldöke egy kissé szőkébb volna, vagy az aica pirosabb, üdébb szint mulatna, esetleg az egyik ujján keletkezett szemölcsöt valami módon eltávolithatná, szóval azt a parányi szépséghibát, mely szerinte elcsúfítja, megsemmisíthetné. Mert a nő szeméoen a teljes boldogság egyedüli biztositéka a tökéletes szépség. Hogy pedig a nőknek ez a feltevése igen sok esetben ellentmond a mindennapi élet tapasztalatainak, akárhány szomorú példa bizonyítja. Gyakran előfordul, hogy igénytelen, rut leányok idővel boldog családanyák lesznek ; azok pedig, alokrt valannkoi az udvarlók egész seiege rajongott, körül, mint elhagyott öreg anyókák leány pártában halnak meg. SŐt olyan ií van, a kinek egyenesen az volt a tragikuma, hogy szépnek született. Ha meg engedik, elmondok egy esetet. A közönség éber tigyelemmel hallgatta a fiatal járásorvos felolvasását, aki a kaszinó vendégeinek már több élvezetes estét szerzett érdekes előadásával. Kérték, hogy mondja el az esetet. Az orvos, aki épen a női szépségről értekezett, már bánta, hogy igy éltéit a tárgytól, de mert felkeltette hallgatói figyelmét, hát csak belekezdett. Alig volt meg hót esztendős a kis Rózsika, mikor az édes anyját eltemették. Az apja egy ideig szomorúan, szótlanul viselte az özvegység fekete fátyolát, mint aki már végkép lemondott a világ gyönyöreiről. De ugy fél esztendőie a temetés után meggondolta magát és elhatározta, hogy megnősül. Feleje se néznék az asszony népnek, ha fiu gyermekem volna, — mondogatta az ismerőseinek, —de hát egy leányt nehéz volna anya nélkül fölnevelni. Aztán ölebe vette az aranyhajú szőke babát és kedveskedve kéidezte tőle: — Ugy-e szeretni fogod az uj mamát kicsikém ? Igen, nagyon fogom szeretni — felelt a kis leány gépiesen, — mindig szót fogadok neki. Az ismerősök is biztatták, hogy jól teszi, ha megnősül, hát még inkább kedvet kapott. De ugy gondolta, hogy ha az első feleségét szerelemből vette ei, a második asszony megválasztásánál tekintettel lesz a pénzie is. Ugy számított, mint minden özvegy ember. A gondtalan, nyugodt élet csábította inkább, mint a szerelem varázsa. No meg hát a fő ok a kis leánya neveltetése volt, Ennek a számitásnak azután az lett a kevetkezmónye hogy egy meglehetősen vagyonos liatal özvegy asszonyt kéretett meg, akiről azonban még az ellenségeik sem mondhatták volna nyugodt lelkiismerettel, hogy kedves vagy szép lett volna. Olyan csenevész, sáppadt arcú, sovány menyecske volt, a kinek egyetlen tekintetéből kiolvashaio a világgyűlölet, a mások kárán örvendő roszakarat. De hát a kis Rózsika apja mindezt nem látta meg a pénztől. Különben meg azért is inkább az özvegyet vette el, miut valami vén leányt, mert annak is volt egy ót esztendős leánykája és igy feltételezte róla, hogy ért a gyermekneveléshez. Egy ideig csak megvolt valahogy az uj mama a kis Rózsikával, de mikor mind gyakrabban tapasztalta, hogy a rokonok és ismerősök az ő kis leányát mellőzik a szép szőke baba miatt, elhatározta hogy eltávolítja a háztól. Rábeszelte az apját, hogy adják be a városi nevelő intézetbe, mert hát ő bevallja, hogy nem tud neki olyan tökéletes nevelést adni, mint amilyen egy ilyen uri leányt megillet. Az apa reá állt és csakhamar bent volt a kis leány a nevelő intézet unalmas falai között, mert szépsége miatt az apai háznál ne n volt számára hely. De e/. csak a kezdete későbbi szenvedéseinek. Mikor az iskolát elvégezte,még kevésbbé kívánta a mostoha anyja, hogy otthon maradjon, mert tudta, hogy akkor az Ő leányát ugyancsak senki sem veszi észre, azért há rábeszélték, hogy keressen valami foglalkozást, amiből azután megélhet, amig férjhez nem megy. — Úgyse soká tart édesem — biztatgatta a, mostohája — hiszen az ilyen szép leányokát, mint maga, hamar elkapkodják. * De mi legyen? Szép volt, hát természetes, hogy színésznő lett. A mostohája nem győzte eléggé dicsérni a választását, hogy ilyen kitűnő pályát választott, melyben idővel még igen sokra viheti; odaháza az ismerősök között azonban egyre azt híresztelte, hogy nem sokat tart a Rózsika tehetségéről; sőt azt is megsúgta titokban, hogy alighanem rossz útra tévedt a szép leány, mert mint hallotta, udvarlókat tart esnem igen válogatja őket, legfeljebb csak az erszényük súlya szerint. Hát ami az udvarlók számát illeti, abban nem túlzott a mostoha, mert annyian lestek a szép Rózsika minden mozdulatát, hogy akármelyik divatos primadonna büszke lehetne rá, ha annyi lovagja volna, mint neki volt. Es bár elragadó kedvességgel társalgott mindenkivel, még sem birt ráfogni semmit még a kartásnői rosszakarat sem. Sziveseu beszélgetett, ha megszólították, át soha nem adott alkalmat a bizalmasabb közeledósie. Nem érdekelte senki különösebben. Egyszer anonban mégis megdobbant a szive. Egy fiatal szigorló orvossal ismerkedett meg, akinek igénytelen egyszerűségét megszerette. De nem áru4ta el irányában a legcsekélyebb jellel sem ezt a szeretetet. Csak olyan tartózkodóan, kimérten társalgott vele is, mint a többi udvarlójával, mert sértette volna az önérzetét, hogy ő kérje meg ; ő, akinek annyian esdenek a kegyéért. Már vagy fél esztendeig tartott ez az ismeretség, mikor a liatal orvo s megszerezte a diplomát ós elhatározta, hogy nőül veszi a szép leányt. De először meg akart a tudni azt is, hogy miféle családból származik Kerül ő uton sikerült megtudnia a város nevét, a hol a leány szülei laktak s másnap útra Mai számunkhoz tél ív melléklet van csatolva. m^m
