Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-14 / 28. szám
XX. évfolyam Zala-Egerszeg/ Í901. julius Í4. 28. szám, Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nvllt-tér petit sora 24 fii. társadalmi, közművelődési és gaászati hetilap. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bórm e n t:e 11 en 1 e vei e k etesa k ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. A „Z al anaegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyletéinek, Valamint a ,,Lrégpádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet ' nek hivatalos közlönye. 3VL e g j e 1 e n i k jool inden ^asá^ixajpÉ vidék szellemi élete. Altalános az a nézet, hogy a kultúrai haladás az országban általában azért oly lassú, mert szellemi élet a vidéken vagy egyáltalán nincs, vagy igen kevés van. Van ebben a mondásban némi igazság. Az irodalom, művészet és tudomány középpontja a főváros. Minden nevezetebb szellemi mozgalom Budapestről indul ki s mig a fővárosi otthon, a tűzhelynél élvezi, a vidéki ember c ak értesül róla. A színházak, könyvtárak, ezernyi látni és tapasztalni való, népszerű, tudományos felolvasások, az országgyűlési tárgyalások eleven mozgalmas képe, ez mindmegannyi tényezőjét képezi a fővárosban a szellemi élvezeteknek, ennek folytán a haladásnak. Mi vidékiek mindezt nélkülözzük s csupán az újságokra vagyunk utalva, A főváros polgárságának lépten-nyomon alkalma nyílik a szellemileg nemes szórakozásra, mely mellett számos oly részlettel, oly kérdésekkel és tudnivaló dolgokkal ismerkedik meg, melyeket oly kellemes módon sem könyvekből, sem újságokból elsajátítania nem lehet. A mi szellemi élvezetünk egy-egy hangversenyben tetőzik, mely annál kevésbbé elégit ki bennünket teljesen; mert az is ritkaság s az ily élvezet iránti érzék e miatt valami nagy mértékben nincs is meg. A színházi élvezetben, melyet egy-egy vándor társaság nyújt, ritkán van köszönet. Marad még az egyleti élet, melyen alkalmunk vau egymással érintkezni s a nyilvános helyeken való összejövetel, hol vagy szórakoztató játékkal töltjük szabad időnket, vagy újságokat olvasunk, vagy pedig — mikor annak épen ideje és alkalma van — politikai eszmecserét folytatunk. Elfogulatlanul ítélve, bizony nagyon szegényes eredmény ez, de hát bármint csűrjük csavarjuk a dolgot, egyebet sem hozhatunk ki s összes szellemi élvezetünk jóformán azokra a mulatságokra redukálódik, melyeket a téli évadokon át az egyik vagy másik egylet részéről a jótékonyság érdekében rendeznek . És ez igy van hazánk legtöbb vidéki városában, a hol hiába iparkodnak útját állni annak a szellemi meddőségnek, mely teljesen lehetetlenné teszi, hogy a vidéken is életerős központok keletkezzenek. Oly város, mely mozgalmas szellemi életével gócpontját képezné egy nagyobb vidéknek s úgyszólván értelmi bélyegét sütné erre, kevés van, vagy talán nincs is. Igy megmaradnak ezek a városok mind, a szó szorosabb értelmében vett provinciának, szük látókörrel, kevés életrevalósággal s kicsinyes felfogással, a hétköznapi gondok és bajok közepette. A törekvés csak akkor fog eredménnyel járni, ha nem lesz egy oldalú és az összes, erre hivatott tényezők egyetértőleg működnek közre. Azt nem akarjük mondani, hogy a magasabb szellemi érdeklődés a vidéken egyáltalán hiányzik, — korántsem. — Van elegendő mindenütt; de részint sporadikus jelenségek s nem hatotta át az egész társadalmat; részint pedig az a körülmény gátolja az utóbbit, hogy kik ezzel a magasabb szellemi érdeklődéssel bírnak, ezt másokban is felkölteni vagy nem akarják, vagy nem tartják rá magukat hivatottaknak. JT II fl II « Kozos erővel. Láthatjuk nap-nap után azt a növekvő, hatalmas tábort, mely az állami tisztviselőkből került ki és egy zászló alatt tömörülve, nyomasztó helyzetük enyhítését célozó gyakorlati és okos eszméket pendítenek meg, együtt akarván eljárni e rájuk nézve felette fontos mozgalomban. Csakis együttesen, közös erővel lehet elérni számottevő eredményeket! Vállvetve kell odatörekedni, hogy a kitűzött célt elérhessük, fáradozásainkat siker koronázza, nemes elveinket diadal koszorúzza és igazságunk győzzön! Mióta a létért való küzdelem kemény tusájában a társadalmi rétegek legtöbbje egy közös fokus felé húzódik : ez a szociális elv mindig nagyobb tért hódit és mindig többet vonz működési körébe. A társadalom lassan-lassan belátta, hogy amit egyenként a legnagyobb iparkodással, erőkifejtéssel és odaadással alig tud kivívni, azt egyesülve, közös erővel könynyen eléri. A kölcsönösség és viszonosság ezen tuíandons >gai már is azt eredményezték, hogy ugy anyagi, mint technikai szempontból, sok nyomórnok, sok megaláztatásnak, de sok erkölcsi sülyedésnek is elejét vették. Azonkívül még igen sok más előnye is van az ily együvé tartozásnak. Milyen nlmbus környezi, mikor testületileg fel tud lépni és ezen imponáló fellépésével minden hozzátartozóját egyenként megtudja védeni. Milyen máskép néz az ilyen szövetkezésnek minden egyes tagja a jövőbe, saját személyét és családját illetőleg. Akármilyen csapás éri, a kétségbeesés nem gyötri, hisz annyian állnak mögötte, kik szolidaritást vállaltak egymásért és egymás között. De nemcsak egyéni szempontból, hanem testületileg is, az ósszeség érdekeit minden irányban túlsúlyra juttatja. Hogy többet ne említsünk: a jegyzők, a tanítók, a kereskedők, úgyszintén a nagyiparosok egyesületei hatalmas, nagy, erős testületet alkotnak. Minő anyagi és erkölcsi magaslatra emelkedtek az által, hogy közös gócpont felé húzódtak és hogy érdekeiket oly harmonikusan el tuddják rendezni. Ezek a szövetkezések már óriási anyagi hasznot értek el a kölcsönösség elve által. A jegyző, a tanitó stb. _ öreg uapjaiban nincs kiszolgáltatva a nyomor és sűlyedés esélyeinek. Családjájának tagjai nincsenek kitéve az elzüllés veszélyeinek. Ha a társadalomnak eleget tett, ha évéit kiszolgálta, gondoskodva van róla, hogy végnapjait szerényen átélheti, anélkül hogy bárkinek terhére esnék, vagy bárki előtt sajnálkozásra okot adna. Ezen szociális kérdés megoldása a társadalom bármely rétegénél szükségesnek, időszerűnek látszik. Ezen fáradoznak jelenleg az állami tisztviselők és nyomon követi őket a pénzintézeti tisztviselők mozgalma is, kik közösen akarnak egymás javáért munkálkodni, jóban, rosszban együtt érezni egymással. Az egyesülési szellem az, mely áldást hoz az emberiségre, melynek segélyével nyugodt, gondtalan jövőt biztosithatunk úgy magunk, mint családunk részére. Ezért szövetkezzünk, mert egyenként semmit, de karöltve mindent elérhetünk! A „Zalamegye" tárcája. elli. Irta 5 -A.1Í&. Vámosék, kik a város leggazdagabb polgárai: voltak békés családi életet éltek. Egyetlen gyermeküket Nellit. minden jóban részesítették. A kis Nelli végtelenül rajongott szüleiért, — s egy ideig nem volt más gondja, csakhogy szüleinek kedvébe járjon. Később mikor felcseperedett a leány, már más hajlamokat vett fel, s a szülők egyszerre csak észrevették, hogy a kis Nelliből nagy leány lett., kire már is ráillenók a főkötő, elvittek hát bálozni a nagyvárosba és itt ismeikedett mag Nelli Zalánfy mérnökkel. Zalánfy vigkedélyü ember volt, — szenvedélye volt a játék, a mulatság s amily mértékben mulatott, ep oly mértékben tudott mulattatni is. A társaságoknak általánosan kedvelt alakja volt, jó modoiával, könnyed, nagy világias beszédjével meghódította a leány szivét. Zalánfy eleinte nem igen törődött Nellivel, de miután barátjai utján értesült a leány szüleinek gazdagságáról, bizonyos érdeklődést tanúsított iránta. Ez az érdeklődés csakhamar szerelemre változott. A könnyelmű világfi, ki még senkit és sohasem szeretett igazán, a kinek éltető ereje a szalonok parfimos levegője volt és a ki minden érzelemtől irtózott, amely rendes kerékvágásából csak legkevésbbó is kitéríthette volna, egyszerre csak elhatározta, hogy egész életére egy nőhöz köti magát. Bál után Vámosék haza vitték a leányt, ki szomorkodva, — de egy új érzéssel gazdagodva — tért vissza szülővárosába. Egyhangú unalmas napok következtek ezután ós Nelli órákig bolyongott a szabadban, hol ábrándjait szőtte ós ébren álmodott szive választottjával . . . Egy alkalommal találkozik Világ Pállal, a megye főjegyzőjével, ki Nellit végtelenül szerette, előtte nőtt fel, mint a virágszál a kertben ; ő ápolta, oktatta olykor olykor. — Ilyen korán Nelli kiasszony! Talán valami baja van, hogy a szabadba menekül? — Oh — Pali bácsi — szólt Nelli — az utóbbi időben sokat szenvedek. Azelőtt nem ismertem a szenvedést, csak vigságot láttam magam körül és minden kívánságomat teljesítették. —És most? — Vágott közbe Pali bácsi. — Most egyet kivánok, s az nem teljesedik. Pedig hogy szeretném. — Mondja el nekem kisasszony bátran. Hiszen tudja, sokszor voltam én a gyóntatója. Előttem nem volt semmi titka sem. Azért csak bátran! Mondja el, ami a szivét nyomja, talán segíthetek jó tanácscsal vagy tettel ? — Egy darabig szótlanul haladtak egvmás mellett, aztán Nelli rövid lelki harc után igy kezdte . . . — Emlékezik Pali bácsi, hogy egy hónap előtt szüleim a fővárosba vittek, hogy a farsangot ottan mulassam végig, s mennyire megörültem ezen. Szerettem volna látni, milyen a nagyvárosi élet, milyen ott a farsang, — Bár ne kívántam volna sohasem megtudni, maradtam volna abban az egyszerűségben, amely itthon körülveszMilyen élvezet volt a hangos báltermeken keresztül peidűlni — véle! Először pirultam: azt hittem, mindenki engem Iát, ugy éreztem, hogy mindennik pillantás egy tőrdöfés szivemnek. S szorongó szivyel vártam az estét, s hogy eljött, elrabolta boldogságomat és keserűséget öntött a vígság kelyhébe. — Pali bácsi, szerelmes vagyok. Mondta a leány szilárd, elhatázozott hangon, mintha örült volna, hogy nagy titkát elárulhatja, hogy szive kivánságairó meghitt barátjával beszélhet. Pali bácsi elsápadt ; mint a czövek állott meg egy helyben erre a szóra . A gyóntatóban fölébredt a vetélytárs. Azonban csakhamar leküzdötte felindultságát, s igy szólt : ' — Nelli ki.-asszony, tudja, hogy mit mondott? — Igen felelt a leány — érzem, hogy csak őt szerethetem ; érzem, hogy nélküle az életem sivár. Pali bácsi melléből mély sóhaj tört elő. Beszélni nem beszélhetett. Hogyan is lehetne biró, ahol maga a legérdekeltebb fél. Egy napon kocsirobogás zavarta fel a kisváros csendjét. Négy pej mén vágtatott az országútról, nagy porfelleget verve föl. A kocsiban ketten ültek. Zalánfy és inasa. Vámosék háza előtt megálltak, s Zalánfy kiugorva a kocsiból, belépett. . . . Nelli a kertben virágjait öntözte, ami reggelenkint első teendője volt. Aztán egy fa árnyékában pihent meg, elővéve kedvenc olvasmányát, „Hirnfy szerelmét." Zalánfy azalatt a szobába lépett, hol az asszony szivélye en fogadta. — De szép, hogy felkeresett bennünket — szolt az asszony. Bizony már azt hittem, hogy nem fogom többet viszont látni, Nos csak tessek beljebb fáradni. Nóggatta a szobába. Vámosék lakása a gazdag polgári család kényelme szerint volt berendezve, melynek minden izéből azonban a szerénységnek jelei tükröződtek vissza, mert jószokásukhoz tartozott, hogy gazdagságukkal nem hivalkodtak Az asszony bocsánatot kért, hogv férje nem fogadhatja vendégét, "mert a szőlőkertjében foglalatoskodik. — Úgy hát már előkészületet tesznek a szürethez? kérdé Zalánfy. Mai számiank:tio.z fél iv mell elílet van csatolva.
