Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-02-10 / 6. szám

XX. évfolyam. Zalaegerszeg, Í90Í. február ÍO. 6. szám. Nyilt-tér petit sora 24 fii. A lap szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Birraentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el Kéziratok nem küldetnek visszza. ZALÁMEGYE társadalmi, Mm léi és gaziászati hetilap. & „£alamegyei gazdasági egyesület", a „Zala-egerszegi ügyvédi kamara", a megyei községi- és körjegyzők, a „Kanizsai és novai járási községi és körjegyzők egyletéinek, Valamint a ,,L;égrádi takarékpénztár és önsegélyző szövetkezet'-nels hivatalos közlönye. IMI e g j e 1 e n i k jocl i n d e n "v a s á x* a ;p. Elöíizetési díj: Egész évre 8 Kor. Félévre 4 Kor. Negyedevre 2 Kor. Egy szám ára 20 fill. Hirdetmények: 3 hasábos petitsor egyszer 18 fi 11. többszöri hirdetésnél 14 fill. fajunk jövője. Nem tudom, hogy a bevégzett népszámlálás adatai minő eredményekkel zárulnak, de az előjelekből arra lehet következtetni, hogy ha mi szaporodtunk, a nemzetiségek is oly arányban szaporodtak, Tóth, oláh, horvát és szász még mindig egy-egy sajgó sebet képeznek a magyar nemzet testén. Pedig a magyar fő törekvése mindig az volt, hogy a nemzetiségeket keblére szorítsa s így megmutassa anyai gondoskodását. Avagy nem azért halmozták-e el az elégedetlenkedő és önző nemzetiségeket kedvezésekkal és kiváltságos jótéteményekkel? Építettek nekik vasutakat, állítottak iskolákat, mert azt hitték, hogy a szeretetnek viszont szeretet, a nemes tettnek hála lesz a jutalma. De nem igy történt, mint azt közelebbről Nagy-Szebenben a szászok bebizonyították azzal, hogy kétszer akadályozták meg a budapesti Uránia tudományos színház előadását színházukban, mert az magyar szóval kisérte képeit. Igy játszák ki a magyart, melynek alattvalói s a melylyel egy politikai magyar nemzetet képeznek. Minden állam, minden nemzet megvárja, hogy fiai hűségesek legyenek hazájuk iránt, tiszteljék a nemzetet, melynek tagjai s engedelmeskedjenek a törvényeknek, melyek alkotmányos államban egyformán védnek és köteleznek mindenkit. Akármily nemzetiségű legyen valaki: a magyar faj fenhatóságát a Kárpátok bércei közt, a négy folyam partján el kell ismernie s igazság szerint annak nyelvét és jelvényeit büntetlenül megsértenie nem szabad. És mégis vakmerő gőgjükaz államban államot akar alkotui. Ha pedig a nemzet jogait védi : akkor tele lármázzák fél Európát a magyar zsarnoksággal. Tehát megvetik, gyűlölik, sőt ahol tehetik, üldözik saját nyelvünket saját hazánkban. Fajunk jövője érdekében ezt megengedni nem szabad! Hiszen ha elvonul szemeink előtt ezeréves multunk, ez a megrázó dráma, melyben több volt a szenvedés, mint az öröm; több a harcnak éve, mint a békéé; több a letiprás, mint az életre keltés és hogy nemzetünk mégis él s Magyarország Európa térképéből nincsen kitörülve: ugy jogunk van a jövőre. Ezt a jogot kivívta a mult évezred, a jelennek pedig elég belső erejének kell lenni arra, hogy e jogra felépítse a biztos jövőt a nemzetiségek minden ellenkezése dacára is. A magyar faj fejlesztését, túlsúlyának emelését eddig az asszimilációval akarták elérni. Azonban napjainkban ennek az elvnek eredménye az lett, hogy a nemzetiségeknek egy kis százaléka sajátította el az állam nyelvét. E csekély eredmény mutatja, hogy a nagy áldozatoknak kevés gyakorlati baszna volt s hogy az összeolvadás lassan halad előre. Sőt egyes vidékeken -— különösen a nyelv határokon, -— visszaesés történt. És ha mégis a magyar faj az utóbbi évtizedekben oly tekintélyes számban emelkedett a nemzetiségek fölé: azt nem a hódításnak, hanem a magyar faj szaporaságának kell tulajdonitanunk. A fölény tehát a magyar faj szaporodási viszonyaiból ered. S igy ebben a jelenségben kell keresni a kifejlesztés vezérelvét. E szerint két tényező áll rendelkezésre: az egyik az asszimiláció, másik a faj szaporodás. A magyarosítás nagy munkájában az első a gyengébb, a második az erősebb tényező. Az első csak lehetőségre, a második a bizonyosságra alapitható. Ám azért egyiket sem szabad a másik kedvéért feláldozni, hanem minden esetre a másodikra nagyobb súlyt kell helyezni, mert ez fajunk őserejéből fakadt. Külső harcok, belső pártviszályok, török, tatár s az ezt követő háromszázados elnyomás nem tudták kiirtani nemzetünket. Sírjából mindig feltámadt s életet kért, mert megvolt benne az ős erő, a kitartás és a magyar földhöz való ragaszkodás. Csak béke és jó közgazdésági élet kell s a magyar faj óriási arányban fog a nemzetiségek fölé emelkedni. A jó közgazdasági élet ama bűvös forrás, melyből a nemzet, ereje és szaporodása fakad. És mégis ez a tényező volt. az, melyet nem ismertek fel s igy nem is iparkodtak a magyar fajt közgazdaságilag megerősíteni. A középosztály helyzete aggasztó.- Iparos osztályunk még csak bölcső korát éli, a kisbirtokosok pedig pusztulnak. A kamat uzsora már a 70-es évek folyamán lönkretette a középbirtokosok nagyobb, a kisbirtokosok jó részét. Az uzsoranak jogilag, de nem tényleg történt beszüntetése után kifejlődött a termény és kereskedelmi uzsora, mely a kisbirtokosnak a még ép bőrrel maradt részét juttatta a tőnk szélére. A szegényedés, az eladósodás folyton tart. Mikor szűnik meg? Mikor lesz ebből kibontakozás? — A jó Isten tudja. Ma már ott állunk, hogy az iparost, a gazda embert az elbukástól kell megmenteni. Az anyagi sir talan veszedelmesebb lessz a mohácsinál, mert abból nincs feltámadás! Ha népünk megtanul számítani s felismeri, hogy a drága kölcsön az ő halálos mérge s ha ezt kerülni fogja és visszatér a régi egyszerű élethez, vagyis annyival beéri, a mennyit keres: akkor még újra fog élni. Csak a számítással való élés és az okszerű gazdálkodás lesz megmentője. Oktatni kell a gazdát, hogy löldjét jobban mivelje; meg kell ismertetni vele a vetésforgást, hogy ne tartson ugart; ineg kell vele értetni a haszon állat tenyésztést, hogy nagyobb jövedelemre tegyen szert s ott, aliul eddig egy kalászt termelt, termeljen kettőt. Oktatni kell a kender és len termesztésre, hogy ruházatát házilag is képes legyen előállítani. Jo közgazdasági élet biztosítja fajunk jövőjét, mert még a huitura is jobban hat rendezett gazdasági viszonyok mellett! Erős és egészséges közgazdasági élet mellett, mint ős erdő, emelkedik a magyar faj a nemzetiségek fölé, melyek ennek az árnyékában fognak megpihenni, vagy ha oktalanul túl akarják szárnyalni, elcsenevésznek és elpusztulnak közte ! CE. PéterfEy József. A „Zalamegye" tárcája. s^Vén kecske, meg a sö. Irta: ifj. Tóth Béla. He!ek óta egyébről sem beszélt a fürdőközönsége, mint az öreg tanácsosról, meg Komlóssynéról, a szomszéd vármegye alispánjának elvált feleségéről. Voltak, akik a legautentikusabb forrásból vett értesülés alapján állították, persze csak titokban, de azért mindenki meghallhatta, hogy nemsokára megtartják az eljegyzést is, s a régi szerelmesek végre egymáséi lehetnek. Mert nyílt titok volt, hogy a tanácsos már lánykorában is udvarolt az alispánnénak, de hát egyre csak halogatta, hogy megkéresie; igy történt aztán, hogy Komlóssy Bandi, az egyik legmeghittebb barátja, csipte el az orra elől. Mondják, hogy hosszú időbe tellett, mire meg tudott vigasztalódni, de aztán lassanként csak bele törődött, mint ahogy mindenbe beletörődik az ember, ha elszáll felette az idő, mely a legfájdalmasabban sajogó sebet is behegeszti. Azóta kerek huszonkét esztendő telt el épen. Mindenki azt gondolta, hogy az alispánék a legboldogabb cgaládi életet élik, melyben jelentékeny szerepe jutott az igaz szerelem tündérének is, mikor egyszerre hire futott, hogy Komltíssyné válni akar az urától. És el is váltak jövidesen, pedig már lett volna, akinek az érdekében egy kis időre még el kellett volna titkolniok a családi beketlenkedést. Egyetlen gyermekük, a szép Rózsika, már idestova tizenhétesitendős volt, akit bizonyára hamarabb léijhez vittek volna, ha az apai háznál marad. De hát a törvény az anyjának itelte. Együtt is laknak azóta, hogy a vármegyeházából kiköltözködtek és ami az életmódjukat illeti, azon sem találhat senki sem bárminemű kifogásolni valót is. Jómódban, urasan élnek. Hisz telik az asszonynak az apai örökségből. De azért nem költekeznek mértéken felül. Szórakozni is csak egy pár régi ismerős családhoz járnak ós nyári üdülő helyül is ezt a meglehetősen egyszerű fürdőhelyet választották, hogy meg ne szólják őket az ismerősök. De hát mikor az elvált asszonyok rendesen mind annyira érdekesek, hogy szinte lehetetlen figyelmen kivül hagyni őket. Különösen ha annyi mindenfélét beszélhetnek róluk, mint Komlóssynéról. Valóságos regény hősnőt esi náltak belőle. Hira m-nt, hogy tegnap kora reggel kikocsizott, aztán csak jó későre, holdvilágnál került haza. Máskor meg azt beszélték, hogy diszes libériába öltözött szolga levelet »itt neki, s nem sokára egv igen előkelő államférfiú tett nála látogatást. Voltak, akik csak egyszerű híreknek vették ezeket, de akadtak akárhányan olyanok is, akik mindenféle következtetéseket vontak le a kósza hir í-uttogásaiból, sőt boldog volt, aki maga is megtódhatta azt valamivel. Legkivált az asszonyok szerettek foglalkozni az eseteivel, hogy szembeötlővé tegyék a különbséget, mely közte és közöttük van. És csodálatos, hogy a szép Rózsikáról nem beszólt senki, pedig hát akárhány mama büszke lehetett volna, ha olyan lett volna a leánya, mint ő volt. Vagy talán épen azért feledkeztek meg róla olyan szánt-szán dékos következetességgel, hogy fel ne keltsék iránta a fiatalság érdeklődését. Ez pedig annyival is könnyebb volt, mert a szép leány csak nagy iitkán jelent meg a nyilvánosság előtt; a nap legnagyobb részét otthon töltötte el a kertben ^ édes anyja oldala mellett, aki szintén nem szolgált rá arra a sokféle híresztelésre, amelyet sokan olvan nagy előszeretettel költögettek felőle. Úgyszólván alig járt hozzájuk valaki is. Csak az utóbbi időben kereste fel néhányszor őket Kovács Gyurka bácsi, az öreg tanácsos és máris saárnyra kelt a hir, hogy komoly dologra készülnek a Komlós«yné házánál. De hát Kovács Gyuika nem sokat törődött az egész mende-mondáral. Ha a báratai tréfálkozva valamelyes czélzást tettek, hogy miért jár olyan gyakran a szép Komlóssynóhoz, egész hidegvérrel yálaszolt: — Tudhatnátok, hogy minden gavallérnak kötelessége mulatattni a szép asszonyokat. És meglehet, hogy maga sem gondolt másra, mikor ugy délutánonként át-átment hozzájuk, mint arra, hogy néhány barátságos órát eltölt majd a két nő társaságában. Igaz, hogy néha belenézett a tükörbe is, mielőtt útnak indult, de hát azt inkább csak azért tette, hogy szemlót tartson a toiletteje felett, semmint tetszenivágyásból. Pedig még mindössze negyvenhat esztendős volt ós csak ugy megszokásból hivták öregnek, nem pedig a kora miatt. De hát már letett arról, hogy valaha meg is nősüljön. Pedig a múltkor Komlóssynénál is szőnyegre került ez a théma. A fürdő orvos hozta szóba, aki szintén ellátogatott néha a szép asszonyhoz. — Hagyd el pajtás, kinőttem ón már abból régen — válaszolt röveden Kovács Gyurka, s hirtelen áttért más tárgyra, mint aki nem tulajdonit semmi fontosabb jelentőséget a hozzá intézett kérdésnek. Máskor meg mikor kettesbe voltak, az asszony kérdezte tőle félig tréfálkozva: — Aztán tudnak-e az ilyen agglegények, mint maga, igazán szeretni ? — A férfi sziv csak husz évig öregszik, azontúl mind g egyformán dobog. — Azt mondják, hogy a nőknek is mindig tizenhat éves marad a szivük. Mai számunkhoz egy iv melléklet vara csatolva..