Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)
1901-05-19 / 20. szám
összeköttetésben van a vasutak kérdésével s mig ezt nem oldják meg oly módon, hogy termékeinkpontosán, gyorsan és olcsón érkezhessenek az értékesítő helyekre, minden szövetkezés csak a részesek veszteségével végződnék. Magától nem indul meg semmi! Ha tétlenül nézzük, hogy iparkodnak szomszédos városaink a kultura egy ujabb zálogának birtokába jutni: akkor nálunk nélkül megyen végbe a közgazdasági téren keresztülvitt újjászületés hazai viszonyainkban. S a természet törvényei szerint, a mi rovásunkra! Erélyes és céltudatos actióba kellene bocsátkoznia a városi pol árságnak! Minden követ meg kell mozdítani, hogy vasúti hálózatunk kiépíttessék s vasúti vonalaink oly karba helyeztessenek, hogy nyers termékeink értékesítése akadály nélkül és gyorsan történhessék. S. Megyei közgyűlés. Zalavármegye törvény hatósági bizottsága május havi rendes közgyűléséi dr. Jankovích László gróf főispán elnöklete alatt a bizottsági tagok szép számú részvétele mellett f. hó 13. és 14-ik napján tartotta. Elnöklő főispán a megjelent tagokat Üdvözölve-*, a közgyűlést megnyitja; kegyelettel emlékezik meg a legutóbbi közgyűlés óta elhunyt Rozmanith Richárd zalavári benczésrenóü apát, Balaton József zalaegerszegi apátplébános, Gadó Mátyás légrádi plébános és ifj. Rajky Lajos felsőrajki földbirtokos bizottsági tagokról s indítványára a közgyűlés az elhunyt bizottsági tagok emléket jegyzőkönyvileg örökítette meg. Dr. Králik Dani árvaszéki iilnök és Fapp Ferenc árvaszéki jegvző lemondását a közgyűlés elfogadta. A központi választmányban elhalálozás következtében megüresedett tagsági helynek vála- ztás utján való betöltése végett a szavazás elrendeltetett s az első szavazatszedő küldöttség tagjaivá báró Putheány Géza elnöklete alatt Bosnyák Géza és Ányos Kálmán, a második szavazatszedő küldöttség tagjaivá dr. Haud'k Ágoston elnöklete alatt Oltay Guidó és Herte endy József bizottsági tagok választattak. Majd megalakittatott a kijelelő választmány, amelynek tagjaivá a főispán Bareza László, gróf Battyány József és Staniszlavszky Adolf bizottsági tagokat felkérte, a közgyűlés pedig íagokul a választmányba Eperjesy Sándor, dr. Gyömörey Vince és Ziegler Kálmán bizottsági tagokat választotta. A kijelelő választmány működésének ideje alatt történt a központi bizottsági tagoki a a választás, mely időre elnöklő főispán a közgyűlést felfüggesztette. A szavazás megtörténte- és a kijelelő választmány működésének befejeztével elnöklő főispán a felfüggesztett közgyűlést megnyitja s kihirdeti a szavazás eredményét, mely szerint a központi bizottságba a zalaegerszegi választó kerületből d>\ Czinder István, a tapolczai valasztókei ületből pedig Glaser Sándor választattak meg. Ezután jelentést tett a kijelelő választmány működéséről s annak javaslatához képest egyhangúlag közfelkiáltással Czebe Károly és dr. Ábrahám Ernő árvaszéki ülnöknek, Hann János árvaszéki első jegyzőnek és ennek helyébe Véghes János másodjegyzőnek megválasztattak. A választás következtében megüresedett alsólendvai szolgabírói állásra, valamint a nyugdíjazás következtében megüresedett árvaszéki pénztárnoki állásra tiz tag kívánatára névszerinti szavazást rendelt, el elnöklő főispán, amely szerint Molnár János alsólendvai szolgabírónak, Vörös György árvaszéki pénztárnoknak szavazattöbbséggel megválasztattak. A megválasztott tisztviselők a közgyűlés színe előtt a hivatalos esküt letették. Ezután felolvasták a belügyminiszternek a vármegye közigazgatása, belső ügyvitele és pénzkezelése megvizsgálásáról érkezett rendeletét, A közgyűlés az állandó választmány javaslatához képest ugy a központban, mint az egyes megvizsgált szolgabírói és jegyzői hivataloknál felmeiiilt hiányoknak pótlását és ennek gyors keresztülvitelét elrendelte s ennek ellenőrzése végett a központra dr Gyömörey Vince elnöklete alatt dr. Haudek Ágoston és Szily Dezső tagokból álló bizottságot, az egyes szolgabiiósági hivatalokra at alispán elnöklete alatt a tapolczaira Hertelendy Ferenc és Virius Viuce, az alsólendvaira Hajós Mihály és lsoó Ferenc, a csáktoinyaira Tóth István és Ziegler Kálmán tagokból álló bizottságokat, mig a megvizsgált jegvzőségekbe ugyancsak az alispán elnöklete alatt a keszthelyire Oltay Guidó, a zalamihál}faira Bareza László, a zalaapátiira dr. Haudek Ágoston, a bucsuszentlászlóira Szentmihályi Dezső és a szentiváníra Szily Dezső bizottsági tagokat választotta meg. A vármegyei házipénztár, valamint a házipénztár kezelése alatt levő különböző alapoknak, ugy a vármegyei összesített árvatárnak 1900-ik évi, számvevőileg megvizsgált és helyeseknek talált számadásait a közgyii lés elfogadta és a számadásoknak az illetékes miniszterekhez való felterjesztését elrendelte. A közgyűlés tudomásul vette i belügyminiszternek leiratát, amelyhel a vármegye törvényhatóságának a megyei tiszti-, segéd-, kezelő- és szolgaszemélyzet tizeié sének rendezése tárgyában hozott határozatát jóváhagyta; egyúttal a leiratnak inegfelelőleg a járásurvnsok fizetésére nézve ujabb határozatot hozott, amennyiben az állandó választm, ny javaslatához képest a járásorvosok fizetését 850 koronában állapította meg s a vármegyei tiszti főorvosa részére eddigi illetményeihez 400 koroiiaj lakáspénzt állapított meg s egyúttal félreértés kikerülése | végeti hatáiozatilag kimondotta a kö/gyülés, hogy a korpótlék kiszabásánál a most megállapított fizetés az iránytadó. A faiskolákról és fásításokról szóló vármegyei szabályrendeletet a közgyűlés a földmivelósügyi miniszter leiratában foglaltakhoz képest módosítván, az igy módosított szabályrendeletnek megeiősités végett való felterjesztését elhatározta. A lóavató bizottságba a Csáktornyái járásban becslőbiztosul a vármegye főispánja Nuzsy Mátyást, a keszthelyiben Bakó Gyulát kinevezvén, a közgyűlés azt tudomásul vette. Nagykanizsán negyedik gyógyszertár felállítása tárgyában beadott kérelmet elutasító javas'attal terjeszti fel a közgyűlés a belügyminiszterhez. A zalavölgyi h. é. vasúti részvénytársaság igazgatóságába a közgyűlés a vármegye részére fenntartott két tagsági he'yre Battyáni/ József gróf és dr. Haudek Ágostou törvényhatósági bizottsági tagokat, választotta meg. Özvegy Inkey Lászlóné és özvegy Parcsetics Ottó né válaszát a hozzájuk intézett részvótiratra a közgyűlés tudomásul vette. A Keszthely—balatonszentgyörgyi h. é. vasú' részére adományozott hozzájárulás után járó törzsrészzónyek kamatai elengedése tárgyában 1892. évben hozott közgyűlési hatáiozatot a közgyűlés megújította s annak jóváhagyás végett a belügyminiszter ez való felterjesztését elhatározta. A mikosdi urodalom által Endréd nevű majorjából kiágazólag a dunántúli h. é vasutak Zalabér állomásáig a Batyk — végedi törvényhatósági közút padkáján tervezett lóüzemü iparvágány létesítéséhez szükséges engedély megadása tárgyában a kiküldött bizottság által készített szerződést a közgyűlés jóváhagyta. a vármegyei főorvos által bemutatott bába-szabályrendelet tervezete' a közgyűlés a küldöttségi jelentés alapján elfogadta s annak a vármegye területén kihirdetését 8 ez után az esetleg beérkező fele'jbezésekkel együtt a belügyminiszterhez való felterjesztését elhatározta. A község'egyzöi nyugdijintézeti választmány javaslatára, hogy a már folyamatban levő nyugdíjazások költségei fedezhetők legyenek, a közgyűlés ugy a községek, mint a jegyzők részéről fizetendő hozzájárulást az eddigi 5°/o-ró—7%-ra emelte fel azzal, hogy az így befolyó öszszegek is az évi nyugdíjazásokra fordíthatók. A közgyűlés jóváhagyta : Delclezsin község képviselő testületeiiek kölcsön felvétele tárgváhin, Nagypécsei községnek községi ingatlan bérbeadása tárgyában, Zala szentiván község képviselőtestületének a helyszínelés alkalmával a község nevére teveson felvett ingatlannak telekkönyvi knga/.itása tárgyában, Draskovecz község képviselőtestületének a felállítandó állami ovoda költségeihez való hozzájárulás tárgyában, Bocska, Börzöncze, Zalaszentbalázs községek képviselőtestületeinek a fogyasztási- ós italadó után járó kezelési dijaknak mikénti felhasználása tárgyában, Bajcsa község képviselőtestületének a községi szervezési szabályrendelet módosítása tálgyában, Letenye, hgyeduta, Bécz, Zajk. Szentpéter föld, Pusztamagyaród, Várföld, Vakonya, Tolmács, Báza, Borsfa, Bucsuta és Oltárcz községek birtokosságainak szervezési szabályrendeleteinek megalkotása tárgyában, Zalalövő, Zalamindszent, Zalapataka, Femekág községek képviselőtestületeinek a>. állami elemi iskola telállitásaés fentartásához szükséges járulmánvok kiszolgálása tárgyában, Lesenczenémetfsí/u község képviselőtestületének kisorsolt regále kártalanítási kötvénye, értékének visszatérítése tárgyában, Zalaegerszeg r. t. város képviselőtestületének a váios tulajdonát képező, szétszórtan levő kisebb ingatlanok eladása tárgyában, Bak község képviselőtestiileiének ingyenes népkönyvtár felállítása tálgyában, Zalamerenye község képviselőtestületének a község szőlő birtokosai részére megrendelendő szénkóneg hordók visszaszállításáért a felelősséget elvállaló határozata tárgyában, Alsótendva nagyközség képviselőtestületének a viharágyuk beszerzése tárgyában, Hetyéfö község képviselőtestületének a községi vadászati jognak szabad kézből történt bérbeadása tárgyában. Hidegfalu, Szelencze. Muraszerdahely, Miksavár, Drávacsány, Drávamagyaród, Zrinyifalva, Nagy falu, Csáktornya, Budafa, Hemusovecz, Draskovecz, Keszthely, Tapotcza, Bak es Zalaszentgróth községek képviselőtestületeinek községi pótadó törlése tárgyában, a Csáktornyái elemi iskolák államosítása tár gyában, Badacsonytomaj község képviselőtestületének a', epitendő róm. katli. iskola költségeinek jelzálogilag leendő biztosítása tárgyában, Kiskomárom község képviselőtestületének a szőlőbirtokosok részére megrendelendő szénkénegre a felelősség elvállalásának kimondása tárgyá ban Tapotcza nagyközségnek a gazdasági népkönyvtár felá'litása tárgyában, Csopak, Balatonkövesd, Palóznak, Gyenesdiás, Vonyarczvashegg községek képviselőtestüle teinek a Balatonmenti vasút törzsi észvényeinek vásárlása tárgyában, Zalaegerszeg r- t. város képviselőtestületnek a szarvasmarha- és állatvásártér megnagyobbítása tárgyában, Zalaszentgyörgy község képviselőtestületének ingatlan elcserélése tárgyában, Túrje község kép iselő testületének ingatlan vétele tárgyában, Csákt >ray i nagyközség képviselőtestületének a bérkocsisok dijszabályz a tának megalkotása tárgyában, Nagykapornak, Padár, Misefa községek képviselőtestületeinek pótado törlése tárgyában hozott határozatait. A vármegyei telephon hálózat létesítése tárgyában java lattételre a közgyűlés Csertán Kár oly alispán eln.íklete alat* Árvay Lajos főjegyző, Thassy Kristóf főügyész, Lányi Kálmán főmérnök, Szultzberger Alajos főszámvevő és Bareza László, lleitelendy Ferenc, Koller István és Skublics Jenő törvényhatósági bizottsági tagokból álló bizottságot küldötte ki. A vármegyei építkezési sz abályrendelet megalkotása végett javaslattételre Csertán Károly alispán elnöklete alatt Árvay Lrjos lejegyző, Lányi Kálmán kir. főmérnök, dr. Háry István vármegyei t. főorvos, Thassy Lajos központi járási főszolgabíró, Bődy Zoltán vármegyei III-ad aljegyző előadó, Deák Mihály, dr. Dezsényi Árpád, dr. Gyömörey Vince, Hajós Mihály, Hertelendy Ferenc, Koller István, Malatinszky Ferenc, S/?ly Dezső, Szűcs Móric és Tóth István törvényhatósági bizottsági tagokból álló b zottságot küldötte ki. A közgyűlés Mayer János nyugalomba vonult árvaszéki pénztárnoknak sok évi buzgó és híí szolgálatáért jegyzőkönyvileg fejezte ki elismerését. A közgyűlés tett indítványra hatáiozatilag kimondotta, hogy valahányszor a közbirtokosság és község között birtokváltozási ügy fordul elő. a községet érdekeiben a vármegyei t. főügyész képviselje. A mezőgazdasági bizottságban a zalaegerszegi járásban megüresedett két tagsági helyre a közgyűlés Baboss áimin ós Pajtliy Elek bizottsági tagokat választotta meg. Az árvaszék előterjesztésére a kamat 1 ulcsot a közgyü'és 4%-ban állapította meg. A 12 járás, valamint a két rendezett tanácsú város részére a szükséges bonceszkö/ök beszerzéséc a közgyűlés a vármegyei betegápolási alap terhére elhatározta. A közgyűlés megsemmisítette illetve pótlás végett visszaküldi. Kiskomárom község képviselőtestületének a község nevére tevesen felvett ingatlanoknak telekkönyvi kiigazítása tárgyában, Pacsatiittős és Felsörajk községeknek segédjegyzői állás rendszeresítése tárgyában, Bak község képviselőtestületének a községi kézbesítő lizetésének felemelése tárgyában, a pusztamagyaródi volt úrbéreseknek a község, mint jogi testület, nevén álló ingatlanoknak nevükre leendő átíratása tárgyában, Kerka-TóMalu község képviselőtestületének ingatlanoknak a volt úrbérese k nevére lendő átíratása tárgyában hozott határozatait. Turnischa község képviselőtestületének a jelenlegi jegyző fizetésének személyes pótlókkép felemelése tárgyában hozott határozatát a közgyűlés azzal hagyta jóvá, hogy az a nyugdíjba nem számítható be. A sármelléki körjegyzőséghez taitozó községek képvi ielőtestületének a körjegyző fizetésének felemelése, a körjegyző részére segedtartás címén évi G00 kor-nak megszavazása tárgyában hozott határozatát jóváhagyta, a községi szabályrendelet módosítása tárgyában hozott határozatát azonban pótlás végett visszaküldi. Kerkanémetí'alu, Gyűrűs, Pókafa, Szepetk, Zalaístvánd és Kemend Ollár községek képviselőtestületének a borital és husfogyasztási adó után a községet illető beszedési jutaléknak a községbiró és körjegyző részére történt átengedése tárgyában hozott határozatát a közgyűlés feloldotta azzal, hogv ily irányú határozatot az év végén, a végleszámolás u'án, hozzon a képviselőtestület. A megyei közigazgatási bizottság ölése. A közigazgatási bizottság május havi gyűlését dr Jankovich László gróf főispán elnöklésével f. hő 14 éu tartotta. Az alispáni havi jelentés a közigazgatás egyes ágaiban április hóban előfordult eseményekről, valamint a vármegyei t. főoryosnak a közegészségi állapotról szóló havi jelentése felolvastatván, a közigazgatási bizottság azokat helyeslőleg tudomásul vette. A keszthelyi kórház terve és költségvetése beterjesztetvén, a közigazgatási bizottság azt. jóváhagyás végett lelteijeszti a bel ügyminiszterhez. A közigazgatási bizottság Gelsén marharakodó állomá-. létesítése tárgyában feliiat.ilag megkeresi » löldmivelésügvi minisztert. A turnischai és csáktornyai anyakönyvvezető'! kerületben segédjegyzői állás létesítésére 500 — .">00 korona segélyt adományozott, a belügyminiszter, a zalakoppányi anyakönyvi kerületben a segéd jegyzői állás létesítésére kért segélyt u belügyminiszter nem engedélyezte. A kottorii anyakönyvvezető tiszteletdíjának "felemelt se, valamint a k.-szentmiklósi helyettes anyakönyvvezetői állás leteli, hetése végett állam, egély elnyerése tárgyában beerke/ett kérvényeketa közigazgatási bizottság pártolólag terjeszti fel a belügyminisztei hez. Előterjesztetett a picsái járási főzolgabirónak jelentése, melyhen az Álibánta—zalaszentmihályi Közút Polöske községen átvonuló szakaszán levő kut eltávolításáért a közság által kívánt 200 kor. engedélyezését kéri. Az ügyiratokat a közigazgatási bizottság azzal adja ki a vármegye alispánjának, hogy Pölöske község részere a kut eltávolításáért és betemetéseert a törvényhatósági útadó alap előre nem látottak kiadási rovata terhere utalványozza ki a 200 koronát s a munka foganatosítását kellőké|) ellenőrizze. Olvastatott a pécsi posta- és távírda igazgatóság átirata, amelyben a Muraszentkirályon felállítani Kért tavirda állomás létesítési feltételeit közli. A szóban forgó átirat érdekelt községnek másolatban kiadatik. A Balatonhidvég pusztának a kiskornálomi postahivatal kézbesítési köréből a zalavári postahivatal kézb"sitési körébe való átcsatolása kérelmeztetvén, érdemleges határozathozatal előtt a közigazgatási bizottság felhívja a járási főszolgabírót, hogy a kérdés felől a közigazgatás szempontjából nyilatkozzék. Kir. tanfelügyelő ez időszakban meglátogatta a perlaki állami elemi fiu- és leányiskolákat, a két állami kisdedovodát s a I). K. E. kisdedovodáját; a nagykapornaki r. k. elemi fiu, r. kath. zárda leányiskolát és zárdabeli kisdedovodát; a rádi, szeutpéteruri, almási, padári, bezerédi, tilají, nemetfalusi r. k. iskolákat. — Tárgyalt Palinban a szomszédos vidékek tanköteleseinek iskolai csatlakozása ügyében ; továbbá járási főszolgabíróval Nagyrécsén a község által tervbe vett építkezés ügyében. — Meglátogatta a zalaegerszegi állami elemi fiu- és leányiskolákat, az Ola kiilváiosi állami elemi iskolát ,'s a két kisdedovodát; a kisapátii. gulácsi, tördemíczi. káptahnitóthii, kővágóeőrsi, k'ekküti, szepezdi, mindszentkállai,