Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 27-52. szám)
1901-07-07 / 27. szám
XX. évfolyam Zala-Eá ersz eá> 1901. julius 7. Hir I jnyvUn H Üf v 4 a K n 1 Q 27. s f/ám< Előfizetési dij: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedévre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fill. többszöri hirdetésnél 14 fill. Nyilt-tér petit sora 24 fii. társadalmi, Msln és gaászatí hetilap A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bármentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. & „Zalamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara' 4, a megyei községi- és körjegyzők, „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyletéinek, Valamint a ,,Légrádi takarékpénztár és önsegélyz szövetkezet '-nek hivatalos közlönye. HVL e g j elenik m. ináé n "^asáx-nzLaip. a ző á világítás kérdéséhez. A városok gazdasági életében a célszerűen berendezett világítási telepek igen nagy fontossággal birnak nemcsak azért, mert közrendészeti szempontból az utak és utcák kifogástalan világítását lehetővé teszik, hanem főleg azért, mert a teleppel együtt ipari vállalatok is keletkezhetnek. Igy nem tisztán fényűzési célok követelik azoknak felállítását, hanem a városok anyagi viszonyainak érdekében, mint biztos jövedelmezésü bevételi források, a városok költségvetéseit sok tekintetben tehermentesítik. Ha iparilag jobban fejlett országokban a városi községek maguk nem tartják fölöslegesnek ilynemű vállalatokba bocsátkozni: mennyivel szükségesebb nálunk, hogy a város, mint kezdeményező és utmutató, lépjen fel és a maga erejéből, a vezető férfiak közreműködésével oly telepet létesítsen, a melynek jövedelmezősége egyrészt súlyosan érzett városi pótadó leszállítását megengedi, másrészt pedig olcsó hajtó erőt szolgáltasson a kisipar rendelkezésére. A mai időben nagyon is előre haladt technika pedig ezt lehetővé teszi s tudunk eseteket reá, hogy célszerűen berendezett, jól kezelt világítási telep a városi polgárság jólétének számbavehető kútforrása lett. Nem is szólva arról, hogy tetemes megtakarítások váltak lehetségessé azáltal, hogy a magánfelek lakásaikat sokkal jobban és sokkal olcsóbban világíthatták meg az uj fényforrással, mint a közkeletű petróleum világítással. A „Kaparj kurta, neked is lesz" —jó magyar közmondást náluuk még mindig nem akarják meg érteni s ha világításról van szó, azonnal a legmodernebb világítási eszközről, a villamos erőről ál madoznak. S nem akarják megérteni, hogy a villamos világítás költsége semmi arányban sem áll azzal a fényhatással, a melyet még most nyújt. S nem veszik számításba azt, hogy a villamos telep jövedelmezőségének lehetősége attól a nagy iparteleptől függ, melyet vele kapcsolatban üzemben tartanak, s melynek felállítása oly nagy tőkebefektetést kiván, melyre képtelenek vagyunk. S évtizedeken át nyögik azok a városok az uj világítási eszköz terhét, melyek anyagi erejüket felülmúló vállalkozással nem létesíthették a villamos világítást s most ki vannak szolgáltatva azoknak a vállalkozóknak, kik szerződés kötéskor csak maguk érdekeit tekintették. A magánfelek pedig oly méreg drága áron kapják a világítást, hogy vágyva-vágyakodnak a petróleum lámpások ideje után. Hiszen két évvel ezelőtt nálunk is majdnem létre jött egy magánvállalkozóval a szerződés villamos világításra, melynek hatásaira csak aggodalommal tekinthettünk, mert oly vállalatnak kellett azt minősítenünk, melynek súlyát még az unokák is érezhették volna. Hogy a tervezet dugába dölt, az városunkra nézve nagy szerencse volt, mert anyagi erőnket ép oly mértékben multa felül, mint amily mértékben nem fokozta volna vele kapcsolatban felállítandó ipartelep a forgalmat és keresetképességet városunkban. Fölöslegesnek tartjuk, hogy azt a létre nem jött vállalatot most megbíráljuk; azonban nem volt tanulság nélkül annak a beható tanulmányozása, mert azt a maggyőződést érlelte meg bennünk, hogy Zalaegerszeg viszonyainak legjobban megfelel oly világítási telep, mely szerény igényekkel lép fel s mely, mint a város vállalata, csakis a városi polgárok érdekeit mozdítja elő. Es csak oly világítási telep érdemli meg, hogy vele minden melléktekintetek nélkül érdemileg foglalkozzunk, mely a mi anyagi erőinket felül nem múlja s mely a város kezelése, alatt, a városi képviselőtestület ellenőrzése mellett, a magánfelekkel szemben mindazokat a biztosítékokat nyújtja, melyek azt népszerűvé és hasznot hajtó vállalattá teszik. Az urhatnámság miudig szánó mosolyra késztet bennünket, ép azért milyen képet nyújtana a mi városunk, ha a modern kor legmegbizhatlanabb és legdrágább világítását, a villamost rendezné be városunk, mely ipari tekintetben teljesen hiányában Van mindazoknak az előfeltételeknek, melyeknek dacára ez a világitás másutu sem felelt meg. Hiszen épen ellenkezőleg, az igazi érdem abban áll, hogy szerény eszközökkel kezdjünk, az alkotásokat okszerűen felhasználjuk és fejlesszük s ha már biztos eredményhez jutottunk, nagyobb méretű vállalatba bocsátkozzunk. S mig ez az eljárás biztosan célhoz vezet: addig megfordított uton haladva, oly zavarokba és lehetetlen helyzetekbe jutnánk, melyek bennünket kikerülhetlenül a tönkrejutáshoz vezetnének. Lapunk má: helyén ismertetjük azokat a világítási telepeket, melyekben vizgázt állítanak elő s melyen az illető városok illetve, testületek kezelése alatt teljesen megfeleltek rendeltetésüknek. A városoknak a polgárság megterheltetése nélkül oly jövedelmező forrásává váltak, mely sok közhasznú intézmény felállítását lehetővé tette; a lakosságnak pedig oly fényforrásokat bocsátott rendelkezésére, melyek aránytalanul jobbak és olcsóbbak, mint akármely más világitási eszközök. S. A „Zalamegye" tárcája. ^£)emény őrnagy. Csatakép az 1848/49-iki szabadságharcból. Irta Földes Imre, Már teljes három óra óta folyt a csata. Elkeseredett bátorsággal küzdöltek mind a két oldalon. Nagyobb számban voltak az osztrákok, de ott állott velők szemben a magyar had ólén Damjanics, ki egymaga többet ért egy jól felszerelt seregnél. Pedig már csak szóval biztathatta katonáit, nem vehetett részt a harcban; lábsebe, melyet a csata hevében kapott, megakadályozta abban, hogy szemelyesen vezethesse fiait! Fehér lovára köttette magát a csata megkezdése előtt. I)e azért mindenütt megjelent, a hol szűkség volt biztató szavára. Harcoltak is a „fiuk" úgy; a hogy soha. De mind hiába. Az osztrákok előnyösebb helyzetet foglaltak el. Ágyu-tltegeik csak ugy ontották a vészhozó golyókat. Damjanics egy utolsó kísérletet határozott el. Általános iohammal kiverni a nagyobb számú császáriakat állásukból. De előbb el kellett távolítani az egyik dombról az ellenséges ágyu-üteget, mely iszonyú kartácsaival elsöpöihette volna az egész hadsereget. A 3-ik zászló aljat szemelte ki Damjanics erre a veszélyes küldetésre. Nemrég toborzották össze annak a zászlóaljnak a legénységét. Csupa tejfölös szájú gyerek. Még alig szagoltak lőporfüstöt. Tűzben sohasem voltak. De a vezérük, Demény őrnagy, egyike volt Damjanics legvitézebb tisztjeinek. Mikor Demény meghallotta a parancsot, zászlóáljának élére ugratott. Utánam gyerekek ! Meghalunk a hazáért! Előre! Aztán megindult a fekete lován. A 3-ik zaszlóalj utána. — Hajrá ! — Fölséges roham volt az ! Szuronyszegezve rontottak fel a dombra, szó nélkül, piros arcá val. Nem volt azok között egy sem sápadt. Az őrnagy ott vágtatott előttük, lovon fel a meredekre. Azt se tudta volna utána csinálni senki. Az ágyú üteg tüzérei kacagva nézték a vakmerően ellenük futó csapatot. — Földre gyerekek ! — kiáltotta az őrnagy. A 3 ik zászlóalj villámgyorsan levetette magát a főidre. Csak a/ őrnagy ült tovább a lován. Fejük felett búsjtak a grá nátok; süvöltött a kartács. Deményt egy sem találta. — Előre gyerekek ! — A zászlóalj újra megindult. Fel a dombra! Az ágyu-üteg ujabb lövései elől már nem volt idő a földre vetni magukat. A zászlóalj fele elmaíadt bizony az útban véresen. De a másik fele rohant tovább. Nemsokára dübörögve tért vissza a 3-ik zászlóalj a magyar táborba. Hozták az ágyukat Demény Damjanics elé lovagolt. — Tábornok ur, a 3-ik zászlóalj-fele meghalt, de az ágyukat megszerezte. És már hallani lehetett, amint az elfoglalt üteg a császáriak ellen ontotta golyózáporát. — Jól van őrnagy uram. De nincs időnk gondolkozni ! Rohamra! Az őrnrgy visszanyargalt csapatához. — Gyerekek, csak nem tűrjük, hogy élve maradjunk, mig a többiek odavesztek ? Utánam ! A gyerekek pedig megindultak. — „Hajrá! Előre!" Peregtek a dobok. Kiadtak a kürtök. Damjanics megadta a jelet az általános rohamra. Rengett a föld, zúgtak a golyók. A 3-ik zászlóalj mindig elöl. Élén ott lovagolt az őrnagy. Azt nem togja a golyó. Mosolygó arccal harcol. A gyerekek az ő nevét kiáltják, a mint az ellenség soraihoz érnek. A császáriak érzik a veszélyt ós azért megfeszített erővel küzdenek. Egy óriási hangyabolylyá lesz a két tábor. Csak a 3-ik zászlóalj küzd zárt sorokban. Oh, nem uj legények már, kiállták a tüz próbát veszettül ! — Előre gyerekek! Tovább! . . . Tovább . . . Puska tussal küzdenek már; minden talpalatnyi helyért vér folyik. Nemsokára felharsan a takarodó ; a császáriak visszavonulnak A 3-ik zászlóalj utánuk 1 Késő éjjel tértek vissza a táborba. Nem jöttek azok vissza sohasem 'ir *< képzel. Foglyokat hoztak. Még egy tábornokot i*. D<iiujanics eiejíK lovagolt és megdicserte a csaprtot. A gyerekek „éljen! — éljen"-t kiáltottak a beszéde után, hogy a már alvo tábor is felébredt és versenyezve eljenezte velük Demény őrnagyot. — Mondja csak őrnagy ur, fordult Damjanics Deményhez, micsoda amulettje van magának ? Nekem, tábornok ur? Semmi sem. — Nono! Bizonyára imádkozik magáért valaki, szép őrnagy uram. Ne tagadja. — Csak imádkozott, most már nem . . . felelte búsan Demény! — Hát akkor, mi az ördög óvja meg a golyóktól? Láttam, hogy harcolt. A gránátok ott pattogtak a feje feiett, de magának kutyabaja. Ez a baj, tábornok ur. Nem vette észre? Keresem a halált! ... De nem találom. Mikor azt mondta, hogy „keresem a halált", úgy villogott a szeme, mintha azt értené alatta, hogy keresek valakit, akit csak a halál után találhatok fel. — Keresem a halált, tábornok ur, de hiába! Még nem is igen ejté ki a szót, midőn szó nélkül lefordult a lováról lövés találta, A golyó az osztrák foglyok közül jöhetett. A 3-ik zászlóalj megdühödve rohant reájuk, hogy megbüntesse az orozva gyilkolót. Az őrnagy ott feküdt a földön. Beszélt még. — Itt a halál, tábornok uram ! . . . Látja . . . látja ... A mikor kerestem, nem találtam ... De a mikor ő keres engem, akkor meg is talál! . . Boldogan kacagott. A 3-ik zászlóalj visszatért, magával hozta kost. Egy buta arcú cserepár volt. Damjanicsot lelőni, Deményt találta. Nemsokára ott függött az egyik fán. Nem érdemel az ilyen ember golyót! Demény utolsó szavait a gyerekekhez intézte: — Elvárom fiuk, hogy nemsokára utánam jöttök. a gyilakarta Mai számiank:tio.z fél iv mell elílet van csatolva.
