Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-27 / 4. szám
A politikával kevesebbet foglalkozott, mint híresztelni szerették róla. Igazán nőies jelleme inkább a szív szavára halgatott; — a politika ós diplomácia csürcsavaros rejtvényeinek bolygatásával nem igen foglalkozott. Mégis ha valami fontos államaktusról volt szó, találó, gyakran meglepő megjegyzéseket tett, melyek tanúságul szolgálhattak, hogy egyszerű, ép elméje még a politika és diplomácia kacskaringós utjain sem tévedett el. Nő volt mindenek előtt ós csak azután uralkodó. A női sziv gyengédségével élt családjának, melyet úgy szeretett, mint akármelyik polgárasszony szereti a családját. Értette az angol etikett szigorú és sokrétű szabályait szive kívánságával összeegyeztetni akként, hogy minden hozzátartozója bármikorfelkereshette. Rajongással csüngött viszont rajta a családja. Azok a könyek, melyeket családja a halála fölött sir, a fájdalom igaz könnyei. Mert nincs családjában senki, akin jót ós nemeset ne gyakorolt volna. Igaz és mély az angol nemzet fájdalma is. Van reá oka. Ha végig tekint immár elhunyt királynője uralkodásán, nemcsak azt tapasztalhatja, hogy temérdek dicsőséget araiott alatta az ország, hanem azt is, hogy e nemes uialkodó szive összeforrott népének szivével. Mi is osztozunk az angol nemzettel fájdalmában. Emlékezzünk, hogy az angolok szeretteljes vendéghelyet adtak nyegyvennyolcas emigránsainknak, amikor idehaza féktelen" düh tombolt és eltiport mindent, ami magyar. Az angol királynő védelme alatt a hazából menekült hazafiaknak b ;ztos menedékük volt Angliában s ott bántatlan maradtak. Ezért mi is áldjuk Viktória királynő emlékét. A zala-egerszegi kir. törvényszék 1900-ik évi ügy forgalma és tevékenységi kimutatása Általános ügyforgalom. Beérkezett 7.141 polgári, 10.118 telekkönyvi, 4.376 büntető, 25 fellebbviteli, összesen 21.660 ügy; a sommás felebbviteli ügyek száma 336. Az év végén folyamatban maradt 9 házassági, 57 egyébb rendes per, 7 váltókereset, 107 felebbviteli som más Ugy, 13 csőd, 4 birtokrendezési, 3 telekkönyvi, 22 1. fokú, 17 II. fokú bünper, 4 bünvizegálat, 1 vizsgálati megkeresés, összesen 244. Polgári ügyek: 1. Ferek. Mult évről folyamatban maradt 295 ; beérkezett 181 közpolgári, 12 házassági, 926 váltó, 5 kereskedelmi, 2 birtokrendezesi,jj összesen 1.126 kereset. Év közben befejeztetett 143 közpolgári, 14 házassági, 927 yáltó, 5 kereskedelmi, 8 birtokrendezési per vagyis öszszesen 1.097. A tanácsülések száma 79, a hozott érdemleges Ítéletek száma 171, meg nem jelenés, vagy beismerés folytán hozott Ítéletek száma 15, pert befejező végzések száma 48, sommás váltó végzés 856, egyezséget jóváhagyó végzés 7. Az év végén folyamatban maradt 296 közpolgári, 9 házassági, 7 váltó, 8 kereskedelmi, 4 birtokrendezési összesen 324 per. 2. Telekkönyvi ügyek, ki óv elején elintézetlen maradt 69 telekkönyvi per és ügy. Év közben érkezett 10.118 beadvány, 7.413 ügy és per. Elintéztetett 10.118 telekkönyvi beadvány, 1 telekkönyvi per, 552 végrehajtási jog bejegyzése iránti kórelem, 243 árverési kérvény, 65 sorrendi tárgyalás, 86 vételárfelosztás, 6.532 _ egyébb tkvi ügy vagyis összesen 7.479 tkvi per és ügy. Évvégén hátralékban maradt 3 tkvi ügy és per. 3. Egyébb perenkivüli ügyek\ a) Csődügy. 22 csődnyitás iránti kórvény, 15 az év elején folyamatban; volt csődök száma, 5 a folyó evben megnyitott csődök száma. A csőd megszűnt: a hitelezők beleegyezése folytán 1, a csődvagyon felosztásával 3, más módon 3 ~ 1. Az óv végén folyamatban maradt csődök száma 13. b. Cégbejegyzési ügyek. Bejegyeztetett 3 , egyéni, 10 társas-cég ; töröltetett 11 egyéni cég. c) Értékpapírok és okiratok megsemmisítése iránti ügyek száma 8, ev végén folyamatBele tellett egy jó órába, mikor a kocsi a majorba érkezett. Az uton gyakran belesüppedtek a kei ekek a hóba, hát csak lassan jöhettek. Szánkóval fél óra alatt is haza értek volna. Már egészen kivilágosodott s mind talpon voltak a cselédek. A tiszttartó egyenesen az előszoba felé tar* tott, melyen keresztül a felesége szobájába akart menni. A pitvar ajtó előtt azonban lépteket látott a friss hóban. Gyanúsnak tetszett neki a dolog s vizsgálgatni kezdte a momokat. Két különböző nagyságú láb nyomai voltak. A nyomok irányából megállapította, hogy azok együtt jöttek az ajtóig, azután a férfi visszament. Elindult a lépések mellett s majdnem szörnyet halt, mikor meglátta, hogy azok az uraság házáig vezetnek. Egyszerre kész volt a kombinációval: :t felesége azalatt, mig ő odajárt, átment az urasághoz s nem számított arra, hogy mikor visszafelé indul, hó lesz, mely elárulja. Még inkább bántotta az a vakmerőség, hogy az az ember házáig merte kisérni. Szinte ész nélkül rohant vissza a lakása felé s ment be egyenesen a felesége szobájába. Az ott feküdt a púba párnák között, mély álomba merülve s domború melle szaggatottan pihegett. Látszott rajta, hogy nem aladt az éjjel. A cipője pedig nedves volt a hótól. A tiszttartó nem szólt egy szót se neki, csak vette a vadászfegyverét, aztán kiment, hogy a dörrenés fel ne riassza a hűtlen asszo yt, akit még "mindig annyira szeretett. s elsütötte azt. Biztos keze volt, hát jól talált. A körülállók meg egyre kutatták, hogv mi lehetett az oka. Az uraság gazdaasszonya sopánkodott legjobbanj: — Erezte a tekintetes asszony, hogy valami baj én a tiszttartó urat, mert az este még minálunk is kereste, aztán hogy hó lett, hát az uram kisérte haza. ban maradt 4. d) Ügyvéd elleni panasz 24, év végén folyamaiban maradt 2 e) Egyébb polgári per enkivüli ügy 78, közülök év végén folyamatban maradt 8. Felebbvitt sommás ügyek. a) Felebbezés. Múlt évről folyamatban maradt 77 ; érkezett pénzkövetelést tárgyaló per 400 koronáig 87, 400-1000 koronáig 47, 10Ó0 koronán felül 4, az 1893. XVIII. t. c. 1 §-ának 2. pontja alá eső per 28, egyéb per 76, összesen 242. Befejeztetett: visszautasítással 10, helybenhagyóiag 124, megváltoztatással 73, feloldólag 4, egyezséggel 5, más módon hat, összesen 222 ; tartatott szóbeli tárgyalás 58, contradict. tárgyaláson elintézett ügyek száma 131 ; tartatott nyilvános tárgyalás 32; hozatott érdemleges itólet 197, pert befejező végzés 6, egyezséget jóváhagyott végzés 5. folyamatban maradt felebbezési ügy összesen 97. — b) felülvizsgálat. Mult évről folyamatban maradt 6, érkezett 43. Befejeztetett : helybenhagyólag 29, megváltoztatással 6, feloldólag 7, más módon 1, összesen 43, folyamatban maradt 6. — c) Fel folyamodd.s. Érkezett 34. Befejeztetett,: helybenhagyólag 21, megváltoztatással 7, feloldólag 1, más módon 1, összesen 30; folyamatban maradt 4. Az F) lajstromban elintézett ügyek száma 17. Büníető ügyök. A) Első folyamodásban. 1) Vizsgáló biró ügy. Folyamatban maradt 5. Érkezett: a vizsgálóbírói lajstrom szerint 66, a Vm. lajstrom szerint 180, összesen 246. Elintéztetett 246, folyamatban maradt 5. 2) Bűnvádi per. Folyamatban maradt 25, érkezett 190. Befejeztetett: ítélettel 162, más modon 31, összesen, 193, folyamatban maradt 22. — 3) Pénzügyi kihágás. Érkezett 3. Befejeztetett: megszüntetéssel 1, Ítélettel 2. — 4. Tárgyalások száma éi eredménye. vádtanács tárgyainak száma 18, üleseinek száma 70, a törvényszéki tanács üléseinek sz ma 88, a törvényszéki főtárgyaiások száma 96. A törvényszéki főtárgyaiások eredménye : az eljárás kiegészítése 1, az eljárás megszüntetése 5, elnapolás 25, itólet 162. Az esküdtszéki főtárgyaiások száma 10; eredménye: az ügynek új esküdtbirósághoz utalása 1, icélet 9. B. Máiodfolyamodásban. Érkezettjei folyamodás 12, felebbezés 230, összesen 242. Befejeztetett: visszautasítás- j sal 1, helvbenhagyólag 158, megváltoztatással 59. megsemmisítő hatáiozattal 7, összesen 225. Hozott Ítéletek száma 212. Folyamatban maradt 17. i A zala egerszegi kir, törvényszék területén levő kir. • járásbíróságok 1900. évi ügyforgalmi és tevékenységi kimutatása. A járásbíróságokhoz óv közben beérkezett ügyek száma 30.30/. Az óv végén folyamatban maradt ügyek száma 2.896. I. Polgári perek. A) Sommás perek. A mult évben folyamatban maradt Alsó-Lendván 807, Sümeghen 193. Tapolczán 761, ZalaEgerszegen 1.207, összesen 2968. Érkezett: pénzkövetelést tárgyaló per Alsó-Lendváu 1.192, Sümeghen 655, Tapolczán 895. Z.-Egerszegen 1.283; az 1893. évi XVIII t. c. 1. §-ának megfelelő per A.-Lendván 53, Sümeghen 19, Tapolczán 11. Z.-Egerszegen 33, egyéb per A.-Lendván 174, Sümeghen 69. tapolczán 170, Z.-Egerszegen 241, vagyis összesen Alsó-Lcndván 1.399, Sümeghen 743, Tapolczán 1.076, Zala-Egerszegen 1,547 s igy a négy < járásbíróságnál 4.765. Befejeztetett: A-Lendván 1.317, ! Sümeghen 459, Tapolczán 1063, Z.-Egerszegen 1.343. i A tárgyalások száma: kitüzetett A.-Lendván 2.452, . Sümeghen 957, Tapolczán 1.506, Z.-Egerszegeu 2.367.; í nem tartatott meg A.-Lendván 769, Sümeghen 327, j Tapolczán 312, Z.-Egerszegen 623, contiadict. tárgyalás i A.-Lendván 946, Sümeghen 106, Tapolczán 687, Z.-Éger- < szegen 818 ; részitólet hozatott A.-Lendván 4, Sümeghen ? 3, Tapolczán 3, Z.-Egerszegen 3, végitélet A.-Lendván i 298, Sümeghen 78, Tapolczán 314, Z.-Egerszegen 350, 1 meg nem jeleilés, lemondás és elismerés alapján hozott t ítélet A.-Lendván 260, Sümegben 192, Tapolczán 315, '. Z.-Egerszegen 436, egyezség A.-Lendván 272, Sümeghen 70, Tapolczán 128, Z.-Egerszegen 237, pergátló kifogás tárgyban végzés A.-Lendván 5, Sümeghen 2, 'lapolczán 6, Z.-Egerszegen 10, bizonyítást rendelő végzés A.-Lendván 1 656. Sümeghen 104, Tapolczán 263, Z.-Egerszegen 409, halasztás A.-Lendván 37, Sümeghen 23, Tapolczán 15, Z.-Egerszegen 181. Szünetelő perek száma A.-Lendván 798, Sümeghen 328, Tapolczán 745, Z.-Egerszegen 1 380. Az év végén a szünetelőkön kívül folyamatban maradt A.-Lendván 91, Sümeghen 149, Tapolczán 29, Z -Egerszegen 31. B) Egyezségi ügyek. Előterjesztett kórelmek száma i Sümeghen 6, Tapolczán 6, Z.-Egerszegen 27; létrejött I egyezségek Sümeghen 2, Tapolczán 2, Z.-Egerszegen 3, ! perré alakult Sümeghen 4, Tapolczán 2, Z.-Egerszegen I 9. C) Fizetési meghagyások. Előterjesztett kérelmek A.-Lendván 764, Sümeghen 350, Tapolczán 472, Z.-Eger- f szegen 709. Visszautasittatott A.-Lendván 14, Sümeghen 1 60, Tapolczán 9, Z.-Egerszegen 24. Kibocsátott fizetési I meghagyások A.-Lendván 750, Sümeghen 290, Tapolczán 463, Z.-Egerszegen 685. Előterjesztett ellenmondások i A.-Lendván 285, Sümeghen 80, Tapolczán 151. Z.-Egerszegen 286. Elrendelt végrehajtások A.-Lendván 79, : Sümeghen 44, Tapolczán 83, Z.-Egerszegen 107. Perré j alakult A.-Lendván 251, Sümeghen 84, Tapolczán 127, í Z.-Egerszegen 259. Fizetési meghagyások tárgyában érkezett megkeresések A.-Lendván 68, Sümegben 120, i Tapolczán 63, Z.-Egerszegen 84. — JJ) Öröktsödési i ügyek. Mult évről folyamatban maradt A.-Lendván 455, i Sümeghen 241. Tapolcán 452, Z.-Egerszegen 494. Meg- i indíttatott: hivatalból A.-Lendván 395, Sümeghen 233, í Tapolczán 272, Z.-Egerszegen 405 ;kórelemre A.-Lendván 45, Sümeghen 49, Tapolczán 182, Z.-Egerszegen 04, 1 összesen A.-Lendván 440, Sümeghen 282 Tapolczán 454, Z.-Egerszegen469. Befejeztetett:teliesátadással A.-Lendván 573, Sümeghen 343, Tapolczán 474, Z.-Egerszegen 640, teljes perújítással A.-Lendván 25, Sümeghen 3, Tapolczán 15, Z.-Egerszegen 7, részleges átadás ós perreutasitással A.-Lendván 8, Sümeghen 2, Tapolczán 3, más módon A.-Lendván 37, Sümeghen 14, Tapolczán 63, Z.-Egerszegen 51 s igy összesen A.-Lendván 643, Sümeghen 362, Tapolczán 555, Z.-Egerszegen 698 ; folyamatban maradt A.-Lendván 252, Sümeghen 161, Tapolczán 351, Z.-Egerszegen 265. E) Anyakönyvi ügyek. Mult évről folyamatban maradt A.-Lendván 6, Sümeghen 1. Érkezett A.-Lendván 77, Sümeghen 43, Tapolczán 13, Z.-Egerszegen 49. Befejeztetett: helytadólag A.-Lendván 83, Sümeghen 39, Tapolczán 13, Z.-Egerszegen 48; elutasittással Sümeghen 5, Z.-Egerszegen 1, összesen A.-Lendván 83, Sümeghen 44, Tapol.-zán 13, Z.-Egerszegen 49. — h) Végrehajtási ügyek. Folyamatban maradt A.-Lendván 186, Sümeghen 253, Tapolczán 184, Z.-Egerszegen 266. Érkezett A. Lendvan 877, Sümeghen 498, Tapolczán 617, Z.Egerszegen 1,385. Befejeztetett: A.-Lendván 801, Sümeghen 646, Tapolczán 683, Z.-Egerszegen 1 202. Folyamatban maradt; A.-Lendván 262, Sümeghen 105, Tapolczán 118, Z.-Egerszegen 449. — G) Polgári megkeresések. Folyamatban maradt A.-Lendván 3, Sümeghen 1, Tapolczán 7, Z.-Egerszegen 5, Érkezett A.-Lendván 56, Sümeghen 49, Tapolczán 77, Z.-Egerszegen 100. Befejeztetett : A.-Lendván 57, Sümeghen 49, Tapolczán 79, Z.-Egerszegen 103, Folyamatban maradt: A.-Lendván 2, Sümeghen 1, Tapolczán 5, Z.-Egerszegen 2. — H) Polgári vegyes ügyek. Folyamatban maradt, Sümegben 72, Tapolczun 130, Z.-Egerszegen 119. Érkezett: A.-Lendván 669, Sümeghen 223, Tapolczán 570, Z.-Egerszegen 845. Befejeztetett : A.-Lendván 564, Sümeghen 234, Tapolczán 681, Z.-Egerszegen 851, Folyamatban maradt: A.-Lendván 105, Sümeghen 61, Tapolczán 19, Z.-Egerszegen 113. II Büntető ügyek. A) Vétség és kihágási ügyek. Folyamatban maradt: A.-Lendván 12, Sümeghen 3, Tapolczán 8, Z-Egerszegen 4. Érkezett: A.-Lendván 673, Sümeghen 355, Tapolczán 462, Z.-Egerszegen 857. Befejeztetett: ;A. Lendván 683, Sümeghen 352, Tapolczán 398. Z.-Egerszegen 839. Megtartott tárgyalások száma: A,-Lendván 731, Sümeghen 310, Tapolczán 466, Z.-Egersíegen 842. Hozott ítéletek száma: A,-Lendván 266, Sümeghen 141, Tapolczán 236, Z-Egerszegen 306. Folyamatban maradt: A.-Lendván 2, Sümeghen 6, Tapolczán 72, Z.-Egerszegen 22. B) Vizsgálóbírói ügyek. Folyamatban maradt: Tapolczán 4. Érkezett: A.-Lendván 25, Sümeghen 6, Tapolczán 7. Befejeztetett: A.-Lendván 25, Sümeghen 5, Tapolczán 9. Folyamatban maradt: Sümeghen 1, Tapolczán 2. — CJ* Büntetőügyi megkeresések. Folyamatb. maradt: A.-Lendván 1, Tapolczán 4, Z - Egei szegen 1. Érkezett: A.-Lendván 108, Sümeghen 62, Tapolczán 107, Z,-Egerszegen 62. Elintéztetett AlsóLendván 105, Sümeghen 62, Tapolczán 108, Z.-Egerszegen 62. Folyamatban maradt: A.-Lendván 4, Tapolczán 3, Z.-Egerszegen 1. — D) Büntető vegyes ügyek. Folyamatban maradt: Sümeghen 2, Tapolczán 2, Z.-Egerszegen 1. Érkezett: A.-Lendván 511, Sümeghen 179, Tapolczán 425, Z-Egerszegen 71. Befejeztetett: A.-Lendván 511, Sümeghen 181, Tapolczán 422, Z.-Egerszegen 71. Folyamatban maradt: Tapolczán 4, Z.-Egerszegen 1. III. Telekkönyvi ügyek. Mult évről elintézetlenül maradt: a) telekkönyvi seadvány : A.-Lendván 297, Tapolczán 14'4, b) telekkönyvi per 03 ügy A.-Lendván 179, Sümeghen 34, Tapolczán 12. Érkezett: a) telekkönyvi beadvány A.-Lendván 6819, Sümeghen 5.741, Tapolczán 7.823, b telekkönyvi per ós igy: A.-Lendván 2 224, Sümeghen 3.907, Tapolczán 4981. Elintéztetett: a) telekkönyvi beadvány A.-Lendván 7116; sümeghen 5.741, Tapolczán 7.911; b) telekkönyvi per ^.-Lendván 2, Sümeghen 3, Tapolczán 5; Jc) végrehajtási igy A.-Lendván 528, Sümeghen 415, Tapolczán 581 ; 1) egyéb telekkönyvi ügy A.-Lendván 1.813, Sümeghen i.419, Tapolczán 4.400; telekkönyvi per ós ügy összesen L-Lendván 2.344, Swmeghen 3.837, Tapolczán 4.987. folyamatban maradt : telekkönyvi beadvány Tapolczán 56 elekkönyvi per és ügy A.-Lendván 58, Sümeghen 104 rapolczán 36. IV. Elnöki ügyek Elintéztetett A.-Lendván 187, Sümeghen f>2, Tapolzán 456, Z.-Egerszegen 65. Ipar- és kereskedelem. Mérlegképes könyvelő. Napi és szaklapokban közzétett hirdetésekben utóbbi dőben gyakran találkozunk a „Mérlegképes könyvelő" nfejezóssel. Szótárakban, lexiconokban ezt a szót megjnem találjuk, de megsem találhatjuk ; mert az csakis valameyik gyakorlati könyvelő agyában született meg anélkül, — hogy az illető tudta volna a gyártott szó jelentősérét ós az abban világosan kifejezett absurditást. A „méregképes" szó kifejezés a legelső intézetektől a szatócsizletekig megtette körútját, tévedésbe ejtett sok gyakorati könyvelőt ós még többet a könyvelni nem tudók iorából. Lássuk csak, mit akarnak mérlegképes könyvelő ilatt érteni, miért nincs ennek a kifejezésnek értelme — gyakorlati értéke és miért rejti magában a »képes" ;oldássaI is a legnagyobb képtelenséget ? Könyvelő alatt oly egyént értünk, ki a könyvelés minden ágazatában, vagy legalább is valamely speciális Jzleti ágazat számvitelében teljes jártassággal bu, vagyis iki az üzletben felmenilhető összes ügyleteket a célszeüen berendezett első feljegyzési, főkönyvekben és nélküözhetlen nyilvántartóban rendszeresen elszámolni képes, íi nevezett könyvek napi, havi, fél, vagy egesz évi záratával teljesen tisztában van; ki a forgalom, nyereség és ifesztesóg ós a vagyonállományokat részletező merleg