Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)
1901-01-20 / 3. szám
sem alkodhatta volna meg idealisabban, mint ahogy azt bemu itták. Különben az egész estólybsn nagy érdeme van Vastagh Jánosnénak, a nőegylet elnökének, ki évek óta fáradh itlan munkása a nemes egyesületnek. Ámulat ságon Tapolcza- és vidékének színe-java vett részt. Eljegyzés. Léránt János helybeli szobafestő mester eljegyezte Horváth Erzsike kisasszonyt, Horváth Károly korcsmáros és helypénzszedö kedves leányát. Kisdedovoda megnyitás. Zala-Egerszeg város ferü letéti a második, úgynevezett külső ovoda (a Körmendi utcában Szalczer Miksa ácsmester házá'jan) Árvay Emília óvónő vezetése mellett megnyílt. Az új ovodára különösen az Ola külváros, valamint a Körmendi ós szomszédol utcák lakóinak figyelmét hívjuk fel azzal, hogy a növendékek itt is, mint a belvárosban levő óvodában, havonként egy korona tandíjat tartoznak az óvónőnél lefizetni, szegény szülők gyermekeit az ovoda felügyeld bizottsága egész tandíj mentességben részesiti, mig kevésbbé tehetős szülők gyermekeinél a tandíj felet engedi el. A bizottságot ez irányú mííködéssébeu az fogja vezérelni, hogy lehetőleg a szegény szülők adják be gyermekeiket az ovodákba s így otthon munka idején ne legyenek akadókban. A városi kapitányi hivatal 1900 ik évi möködése. Lejött 3167 közigazgatási, 139 bűnügyi, 521 kihágási — 3.827 ügydarab. Kiadtak: 35 igazolási jegyet, 128 cselédkö-iyvet, 5.179 járlati levelet r= 5.342 db. A heti es országos vásárokon átírtak : 1.758 lovat, 13.644 szarvasmai hát, 5.659 sertést = 21 066 db. Az 521 kihágási i;g\ben kihallgattak 1.564 egyént, akik közül 460-at elmarasztaltak, 73-at felmentettek Kiszabtak 3.661 kor. bírságpénzt, melyből behajtatott 1.105 kor., míg büntetését elszenvedte 190 egyén. A városi pénztárba beszálli toltak 562 kor. büntetéspénzt, 974 kor. 95 fillér zen° záróra hosszabbítási stb. illetékek t ; állategészségügyi célra beszállítottak 74 kor. 50 fill.; az országos fogház alapra 192 korona, közigazgatási fogház alapra 178 kor., útalapra 24 kor., állategészségügyi célokra 74 kor. 50 fill vagyis összesen beszállítottak 2.077 kor. 95 fillért. Jótékonycélu mulatság. A bucsu-szent-lászlói önkén ytes tűzoltó eg ylet február hó 3-án szerelvénye gyarapítására a Vaskapuhoz cimzett vendéglő termében monologgal és tombolával egybekötött jötékonycélu mulatságot rendez; belépti dij: 80 fill. személyjegy, 2 korona családjegy. Tapolcza város vilamvilágitása lassan bár, de közeleg a megvalósuláshoz. A városnak villanyos erővel leendő világítása tárgyában Zigány Zoltán budapesti lakossal kötött szerződóst ugyanis a m. kir. technológiai iparmuzeum is elfogadta; mielőtt azonban a szerződést a vármegye törvényhatóságához jóváhagyás végett beterjesztenék az, 1886. óvi XXII. t.-c. 110- 113 §-ai értelmében harminc napra közszemléié a községházánál betekintés ós esetleges megfelebbezés végett közszemlére kitétetik. Közhivatalnok-e a tanitó? A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter egy előfordult konkrét eset alkalmából kei dóst intézett az igazságügyminiszterhez az iiánt, váljon a tanítok közhivatalnokoknak tekinthetők-e vagy sem ? A/ igazságügyminiszter válaszában kijelentette, hogy az 1878 évi V-ik törvénycikk 270 §-ának maáodík pontja és 461 § áuak szempontjából az állami, egyáltalában pedig bármilyen jellegii nyilvános iskolánál működő tanítók közhivatalnokoknak tekintendők. Munkás egylet közgyűlése, A zala-egerszegi munmásegylet f. hó 13-án tartotta dr. Kele Antal elnök elnöklete alatt évi rendes közgyűlését, melyen a mult évi tisztviselőknek köszönet mellett a felmentvényt megadták Ez évre megválasztották elnöknek dr. Kele Antalt, alelnöknek Sanits Sándort, pénztárnoknak Szűcs Györgyöt, ellenőrnek Kulcsár Sándort. Fedozlötési állomások|vármegyéiikben. A föld niívelesiieyi m kir. miniszter vármegyénk teiületére az 1901-ik évre a következő fed -ztetési állomásokat enge délyezte: Alsó-Domboru 2. Alsó l'áhok 3, Baksa 2, Becsehely 5, Bellaiincz 3, Felső-Bisztricze 4, Dobri 3, Dob rónak 2, D.áva-Egyház 2, Dráva-Vásárhely 2, Egyeduta 3, Felső-Szemenye 4, Galambok 4, Gyertyános 3, Hosszúfalu 3, Kotoi 3, Mura Csány 7. Mura-Kpresztur 3, MuraSzerdahely 5, Mura Szt.-Márton 3, Nagy-Kanizsa 4, NagyPalína 3, Novákovez 3, Pacsa 3, Palin 2, Söjtör 2, Sümeg 3, Szoboticza 3, Tapolcza 3, Zala-Csány 3. ZalaEgerszeg 3, Zala-Szent-Balázs 3, Zala-Ujvár 3, Zsedeny 2 ménnel vágyis vármegyénk területére 34 fedeztetési • állomást engedel; ezett összesen 105 ménnel. A népszámlálás eredménye városunkban. Városinkban az 1901-ik évi népszámlálzsnpl 14 kerületben .14 számlálóbiztos működött; az álltaluk beadott számláló lapok szerint városunk lakosságának száma 9.456, amely az 1891 évi 7.801 lélekszámmal szemmel 1.655 szapolulatot tüntet lel s igy tiz év alatt a szaporodás 21.22% vagyis egy-egy évi átlagos szaporodás 2.12%. Országos vásáraink a folyó 1901-ik évben a következő napokon lesznek : február 14-én (csütörtökön) Bálintvásár, március 26-án (kedden) Virágvásárnapivásár, április 29-én (hétfőn) Szentgyörgynyolcad vásár, május 28-án (kedden) Pünkösdvásár, julius 22-én (hétfőn) Magdolnanapi vásár, szeptember 9-én (hétfőn) Kisszonynapi vásár, október 28-án (hétfőn) Simon Júdás napi vásáá, december 2 án (hétfőn) Audrásnapl vásár, dec. 30- án (hétfőn) Aprószentek vásárja. BeíütJtfek a ven házba. Fi ím Vilmos zala-lövői lf-kóg erősen befűtött, de szerencsétlenségére, mert a lábol épült 100 éves ház oldala az izzó kályhától tüzet fogott s cf-ak a szomszédok nagy munkájának köszönhető, hogy 1 dig le nem égett. A ház biztosítva volt 1000 koronái a, a leégett oldal pedig 100 koronára van becsülve. Alkalom teszi a*tolva]t. Zala-Mind-Szenten Takács .n céh ez valamiért beállított Varga Itózi. Mivel a szoi ..ban senkit sem látott, a gazdának fogason lógott kabátja ' ' 1 "b elemeit 3 koronát. Takács a lopást bejelentette őiőrsnek, amely Varga líózit letartóztatta s a nála megtalált 3 koronát beküldte a helybeli járásbírósághoz. Merész inas Taszler János még csak nem is olyan régen libákat őrzött Zala-Lövőn, de ebbe beleunt s beállt Halassi borbély ii/letóbe inasnak. Azonban ez sem valami uagjon tetszett neki, mert. egy álknlcsc<al a héten a szövetkezet boltjába behatolt s a legnagyobb lelki nyu galommal kóstolgatta végig elesitett italokat, míg a különféle süteményeket. Kö'ben a napi pénztárba is belenyúlt, pár tízest zsebre csúsztatott s mint, aki legjobban égezte dolgát, ugy távozott, mag-i után gondosan be csukva a redőnyt. Hanem a Jancsi gyereket megszállta a múlatás démona s elvezette egy bodegáln, 1 ol a síró bededüt a tízesek lobogtatásával vigasztalta, ami feltűnt néhány uri embernek, kik a rendőrséget értesítettek. A rendőrök pedig Jancsikát csakhamar lefülelték s most már az ügyészség börtönében sóhajtozza, hogy draga a pénz s keserű a likőr. TÖZ volt f. hó 18-án este 9 órakor Egerszeghegyen. Schlemmer Károly és Hegyi Lajos szőlőtulajdonosoknak egy üstök alatt levő hajléka égett le. A hajlékben levő tárgyak kimentésénél kitüntette magat Horvát Károly. A tűz keletkezése ismeretlen. Fehér varrás. Van szerencsém a n. é. közönség b. értesítésére adni, hogy foliérnemű varrásra iskolámat Zala-Egerszegen, iskolaköz özv. Hárácsek Jánosné házában Invő lakásemban megnyitottam ; varróiskolámba már is több, jó családból való leány jár. Elvállalok egyúttal jutányos ár mellett kelengyék és r'ehérnemüek variását. Becses megrendelésüket kérve, maradtam kiváló tisztelettel, Zala Egerszegen 1901. január 17 én. Kohn Mária. Kanyaró. Szabarbnn, a nagy mérvben fellépett ka nyaró járvány miatt az iskolát bezárták. Piaci gabonaárak városunkban f. Iió 18-án 50 kilogrammonként: buza 7—7.10 kor., rozs 6.50 6 60 kor., árpa 5.50—6.20 kor., zab 6.30—5 50 kor, tengeri 5.50—5.70 kor. Kérjen ön mutatványszámot a »Háztartása cimii lapból, mely Kürthy Emiiné szerkesztésében és az Athenaeum kiadásában havonkint 3-szor jelenik meg és meg fog róla győződni, hogy a háztartásban ez a lap szinte nélkülözhetetlen. Előfizetési ára V-i évre 3 korona. Megrendelhető cim: »Háztartása kiadóhivatala ISudapest, Kerepesi-ut 54. Téli vasúti menelrend. Éivényes október hó 1-től. Zala-Eger szegről indul: a) Bobára 9 ó. 29 p. reggel, 4 ó. 49 p. délután ; b) Csáktornyára 5 ó. 01 p, reggel, 5 ó. 53 p. délután. Zala-Eger szegre érkezik : a) Bobáról 8 ó. 39 p. reggel, 5 ó. 44 p. délután, b) Csáktornyáról 9 óra 13 perckorreggel, 8 ó 24 p. este. Helyi közlekedés Zala-Egerszeg ésSzent-Iván között: Zala-Egerszegről indul Szent-Ivómra 6 ó. 42 p. reggel, 11 ó. 42p. délelőtt, 2 ó. 33 p. délután, 7ó. 55 p. este. Zala-Egerszegre érkezik SzentIvánról : 8 ó. 05 ]>. reggel, 1 ó. 57 p. délután. 4 ó. 01 p. délután, 9 ó. 20 p. este; Szent-Ivánról indul: a) Nagy-Kanizsa felé 5 ó. 55 p. reggel (vegyes vonat), 12 ó. 25 p. délután, 3 ó. 13 p. délután (gyorsvonat), 8 ó. 38 p. este, 2 ó. 19 p. éjjel : b) Szombathely felé 7 ó. 22 p. reggel, 1 ó. 16 p. délután (gyorsvonat), 3 ó. 15 p. délután, 2 ó. 15 p. éjjel. Nagy-Kanizsáról a vegyes vonat Szent-Ivánra érkezik 7. ó. 2 p. este. A~ ország dolga. A parlament karácsonyi vakációja véget ért s már 16-án megkezdték a tanácskozásokat is. Első sorban folytatták a félben maradt költségvetést, de most már a belügyi tárca került hiralat alá. Ivz elég nagy teret szolgáltat a beszélni óhajtó képviselőknek. Meg is vitatják alaposan a közigazgatás minden ágát. — Ilire jár, hogy az agráriusok szeretnének a szabadelvű párton belül valami egységes akciót kezdeni s egy uj csoporlulásnak útjait egyengetni, mely már a jövő vallasz tusokon teljes erővel vinné az agrár kérdést a közvélemény elé. — A hazai í'ürdőügy fellendítése érdekében Széli Kálmán ankétet tartott. — A lótenyésztés fejlesztése érdekében Darányi Ignác fóldmivelésügyi miniszter szak tanácskozást tartott. Kelelős a^erlcesiyctd óta 1-cipjdótuilrijdoiios: TJDVARDY IG-Isr^C. Hirdetések Uvsgfesiészetí munkákat * ízléses, művészi kivitelben, a lehető leg- "j olcsóbb árért készít c alogh Mándor \ üvegfesíő és üvegedző müintézete Budapesten, í VII. Izatiellá-TL. S. sz. j Ügyvédi, orvosi és kereskedői üvegeim- (, táblák, ugy szintén kávéházi, vendéglői, £ gyógzszertári stb ablaküveg festések és í minden, az üvegfestési szakmába vágó mun- £ kák a legjutányosabo árban készíttetnek. £ Vidéki megrendelésre mintákat azonnal r küld. í GyamorbetegekRek, akik meghűlés, gyomortulterhelés, elrezhetlen, nehezen emészthető, tulhiileg, vagy meleg eledelek, vagy szabálytalan életmód folytán flyomorbajban, gyomorkatbarusban, gyomorgörcsben, gyomorfájdalomban, nelíéz emésztésben vagy elnyálkásodasban szenvednek, a rég kipróbált jó hatású emésztési ós vórtisztitó seert ajánljuk, mely az Uliricli Hubert-féle növény bor. Kitűnő gyógyerejtinek talált növényekből Jó borral vegyitve készül, erősiti az ember gyoroi-szerveH anélkül, hogy gyOmorhajtó szer lenne. Eltávolítja a véredények zavarait, tisztítja a vert minden romlott, beteds-get eléidéző anyagoktól és hathatósan működik az egészséges vérkepződesre. Ezen bornak kellő időben való használata mellett minden jelenség, mint főfájás, felbofógés, gyomorégés, melyek idült gyomorbajoknál leggyakrabban előfordulnak, már a kezdetleges használatnál megszűnnek. Szorulás, kólikaíájdalmak szívverés, álmatlanság ezen növénybor használata mellett gyorsan magsziinik. Ilalvány, aszott, kinézés, vérhiány a legtöbb esetben a hiányos vérkspzésnek és máj betegségnek a következményei, amelyeket legbiztosabban gyógyít ez a nővenybor, meiy fokozza az étvágyat, elősegíti az emésztés, javítja a vérképzó'dést s a betegnek uj erőt szerez, amit számos elismerő és köszönő irat igazol. A növénybor üvegenként 3 és 4 koronaőrt kapható a gyógyszertárakban Zala Egerszegen, továbbá Zala-Szent-Gróth, Vasvár, Körmend, Nova, Pacsa, Keszthely. Sümeg, Jánosháza, Hever,ser, Kis Ozell, Mura Szombat, Iieílatincz, JVIarczali, Tapolcza, NagyKanizsa, Letenye, Csáktornya, Perlak, Szombathely gyógy szeztáraiban. Beji"- Utánzatoktól óvakodni kell és csak fS^r- Ullrieh Hubert-féle növ. kérendő. , Az én növényboroin alkatrészei : Malagabor 4.60, borszesz 1 00, glicerin 100, madárherkenyeiz 1.50, cseresznyeiz 3 20, köményiz, anis, heléngyökér, amerikai erőgyökér,anziál és kalmus gyökér á 10. g Hirdetmény. ££ A légrádi önsegélyző egylet, mint szövetkezet, 1901, évi február hó 2-án d. u. ££ 1 órakor a városháza tanácstermében K ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉST tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. Tárgy; 1. Az 1900. évi zárszámadások (mérleg) előterjesztése. 2. Ssámvizsgáló bizottság jelentése alapít ján a mérleg jóváhagyása. 3. Az igazgató választmánynak a felment vény megadása. K 4. Egyéb indítványok. q ö Légrád, 1901. január 20. Q lt Az igazgatóság. K u u X X X ^ X X X X X X MÜ X'V. »» X'S Sfg W íítK •K'S »» Kiadó lakás. Zala utczában első emeleti lakás szoba, konyha, élés 1-től bérbeadandó. levő házamban, (3 utcai szoba, kamara) május az elő hó •XtSji Heinrich Vilmos. A Richter-f A Richter-féle S i Horgony-Pain-ExpellerJ / Liiiiment. Gapsici cornp. egy régi kipróbált háziszer, a mely már több mint 30 év óta megbizható hcdörzsfile^űl alkalmaztatik köszvétiynél, csúznál és meghuléseknel. Intés. Silánj abb utánzatok miatt bevásárláskor mindig figyelemmel legyünk a „Horgony" védjegyre és' a ..Richter" ezeiíjegyzésre. 80 f., 1 k. 40 f. és 2 k. árban úgyszólván minden gyógyszei-tárban kapható, főraktár: Török József gyógyszerésznél Budapesten. Richter F. Ad. és társa, ' csász és kir udvari szállitók, Rudolstadt.