Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-04-07 / 14. szám

fillérnyi összeg is. voltaképpen vagyongyarapodást jelent, mintán a földhitelintézeti záloglevelek korábbi jobb ár­folyamukat idővel bizo iyára ismét elérik és minden kö­rülmények között teljes névértékben kerülnek sorsolásia. A jelentés, mérleg és zárószámadások bemutatása után Lampl Vilmos miniszteri osztálytanácsos, mintrészvényes, általános helyeslés közt, a részvényesek köszönetét és bizalmát fejezte ki a társaság kormányzó-testületének, melynek élén Csekonics Endre gróf áll éa különös mól • tánylással emelte ki Ormódy Vilmos vezérigazgató kitűnő működését, amely nehéz gazdasági viszonyok közt is a társaság folytonos erősödésére, gyarapodására és az iizlet s üzletvitel jelentékeny javulására vezetett. Csekonics Endre gróf a kormányzótestület és az igazgatóság nevében köszönetet mondott a spontán megnyilvánult bizalomért. A közgyűlés a mérleget és a zárószámadásokat tudomásul vette, a f ölosztási javaslatokat elfogadta és a föl ment­vényt az igazgatÓFágnak és a felügyelő-bizottságnak megadta. Végül az igazgatóságba az elhunyt Schoszberger Zsigmond báró helyere tagul László Zsigmondot válasz­tották, ki eddig felügyelő tag volt. A választmány uj tagja lett Batthyány István gróf. A felügyelő bizottság pedig uj választás alá került; tagjai lettek: Berzeviczy Albert (uj), Burchard-Bélaváry Konrád, Hajós József, Németh Titusz és Radvánszky Géza báró. Az utóbbi négy a felügyelő-bizottságnak ezelőtt is tagja volt. Nehéz hallás. Egy gazdag hölgy, aki a dr. Nicholson-féle mes­terséges lüldob segítségével a nagyot hallásból és fül zúgásból teljesen felgyógyult, nevezett intézet részére '25.000 fitnyi ajándékot tett le abból a célból, hogy olyan siket és nagyothalló egyének, akiknek nincs tehet­ségükben ilyen mesterséges füldobot csináltatni, az aján­dék terhére azt ingyen megkaphassák. Ez érdemben a levelek a következő cimen küldendők: 624= szám . UNTiolxolson intézete Longoott London ~W\ Foulard-selyem 65 krtól 3 frt 65 krig meterenként blouzokra és ruhákra, valamint »Henneberg­selyem-c fekete, fehér és szines 65 krtól 14 frt 65 krig méterenkint mindenkinek vitelbér- és vámmentesen házhoz szállítva. Minták postafordultával. Schvveizba kétszeres levélbélyeg teendő a levelekre. HenDeberg G. selyem gyárai (cs. és k. udvari szállító) Zürichben Főraktár: F. Berlyák Bécs I. Naglergasse I Nestlé kondenzált teje cukorral 1 adag 1 kor. Nestlé kondenzált teje cvlor r/Hiil. vjdonság „ V king egy adag 1 kor. Kapható minden gyógyszertárban­Kelelős szerkesztő és kiadótulajdonos: UDVA.EDY IG-ISr_Á_0­HIRDETÉSEK. USTyil-fc-tiéT?­tOHB —lll|l| Illll I 1 Wiihelm Ferenc gyógyszerész uiuak, Neunkirchenben, Bécs mellett, Alsó-Ausztriában. Minden reclamdicséret felelt áll a hatása az ön, eléggé nem dicsérhető, Wilhelm-iélé csuz- és köszvényellenes [vértísztitó theájának. Sok év óta köszvényben szenvedtem oly nagy mértékben, hogy heteken át ágyban kellett feküd­nöm és iszonyú kinokat elszenvednem; alvásra, étvágyra nem is gondolhattam. Minden segédesz­közt : tincturákat, mixtúrákat, spsfürdőket használ­tam, melyek kissé csillapították ugyan a fájdalmat, de a legközelebbi időváltozás meghozta a fájdalmat és pedig fokozottabb mértékben ugy, hogy erőmet napról-napra gyengülni éreztem. Ekkor olvastam a berlini napilapban az ön theájának ajánlását. Azonnal három csomagot ren­deltem. Már ennek használata után jelentékeny javulást éreztem és másfél év óta az előirt idő­közökben öt ilyen küldeménnyel folytattam a kúrát s ennek köszönhetem, hogy teljesen egészséges vagyok, étvágyam visszajött, erősödöm, életvidorsá­got érezek és ezt az őszt, a kezdődő telet, dacára a szeles időjárásnak, az üzlet körül a szabadban tölthetem, anélkül, hogy a legkisebb fájdalmat érezném. Vajha minden beteg toljes bizalommal az ön csodabatásíi theáját használná. Köszönetem meg­újítva. kiváló tisztelettel Menzel Fritz festő. Gosslob A. Fiedler utódai posztógyárában, Opatovek, Kalisch melleit, Oroszszilézia Karácsony napján 1899. I üesiBé gyermekEiszi! a legtökéletesebb táplálék kis gyermekek részére. Egy adag 1 kor. 80 fill. Kísérletre féladag 1 K. Nem kell hozzá semmi tej! Ez a leghíresebb, több mint harminc év óta bevezetett és kipróbált tápszer gyerme­ktknél pótolja az anyatejet. Hasmenés és hányás ki­zárva. A Nestlé-gyár évenként 35 millió adagot produ­|>™ e5,Í ká l- Naponként 182.000 liter tejet használ fel. KXXXXXXXXXXXXXXXXXXTi XI X X X X X X Eladó. Egy könnyű, jó karban levő jukker koGsi jutányos árért eladó. X X X X Kaszaháza, 1901. március 22. Erósz Károly. V^XXXXXXXXXXXXXXXXXX^> f\XXXXXXXXXXXXXXXXXX/) X X Kiadó üzlet. X X X X X X X X Sümeglieil, a legélénkebb helyen, rseg egy szép lakással együtt azonnal kiadó. Tudakozódhatni a következő cim alatt: X Sz R. Pozsony. Uj telep 13 sz. Sxxxxxxxxxxxxxxxxxx^ X X X X X X X X X X X Eladó felier í a H K X H asztali "borok: Bessenyő- és Boczícldhegyi 1898. és 1900-ik évi termésből. Kívánatra bővebb felvilágosítást ad Skublics Károly földbirtokos Bes­senyő n. p. Zalaegerszeg. a a * & £ H H K X & K K H K H H # H H H H H H H H H SCHOTTOLA EUNO Bu dapest, a ruggyanta (guromi) gyártás magyarországi meg alapitója: műszaki központi üzlet VI. Andrássy-ut 2 Konciéi-e palota Legjobb minőségben, gyári áron szál­iit: összes mérleggyártmányokat (külön ki­adású árjegyzék ingyen és bérmentve) a gőzcséplőgépekhez szükséges összes anya­gokat és eszközöket, csapágyfém, kenő­szelencék, olajhoz és süni tovottzsirhoz, gépha jtószijak, vízmentes mozdony és csép lőgépponyvák, kazal, repce- és kocsitakarók, asbest- és gummianyagok, szelepek, víz­mutatók, feszniérők, dobsinok, kenőanya­gok, zsiradékok, gabonazsákok, , Első­segélye kötszerszekrények, mely kötszer­szekrények a miniszteri rendeleteknek megfelelően minden ipartelepen, gyárüzem­nél, malomban stb. beszerzendők. Árjegyzék és ismertetések ingyen és bérmentve. í* & & a ** ** a x & & x a illelB eebter Balíam •>• hl gcftutantiMtettiM MM A. Thieny ío Pfsfnflj Nélkülczhetetetlen és utolérhetetlen, hatása kitűnő. Világcikk, kivitel minden országba THIERRY A. balzsamát (melyet az egészségügyi hatóság megvizsgált) az egész világ kedveli és mindenütt keresik. Csak akkor valódi, ha az oldalt látható zöld, a törvényszéknél bejegyzett „apáca" védőjegy­gyel van ellátva. Felülmúlhatatlan szer minden mell-, máj- és gyomor­betegség ellen stb. külsőleg is kitűnően hat és sebet gyógyif Egy próbaüveg bérmentesen 1 korona 20 fillér. Széjjelküldés csak előzetes fizetés esetén. 1 i i THIERRY A. centifolia kenőcse (csodakenőcsnek nevezik) utolérhetetlen szívó e.ejü és gyógyitóhatásu. Operációkat a legtöbb esetben fölö.Jgessé tef E kenőcs^ egy 14 éves, gyógyithatatiannak tartott csontszut, ujabban egy 22 eves rakszertx bajt gyogyitottak mej Antiszeptikus és gyógyitóhatásu mindenféle seb gyuladásánál. Próbatégely bérmentve 1 kor. 80 fillér. Csak előzetes fizetés esetén küldik meg. Óvakodjunk utánzatoktól ós kerüljük az értéktelen úgynevezett házi kenőcsöket es mas etteleket. Czirn: A- THIERRY gyógyszertár és gyár a Védőangyalhoz. Pregiada, Roitsch-Sauerbrunn mellett. ______ Prospektus ingyen és bérmentve. E szerek sohasem romiának meg és jó aznkat használatra készen a házban tartani. Az összes művelt államokban bejegyzett védőjegyeinek utánzatat a totveny uldozi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom