Zalamegye, 1901 (20.évfolyam, 1-26. szám)

1901-06-02 / 22. szám

d. u. 5 órakor kezdődik egy korona belépő dij mellett, gyermekjegy 50 fillér. Köszönetnyilvánítás. Ozv, Handler Istvánná o nagysága a polg. leányiskola segélyegylete céljaira 4 azaz négy koronát ajándékozott, mely szives adományért hálás köszönetet mond a segélyegylet nevében Bődy József. A nagykanizsai tanitói járáskör tavaszi közgyű­lését Nagykanizsán tartotta Hojgató Sándor járáskor i elnök elnöklete alatt, aki a közgyűlést köztetszést, arrtotl tartalmas beszéddel nyitotta meg. Gyakorlati tanítást Almási János nagykanizsai áll. elemi iskolai tanitó tartott negyedik osztályos növendékeivel a közönséges törtek osztásáról; a sikerült előadáséit a kiküldött biráló bi­zottság javaslatához képest a közgyűlés jegyzőkönyvileg fejezte ki elismerését. — Ezután Szalay Sándor nagy­kanizsai áll. el. isk. igazg. olvasta fel Körmendi Pá' langvizi tanítónak „A tanitó életből" cimli humoros dolgazatát, amelyért úgy a szerzőnek, mint a felolvasónak köszö­netet szavaztak. — Hajgató Sándornak „Az állatvéde­lemről" címen mngirt, mindvégig nagy figyelemmel hall­gatott és általános helyesléssel fogadott dolgozatát Farkas Vilma nagykanizsai álí. elemi isk. tanítónő olvasta fel; a közgyűlés mindkettőnek jegyzőkönyvileg fejezte ki kö­szönetet. - - Bánekovich János nagykanizsai áll. isk. tanitó „A testi fenyítés az iskolában" című tételt oly alaposan és kimerítően dolgozta fel, hogy a közgyűlés elismeré­sének kifejezése mellett ahhoz egész terjedelmében hozzá­járult. Uj magvizsgáló állomás. A gazdaközönségre oly nagy haszonnal járó megvizsgáló állomások számát a föidmivelésügyi miniszter a Dunámul egygyel szaporítani fogja, amennyiben legközelebb Vasvármegye székhelyén, Szombathelyen állit fel ily magvizsgáló állomást. Érettségi vizsgálat. A zalaeger-ze gi felső keres­kedelmi iskolánál a I. 1900/1-ik iskola évi érettségi vizsgálatok szóbeli része f. hó lő , 17. és 18 k napjain lesz. Tanitói gyűlés. A szombathely-egyházmegyei róm. kath. tanití'-egyesület novai esperességi köre f. hó 5-én Pákán tartja közgyűlését, amelyen AYsek Gusztáv pákai tanító gyakorlati tanítást tart, Beiényi Miklós len ti i és Vogríncsics Nándor pákai tanítók pedig felolvasást tar­tanak. Nagy tűzoltó ünnepélyt rendeznek Keszthelyen augusztus 18-án, amely napon a Zalavármegyei tiizoltc szövetség Keszthelyen tartja évi rendes közgyűlését, amely­találkozási helye szoi.ott lenni a vármegyei tűzoltó egy­leteknek. A közgyűlés alkalmával diszfelvonulást rendez­nek, nagy gyakorlatot tartanak este pedig népmulatságot. Beiratási idő megváltoztatása a felső kereske­delmi iskoláknál. A vallás- és közoktatásügyi m kir. minisztériumnak t. 11)01. évi május hó 9-én 29.217 sz. a kelt rendelete éltelmében a felső kereskedelmi iskolák­nál a beiratás nem az ev elején, hanem az előző iskolai ev végen, juuius hó 30-án és julius ho három első napján tüiténik az intézet igazgatójánál, akinél a nöyendék iskolai bizonyítványának átadása és a tiz korona felvételi díjnak lefizetése mellett beiiási igazolványt-kap. 11a az iskolai év végén felvett tanuló a következő iskolai év elején szeptember hó 4-ig bezárólag személyesen nem jelentkezik, nemcsak a belépésre való jogosultságát,! hanem a jefizetett felvételi dijat is elveszti. Az iskolai év végén a jelentkezés személyesen történik ; levélben vagy írásban való jelentkezésnek helye nincs. Balatoni gőzhajózás. ABalatoni Gőzhajózási Rész­vénytársaság által kibocsátott uj menetrend szerint junius hóbanSiótok és Balatonfüred között, továbbá Boglár, Révfü lop es Badacioin között a gőzhajók minden iiámban naponként háromszor közlekednek, Siófoktól Keszthelyig pedig hetenként egyszer és pedig szerdán, melv d. u. 1 orakoi Keszthelyre' erkezik, 3 órakor pedig visszaindul. Tanitók, mint fatenyésztök. A magyar föiinfézet a hazai gyümölcsteiiyésztést a községi faiskolák utján előmozdítani óhajtván, 1892-től kezdve 1902-ik évig bezárólag minden évben egy 600, két 400 és 18 db, 200 korona, jutalmat tűz ki oly tanitók jutalmazására, akik faiskolát kezelnek és a fatenyésztés terén szembe­tűnő sikert képesek felmutatn . Ezen dijakra pályázhat minden magyarországi, faliskolát kezelő m jitáifrtó, vala­mint oly községi kertész, aki a faiskola ke/Jelesén kivül a népiskolákban a gyümölcsteiiyésztést hivatásszerűen tanítja és tanításának eredményeként községében és vidé kén a nemes gyümölcs termelése terén látható sikert képes felmutatni. Különös figyelembe lészesülnek azok a tanitók, akik a phylloxera által elpusztított vidékeken kezelnek mintaszerűen faiskolát. A pályázati kérvények elbírálásánál különös súlyt fektetnek a minél kevesebb és leginkább keresett gyümölcsfa, nagyban való szaporí­tására. a faiskola rendszeres kezelesere, a faiskola készí­tésének minőségére, az oltás módjára, a magas és féima­gas törzsű fák helyes nevelesére. A f. évi dijakra a pályázati kérvényeket julius l-ig az illetékes kir. tan­lelügyelőséghez kell beadni, mely azokat véleménye kí­séretében a föidmivelésügyi miniszterhez terjeszti fel ós a pályázat eredményéről ugyanakkor a vallás- és köz­oktatásügyi miniszterhez jelentést tesz, Kik már egyszer jutalmat nyertek, ujabb jutalomra csak ugy pályázhatnak ismét, ha kész oltvány-állományuk legalább kétszer akkora, mint az első jutalmazáskor volt. Színészet. Deák Péter színigazgató színtársulata előadásainak sorozatát városunkban f. hó 3-án kezdi meg az „Arany Bárány emeleti nagytermében. A jó Ilii­névnek örvendő színtársulatot ajánljuk a közönség szíves , támogatásába. Pünkösdi országos vásárunk, amebet május hé 28-án taitottak, elég látogatott volt, azonban á kora délután bekövetkezett eső a közönséget szétverte. A vásártéren volt. 773 ló, melyből 88 darabot adtak el; a felhajtott 5.649 darab szarvasmarhából eladásra kerüli 29 bika, 446 tehén, 111 üsző, 349 ökör, 106 tinó, 204 borjú vagyis összesen 1333 darab. Kanyaró járvány. Tüskeszentgyörgy községben a kanyaró fellépett, az ottani iskolákat bezárták. Vizbe fullás. Kulcsár István becsehelyi lakós az utcai utárok vizében megfulladt, Réz Gábor 20 éves zalavári lakós orvhalászás közben a Zalába búkott és és belefúlt. Piaci gabona árak városunkban május 31-én 50 kilogrammonkent : buza 7 20—7 45 kor., rozs 6.60—6.80 kor., árpa 6.—6.50 kor., zab 6.80—7.20 kor , tengeri 5.70 — 6. korona. Vetőmagvak ára Mauthner Ödön budapesti mag­kereskedő értesítése szerint Budapesten 50 kilogrammon­ként: sörös lóhere elsőiendü öregszemü 62—66 kor., középminőségü 50—54 kor., gyengébb minőségű 48—50 kor.; lucerna magyar elsőrendű 42—44 kor , középminő­ségü 40 -42 kor.; francia 65—70 kor., olasz 50—52 kor.; muhar 9—972 kor ; baltacím 13—14 kor. Állategészségügyi kimutatás vármegyénk ter ületén május 26 án a hivatalos adatok alapján: lépfene: Sár­mellék 1 u., Paisszeg 1 u; veszettség: Dabroncz 1 u.. Zalaerdód 1 u.. Zalaegerszeg 1 u ; sertésorbánc: Szécsi­sziget 1 p., Mindszentkálla-Kisfalud 4 u , Bak 3 u., Sennye 8 u.; sertésvész: Zalaszántó 5 u., Marócz 1 u., Rátka 1 u., Győrfiszeg 4 u., Milejegyházszeg 2 u., Naprátfa 7 u., Pálfiszeg 3 u., Rózsásszeg 3 u.,Szőczl2u, Gyűrűs 7 u., Kaszaháza 3 u. IRODALOM Uj zenemű. Huber Gyula jeles zeneszerző ismét egygyel szaporította közkedveltségnek örvendő darabjainak számát. Száll az ének szájról-szájra cimmel hat eredé.1 magyar népdalt szerzett es udott ki. Ara 2 korona. Á dalok zongorára akként vannak alkalmazva, hogy azokat ének nélkül is el lehet játszani, minthogy a dallamhangok a zongora részben benfoglalfatnak. A „Zenélő Magyarország" zongora és zenamü folyóirat 10-ik füzete taitalmazzaa következő darabokat: 1. „Künn a sorház kaszárnyában" népdalt, II. Yvon­Reizinger Iván „Sir is, nevet is" Polka mazurkáját. 111 „Rákóczy indulót" négy kézre. Minden száma hasonló gazdag taitalommal jelenik meg a „Zenelő Magyaroiszág­nak". Előfizethetni negyedévre 3 koronával a „Zenélő Magyarország" (Kiökner Ede) zenemükiadóhivatalában Budapest VI. Csengery utca 62 a., honnan megismerésre mutatvány füzetet 60 fillér bekiildese ellenében küldenek A régi magyar történet. — kivált az Árpádok korában -— egeszen népmesei vonásokat mutat. A térítő szent, a hódító hős és a koronás apáca képein az az arany fonál csillog, a mely kiragyog a népmesék gazdag szövetebői Mindannyiok közül legmelegebben fordult a nép kepzelete Lászlóhoz, aki az újonnan elfo­gadott kereszténység erényeit a régi hősiességgel egyesí­tette magában. Szent László történetét híven és pontosan megtalalni a Nagy Képes Világtörténet V. kötetében, melynek szerzője dr. Misa Sándor. Az egész 12 kötetes nagy munka szerkesztője dr. Marczali Henrik, egyetemi tanár. Egy-egy kötet ára dk.zes félbői kötésben 16 korona; füzetenként is kapható 60 fillérjével. Megjelen hetenként egy iüzet. Kapható a kiadóknál (Révai Testvérek írod. Int. Részvénytársaság Budapest, VIII, Üllői-ut 18.) s minden hazai könyvkereskedés utján. Lássunk egy kis párhuzamot a házilag készült réz gálic-keverék és a dr. Aschenbrandt-féle „bordói-porból* készült permetező anvag között, csak a tulajdonságokat véve figyelembe. A házilag készült rézgálic keverék készítése hatá­rozott ügyesseg-t és szakismeretet jgén) Tel s csekély hibával, melyet a permétezö anyag elkészítésénél elkö­vetünk, igen éizékeny károkat okozhatunk. A készítés körülményessége hátráltatja a munkát, sok időt vesz igénybe s ha megmarad, használhatatlanná válik Az ajánlott leméiési módszerek szerint elkészített oldat soha sein megfelelő s különösen ha nagyob menv­nviségüt készítünk, a legnagyobb valószínűség szerint maró hatású lesz. Minden kg. rézgálicra 1 kg. égetett mész van szá­mítva ! Vájjon ie mérik-e a szükséges mennyiséget'/ A legtöbb gazda nem! De tegyük fel, hogy kiégetett mész könnyebb s belőle több «v;gy 1 kg. súlyra, mintha vannak közte félig kiégetett, vagy egyáltalán ki nem égetett darabok, ameljek a vízben nem oldódnak. A mész kiégités : fokát ugy ránézve nem lehet meghatározni s igy a gazda nem képes megítélni, vájjon adta e a szükséges mennyiséget az oldathoz. Nagyobb mennyiségű oldat készítésénél, ahol 50 — 100 kg. meszet' használunk fel, a legjobban kiégetett mésznél is marad oldhatatlan részecske vissza. A legtöbb gazda, különösen a kisbirtokosok, nem is használ égetett meszet, hanem oltott meszet. Lemérésről szó sincsen, csak ugy tesz bele egypár kanállal s az oldat sziliéről határozza meg ennek jósága'. Hogy milyen per­metező oldatok kerülnek így ki, arról eléggé meggyőz bárkit egy séta valyaméíyik nagyobb község szőlőskert­j ben, a permetezés után 7—8 nap múlva. A mi a hatást illeti, azt ősszel látjuk a szegény tőkéken, amelyeket nemcsak a peionospoia, de a perme­tezés is alaposan megdézsmált. Vájjon vizsgálják-e az, oldatot kémhatására nézve '/ A kisgazda egyáltalában nem s nagyobb szőlős­gazdaságokban is csak itt ott. A legtöbb helyen leméi ik az anyagot s mindén további ludkiii permeteznek vele, vagy szemmértékre határozzák meg az oldat jóságát. Ilyenformán különösen az első permetezés után a gyönge Ivmb és hajtásvégek leperzsejése napirenden van. A „bordoi-por" -bói készült oldalnál mindezek elesnek. Az oldat elkészítése kevés időt vesz igénybe, ügyes­séget s szakismeretet nem ki an s maró hatasa nincsen, igy a lombperzselesről szó sem lehet. \ Nyilt-té IKZözgaz cL&íság­A szőlő peronosporája. A legjobb eljárás a betegség ellen vuló védekezésre. A magyar-óvári m. kir. gazdasági akadémiával' egybekötött növényélet es növénykórtani állomás tudós tanárainak vezetése alatt már hároméve kísérleteket folytat a. peronospora'ellen való védekezés terén, az ajánlott különféle védekezési anyagokkal. Az-eredményt'a „Kiséi­letögvi Közlemények" című hivatalos folyóirat tette közzé. Az eddigi kísérletek az általánosan használt rézgálic es égetett mész keverékkel szemben előnyösnek mutatták be, a már hazai gyártású dr. Aschénbrandt-fóle „bor­dói-port." • A kísérletek hosszú leírása után a dr. Asohenbiand féle „ bordói-por" előnyeit a hivatalos kiadvány a követ­kezőkben összesíti: yermekfiisztl a legtökéletesebb táplálék k ;s oyeraekek részere. Egy adag 1 kor. 80 íill Kísérletié félcdag 1 K. Nem kell hozzá semmi tej! Ez a leghíresebb, több mint harminc év óta bevezetett és kipróbált tápszer gyerme­kiknél pótolja az anyatejrt­I lasmer.es és hányás ki. zárva. A Nestlé-gyár évenként 35 millió adagot produ­kál. Naponként 132.000 liter tejet használ fel. Főraktár; F. Berlyák Bécs I. Naglergasse I Nestlé kondenzált teje cukorraI 1 adag 1 kor. ,Nestlé kondenzált teje cukor nélkül, újdonság « egy adag 1 kor. Kapható minden gyógyszertárban. Vágó János Zalaegerszegen „Arany-Bárány szálloda". Könyvnyomda, könyv, papir, nyomtatványraktár, \ iró és rajszerkereskedés. Zeneművek, Képes levelező-lapok, Albumok, Emlékkönyvek folyvást nagy választékban. Nyári mulatságokra meghívók, papirlámpák, konfetti, Szerpentin-szalag. Legújabb!! Konfetti-bomba, Legújabb I t tréfás léggömbök, díszítések, tűzijáték felszerelések, világpostához levelező-lapok stb. stb. legolcsóbb áron kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom